Népszava, 2007. július (134. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-30 / 176. szám

NÉPSZAVA 2007. JÚLIUS 30., HÉTFŐ HÁTTÉR Egy minap közzétett jelentés a vártnál kedvezőbb képet fest az Csernobil máig kísért A világ eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófája után huszon­­egy évvel meglepő tanulmányt tettek közzé a Dél-karolinai Egyetem kutatói. Feltételezésük szerint Csernobilban és kör­nyékén azok a madárfajok sínylették meg leginkább a robba­nást, amelyek jókora tojást raknak, ragyogó színű tollakkal és csőrrel büszkélkedhetnek vagy éppenséggel a legmesszebb vándorolnak. Ezek a szárnyasok ugyanis biológiailag védtele­nebbek a többi fajhoz képest. Anders Möller és Timothy Mousseau, a Dél-karolinai Egyetem kutatói 57 különböző madárfaj összesen 1570 egye­­dét vizsgálták meg Csernobil környékén. A huszonegy évvel ezelőtti baleset által keletkezett radioaktív szennyezésnek a he­lyi madárpopulációra gyakorolt hatását tanulmányozták. Ki­derült, hogy a robbanás hatása négy fajt érintett különösen: a búbos bankák, a kék cinegék, a rigók és a fü­rjek sínylették meg leginkább az 1986-os nukleáris katasztrófát. Ezekre a fajokra a vörös, sárga és narancssár­ga tollazat jellemző, vagy az, hogy jókora tojásokat raknak, vagy pedig - vándormadarak lévén - hatalmas távolságokat tesznek meg egy-egy alka­lommal. A magyarázat pedig egyszerű: az említett sajátos­ságok miatt ezek a szárnyasok sokkal többet használnak fel antioxidánsokból, amely ve­­gyületek egyébként védőpajzs­ként szolgálnak a szervezetet érő támadások, például a káros sugárzás ellen. Az antioxidánsok - mint pél­dául a karotinok, valamint az A- és B-vitaminok - az egész­ség megóvásában nélkülözhe­tetlenek. Kitüntetett szerepük van a betegségek kialakulásá­nak megakadályozásában, a szervezetben jelen lévő szabad gyökök megkötésében. A sza­bad gyökök védelmet nyújtanak a káros mikroorganizmusok ellen, s tevékenységüket egy védelmi rendszer kontrollálja. Ha ez a kontrolláló rendszer zavart szenved - például hatal­mas dózisú sugárzás esetén -, a szabad gyökök elszaporodva negatívan befolyásolják az egészséges sejtek működését, károsítják a DNS-t. Az említett madarak éppen ezért biológia­ilag védtelenebbek a többi faj­hoz képest, hiszen színpompás tollazatukhoz nagyobb men­­­nyiségű karotinpigmentre van szükségük, melyeket azokból az antioxidánsokból „nyernek”, amelyek valójában az immun­­rendszerüket erősítenék, így jobban ki vannak szolgáltatva a sugárzás nyomán keletkező, instabil és oxigénatomot tar­talmazó molekulák, vagyis a szabad gyökök rombolásának. A csernobili nukleáris ka­tasztrófa 1986. április 26-án történt a Szovjetunió két pici városkája, Pripjaty és Csernobil közelében lévő atomerőműben. Az atomerőmű 4-es blokkját súlyosan megrongáló robbanás következtében fellépő grafittűz tíz napon át tartott. Az égő re­aktorból kilépő csóva különbö­ző radioaktív anyagokat, külö­nösen jód- és céziumizotópokat terített szét Európa nagy része felett. A legnagyobb koncent­rációjú szennyeződés a mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország egyes területein következett be. A lerakódás mértéke ott volt a legerősebb, ahol a szennyezett légtömegek átvonulása idején esett az eső. A két természettudós, Möller és Mousseau idén március­ban már jelentkeztek szintén erről a környékről készített tanulmánnyal. Az 1986-ban felrobbant atomreaktortól há­rom kilométerre fekvő erdőben kísérték figyelemmel a szénci­negék fészkelési szokásait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a madarak valamilyen módon érzékelik környezetük sugárszennyezettségi szintjét. A kutatók kétszáz madáretetőt és fészkelőládát helyeztek ki hasonló környezetben, hasonló táplálékkal, de olyan területe­ken, ahol a háttérsugárzás mér­téke más és más volt. A kísérlet alanyai ösztönösen azokat az etetőket választották, ahol a sugárzás alacsonyabb volt. Ám hogy a madarak honnan tudták, melyek ezek, arra a tudósok még ma sem tudnak választ adni. A csernobili erőmű közelében a nukleáris katasztrófa után, az első időszakban a növények és állatok dózisterhelésének 90 százalékát béta-sugárzás, 10 százalékát pedig gamma-sugár­zás adta. Az akut tünetek között a tűlevelűek, a gerinctelenek és az emlősállatok elpusztulása, a