Népszava, 2007. szeptember (134. évfolyam, 204-228. sz.)

2007-09-18 / 218. szám

Az egykor liberá­lis, ma radikálisan jobboldali Magyar Hírlap szeptember 6-ai számában jelent meg Elek István nagy jelentőségű cikke, amelyben a szerző – mindenfaj­ta kompromisszum, mellébeszélés, sumákolás nélkül – elítéli a Magyar Gárda megalapítását és a benne egyértelműen megnyilvánuló neofasizmust. Elek István – korábban a Fidesz elnökének, Orbán Viktor ország­gyűlési képviselőnek a tanácsadója, a Heti Válasz c. színvonalas konzervatív hetilap alapítója, még korábban az MDF parlamenti képviselője, aki Antall „két­frontos” (Csurka-ellenes és antiliberális) harcának áldozataként kiszorult abból a pártból, és az akkori (a maitól külön­böző) Fideszhez csatlakozott – fölveti a Fidesz–KDNP felelősségét is az egész szánalmas ügyben, méghozzá határozot­tabban, mint bárki más. (A konzervatív Orosz István szintén éles és határozott hangon ítélte el a neofasizmust és az őrjöngő antiszemitizmust, de ő nem a Fidesz–KDNP támogatója, hanem az Élőlánc egyik vezetője.) Elek István állásfoglalása azért is annyira jelentős, mert nincs benne semmi taktika: Elek István továbbra is a magyarországi jobboldal közössé­gének elkötelezett tagja, bár vannak közötte és a jobboldal fősodra között világnézeti különbségek (ő nézőpontját „ökoszociális konzervatívnak” nevezi, és ez pontos fogalmazás). Elek István nem a kormánykoalíciónak – vagy akár más, nem kormányhű baloldaliaknak és liberálisoknak ? óhajt szívességet tenni, szerinte a magyarországi jobbol­dal erkölcsi és politikai érdeke, hogy a paramilitáris, kriptohungarista szélső­jobboldaltól megkülönböztesse magát. Nem azért szerettem volna szellemi függetlensége, írástudói szuverenitása, komolysága és bátorsága miatt elismeré­semet kifejezni, hogy kellemetlensége­ket okozzak neki – bár tudom, hogy ma minden antifasiszta kellemetlenségeknek van kitéve, akár szociáldemokrata, akár liberális, akár konzervatív, akár más. A mai magyarországi politikai polarizá­ció olyan vehemens, olyan szenvedélyes, és olyan kritikátlanul elfogult magatar­tásokat szorgalmaz és igazol az összes „táborokban”, hogy a kurrens előítéletek szolgálatán kívül az ún. „vitákban” sem­minek nincs sikere. Elek István evvel láthatólag nem törődik. Ugyanakkor fontos látnunk, hogy ez nem „hűtlenség”, ez nem „árulás”. Elek nem a kormánypártok „elhatárolódási” mantrájának tesz eleget, hanem a saját lelkiismeretének a szavára hallgat. A Népszava olvasóinak fontos tud­niuk, hogy a jobboldali, konzervatív ér­telmiség egyik kiemelkedő – egyébként keményen a mai kormányzat ellen politi­záló – tagja bebizonyította, ami sejthető volt, és ami persze normális: a demokra­tikus jobboldal létezik, és a fasizmussal és a neofasizmussal kapcsolatos vélemé­nye nem különbözik a középtől balra el­helyezkedő áramlatokétól, bár a többi – a legtöbb – kérdésben szembenáll velük. Az is jelentős fejlemény, hogy Elek István bátor – erkölcsileg bátor – írása a többek (így e sorok írója) által bírált, jobboldalivá erőszakolt lapban jelent meg. Ez annak a jele, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzék szellemi környeze­tében van valódi eszmecsere és nézetel­térés. Ez mindenkinek hasznos, beleért­ve azokat, akik különben idegenkednek a hazai jobboldal mostani korszakától, pillanatnyi politikai irányától. Én nem óhajtok beleszólni a jobbolda­lon belül folyó vitákba, már csak azért sem, mert hiszen sejtem, hogy az én helyeslésem csak kontraproduktív lehet abban a környezetben. Csak azt nem szerettem volna, ha ez a fontos epizód elsikkad, s a Népszava – többségükben