Népszava, 2007. június (134. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-14 / 137. szám

NÉPSZAVA 2007. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK HÁTTÉR A Hamász fegyverletételre szólította fel a Fatah fegyvereseit Polgárháború Gázában Újra fegyveres harcba torkollt a két fő palesztin szervezet, a világi nacionalista Fatah és az iszlámista Hamász ellentéte Gázában. A palesztin kormány gyakorlatilag megszűnt létez­ni, az Izrael által kiürített területen minden eddiginél inkább a dzsungel törvénye uralkodott el. Nincs olyan erő, amely az egész lakosság nevében beszélhetne és amely érdemi tárgya­lópartnere lehetne Izraelnek. Gázában a pokol hétfőn szaba­dult el, amikor a tűzszünet nem egészen négy órával a kihirdetés után összeomlott. Ezt követően a konfliktus mintegy önjáróvá vált. Az akciókat bosszúakció követte, a harcok pedig terjed­tek és egyre véresebbek lettek. A Gázai övezetben gyakorla­tilag polgárháború kezdődött. Patakokban folyik a vér. Kedden a Hamász fegyvere­sei megtámadták, majd több­órás ostrom után elfoglalták a Mahmúd Abbász elnökhöz hű Fatah-erők észak-gázai főhadi­szállását. A Fatah-harcosok - ugyancsak erőszakkal - a Hamász rádió- és televíziós ál­lomását kerítették hatalmukba. Rakétagránát támadás érte Iszmáil Hanije Hamász-párti miniszterelnök házát és Abbász elnök rezidenciáját is. A két ve­zető nem sérült meg. Ezt köve­tően - már tegnap - a Hamász fegyveres szárnya, amely a je­lek szerint hatalmába kerítette a Gázai övezet északi részét, ulti­mátumot intézett a Fatah-erők tagjaihoz, azt követelve tőlük, hogy adják át neki fegyverei­ket. Különösen baljós hír, hogy az összecsapások átterjedtek a még izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániába is. Ahogy a szemben álló felek egymás iránti gyűlölete foko­zódott, úgy váltak egyre ke­gyetlenebbé az atrocitások is. A múlt héten a Fatah fegyveresei, miután foglyul ejtettek egy hamászost, még megelégedtek azzal, hogy a lábát többször átlőjék és a kezét összekötözve, a szemét bekötve kihajítsák egy száguldó gépkocsiból. A legutóbbi napokat azonban már Abbász elnök szakácsának esete jellemzi. Őt egy magas épület 15 emeletéről hajítot­ták le. Válaszul a fatakosok hasonló módon végeztek egy Hamász-szimpatizánssal. A világ televízióinak kép­ernyőin újra félőrülten zoko­gó, hozzátartozóikat sirató palesztin asszonyok jelennek meg, ők azonban ezúttal nem az izraelieket, hanem saját pa­lesztin honfitársaikat vádolják. A Human Rights Watch elne­vezésű nemzetközi emberjogi szervezet is a palesztin fegyve­reseket bélyegezte meg. „Az el­lenségeskedésekben részt nem vevő civilek meggyilkolása és a foglyok szándékos megölése egész egyszerűen háborús bűn” - mondta Sarah Leah Whitson, a szervezet közel-keleti cso­portjának vezetője. A minden eddiginél többet szenvedő polgári lakosság kétségbeesetten próbál kima­radni az összecsapásokból. Akik tehetik, gépkocsira rak­ják holmijaikat, és családostul Egyiptom felé veszik az irányt. A többiek elrejtőznek vagy Gázavárost elhagyva próbál­ják túlélni a véres napokat. Helyzetüket tovább rontja, hogy az ENSZ segélyhivatala - miután két munkatársát le­lőtték - felfüggesztette gázai tevékenységét. A fegyvertelen lakosságon sem az elnök, sem a kormány nem tud segíteni. A kormány már csak azért sem, mert kedd­re teljesen széthullott. Mint Abu Rudeina, Abbász mun­katársa bejelentette: a harcok idejére a Fatah-miniszterek felfüggesztik tevékenységüket. A lépés, amely néhány napja még komoly feltűnést keltett volna, az új fejlemények fényé­ben már teljességgel súlytalan. Gázában most mindent a fegy­verek döntenek el. Mahmúd Abbász természete­sen tisztában van azzal, milyen végzetes hatással lehet a polgár­­háború a palesztinok jövőjére, ezért az utolsó pillanatig kétség­beesetten próbálta észre téríteni honfitársait: tűzszünetre szólí­totta fel mind a hamászosokat, mind pedig a Fatah harcosait. Ami ki is váltotta ez utóbbiak elégedetlenségét. Ahhoz ugyan­is, hogy eredményesen