reprodukciós képesség romlása és krónikus sugárbetegségi tünetek, genetikai elváltozások fordultak elő. Ám úgy néz ki, a természet mára kiheverte a baleset utáni nagy dózisok ha­tását, ráadásul a terület gyakor­latilag lakatlan, így az emberi tevékenység sem háborgatja az élővilágot. Az elpusztult erdő helyén az elvégzett talajjavító intézkedéseknek köszönhető­en új fák hajtottak ki. A lezárt zónában elszaporodtak a nagy­vadak, megjelentek a farkasok, s visszatelepültek a rétisasok is. A Csernobil környéki tavak és a mocsaras területek bővelked­nek halakban, mivel halászni, horgászni ebben az övezetben tilos. Mindezek alapján talán nem meglepő, hogy egyes szakértők úgy vélik, a nukleáris katasztrófa hosszú távon kisebb kárt tett az élővilágban, mint az antropogén tevékenységek, például a gépesített mezőgaz­dasági termelés. Csepe Erika Az agrárium válságát hozta a tragédia Az agráriumot sújtották legerősebben az érintett országokban a nukleáris baleset következményei, mivel a szennyezett területek főként mezőgazda­­sági vidékek voltak. A robbanást követően Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén 784 320 hektár termőföldet kellett kivonni a művelés alól, a fakitermelést pedig 694 200 hektár erdőterületen szüntették be. A helyreállítási erőfeszítéseknek köszönhetően számos helyen lehetséges maradt a „tiszta" élelmiszerek előállítása, ez azonban­­ a fel­­gyűrűzött az egész gazdaságra. használt műtrágyák, adalékanyagok és különleges eljárások miatt - jóval magasabb költséget jelentett. Ám ezek az intézkedések hiába tették biztonságossá a gazdálkodást, a legtöbb fogyasztói réteg elutasította a szennyezett területekről származó élelmiszereket, így a termelés visszaesett, egyes agrárlétesítmények, élelmiszer-feldolgozó üzemek bezártak, a mezőgazda­ságból származó jövedelmek csökkentek. A csernobili katasztrófa mezőgazdaságra gyakorolt hatása tovább­ A populáris dzsesszt játszó Candy Dulfer új lemezéről, toleranciáról és előítéletekről „Teljesen szabad kezet kaptam” Sikeres koncertet adott Budapesten, a Petőfi Csar­nokban napjaink egyik leg­népszerűbb szaxofonosa, a populáris dzsesszt játszó Candy Dulfer. Az új lemezével világ körüli turnéra induló holland művésznő úgy látja, szülővárosa, Amszterdam sajnos már nem a szabadság és a tolerancia otthona.­ ­ Új albuma, a Candy Store egyelőre csak Európában kapható; az amerikai és távol­­keleti megjelenést őszre halasz­tották. Annyira rosszul működik a hanglemezpiac, hogy a kiadó nem merte vállalni a világter­jesztés kockázatát? - Tény, hogy a hanglemezki­adás teljesen átalakult, és ma már nem lehet olyan eladott példány­számokban reménykedni, mint a nyolcvanas-kilencvenes évek­ben. Kiadóm, az amerikai Telarc azonban komoly, tőkeerős cég, így nekik nem okozhat gondot, hogy az egész világon egyszerre, nagy példányszámban jelentes­senek meg egy lemezt. Közösen hoztuk azt a döntést, hogy az egyes kontinenseken való meg­jelenést összekötjük a turnék állomásaival, mivel Európában ismernek talán a legtöbben, itt kezdtem az idei koncertezést, az­tán ősszel majd Ázsia és Észak- Amerika is sorra kerül. - Mennyire elégedett a Candy Store tizenhárom kompozíciójával? - Korábban egy nagy multi­nacionális kiadó, a BMG művé­sze voltam, és ők elég pontosan meghatározták, hogy milyen stílusban játsszak a lemezeken: a dallamos, lendületes dzsessz­­rockot preferálták, amit őszin­tén szólva egy kicsit megun­tam. Mindenféle zenét szívesen hallgatok: a klasszikusoktól a hagyományosabb dzsesszen át a reggae-ig és a rockig, sőt még a punkot is szeretem. Az utóbbi négy-öt évben pedig különö­sen közel kerültem a soul és a rhythm and blues világához. Ezért is örülök, hogy a Telarcnál teljesen szabad kezet kaptam: ha mindenképpen be kell sorol­ni, akkor persze dzsesszlemezt készítettem, de nagyon sok más stílus is felbukkan rajta. —Régi holland muzsikustársai helyett újabban Prince zeneka­rának tagjaival koncertezik. Hogyan jött ez a váltás? - Nagyon szeretem és tiszte­lem Prince muzsikáját, s tudom, hogy a sikereiben a vele játszó fantasztikus zenészeknek is döntő szerepük volt. Együtt lép­tünk fel különböző fesztiválo­kon, összebarátkoztunk, s szinte magától értetődő volt, hogy ha ők hozzák magukkal azt az afroamerikai zenekultúrát, ami­ben felnőttek, én