föltételezhetően többé-kevésbé kor­mánypárti – olvasói nem értesülnek róla. Elek István írása megtalálható a Magyar Hírlap internetes honlapján. Érdemes elolvasni. Tamás Gáspár Miklós Aznap kezdett esni az eső, amikor a sors ajándékaképpen visszarepültünk a nyár­ba. Telefonon beszélve az itthoniakkal, megtudtuk, hogy Pesten hat-nyolc fok van és zuhog az eső; Dél-Krétán 38-40 fok volt, és a víz 26 fokos, az ég áttetsző ultramarin, a tenger mély zafírkék, ...se leírni, se lefesteni, se lefényképezni nem lehet; szinte giccs. Zöld lombok, fehér házfalak, és szikrázó nap, s az estéket mintha Csontváry festette volna. De a végén persze kiűzettünk a Paradicsom­ból: haza kellett jönni a zimankóba. Egyik napról a másikra belénk fagyott a lélegzet. Voltak, akik fűtöttek, voltak, akiknek a Főtáv fűtött, mert a lakók közö­sen kérték. Nálunk nem fűtöttek. A lakók nem kértek kö­zösen semmit, a lakók individuálisan vacogtak (vacogtunk), de büszkén, mint igazi füg­getlen személyiségek. Nem újság, már-már közhely, hogy a demokráciának nem egyedüli, csak az egyik lehetséges működési terepe a par­lament. A demokrácia a családban kez­dődne (elvileg), vagyis abban a közösség­ben, amely az egész társadalom alapját jelentené. Mivel – és ez is közismert tény – a kapitalizmus az individuum túlhang­súlyozásával éppen a hagyományos kö­zösségi formákat rombolja, így a legelső helyen a családot, ezért a demokrácia alapjai igencsak meginogtak. Egymással késhegyig menő szabad versenyben állók nem tudnak közösséget alkotni, a közösség föltétele a szolida­ritás, az együttműködés. És a spontán szerveződő, szolidaritáson alapuló kö­zösség a kapitalizmus legfőbb ellensége, mert a közösség közös érdekképviseletet jelent, a hatalomnak csak a közösség ké­pes ellentmondani. Sok hivatásos szájtépő harsogja a csa­lád dicséretét: Isten, Haza, Család. De így csak kiürült jelszó, halottnak a csók. Már az sem gondolja komolyan, aki a zászlajára tűzi, mert ezeknek a „hagyo­mányőrzőknek” semmiféle elképzelé­sük, semmilyen stratégiájuk, taktikájuk nincs a hagyományos közösségek meg­mentésére, sohasem tisztázták, milyen erők állnak a társadalom atomizálódása mögött. E nélkül megkísérelni sem lehet a széthulló közösségek összetar­tását, lerombolásuk meggátolását vagy újjáépítésüket. De éppen ezt nem tudják, sőt nem is akarják tudni. Mert a tudás kötelez, a tu­dás birtokában nem volna elég szájalni, cselekedni is kellene. Nem neonáci szer­vezeteket, agresszív ösztönök „jogsze­rű” kiélése szolgáló bandákat alapítani, hanem közösséget építeni. Abból indultam ki, hogy mi büszkén és egymástól elszigetelten vacogunk mint atomizálódott individuumok, nálunk a lakók nem kérték kollektíve, hogy amikor az átlaghőmérséklet a novemberi szintre zuhant, fűtsenek, mert a lakók meg se találták egymást. Igaz, nem is keresték. Nem csak a család, de az együtt lakók közössége is hagyományos közösség (gondoljunk csak egy régi falura), mert ezer közös ügy, közös érdek képvisele­tében léphetnének föl, ha eszükbe jutna, hogy közösen is föl lehet lépni. Ha lenne a polgárokban egymás iránt annyi biza­lom, ha nem félnének egymástól, ha nem tartanának attól, hogy a szomszéd bele akar látni a tányéromba, aztán még bele is köpne a levesembe, az én hátamon akar fölkapaszkodni (ugyan hova?), ha sokat szervezkedünk együtt, egy nap azon kapom magam, hogy kirabol. Vagy följelent. Vagy elcsábítja a feleségem, megizéli a lányomat, drogot ad a fi­am­nak... szóval jobb szigorúan bezárkózni, kerülni a bizalmas érintkezést, legföljebb ki-ki magányosan tüsszög, köhög a zárt ajtók mögött. Nálunk sok a kutya a telepen, ami