Népszava, 2007. május (134. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-29 / 123. szám

18 Kelley-parádé után előny a Szolnoknál Hazai pályán javíthat a Körmend ma este a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjében. Az első, szombati találkozón a vasiak elrontották a vég­játékot, a szolnokiak légiósa, Thomas Kelley pedig éppen ekkorra lendült bele igazán. A szoros, 62-59-re megnyert első meccs után va­lószínűsíthető, hogy komoly izgalmak várnak még a nézőkre a fináléban. „Egyszerűen csak győzelemre váltottuk a hazai pálya előnyét” - nyilatkozta a szolno­ki edző, Pór Péter a sikerrel megvívott nyitó összecsapás után. Ám nem sok kellett ahhoz, hogy a tartalékos Körmend megtréfálja a vendéglátókat. A 3000 lelkes szurkoló előtt vívott meccs inkább a hatalmas küzdelemről marad emlékezetes, mint a parádés akciókról és a pontgazdag negyedekről, de ekkora tétnél már érthető módon senki nem akar belehal­ni a szépségbe. A találkozón szinte végig a sérült Leslie, Ledoux, Fodor Gergely, Fodor Márton nélkül felálló körmendieknél volt az előny, de igazán meglépni egyszer sem tudtak az elszántan kosarazó Pól-csapat elől. A záró játékrész első öt percében mindössze öt pontot könyvelhettünk el, ekkor kezdett igazán vará­zsolni Thomas Kelley, aki aztán a 25 ponttal a mezőny legeredményesebbje, a körmendi Vavra Péter teljesítményét is elhomályosította. Sokat elárul az amerikai légiós teljesítményé­ről, hogy ő szerezte csapata utolsó 15 pontját, így gyakorlatilag egyedül nyerte meg a párharc első felvonását. Kelley összesen egyébként 22 ponttal járult hozzá a 62-59-es diadalhoz. A második mérkőzést Körmenden rendezik ma 18 órától. Népszava-információ Beckham visszatér a válogatottba Csaknem egyéves szünet után visszatér az angol labdarúgó­­válogatottba David Beckham, a korábbi csapatkapitány. A Real Madrid 32 éves középpályása a tavalyi világbajnok­ságon, a Portugália ellen büntetőkkel elvesztett negyed­döntőben játszott utoljára a nemzeti színekben, ám Steve McClaren szövetségi kapitány bejelentette: számít rá pénteken a Brazília elleni barátságos mérkőzésen, valamint június 6-án az észtországi Eb-selejtezőn is. (MTI) Az 1. FC Nürnberg nyerte a kupát Az 1. FC Nürnberg nyerte a labdarúgó Német Kupát, miután a hosszabbításban szerzett találattal legyőzte a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszó bajnok VfB Stuttgart együttesét. A nürnbergi gárda története során negyedszer hódította el a trófeát. 1. FC Nü­rn­­berg-VfB Stuttgart 3-2 (1-1, 2-2). (MTI) Várhidi szűkített kerete Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a június 2-án, Görögországban és a négy nappal később, Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkre. Kapusok: Végh Zoltán (MTK), Fülöp Márton (Sunderland AFC), Balajcza Szabolcs (Újpest FC), védők: Csizmadia Csaba (SV Mattersburg), Balogh Béla (MTK), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vaskó Tamás (Újpest FC), Bodor Boldizsár (Roda JC), Szélesi Zoltán (Cottbus), Vanczák Vilmos (St. Truiden), középpályások: Tóth Balázs (Genk), Sándor György (Újpest FC), Filkor Attila (Internazionale), Vass Ádám (Stoke City), Dzsudzsák