pedig hozom magammal az európai dzsessz nyitottságát, dinamizmusát, abból valami jó fog kisülni. Különösen örülök annak, hogy a Prince mellett feltűnt, később szólistaként is sikeres énekesnő, Rosie Gaines - akiről az elmúlt tíz évben nem sokat hallottunk - most itt van velem a turnén. Hollandok is játszanak a zeneka­romban, és ez így természetes, hiszen közhely, de igaz, hogy a zene nem ismer határokat. - Amszterdamban nőtt fel, s ez a város mindmáig a sza­badság és a tolerancia jelké­pe. Az utóbbi időben azonban Hollandiában is megjelentek a szélsőséges politikusok és a rasszizmus. Mit gondol erről? - Végtelenül elszomorít. Mi, hollandok - eltekintve attól, hogy büszkék lehetünk a nagy festőinkre - nem versenyezhe­tünk a német, a francia vagy akár a közép-európai kultúra csodálatos gazdagságával. Ezt sokáig viszonylag jól ellensú­lyozta az előítéletetek nélküli nyitottságunk, a másság iránti toleranciánk, ami azonban a kilencvenes évek közepe óta fokozatosan eltűnt. Szeretek Amszterdamban élni, de már nem olyan jó érzés az utcán sé­tálgatni, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Retkes Attila Candy Dulfer: Mindenféle zenét szívesen hallgatok Fotó: Bieuk István Pályakép Az ugyancsak nemzetközi hírű szaxofonos, Frans Dulfer lánya hétévesen kezdett zenélni, s tizennégy éves volt, amikor megalapította Funky Stuff nevű zenekarát. Dave Stewarttal közösen készített felvétele, a Lily Was Flere (1989) tette nemzetközi hírűvé, s egy évvel később jelent meg Saxuality című bemutatkozó szólólemeze. A nőiességét erőteljesen hangsúlyozó, s emiatt gyakran bírált Candy Dulfer azóta járja a világot, nagy nézettségű tévéshow-k gyakori vendége, és két-három évente jelentkezik új lemezzel. 13 Vita a pécsi Cella Septichora ásatásáról Visy: Jobbítani akartam Felfoghatatlan, hogy Weiler Árpád miért érezte támadásnak a Műemlékvédelem című fo­lyóiratban megjelent cikkemet - véli Visy Zsolt, a pécsi Cella Septichora ásatási munkála­tainak vezetője. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pécsi irodavezetőjének vádjait pedig végképp igazságtalannak tart­ja. A vita a régészprofesszor szaklapban megjelentetett „A pécsi Cella Septichora műem­léki munkálatainak tanulságai” című publikációja kapcsán pattant ki. Visy Zsolt ebben amellett, hogy a pécsi világ­­örökségi komplexum óriási jelentőségét és a közelmúltban végzett műemléki beruházás ér­demeit hangsúlyozta, bírálatait is megfogalmazta. Az ásatások vezetője ezek közül a helyszí­nen is bemutatott néhányat. A legnagyobb hibának azt tartja, hogy a Cella Septichora falait kívülről láthatóvá tették, holott az eredetileg a föld alatt volt. A Műemlékvédelem című szaklapban is megjelent bírá­latokra Weiler Árpád, a Kultu­rális Örökségvédelmi Hivatal pécsi irodájának vezetője több sajtóorgánumban úgy reagált: ízléstelennek tartja, hogy vala­ki, aki részt vett a munkákban, így a döntésekben, a felelősség vállalása helyett utólag bírálja azokat. - A véleményem számta­lanszor elmondtam és leírtam, Weiler Árpádnak is, másoknak is, ezt naplók, levelek, feljegy­zések és publikációk bizo­nyítják - mondta Visy Zsolt. - Nemcsak én, de olyan szak­mai szervezetek is írtak levelet, mint az ICOMOS, a nemzetközi műemlékvédelmi tanács hazai egyesülete vagy az akadémiai régészeti bizottság. A tanács­kozásokon teljes volt a szakmai egyetértés, majd a munkálatok többször gyökeresen más irányt vettek. Visy elmondta: ő csak javaslattételi joggal rendel­kezett, míg a végső döntés az építési engedély jóváhagyásá­val minden esetben az örökség­védelmi hivatal kezében volt. Ezért nem érti Weiler, hogy beszélhet közös bűnről. Egy műemléki beruházás esetén a fő cél az értékek minél teljesebb bemutatása. Visy hozzátette: sok javaslatát elfogadták, és továbbra is óriási eredmény­nek tartja a bemutatóközpont felépülését. - Az ásatások eredménye nemzetközi szinten is megjelent - tette hozzá a ré­gész. - Én csak a konszenzust és a műemléket tartom szem előtt, azt azonban senki ne kérje számon rajtam a szakmán belül, hogy ha feltártunk valamit, akkor azt miért nem mutatjuk be. Meggyőződésem, hogy a hibák helyrehozhatók, és némi kiegészítő munkával mindenki elégedett lehet a beruházással. Barabás Béla Visy Zsolt szerint a hibák helyrehozhatók A SZERZŐ FELVÉTELE

Next