Népszava, 2007. március (134. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / Magazin, 11. hét
Tavaszköszöntő a Magyar Turizmus Kártyával! Tavaly novemberben tizedik alkalommal jelent meg a Hotelinfo Kft. gondozásában az országszerte jelentős turisztikai kedvezményeket nyújtó Hungary Card, azaz Magyar Turizmus Kártya. A Hotelinfo Kft. az idén is részt vesz saját standdal a Budapesti Utazás Kiállításon, valamint számos vidéki kiállításon, ahol jelentős vásári kedvezménnyel várjuk az érdeklődőket. Az időpontokról és a részletekről a www.hungarycard. hu oldalon tájékozódhat. Aki testi-lelki harmóniára vágyik utazásai során, bizonyára örömmel fedezi fel, hogy a kártya a wellness- és egészségturizmus területén is számos megtakarítási lehetőséget kínál birtokosának népszerű wellness-szállodákban, gyógyfürdőkben, pl. a harkányiban, miskolctapolcaiban — itt fél áron élvezhetjük a víz áldásos hatását —, a hévízi Tófürdő pedig ingyen látogatható a Magyar Turizmus Kártya segítségével akár három alkalommal is. És hogy az utazás se kerüljön túl sokba, 5 alkalommal 50 százalék kedvezményt biztosít a kártya vasúton retúrjegyre, illetve 1 alkalommal 33 százalékot egyszeri útra. Ha hirtelen autóra van szüksége valakinek, a kártyával 15 százalékkal olcsóbban bérelhet egyet, és 50 százalékos autópálya-matricát is igényelhet hozzá. Távolsági autóbuszon szintén fél áron lehet járni az országot. A kártyához tartozó Hungary Info kiadvány segítségével mindenki saját igényei szerint szervezheti meg belföldi pihenését. A kellemesen töltött néhány napos kikapcsolódás után bizonyára az is megelégedéssel tölti el az embert, ha utánaszámolva kiderül, majd tízezer forintot sikerült megspórolnia. Mindenről részletes információt olvashat bárki a www.hotelinfo.hu vagy a www.hungarycard.hu oldalon, de országosan a Tourinform-irodák munkatársai is készséggel állnak rendelkezésre. Emellett nem árt tudnunk azt is, hogy a Magyar Turizmus Kártyát a munkáltató a munkavállaló részére csekély értékű ajándékként adómentesen biztosíthatja. (A hatályos jogszabályok figyelembevételével.) Az új Hungary Card, mely 14 hónapon keresztül, 2008. január 31-ig érvényes, 6240 forintos áron megvásárolható a Tourinform Irodákban és a MÁV-jegypénztárakban, illetve megrendelhető a kártya honlapján is. Szállás bővített félpanzióval - bőséges büféreggeli- és vacsora, délben ízletes hazai levesekkel, 2 éjszaka esetén: 1 x Európa exkluzív kávé-, vagy teaspecialitás süteménnyel az Ön választása szerint • 1 x frissítő részmasszázs (15'), vagy 1 x kényeztető hydroxeur vízalatti masszázs (20') 4 éjszaka esetén: I x Európa exkluzív kávé-, vagy teaspecialitás süteménnyel az Ön választása szerint • Ix frissítő részmasszázs (15’), vagy 1 x kényeztető hydroxeur vízalatti masszázs (20') • Gyöngy Szépség és Wellness Intézetünk utalványa 3.000 Ft értékben »1x5 tibeti jógagyakorlatok csoportosan 2 éjszaka a kétágyas szobában: 37.900 Ft/fő 4 éjszaka a kétágyas szobában: 74.900 Ft/fő Üdülési csekket elfogadunk! Hotel Európa fit**** 8380 Hévíz, Jókai u. 3. Tel.: 83/501-100, • sales@europafit.hu