álljanak ellent az őket támadó ellenség­nek, szükségük lett volna az elnök - s egyben Fatah-vezető - jóváhagyására. Ez azonban késett, ezért a fegyveresek a sa­ját szakállukra léptek akcióba. Egyébként mindkét szervezet politikai vezetése egyre inkább elveszti az ellenőrzést az elvileg általuk vezérelt harci csoportok felett. Különösen vonatkozik ez a Fatahra, ahol ez már régi probléma. De vajon mi az oka a két fél közti mérhetetlen gyűlöletnek? Hogy történhetett meg, hogy egy megszállás alatt álló nép fiai polgárháborúba keverednek egymással? Az okok részben ideológiai-politikai jellegűek. A Hamász iszlámista szervezet, s a korábban világi berendezke­désű társadalom ennek megfe­lelő átalakítására tör, kiváltva ezzel különösen az (amúgy nem sok befolyással bíró) értelmiség félelmét és ellenérzését. Alapvető különbség van a két szervezet között az Izraelhez való viszony megítélésében is. A Fatah kész elfogadni az úgynevezett kétállamos meg­oldást, vagyis azt, hogy Izrael és a megalakítandó palesztin állam egymás mellett létezzen. A Hamász ezzel szemben nem hajlandó lemondani a történel­mi Palesztina egyetlen négyzet­centiméteréről sem, nem ismeri el Izraelt, és elvileg is csak egy hosszabb, átmeneti tűzszünetre hajlandó. Feszültséget gerjeszt az is, hogy Abbász elnök időről időre feleleveníti azt a - nemzetkö­zileg is elfogadott - alapelvet, amely szerint a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője a PFSZ. Nos, e szervezet fő, sőt immár egyetlen komolyan vehető ereje az általa vetett Fatah. A Hamász viszont nem tagja a PFSZ-nek, így a szóban forgó alapelv ismételgetése a hatalomból, a palesztin nép képviseletéből való kirekeszté­sével egyenértékű. Ez már csak azért is kiváltja a Hamász tilta­kozását, mert a tavaly év eleji választásokat ő nyerte meg, mégpedig fölényesen. Az ellenségeskedések köz­vetlen oka az a kérdés, melyik szervezet ellenőrizze a fegyve­res erőket. A Fatah korábban azt követelte, hogy a Kasszem Brigádokat - a Hamász kato­nai szárnyát­­ olvasszák be az Abbász elnök által vezényelt nemzeti fegyveres erőkbe. A Hamász természetesen nem ment bele a dologba, hiszen ez lefegyverezte volna. Választási győzelme és kormányalakítása óta azonban már ő követeli, hogy a „hivatalos” katonai erőt helyezzék az ő ellenőrzése alá. Vagyis - az ideológiai-politikai ellentéteken túl - a két szervezet alapvetően a hatalomért küzd Kepecs Ferenc Palesztin fegyveresek - azelőtt a lakosság szemében hősök voltak, ma martalócok Fotó: Reuters Szélsőségesek az övezetben Ha valaki azt hinné, hogy a Gázai övezetben a Hamász a legszélsőségesebb iszlámista erő, akkor alighanem téved. Számtalan kisebb-nagyobb, még nála is vak­­buzgóbb csoport tevékenykedik ugyanis az Izrael által kiürített földsávon, és ezek gyaníthatólag az al-Kaida elveit követik. Néhány hete a gázai közszolgálati televí­zió munkatársnői kétségbeesetten vonultak az utcára, az ellen tiltakozva, hogy az „Igazság Kardjai" elnevezésű­ szervezet megfenyegette őket: átvágják a torkukat, ha továbbra is „erkölcsromboló műsorokban" szerepelnek és nem hajlandók „iszlám öltözetben" szerepelni a kép­ernyőn. Ezek a szélsőségesek azonban nemcsak a világi erőkkel állnak szemben, hanem magával a Hamásszal is. Ez utóbbi ugyanis attól tart, hogy az aprócska csopor­tok elvitatják vezető szerepét az „iszlámista térfélen". És feltehetően szerepet játszik az is, hogy a Hamász - bár tagjai nem síiták - a síita Irán szövetségese, míg az al- Kaidához tartozó csoportok szunniták. KÖNYVÚ­JDONSÁG! HORGÁSZNOVGL­ÁK! Márna­csen - Balogh Géza Horgászszemm­el nézve □ Felső-Tisza vidéke az ország legvarázslato­sabb tája. Rjgyók, Holt­ágak, tavak, marotvák váltogatják egymást - és hál is akad bőven. A szerző három évtizede horgászik, de nem csak a hálák érdeklik, hanem Felfigyel az emberek gondjaira, örömeire is. A könyv éppen ezért több mint egyszerű horgász­­ka­­ndarc gyűjteménye. Együtt lélegzik benne a tó , az ember, és a va­don, e pompás vidék m­iden élőlénye. 