Népszava, 2007. május (134. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-17 / 114. szám

NÉPSZAVA 2007. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK VÉLEMÉNY Bernáth László Nem pótcselekvés Szellemi bátorságát is tisztelve nagy érdeklődéssel olvasom az utóbbi időkben Debreczeni József írásait. Természetesen nem mindig és nem mindenben értek vele egyet, de figyelemre méltó egyéni gondo­latokkal és megfigyelésekkel jelentkezik a nyilvánosság előtt. Most azonban annyira nem értek vele egyet, hogy én is a nyilvá­nosság előtt szeretnék vitatkozni vele. A Pótcselekvés című publicisztikájá­nak (Népszava, május 12.) az alapgondolatával sem értek egyet, hogy tudniillik, mint a cím is erre utal, pótcselek­vés lett volna a Duna-parti élőlánc május 9-én és ott Gyurcsány beszéde. Egyebek között mert „A rendezvény mögött ugyanis nyilvánvaló - a kelleténél erősebb - párt­­politikai szándék munkált.” Most arról ne beszéljünk, milyen is lett volna, ha a „kel­leténél” gyengébb pártpoliti­kai szándék munkál az akció mögött. De arról igen, miért lenne baj, ha egy nagy párt, nyilvánvaló politikai szándékoktól vezérelve, jelezni akarja, hogy ezt a má­jus 9.-ét az európai béke napjának tartja. Meg azt is, hogy nyolc-kilenc hónap után meg akarja mutatni, ki mer menni az utcára, amit mellesleg annyian kértek, követeltek már a baloldalon. Amint arra Debreczeni József is utal: nyilvánvalóan keresni kellett az alkalmas időpontot, amikor ezt megteheti egy olyan koalíció, amelyik szünet nélkül - teljes joggal - azt ismételgeti, hogy a politikai kérdéseket a parlamentben és nem az utcán kell(ene) megvitatni. Különösen meggondoltnak kell lenni, ha mindenki tudja, látja, hogy vannak olyan erők, amelyek provokációs lehetőséget látnak minden ilyen meg­mozdulásban. És a tojások és árpádsávos zászlók még csak a kisebb fenyegetett­séget jelzik, a leleplezett bombagyártás sajnos nagyobb botrányok lehetőségét sem zárja ki. Amúgy nem hiszem, hogy a felvonuló ezrek számára ez a létszámában jelentéktelen ellentüntetés méltatlan hely­zetbe hozott volna közülük bárkit, akár a miniszterelnököt is. Méltatlanok a naphoz talán mégis az „ellentüntetők” voltak. Abban viszont teljesen egyetértek Debreczeni Józseffel, hogy kár volt ezt az egészet összekötni a holokauszttal, amikor néhány nappal korábban sikerült elfogadtatni minden párttal a Zéró tole­rancia nyilatkozatot. (Éppen ezért talán a helyszín sem volt a legszerencsésebb.) Az a baj ezzel a párosítással, hogy teret ad annak a még a baloldalon is nagyon sokak által elfogadott nézetnek, hogy a fasizmus és a felette aratott győze­lem igazán a zsidók és cigányok ügye. Jobboldalon - vagy legalábbis bizonyos körökben - tudatosan is terjesztik ezt a történelmietlen nézetet, és máig sem sikerült elérni, hogy a közgondolkodás tudomásul vegye: a fasizmus magyar­­ellenes rendszer (is) volt. Nem „csak” (és ez a csak borzasztó) a több százezer magyar, történetesen zsidó vagy cigány állampolgár elleni merényletet jelentette, hanem tönkretették az országot. A Don mellé küldték meghalni magyar katonák tízezreit. (Érdekes idézetet találtam a közelmúltban egy jelentésben, amit az akkor még berlini nagykövet Sztójay írt Bárdossynak, miniszterelnökének 1941 elején. Ebben arról számol be, hogy mértékadó német politikai körökben nem kívánják Magyarország részvé­telét a Szovjetunió elleni háborúban.