Népszava, 2007. március (134. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-03 / 53. szám

2007. MÁRCIUS 3., SZOMBAT Női szalon Kővári Orsolya Lassan már színháztörténelemnek szá­mít az a nevezetes eset, amikor Schell Judit megkapta Olga szerepét a Három nővérben. Aki bármilyen előzetes is­merettel rendelkezett az akkori Radnóti Színház társulatáról vagy Schellről, legalább még egyszer rápillantott a színlapra, vajon jól olvasta-e a szerep­­osztást. A hitetlenebbek még a nyomda ördögére is gyanakodtak. Olga felelős­ségektől túlzsúfolt, szorgos élete, a nagy szerelmekről és sorsfordulókról már le­mondó bensője nem kifejezetten Schell Judit után kiált. Bár, ha alaposabban belegondolunk, ki tudja? Schell alkatá­nak éppen az a legfőbb varázsa, hogy nem szükséges behatárolni. Nem kell skatulyát húzni rá ahhoz, hogy a rende­zőnek eszébe jusson róla valami. Épp­úgy elhisszük róla, hogy pincér- vagy mosónő, mint hogy lusta úrilány vagy decens kiskosztümbe szorult értelmisé­gi. Külsejével kedvére játszik, és irdat­lan belső energiákat mozgósít - vagy ha kell, kitörésre készen tárol. Nem rideg és szenvtelen, de soha nem pancsol a ragacsos érzelmekben. Jó ízlése van és tartása. Test- és viselkedéskultúrája. A legkülönfélébb érzelmek felmutatására képes, Így aztán elképzelhető, hogy van az a Három nővér-koncepció, amelyben Schell Olga, noha Verebes István rende­zése nem az volt. Ezzel együtt az elő­adás nem azért bukott meg, mert Schell nem tudta eljátszani Olgát, hanem töb­bek között azért, mert nem volt Másá­­ja. Sakk-matt (mármint a rendezőtől a rendezőnek), így vagy úgy, Schell Juditnak a Há­rom nővér jelentette az ugródeszkát a Radnótiból. Meg az idő. Schell a főis­kola után rögtön ott kezdett, ragyogó szerepeket kapott, Bálint András és Valló Péter féltő gonddal csiszolgatta tehetségét. A Ványa bácsi Szonyája pá­lyája mérföldköve lett. Csodás alakítás volt, játékának mélysége, jelenlétének különös fojtottsága hatalmas drámá­vá duzzasztotta a sivár orosz vidék magányában éldegélő lány szerelmét. Esendőségét, érzelmi ügyetlenségét fel­tétlenül szeretni kellett. Lénye megke­rülhetetlennek hatott, vallomása mellett Szervét Tibor Asztrovja sem mehetett el érintetlenül. Fiatalon osztották rá Jonnét Gerhart Hauptmann Patkányokjában. De nem úgy játszotta ám, ahogy azt a korábbi feldolgozásoknál megszoktuk. Mivel Schell mindig intellektusból (is) merít, nem gyilkosa szerencsétlen primitívsé­gére helyezte a hangsúlyt, komplett belső drámát gyártott helyette, lelki betegség­gel, módosult tudattal, depresszív árnya­latokkal - mindennel, ami csak kell a végső tragédiához­­, így figurája tébolya e lelki komplexitásból adódóan a szoká­sosnál jóval felkavaróbbnak hatott. Vér­bő Mirandolinája volt Goldoninak, né­pes rajongótábor előtt játszhatta hosszú évekig az Anconai szerelmesek tűzről pattant Dorináját. Itt kell megemlíteni, Schell remek táncos. Négyévesen kezd balettozni, rövid ideig lovagol, majd to­vábbi tizenegy éven át versenytáncol. Egyszerre veszik fel a Színművészeti- és a Táncművészeti Főiskolára. A szín­házat választja. Döntését megalapozza a drámatagozat, emellett a tánc nem nyugdíjas állás, úgy érzi, színészként több lehetőség várja, így is van. Nagy kár lett volna például, ha nem játssza el A kripli bajuszos ír öregasszonyát. Az Anconai szerelmesekben tökéletes testét oly nagy élvezettel bedobó Schell imád­ja ezt a szőrös, gondozatlan, túlsúlyos vénséget. Igen jó is benne. Meg aztán, a lehetőségekhez visszatérve, annál na­gyobbat elképzelni is nehéz, mint hogy valaki Csomós Marival kokettálhatja végig az előadást, méghozzá egyenran­gú partnereként. Persze a lehetőség nagy adomány, de önmagában édes­kevés, ha a színész nem bír élni vele. Schell Judit bír, nemcsak a színlapon és a szöveg­könyvben, a színpadon is igaz partnere Csomós Marinak. Nincs ennél nagyobb elismerés. A Nagymező utcai kis műhelyből a Nemzetibe vezet