200 oldal, 1850 forint Kapható a könyvesboltokban és a nagyobb újságárusoknál. Megrendelhető a kiadónál hívható ingye­nes zöldszámon: 06-80/200-502, vagy az alábbi megrendelőlap kitöltésével a 06-1/4­77-90­20-as faxszámon. Megrendelőlap Megrendelem Balogh Géza Márnalesen című könyvét 1850 forintos áron. A vételárat átvételkor fizetem. A posta­­költséget a kiadó átvállalja. Név:.................................................................... Cím:............................................................... Telefon:. aláírás A Ferencvárosi Torna Club, WŰflWÁTH IS fúrm­ amely fennállása óta 28 bajnoki címet szerzett, 20 al­kalommal hódította el a magyar kupát és háromszor nyert el neves nemzetközi kupákat, jelenleg a másod­­osztályban szerepel, mert nem kapta meg az élvonalba jogosító licencet. Hogy lehet az, hogy hazánk nemzet­közi szinten is leghíresebb csapatának és klubjának súlyos pénzügyi nehézségei van­nak, hatalmas adósságai hal­mozódtak fel, és karnyújtásnyi közelségbe ke­rült a megszű­nés veszélye? A könyv azt az utat igyekszik végigjárni, amíg és ahogyan ez a drámai helyzet kialakult. Az idáig vezető út bemutatása sok érdekes, izgal­mas, nemritkán hihetetlennek tűnő részletet világít meg. fjtePipMfte 2«*hrs spafli-szívj Kapható a könyvesboltokban és a nagyobb újságárusoknál. Megrendelhető a kiadónál a 06-80/200-502-es ingyenesen hívható zöldszámon, az alábbi megrendelőlap kitöltésével a 06-1/477-9020-as faxszámon vagy az Editorial Kft., 1430 Budapest, Pf. 4. címen. Megrendelőlap Megrendelem......példányban Horváth K. József Börtönbe zárt Fradi-szív? című könyvét 2500 forintos áron. A vételárat átvételkor fizetem. A posta­­költséget a kiadó átvállalja Név:...................................................... Cím: Telefon: aláírás 11 UTAZZA LE NÉPSZAVA -ELŐFIZETÉSÉT — mbb—nww------— A CAR-TOUR INTERNATIONAL UTAZÁSI IRODA ÚTJAIN! Ha Ön legalább negyedéves Népszava-előfizetéssel rendelkezik, a Car-Tour utazásait 5000 Ft kedvezménnyel veheti igénybe! Ha előfizetése minimum fél évre szól, az utazási kedvezmény mértéke elérheti a 10 000 Ft-ot. Ha szeretné igényb­e venni a kedvezményt, kérjük, töltse ki ezt az igénylőlapot, és küldje be a megrendelőlap alján található címre. Az önnek járó utazási utalványt az adatok ellenőrzése után postázzuk. Az akció a 2007. június 30-ig befizetett utazásokra érvényes. A kedvezmény átruházható. UTAZÁSI KEDVEZMÉNY IGÉNYLŐLAP Alulírott a Népszava előfizetője vagyok, és szeretném igénybe venni a Car-Tour International Utazási Iroda nekem járó kedvezményét Előfizetésem időtartama: Utazási kedvezményem: [TI 3-5 hónap [7] 5000 Ft (minimum 40 GDQ Ft értékű utazás esetén) □ minimum S hónap [ 15000 Ft (minimum 40 OOQ Ft értékű utazás esetén) Q 10 000 Ft (minimum 80 QOO Ft értékű utazás esetén) Előfizető neve:................................................................................................................. Kézbesítési cím:........................................ Telefon:........................................................ □ Az előfizetési díj befizetéséhez csekket kérek. □ Átutalással fizetek. □ Új előfizetésem mellé kérem az utazási utalványt is megküldeni. aláírás Az utazási utalvány, illetve a Népszava megrendelhető a 06 ü.i.­2Q0-S011-es Ingyenesen hívható zöldszámon, az Editorial Kft.. Terjesztési osztály, 1430 Budapest, Pf. 4. címen, a 06-1/477-9025-ös faxszámon vagy a terjesztés.népszava.hu e-mail címen. MEGRENDELŐLAP Ezúton szeretném megrendelni a NÉPSZAVA című napilapot példányban. Kézbesítési név:......................... Kézbesítési cím:................................. Számlázási név:.......................... Számlázási cím:.......................... Telefon:.................................... aláírás :.....­........................... □ 3 hónapra 5799 Ft ("megtakarítás 30%) □ 6 hónapra 11 430 Ft (■ megtakarítás 31%) □ 12 hónapra 22 524 Ft (­megtakarítás 32%) * A megtakarítás a napi eladási árh­oz képest értendő.

Next