­ Fokozatosan kifosztották az országot, és a kivitt áruért nem fizettek, viszont egy időben Németországban magasabbak voltak a fejadagok, mint nálunk a tőlünk elvitt élelmiszerekből. Teleki Pál búcsú­levelében egyenesen „becstelen”-nek nevezi a magyar, fasisztabarát politikát. Miközben már sokak számára ismertté lett, hogy a zsidók kiirtása után a szlávok és a magyarok rabszolgamunkára ítéltet­tek volna. Minden olyan törekvés tehát, amely a fasizmust Magyarországon csu­pán a holokauszttal azonosítja, segít egy káros, történelmietlen közgondolkodás fenntartásában. De éppen ezért olyan fon­tos május 9. És itt van igazán vitám Debreczeni Józseffel, aki szerint ez a nap kétélű, ellentmondásos tartalmú a szovjetek jelenléte a későbbi diktatúra miatt. Miért gon­dolja azt még egy komoly, szavahihető publicista is, hogy a történelem későbbi eseményeivel hátrafelé be le­het satírozni feketével a múl­tat. A feltétel nélküli fegy­verletételt azoknak az angol repülőknek köszönhetjük, akik meggá­tolták Hitler partraszállását, azoknak az amerikaiaknak és angoloknak, akik viszont partra szálltak Franciaország­ban, és mindenekelőtt azoknak a szovjet katonáknak­­ és tábornokoknak, mint Zsukov akik végigharcolták Moszkvá­tól Berlinig ezt a háborút, és minden más nemzetnél nagyobb emberáldozatokat hoztak Európa békéjéért. Már miért ne lenne jó dátum ez egy olyan parlamenti pártnak, amelynek - Debreczeni sze­rint - „momentán (a maga múltja ellen is küzdve) a parlamentáris demokrácia védelmében kell helytállnia”? Egyrészt: miért is kellene ennek a pártnak a maga múltja ellen is küzdeni? Azt hiszi még ő is, hogy ennek a pártnak több köze van a múlthoz, mint bármelyik másiknak? Másrészt éppen a demokrácia védelmé­ért kell, a jelek szerint a parlamenten kívül is, erőt mutatni, hogy kormányt lehet ugyan váltani - négyévenként -, de a fasizmus nem törhet át. Azt az érvet, mondjam így: odadobni az ultrajobbol­dalnak, hogy május 9. is „kétélű, ellent­mondásos” ünnep, nem nagyon illik egy magát - joggal - függetlennek tartó publicistához. A fasizmus magyarellenes rendszer (is) volt. Nem „csak” a több százezer magyar zsidó vagy cigány elleni merényletet jelen­tette, hanem tönkretették az országot ei szerző újságíró Március és a hahota, ami utána jön Másrészt Itt van például ez a Csoóri Sándor-féle Márciusi Charta. Végül is miért kellene éppen János egy költőnek bölcsnek lennie A demokrácia egyik érde­kessége abban rejlik, hogy a butaság is szabadon tom­bolhat. Legyünk őszinték, a balgaság akkor is csúnyán tudott garázdálkodni, amikor egy központban magukat felettébb bölcsnek gondoló egyének kijelölték az okos­ságot, és akkor csak az volt, és passz. A rendszerváltástól nyilván sok mindent remél­tünk - ne kelljen Gorenjéért a Mariahilfe Strasséra menni, és a többi - például azt is, hogy mindenki szabadon el­mondhassa azt, amit gondol. Jó, azt már akkor is sejtettük, nem mindenki zseni, bizony jó néhány tévedés, félreértés lesz majd itt, nem is beszélve arról, hogy természetesen az egyes csoportoknak meglehet a maguk saját érdeke, amit aztán megpróbálnak a közjó egyetlen lehetséges változa­taként feltüntetni. Itt van például ez a Csoóri Sándor-féle Márciusi Charta — lehet rajta derülni, már akinek még maradt kedve az efféle mulatozáshoz. Végül is miért kellene éppen egy költőnek bölcsnek lennie. Életművének egy szép da­rabja, innen is gratulálunk hozzá. És határozottan vis­­­szautasítom például annak a kollégámnak az áskálódását, aki a faliújságra egy Csoóri­­féle, Rákosit dicsőítő verset helyezett el. Az akkor volt, most meg most van. Ám ami az igazán szép, olvasgatni azt a sok bölcs, megfontolt, hazáért aggódó magyarázatot, amely a Csoóri-féle aláíróktól szár­mazik. Például a volt moszk­vai nagykövet és egykori KB- titkár abbéli véleményének ad hangot, hogy ma „embermil­liók fortélyos kizsigerelése, ellehetetlenítése, manipulá­lása rondább dolog, mint a diktatúra”. Már azon is lehetne vi­tát nyitni, hogy folyik-e itt embermilliók „fortélyos kizsigerelése”, de fogadjuk el, hogy az egykori MSZMP- funkcionárius jól megtanulta a tudományos szocializmus politikai gazdaságtanát, és még nagyszerűen emlékszik a tőkés rendszerek kizsákmá­nyoló módszereinek leírására. S ennek megfelelően szemléli a világot. Ez esetben azt kell mondanunk, Szűrös Mátyás tulajdonképpen hű ahhoz a régi eszméjéhez, ő ma is azt gondolja a kapitalizmusról, amit akkor. És ez ebben a világban, ahol