az útja. Hogy jól dön­­tött-e, arra az elmúlt évek színházi él­ményei nem adnak meggyőző választ. Hiszem, hogy a továbbiak fognak. Mert Schell értékesebb színésznő annál, hogy térdig álljon a langyos vízben. És most ez van. A Mohácsi János rendezte Sárga liliomon túl nemigen tud egyéb minősé­gi színházi produkcióban villogni. Van persze néhány említésre méltó szerepe az elmúlt évek terméséből - például Lady Anna a III. Richárdban —, de le­hetőségei sokszor értelmetlenül besül­nek. Itt van mindjárt a legbosszantóbb. Megkapja Nemesváraljai Gyarmaty Róza szerepét a Boldogtalanokban. Igazi ajándék, sötét történet, benne a legmegrendítőbb és legkomplikáltabb női sorsok egyike. A baj csak az, hogy Ács János rendezésében nincs Húber Vilmos. Fizikailag persze van, László Zsolt alakítja, de ez köszönő viszony­ban sincs Füst Milán Húberével. László Zsolt (és/vagy Ács) „titoktalanította” az éppen megfejthetetlensége miatt ellen­állhatatlan férfit. Ezzel aztán feladták a leckét Schellnek. Aligha létezik olyan színésznő, aki ilyen körülmények között olthatatlan szerelmét indokolni tudná. Nagyobb szerencsével jár mostan­ság a filmesekkel. A Goda Krisztina rendezte Csak szex az elmúlt évek legnagyobb magyar közönségsikere, Romhányi Gábortól a Konyec az idei filmszemle fődíjas alkotása. Most a színházban is nagy dobás vár rá, a Hermelin Tóth Herminje. És épp eljött az ideje egy újabb falrengető si­kernek. Hermelin előtt, Boldogtalanok után Schell Juditnak épp az a legfőbb varázsa, nem kell rá skatulyát húzni ahhoz, hogy a rendezőnek valami eszébe jusson róla Forrás: Népszava-archív Szendrei Lőrinc Paed­lomyces aff. farinosus, vagyis egy új, még név nélküli rovar patogén gomba. A gyilkos kullancsok ősellen­sége. Alig néhány hete védte meg diploma­­munkáját Harsányi Ditta, aki az elmúlt esztendőkben a fent megnevezett különle­ges, az átlagember szá­mára alig-alig ismert tudományos kutatás eredményeképpen megtalálta az eddig is­meretlen gombafajtát a mindannyiunk által rettegett kullancsok­kal szemben. Hosszú, betűkből és számokból ös­­­szeálló képletet mutat. Azonnal meg­adom magam. Számomra képtelenség­nek tűnik a kódnak a megfejtése, kicsit úgy érzem, mintha valami titkosírással szembesülnék. És nem járok messze az igazságtól. Valóban egy titkot rejt ez a kód, hiszen egy olyan rovarpatogén gombát takar, amelyről eddig a világ tudományos közvéleménye semmit sem ismert. Harsányi Ditta dr. Bratek Zoltán biológus adjunktus tanártól kapott kedvet arra, hogy a vegyészmérnöki diplomája megírásához olyan biológi­ai lehetőséget kutasson föl, mellyel a körülbelül negyven betegséget - köz­tük halálosat is - okozó kullancsokkal szembeni védekezés kialakítható. A szisztéma rend­kívül egyszerű és ugyanennyire brutá­lis. Valójában arról van szó, hogy ezek a gombák, ha bebo­rítják a kullancsot, bárhol érintkeznek velük, mint egy gyil­kos háló, elpusztítják. Elemeire bontják a rovart. A molekulák­nál is kisebb, apróbb részleteket kellett megismerni ahhoz, hogy lássa, miként is válhat az ember védetté a természet egyik legaljasabb gyilkosával szem­ben. A korábbi morfológiai vizsgálatok kimutatták, hogy ez az új gomba sem­mi máshoz sem hasonlítható. Innentől kezdve az volt a feladat, hogy pontosan analizálják annak DNS-láncolatát, mi­kor is eddig ismeretlen, korábban nem azonosított rovarpatogén gombával ta­lálkoztak. Tehát van a kullancsnak a természetes környezetre, az emberre Gonosztevők ellen spórákkal nem veszélyes ellenszere, így egymásra lehet ereszteni a biológiai ellenségeket. A fiatal, frissen diplomázott hölgy tanárai tiszteletét is kivívta, hiszen egy olyan kutatás nyomán jutott a megol­dásra, mely eddig nem szerepelt a ma­gyar biovegyészet tárgykörében. És akkor most mi lesz? Mit lehet ezzel kezdeni? — kérdezem, miközben magam is felmérem, hány és hány gyermek került már veszélybe kullancs­­csípések miatt. A válasz egyszerre optimista és