Népszava, 2007. július (134. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-13 / 162. szám

10 ! Átláthatóbb árképzésről beszéltek, és egy hatalmas szedánt csomagoltak ki, ami az év végétől nálunk is kapható lesz Titkok a budapesti André Citroen utcából? Két témában trombitálták össze a minap az újságírókat a Citroen Hungária székhá­zába. Az egyik a júliustól életbe lépett, részlegesen új árképzési rendszer volt, a másik egy előzetes modell­bemutató. Ügyes szervező a Citroen itteni píárosa, mert sikerült neki a szinte semmit és a nyílt titkot is úgy eladnia, hogy mindenki elégedetten távozott a XIX. kerületi André Citroen utcából. Igaz, a két hírért a legnagyobb kánikulában kellett kibumliz­­ni a város végére, de legalább megtudhattuk, hogy miért ad a francia cég szinte már minden modelljéből egymillió forintos árengedményt és hogy milyen a C4-es modell Argentínában készülő, hatalmas szedánja. Kezdjük ez utóbbival. Már pár hete kiszivárogtatták a hírt, hogy Kína után Argentína is elkezdi gyártani a feltörekvő piacok megfizethető árú, nagy szedánját a C4-es modell meg­nyújtott padlólemezén. Arról viszont mindeddig nem hallhat­tunk, hogy a francia anyacég dön­tése szerint Európában egyelőre csak két ország autópiacán jelenik meg a kocsi, Spanyolországban és Magyarországon. Hozzánk vala­mikor az év végén érkezik, tehát gyakorlatilag a 2008. év újdon­sága lesz a valóban szemrevaló családi autó. A sajtótájékoztatón az Evita-musical Argentínán nosztalgiázó zenéjére, egy ha­talmas faládából csomagolták ki a mintapéldányt, ami hosszabb, mint a C5-ös modell, elegánsabb az utastere, tágasabb a lábtere és minden szempontból szebb, mint az eredeti kompakt válto­zat. Kezdetben kétféle motorral kínálják majd, egy 1,6 literes benzinessel és egy szintén 1,6 literes HDI dízellel, egyformán 110 lóerős teljesítménnyel. Nem nehéz megjósolni, hogy ez utób­bi lesz a vonzóbb a csekélyebb fogyasztás és a dinamikusabb menetteljesítmény okán. Kér­dés csak az, hogy ezek után ki vesz csupán presztízsokokból C5-öst ? A másik téma feltálalása előtt engedtessék meg egy rö­vid kitérő: a Népszava közel fél éve próbálkozik kideríteni, hogy miként adhat a Citroen szinte minden modelljéből tartósan fél-egymillió forintos árkedvezményt. Az interjú elől eddig udvariasan kitért a képvi­selet, most azonban Jean Marie Walch, a Citroen Hungária ügy­vezető igazgatója vallott. Tette ezt olyan szemérmes mosollyal, ahogy hajdanán a jól nevelt misszionárius átvette a benn­szülött félkilós aranyát cserébe saját csorba üvegtükréért. Nos, a Citroen üzletpolitikája úgy szól, hogy mondj egy ma­gas árat, aztán engedjél belőle egy jó nagyot. Az árérzékeny magyar autóvásárló ilyenkor boldog, mert azt hiszi, hogy jól járt, mi több túljárt az eladó eszén. Pedig dehogy. Az autó körülbelül annyit ér, amennyiért megkapja (vagy még annyit se), az árengedmény pedig csupán púder. Az ötlet általában bejön, de nem mindig. A Citroennél a C4-es modell esetében például nem jött be, mert a vevőknek megingott a bizalmuk a termék­ben (alig vették), így aztán gyári jóváhagyással a derék Walch úr kiadta a jelszót; közelítsünk a realitásokhoz, így mostantól nálunk áttekinthetőbb a C4- es árképzése. Az automatikus kedvezményezést ugyan nem törölték el, csupán megszelídí­tették, pontosabban átrendezték. Egymillió helyett csak félmilliót kínálnak, és a szimpatikusabb árat a dízeles modellekre alkal­mazzák. Ezeknek csökkent a tarifájuk, viszont a környezetet jobban szennyező benzineseké emelkedett. Nagy hűhó semmi­ért? Lehet, de így legalább szim­­patikusabbnak tűnik az árlista. Tar András Hatalmas faforgács doboz rejtette az újdonságot Argentínában hajózták be az új szedánt Hatalmas utastér, még nagyobb csomagtartó és elegáns megjelenés Grande Punto felturbózva Az új Grande Punto 1,4 literes, 120 lóerős T-Jet változatában dolgozó, friss fejlesztésű, kis lö­kettérfogatú, nagy teljesítményű erőforrás a Fiat új turbófeltölté­­ses T-Jet benzinmotorcsalád első tagja - amely később az új Fiat Bravóban és a Fiat Lineában is elérhető lesz. A Grande Punto 3 és 5 ajtós kivitelben, háromféle felszereltségben - Dynamic, Emotion és Sport - választható. Ehhez a motorhoz alapfelszerelt­ség az ESP rendszer és a tovább­fejlesztett hill holder funkció is, amely segítségével az autó visszagurulás nélkül indítható az emelkedőn felfelé. Júliustól az új sportos 1.4 T-Jet Grande Punto már a hazai Fiat­kereskedésekben is elérhető. Népszava AUTÓVILÁG 2007. JÚLIUS 13., PÉNTEK Három aranyérmet adott a J.D. Power a Mercedesnek A J.D. Power and Associates USA piackutató intézet idei, az autóvásárlók körében lefoly­tatott vizsgálódásai alapján három piaci szegmensben is a legmagasabb járműminő­séget elismerő aranyérmet adományozta a Mercedes- Benz cégnek. Az eredmények összevetése alapján a stuttgarti autómárka az előző év ötödik helyezéséről lépett előre és ért el a kiviteli minőség tekinteté­ben élenjáró pozíciót. Mindez a Mercedes-Benz által az ügyfe­lek elégedettsége és a termék­­minőség fokozása érdekében indított kezdeményezésének eredményességét igazolja. EMP NÉPSZAVA Jól fut a Zóna Taxi Tíz hónapos működése során a fővárosban működő Zóna Taxi látványosan fejlődött. Újabb 120 gépkocsit helyeztek forgalomba, amelynek 90%-a a Porsche Hun­gária Kft.