oly sokan oly gyakran változtatják a világ­nézetüket, tulajdonképpen dicséretes. Mondjuk, az már szorulna némi magyarázat­ra, hogy ha ilyen kitartóan kommunista, akkor miért örülnek neki annyira a jobb-, sőt néha a szélsőjobb­oldalon is? De hát ez csak költői kér­dés. Mindenesetre annak is akad egy piciny bája, ahogy mentegeti magát a diktatúra miatt. Ó, kérem, az semmiség ehhez képest. Vagy itt van az a váloga­tott atléta, aki a náci Né­metországban történtekhez hasonlítja azt, ami itt folyik. Finom, művelt álláspont. Igaz, hozzáteszi: „A fekete autók még nem járnak, de a vadászat folyik.” Különösen felhívom a figyelmet a „még” szócskára is. Szóval még nem, de rövide­sen az lesz itt, mint ami a náci birodalomban? Én készséggel elfogadom, ha valaki elége­detlen a mostani vircsafttal, erre ezer meg egy oka lehet. És azt is tudom, hogy ez is a demokrácia, lehet ökörsége­­ket belemondani mindenféle mikrofonokba - csak kérdés, hogy ettől kinek lesz jobb. A kedves úr ma bátran előáll­hat akkora szamárságokkal, amekkorákkal csak akar, pocskondiázhat és vádolhat - igaz, a büntetése sem marad el. Mosolygunk szegényen. Meg persze én kicsit sajná­lom is, hogy ennyire sötét színben látja a világot. Ennek biztosan valami komoly lelki oka van. Segíteni kellene neki inkább. Imádom, amikor - ismét Schulek Ágostontól idézek - azzal jönnek elő, hogy „a gyárakat eladták, majd be­zárták, százezreket az utcára téve”. Persze, talán lehetne még szocializmus, és a gyárak maradhatnának a „dolgozó nép” birtokában, csak attól tartok, akkor lenne diktatúra igazán, hogy a szegénység és a nyomor miatt elégedetle­neket féken tartsák. Amúgy csak a történelmi hűség ked­véért, az első privatizációs kormánybiztos, aki 1988-ban lépett be az MSZMP-be, nem más, mint a „polgári” kormány külügyminisztere, Martonyi János. Valamelyik polgári körös Fidesz-gyűlé­­sen tessék megkérni, mondja már el, miért nem volt tart­ható az a rendszer - türelmes ember, nyilván elmagyarázza új elvbarátainak. Arra pedig, hogy a „cél a lakosság elüldözése a kis falvakból, hogy a parlagon maradt földeket fillérekért felvásárolják” - már nem is érdemes mit mondani. Legyünk ezekkel az em­bertársainkkal türelmesek. Nekik lehet a legnehezebb magukkal. publicisztika@nepszava.hu 7 Európai kérdések Franciaországban tegnap megtörtént az őrségváltás, és hama­rosan új ember kerül a brit kormány élére is. De vajon mit jelent ez Magyarország számára? Előnyünkre vagy hátrányunkra változik a helyzet Európában? Egyvalamit elég nagy biztonsággal tudhatunk: attól nekünk egy fikarcnyival sem lesz jobb, hogy az Élysée-palota új gaz­dája magyar nevet visel. Nicolas Sarkozy tipikusan francia politikus, akinek csak Franciaország számít. Ami a külpolitikát illeti, Sarkozy elődjénél várhatóan keve­sebb fenntartással tekint majd az Egyesült Államokra. Remél­hetjük éppen ezért, hogy nagyobb megértést tanúsít azon kelet-európai államok, köztük Magyarország iránt, melyek védelmüket leginkább a NATO-tól, vagyis az Egyesült Ál­lamoktól várják. Sarkozy talán újra szorosabbá teszi a fran­cia-német együttműködést, ami - tekintve a jó magyar-német viszonyt - számunkra sem lehet előnytelen. Aggodalomra adhat viszont okot az a tavalyi nyilatkozata, melyben kiállt a „mag-Európa”, azaz a legfejlettebb és az uniós együttműködés elmélyítésére leginkább kész államok különutas szövetkezése mellett. Magyarország ehhez ugyanis - nyilvánvaló okokból - még jó darabig nem csatlakozhat. S az sem feltétlenül előnyös számunkra, hogy Sarkozy ellenzi a franciák által már leszava­zott alkotmányos szerződés újbóli elővételét s helyette egyfajta minidokumentumot szeretne. Mert hogy abban feltehetően nem jutna hely a nemzetiségek védelmének. Gordon Brown, a jövendő brit miniszterelnök elődjéhez ké­pest euroszkeptikusnak számít. Hogy ez jó-e nekünk, azt nehéz eldönteni. Annyi biztos, hogy pénzügyminiszterként szigorú