naiv. Biztos benne, hogy mindazok a környe­zeti változások, amelyekről mind töb­bet beszélünk, nem csupán az egész­ségvédőket, de a gyógyszergyártókat is arra sarkallják, hogy a kullancsok­kal szemben a mérgező anyagok nél­küli, természetes ellenszereket dolgoz­zák ki. Ditta a következő fél évet annak szenteli, hogy megtalálja ipari gyártási lehetőségét ennek a rendkívül humá­nus anyagnak. Iszonyatos kullancsin­vázió várható a következő években, ha a globális felmelegedés már eddig is tapasztalható hatásai fölfokozódnak. Amit ez az új felfedezés kínál, az a legtisztább védekezést nyújtja az egyik legalantasabb gonosztevővel szemben. Az ősellenséget sikerült megtalálnia egy mindössze huszonöt éves vegyész­mérnöknőnek. Harsányi Ditta, a mindössze huszonöt éves vegyészmérnök magát az ősellensé­get találta meg Fotó: Demecs Zsolt SZÉP SZÓ Nyughatatlanok Scipiades Erzsébet Úgysem fogja megérteni, nem ér­ti meg senki az életem, mondta a bőrfiatalító, és belekezdett. Volt egyszer egy feleségem, s miután megszülte a két fiunkat, egy nap elém állt, és azt mondta: „Orvos szeretnék lenni én is.” Ne­kem akkor már az életem beállt. Volt házunk, pacientúrám, és mert szerettem a feleségem, azt vála­szoltam, rendben. És elköltöztünk Debrecenbe. A feleségem fogorvosnak tanult. Két év után elém állt, és azt mond­ta: „Meggondoltam magam, nem akarok gyógyítani, más szájában turkálni, üzletasszony szeretnék lenni.” Debrecenben épp akkori­ban épült ki a McDonald’s hálóza­ta, és mivel szerettem a feleségem, beléptünk, ott volt hozzá a pénz, az eladott kecskeméti ház ára. A fele­ségem az üzletasszonyságot Pesten tanulta, és amikor végzett, elém állt, és azt mondta, az ország másik felébe vágyik, és mert Sopronban épp akkoriban hirdettek meg egy éttermet, odament. Egy évig ingá­zott, azután költöztünk mi is. Eltelt megint pár év. Egy nap a feleségem megint ott áll előttem, és mondja: „Ügyvéd akarok len­ni.” Szerettem nagyon a felesé­gem, ezért elgondolkodtam, és azt válaszoltam, rendben. És akkor is így tettem, amikor már nem ügy­védnek, hanem lakberendezőnek tanult. A feleségem családja roppant furcsa. Anyósom, apósom elvál­tak, mikor a feleségem még csak tizenhét éves volt. Azóta nyug­hatatlanok. Apósomat kilencszer költöztettem, az anyósomat tizen­ötször. Ez egy vándor család, és amikor a feleségem azzal állt elém, hogy mellettem bele lehet fulladni az unalomba, a szívem összeszo­rult, és alig kaptam levegőt. Előbb összeroppantam, azután leültem gondolkodni. Hogy van két fiunk. És akarom, hogy anyjuk is legyen. És kötöttem a feleségemmel egy szerződést. Hogy vesznek egy házat az anyósommal, melynek a törlesztőrészleteit, a havi hetven­ezer forintot én fizetem. De csakis addig, amíg a fiaim anyja a várost itt nem hagyja. Ha a házat elhagy­ná, eladná, abban a pillanatban ki kell engem fizetnie. Egy összeg­ben. A másik megállapodás meg úgy szólt, hogy a gyerekek a hét­ből négy napot vele töltenek, hár­mat pedig velem. Röghöz akartam kötni a volt feleségemet, a fiaim­nak pedig mindent meg akartam adni. Még csak hét-nyolc évesek voltak, amikor tanulni átküldtem őket a határ túloldalára, Burgen­­landba. Reggelente fölültek a vonatra, és tíz-tizenkét perc után megérkeztek egy osztrák iskolá­ba. Két év után jól beszéltek né­metül, és többé hallani sem akar­tak a magyar iskoláról. Ott kint mások a módszerek, az életre is másképpen készítik fel a gyereke­ket. Volt, hogy egy napra bankba vitték őket, hogy jövendő felnőtt életük legfontosabb színterét már hét-nyolc évesen megismerhes­sék, azután mindenkinek számlát nyitottak. Máskor autóba ültették őket, mentek egy darabon, majd rá kellett lépniük a fékre, azért, hogy megtapasztalják, hány másodperc és méter a féktávolság. A fiaim ma tizenöt és tizennyolc évesek. Az egyik Amerikában ta­nul, a másik még Ausztriában. Már csak három év, és akkor meg­szüntethetem a volt feleségem röghöz kötöttségét.

Next