-től került ki. Mára a cég flottája 280 gépkocsiból áll, a GPS alapú flottairányítás, a bank­kártya-leolvasás és a multimédiás utastájékoztató rendszer is üzemel, egyelőre próbaként. Népszava Bűnbandák lopják a mozgássérült-igazolványokat A gépjárművek elleni bű­nözés új ágazata alakult ki a megváltozott, hologramos mozgássérült igazolványok bevezetése után - hallani BRFK-forrásokból. Egyre több szabályosan várakozó autó ablakát törik be Buda­pesten az ott elhelyezett en­gedélyekért, amelyek aztán több tízezer forintos áron jogosulatlanokhoz kerülnek. A rendőrség kénytelen volt külön erőket mozgósítani a bűnesetek leleplezésére. Az új „üzletág” egyébként halmozott bűncselekménynek minősül, mivel az elkövető nem csak az autófeltörést valósítja meg, de az orgazdaság és a hatósági enge­dély jogosulatlan birtoklásának bűntettét is elköveti. Leleplezés esetén természetesen az enge­dély megvásárolója sem ússza meg a dolgot, mert őt a hatósági engedély jogosulatlan felhasz­nálásáért vonhatják felelőségre, amiért akár három év börtönt is kiszabhatnak. Népszava Az autó teteje csak kisegítő raktér Szerencsés helyzetben vannak azok az autósok, akik mostan­ság divatos egyterűvel vagy sportos szabadidő-autóval jár­nak, nekik ugyanis nem gond a pakolás. A többség azonban kis vagy alsó-középkategóriás gépkocsival rendelkezik, amelyekben a nyári utazásra külön meg kell tervezni a cso­magok elhelyezését. A bőrön­dök, sportszatyrok vagy vitor­lászsákok sok helyet foglalnak, s ha az utastér is megtelt, akkor bizony a tetőre kell felbogozni a cuccot. Nem könnyű a feladat, bár manapság jobbnál jobb csomag­tartók és zárható tetődobozok között válogathatunk. Kezdjük mindjárt a felszereléssel. Akár tetősínhez, akár az ereszcsa­torna pereméhez kötjük ki a csomagtartót, fontos a biztos rögzítés. Nem árt végiggondol­ni, hogy menet közben mekkora erők ébredhetnek. Az állandóan támadó szél mellett változó irá­nyú és nagyságú hatást kelt az útegyenlőtlenségekből adódó rázkódás, a kanyarokban ható centrifugális erő, gyorsításkor a tehetetlenség, ami természe­tesen lassításkor is jelentkezik. Rossz rágondolni, hogy mi történhet, ha a rosszul rögzített rakomány összecsuklik vagy a csúzliként kinyúló kötélzet légi útra engedi a bőröndöket, esetleg a bringát vagy a szörföt. Mindig számoljunk vele, hogy a tetőre pakolt holminak nemcsak normális körülmények között, hanem egy esetleges koccanás­nál is megbízhatóan helyben kell maradnia. T. A. Nagy odafigyelést igényel a tetőre elhelyezett rakomány megbízható rögzítése Fotók: Európa Mobil Press Telemetrikusan továbbított tachográfadatok A Mercedes-Benz, a Scania, a MAN, a DAF, az Iveco, a Volvo és a Renault közös fejlesztésbe fogott a digitális tachográf által rögzített jármű- és sofőradatok telemetrikus továbbítására. Nagy kihívás elé állítja a szál­lítmányozó vállalatokat, hogy átültessék a gyakorlatba a digi­tális tachográf használatára vo­natkozó új törvényi előírásokat. Az egyik ilyen a berendezés adatainak rendszeres kiolva­sása és tárolása. Az adatokat telemetrikus úton továbbító rendszerek használata jelen­tősen megkönnyítené az ezzel járó manuális munkát. A cél eléréséhez előbb meg kell oldani számos szabályozási és műszaki problémát. Úgy vélik, hogy az EU szakbizott­ságának döntése nyomán legha­marabb 2008/2009-ben tudnak majd piacképes megoldással szolgálni. Népszava Digitális tachográfokra várnak a hatalmas kamionok Erősíti hálózatát az AAA A használt autók kereskedé­sével foglalkozó AAA AUTO nemzetközi cég tavaly júliusban jelent meg Magyarországon. Az a specialitásuk, hogy nem bizo­mányban kereskednek, hanem készpénzért vásárolják meg a használt kocsikat (amelyeket nevükre is íratnak), így a to­vábbi értékesítés során jogilag tiszta helyzetet teremtenek. Ed­dig megközelítőleg 4500 autót adtak el, 25 millió eurós forgal­mat bonyolítottak, telephelyeik több mint 64 ezer négyzetmé­teren működnek és 310 magyar alkalmazottnak biztosítanak munkát. Az elkövetkező hó­napokban tovább terjeszkedik a cég; Szegeden, Miskolcon, Debrecenben és Győrött nyit­nak újabb kereskedéseket, és újabb 250 munkahelyet terem­tenek. EMP Szerkesztő: Tar András, telefon: 36-20/804-6617 E-mail: autovilag@nepszava.hu, emobil@t-online.hu

Next