feltételekhez kötötte az euró nagy-britanniai bevezetését, és miután e feltételek nem teljesültek, a bevezetés ellen foglalt állást. De térjünk vissza Sarkozyre! Az új francia elnök egyértel­műen letette a garast a kemény gazdasági reformok mellett, és valószínű, hogy ezeket tűzön-vízen át keresztül is viszi. Amivel könnyen zavarba hozhatja pártcsaládjának magyar képviselőit. Hiszen jobboldali politikusról van szó, aki valami olyasfélébe vág majd bele, mint a jelenlegi budapesti kormány. Lehet, hogy Gyurcsány jobban meg fogja érteni magát Sarkozyvel, mint az annak pártcsaládjába tartozó Orbán? Kepecs Ferenc Töltény Szerintem is rossz döntést hozott a bíróság. Császár Attilát, a Hír Tv riporterét nem kellett volna elítélni, amúgy a legenyhébb, de mégiscsak bűnösséget igazoló megrovásban részesíteni. A kol­léga nyilvánvalóan nem azért hurcolta magával a szeptemberi forradalmi estén begyűjtött éles lőszert, mert a miniszterelnökre akart volna lőni. Császár Attila, vélem én, ereklyeként tartotta magánál. Márpedig az igazi talizmánt az ember magánál hordja akkor is, ha történetesen a miniszterelnökhöz hivatalos. Félreértés ne essék, nem gú­nyolódom, tényleg úgy hiszem, hogy a Hír Tv alkalmazottját fel kellett volna mentenie a bíró­ságnak, s remélem, a másodfok ezt meg is teszi. Császár Attila nem érdemli meg ezt a bánásmódot. Úgy érzem, nem érdemli meg, hogy mártírrá, hőssé avassák. Hiszen vele valóban nem az a baj, hogy éles lőszert tart a táskájában, hanem annak a miértje. Hogy ő úgy gondolta és talán úgy is gondolja, hogy szeptember 18-án a tévé szék­házát szétverők igazi forradal­márok voltak. És nemcsak hogy ezt gondolja, ezt is mondja. Illetve ezt mondta legendássá vált közvetítésében. Vagyis: Császár Attilát legkevésbé sem a bíróságnak kellett volna elítél­nie, hanem a szakmának. És most rosszat írok a saját szakmámról: az újságírás, a televíziózás már régen nincs abban az állapotban, hogy akár egyértelmű kérdésekben egységes álláspontot képvisel­jen. Ma elképzelhetetlen, hogy egy ilyen teljesítmény után, ahol a tudósító úgy számol be az eseményekről, hogy a ran­dalírozó, mások testi épségét veszélyeztető csőcselék mellé áll, a futballhuligánokat pesti ifjaknak tekinti, a gyújtogatást forradalmi megmozdulásnak, s szinte természetesnek tartja, hogy meg akarják szállni a tévé székházát, majd felgyújtják, azt mondja a szakma: a politikai el­fogultság olyan fokát mutatta be a kolléga, amely elítélendő és a szakmai alkalmasságát is meg­kérdőjelezi. Nem, ma Magyar­­országon az ilyen teljesítmény nem jár együtt az automatikus és természetes kizáródással, ellenkezőleg: az egyik oldal elismerését hozza magával. És mert a politikai megfelelni vá­gyás sokkal erősebb a szakmai etikánál, hősünk éles tölténye­ket hordoz magánál. Mementóként saját forradal­mi tetteire. Németh Péter Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, N L­­ÍJ L­­A­VA PODHORÁNYI ZSOLT, PÓR VILMOS ■ Fotó rovat­vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovat-vezető: VARGA T. RÓBERT A sportrovat partnere: MobilPress Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT szociáldemokrata napilap ALAPítva 1873-ban Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA Tiszteletbeli főszerkesztő: FEJTŐ FERENC Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-90201 Elektronikus levélcím (e-mailcím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés: telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 Főszerkesztő: Németh Péter ■ internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a MédiaLOG Fiege Zrt. Szerkesztőbizottság: Horváth István, Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 207-82­07 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. MüÜTE SZ dési János, Katona József Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ www.hirnyomda.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti­­?■ pftol-airflt

Next