Balázs (DVSC), Tőzsér Dániel (AEK Athén), Vadócz Krisztián (FC Motherwell), támadók: Huszti Szabolcs (Hannover 96), Hajnal Tamás (Karlsruhe), Kanta József (MTK), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Buzsáky Ákos (FC Plymouth), Farkas Balázs (Dinamo Kijev), Ti­sza Tibor (Újpest FC), Priskin Tamás (Watford FC), Rajczi Péter (FC Barnsley). (MTI) Juventus: Deschamps távozik Hivatalossá vált, hogy közös meg­egyezéssel távozik posztjáról Didier Deschamps, a Juventus labda­rúgócsapatának vezetőedzője. A francia szakember tavaly nyáron vette át a torinóiak irányítását, miután a bundabotrány miatt száműzték a gárdát a másodosztályba. A Serie B-t 9 pont levonással kezdő „zebrák” már a múlt hét végén, három fordulóval a bajnokság vége előtt kivívták a visszajutást, majd szombaton az első helyet is bebiztosították. (MTI) SPORT 2007. MÁJUS 29., KEDD NÉPSZAVA Fantasztikus ünneplésben részesítették a bajnok Debrecen labdarúgóit A Vác magával rántotta a pécsieket A Pécs lett az utolsó forduló és az idei pontvadászat nagy vesztese: a mecsekiek nem tudták legyőzni a már korábban kiesett Vácot, ezért a következő idényt ők is a másodosztályban kezdhetik meg. A pécsiek botlása miatt utólag nem volt jelentősége annak, hogy nem tudott nyerni a REAC sem a Fehérvár otthonában. A harmadik kiesőjelölt, a Győr viszont kiütéses győzelemmel biztosította helyét a honi élmezőnyben. A Debrecen stílszerűen győzelemmel búcsúz­tatta a szezont, a Sopron elleni siker után a Loki át is vehette az elsőségért járó érmeket és kupát. Vasas-Budapest Honvéd 3-1 (2-0) Illovszky Stadion, 1500 néző, v.: Kassai Vasas: Borszéki - Balog Zs., Pandur, Tóth A., Kiss K. (Majoros, 70.) - Kincses, Fehér Z. (Odrobéna, 85.), Németh N., Unierzyski — Lázok, Kenesei (Nagy T., 68.) Budapest Honvéd: Tóth I. - Schindler, Pomper, Debreceni (Genito 29.), Vincze Z. - Dobos, Benjamin, Szabó T., Ivancsics - Hercegfalvi (Abraham, 38.), Bogdanovic Gól: Kenesei (6.), Németh N. (21., 11-esből), Nagy T. (73.), illetve Bogdanovic (72.) Kaposvár-Paks 2-0 (0-0) Kaposvár, 2500 néző, v.: Gergely Kaposvár: Kovács Z.-Kovácsevics, Petrók, Mező - Maróti, Vasziljevic, Suljic (Grúz, 64.), Szakály D. (Bozovic, 71.), Pintér - Oláh (Reszli, 88.), Alves Paks: Kovács A. - Tóth P., Sala­mon, Benedeczki, Hanák - Heffier, Tamási, Búzás (Böde, 77.), Csehi - Belényesi (Mészáros, 27.), Horváth F. (Báló, 52.) Gól: Oláh (77.), Alves (84.) Dunakanyar-Vác-PMFC 1-1 (0-0) Vác, 400 néző, v.: Berger Vác: Köteles - Makrai, Kovács B, Balogh, Dudás - Csopaki (Bozori, a szünetben), Farkas (Lázár, a szü­netben), Vén, Rusvay — Palásthy, Kulcsár T. (Szabó, 55.) Pécs: Sólyom - Sipos, Szabados, Dienes, Szekeres-Lukács (Wittrédi, 63.), Pavicevic (Győri, 71.), Lantos (Horváth, 57.), Kulcsár Á. - Szatmá­ri, Sztipánovics Gól: Bozori (83.), ill. Horváth (72.) DVSC-TEVA-FC Sopron 2-1 (1-1) Debrecen, 10 000 néző, v.: Iványi DVSC: Csernyánszki - Bernáth (Dombi, 59.), Mészáros, Komlósi, Takács Z. (Szatmári, 70.) — Kiss Z., Vukmir, Leandro, Dzsudzsák - Szilágyi, Sztojkov (Sándor T., a szünetben) Sopron: Amamoo - Rus, Sifter, Radu, Dragomir (Lázár, 54.) - Demjén, Danes, Munteanu, Ma­gasföldi (Rolling, 63.) - Feczesin (Bajner, 69.), Cigan Gól: Dzsudzsák (25.), Sándor T. (72.), illetve Cigan (37.) Győri ETO FC-Diósgyőr 4-0 (2-0) Győr, 4200 néző, v.: Arany Győr: Stevanovic - Bank, Kovács Z., Jäkl, Varga R. -Pákolicz (Czanik, 89 ), Böőr, Müller, Szabó Zs. (Cser­melyi 59.) - Bajzát, Brnovic (Nyári, 77.) Diósgyőr: Szalma — Farkas V. (Menyhért, 20.), Rubint, Hegedűs, Sadjo - Sipeki, Vitelki (Binder, 76.), Katona, Foxi - Simon (Rebecsák, 69.), Douva Gól: Brnovic (21.), Bajzát (23., 79.), Böőr (88.) FC Fehérvár-REAC 2-2 (0-0) Székesfehérvár, 1660 néző, v.: Sápi Fehérvár: Sebők Zs. - Fehér, Bara­nyai, Koller, Mohl - Simek (Bölcs­földi, a szünetben, Disztl D., 54.), Farkas B. Bozic, Vayer - Julinho (Nagy D., 36.), Dajic REAC: Illyés - Dinka, Cseri, Kap­csos, Horváth G. (Kovacsics, 83.) - Regedei (Kovács B., 76.), Polonkai, Somorjai (Schrancz, 70.), Tóth N. - Nyerges, Torma Gól: Nagy D. (60.), Dajic (81.), illet­ve Tóth N. (47.), Torma (57.) MTK-Újpest 2-0 (1-0) Hidegkúti Nándor-stadion, 500 néző, v.: Mészáros MTK: Végh - Balogh B., Lambulic, Horváth L., Pollák - Czvitkovics (Németh K. 54.), Pátkai, Szabó Á. (Busai, 72.), Kanta - Urbán (Hrepka, 54.), Pál. Újpest: Balajcza - Zaleh, Vaskó, Vermes, Füzi (Tóth B., 46.) - Habi, Erős, Sándor Gy., Korcsmár (Nagy O., 46.) - Kovács Z. (Széki A., 67.), Tisza. Gól: Horváth L. (4.), Kanta (64., 11-es). Kiállítva: Horváth L. és Tisza (92.) FC Tatabánya-ZTE FC 0-3 (0-1) Tatabánya, 2000 néző, v.: Fábián Tatabánya: Polekszics - Kerényi, Vámosi, Filó, Megyesi — Weisz, Necas (Rajnay, 81.), Balogh Z. (Sán­dor I., 70.), Hajdú - Pérez, Kouemaha (Szőke, 72.) ZTE: Lipcak (Varga Z. 89.) - Kocsárdi, Csóka, Botis, Máté - Tóth Z. (Simonfalvi, 81.), Nagy L., Molnár B., Ljubojevics, Koplárovics (Franciskovic, 65.) - Balázs Gól: Balázs (21., 63.), Kocsárdi (81. - 11-esből), kiállítva: Weisz (80.) Népszava-összeállítás A tegnapi MTK-Újpest találkozóval véget ért az idei bajnokság, a zárás sem volt különb, mint az egész idény Fotó: Vincze Andrea Németh Krisztián és Simon András öt évre szerződött a Liverpoolba! Hihetetlen magyar átigazolások Azt már évek óta tudjuk, hogy az MTK fiatal játékosai előbb vagy utóbb, de biztos karriert futhatnak be a legerősebb nyugati klubok­ban is a tehetségük miatt. Most olyan üzletet hoztak tető alá, ami két játékosuk számára meghozta a nemzetközi karrier lehetőségét: Németh Krisztián és Simon András öt évre az idei BL-döntős angol Li­verpool csapatához szerződött. Mint kiderült, nem valami elkapkodott üzletről van szó az angolok részéről, ugyanis a liverpooli szakemberek többször megnézték két kiszemelt­jüket élesben, sőt az agárdi Sándor Károly Akadémiára is ellátogattak. A fiatalokat a Careers Management Group képviselte a tárgyalásokon. A cég vezetőitől megtudtuk, hogy a megbeszéléseket teljes titokban kel­lett tartani még a játékosok előtt is. „Fél éve zajlottak az egyeztetések. A tárgyalásokat olyannyira titokban kellett tartani, hogy a két játékos csak néhány napja tudta meg, hogy ugyanahhoz a csapathoz szerződhet. András már télen kint volt Liver­poolban néhány napot, ahogy az angoloknál ez szokás, mindent meg­mutattak neki, megismerkedhetett a klub légkörével. Krisztiánnál ezt pénteken tették meg” - nyilatkozták a CMG vezetői. Ráadásul az sem mindegy, hogy a két fiatal nem a sztárgárda va­lamelyik korosztályos csapatában játszik majd, hanem profi szerződést kötöttek velük, és a felnőtt tartalék­csapatban kezdik meg a felkészülé­süket a következő szezonra. Ebből a csapatból aztán sokkal könnyebb odaérni Gerradékhoz, ugyanis ezt a gárdát is a Rafael Benitez által veze­tett szakmai stáb irányítja. „Csak né­hány játékossal és Rafael Benitezzel tudtunk találkozni, hiszen az utolsó munkanapjuk pénteken volt. Csak elköszöntek egymástól és kész. Ne­künk azt tanácsolták, hogy az angol nyelvre mindenképpen feküdjünk rá egy kicsit” - nyilatkozta a két futballista, akik várhatóan június végén csatlakoznak a Vörösök ke­retéhez, hiszen a felkészülés június 28-án kezdődik. A 18 éves Németh Krisztián a barátnőjével, míg a 17 éves Simon András egyedül költözik Liverpoolba, igaz, utóbbira a klub egyik alkalmazottja fog felügyelni. Az üzlet anyagi részét titokban tartotta a két klub, ám nem járunk messze az igazságtól, ha a piaci vi­szonyokat figyelembe véve kijelent­jük, megközelítőleg 3 millió fontért, azaz egymilliárd forintért szerződött a két fiatal Liverpoolba. B. M. L. Németh Krisztián és Simon András leendő klubjuk mezével A Borsodi Liga végeredménye * Az Újpesttől 3 pont levonva 1. DVSC 30 22 3 5 63-21 69 2. MTK 30 19 4 7 61-33 61 3. ZTE 30 17 4 9 54-38 55 4. Újpest 30 15 4 11 39-32 46 5. Vasas 30 13 6 11 43-41 45 6. Fehérvár30 13 5 12 45-43 44 7. Kaposvár30 12 5 13 40-36 41 8. Honvéd 30 11 8 11 48-43 41 9. DVTK 30 11 5 14 40-52 38 10. Sopron 30 11 4 15 33-46 37 11. Paks 30 10 7 13 34-38 37 12. Tatab. 30 11 3 16 46-58 36 13. Győr 30 9 8 13 37-43 35 14. REAC 30 9 7 14 42-55 34 15. Pécs 30 7 12 11 31-41 33 16. Vác 30 4 7 19 21-57 19 A Fradi a bajnok Sosem látott izgalmakkal fejeződött be az idei női kézilabda-bajnokság. Az utolsó forduló döntött mind az arany-, mind pedig a bronzéremről. Nos, szombaton a Dunaferr simán verte a Cornexi gárdáját (36-28), így a harmadik helyen fejezték be a baj­noki küzdelmeket. Vasárnap a Népligetben a baj­noki címért vívott ki-ki találkozót a Ferencváros és a címvédő Győr csapata. Ráadásul nemcsak Németh Andrásnak - aki az osztrák Hypo Niederösterreichhez szerződött - volt ez a búcsúja, hanem a fradista Kirsner Erikának és Tóth Tímeának - ők követik a Hypóhoz a mesterü­ket valamint a győrieknél utolsó összecsapását vívó Radulovics Bojanának is. A szuperrangadón végig felváltva vezettek a csapatok - általában a győriek - egészen a második félidő közepéig, amikor is a vendég győriek elléptek hat góllal, de elkezdett dobogni a híres Fradi­­szív, megfordították a meccset, és öt év után újra a Fradi lett a bajnok. „A végjátékban egyértelműen szerencsénk volt. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen szép arany­éremmel búcsúzhatok az FTC-től” - nyilatkozta Németh András, a zöldek elköszönő mestere. „A bajnoki címet nem itt vesztettük el, ha a korábbi fordulókban jobban figyelünk, akkor miénk az aranyérem” - jelentette ki Róth Ferenc, a győriek edzője. Népszava-információ

Next