persze dicséretes, a kutya gazdagítja az életünket. A köztisztasági hivatal a kutyaürülék kezelésére egy szép zöld lá­dát rendszeresített oldalán lógó műanyag zacskókkal a kutyagumi begyűjtéséhez. Eleinte a gazdák lelkesen használták a hivatal ajándékát. (Mert, mondanom se kell, a ládát s a zacskókat nem a kutya­tartók közössége rendszeresítette, hanem az önkormányzat). Később győzött az ősi magyar trehányság és közöny: minek? Ismét tele lett kutyaszarral a fű, még a gyűjtőláda mellett is, a zacskók (ingyen­zacskók!) viszont rohamosan fogytak a zöld ládák oldaláról, magyarul: a telepi polgár ellopta, és többé nem kutyagumi gyűjtésre használta, hanem... a jó ég tudja, mire. Még itt sem tartunk tehát! A kutyaszar problémát sem lehet közösen megoldani még a hivatal segítségével sem, a fi­lléres gyűjtőzacskókat sem lehet őrizetlenül föllógatni. Ahogy a McDonald’s, meg a Cora klozetjéből is ellopják az akasztót – gondoljuk meg: az individuum direkt csavarhúzóval megy vécére, hogy lecsa­varozza a fogast –, a foglalatból kilopják a villanykörtét. Miféle kollektív érdeket képviselni küldjük a parlamentbe a képviselőnket, ha még itt sem tartunk? Elő­ször a „hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében” kellene meghányni-vetni közös érdekeinket, hogy lássuk, mit is akarunk, mit képviseljen a nevünkben a képviselő. De működő közösségek, lakóközösség, munkahelyi és szakmai közösség (szakszervezet, kamara, egyéb korporá­ciók) nélkül az érdekeinket, vágyainkat, a szükségleteinket a pártok fogalmazzák meg, ahogy a reklámok az álmainkat. A te álmod az új Toyota, a még újabb intimspray, a legeslegújabb mobiltelefon, amelyen nem csak telefonálhatsz (nul­la tarifáért), de amely az SMS mellett e-mailezik, szövegszerkeszt, fényképez és fi­lmez, ami rádió, televízió, delphoi jósda és körmöt rág, a te álmod a vizitdíj, meg a több biztosító az egészségbiztosításban, miközben a pénztárcádból egyikre sem telik, az áramszolgáltatás privatizációja, amitől másfélszeresére emelkedik az áram kilowattonként, a melegházasság, a drogliberalizáció és a drákói keresztény szigor, én tudom, a Gatyapárt, a Kacsa­párt, hogy mi kell neked, hogy miről álmodozol, szavazz rám! A demokrácia a többségi akarat érvé­nyesülése. A demokrácia tárgyalás, alku, érdekegyeztetés. Csakhogy közösségek nélkül nem lehet még artikulálni sem az egyes ember érdekét, akkor mit is egyez­tessünk, miben is keressük a konszenzust? Így a képviselő nem bennünket képvisel, hanem mindig önmagát. A politikust és a politikát. Tele van a politikával a hócipőd? Nem bízol a politikusokban? Alkoss közössé­get! Bízzál a társadban! A házastársadban, a szomszédodban, a munkatársadban. Ne a politikus mondja meg neked, hogy mit akarj, te mondd meg a politikusnak, hogy mit akarsz te! Hogy mit akarsz tőle. Ja, ha egyedül kiabálsz, a kutya se hallja meg a hangod. Tanulj meg összefogni, ha sokan mondjuk ugyanazt, ha kórusban mondjuk ugyanazt, talán egyszer meg is hallják! Kertész Ákos Mi van a kis zöld ládában NÉPSZAVA 2007. SZEPTEMBER 18., KEDD VÉLEMÉNY publicisztika@nepszava.hu 7 Tisztelet Elek Istvánnak Ha valaki ezelőtt akár csak öt évvel is azt állítja, hogy Németország kénytelen lesz tejet importálni, azt jó esetben csendes fejcsóválással fogadták volna a jelenlevők. Márpedig ez mára valósággá vált: a korábban termelésének nagyjából ötödét külföldön értékesítő német tejágazat az idén behozatalra kényszerült. Azt se hitte volna senki, hogy a túltermelés ré­mével fenyegetett, raktárépítési programmal megtámogatott magyar gabonaágazatban meg­duplázódnak az úgynevezett „fi­zikai” piac árai, s nemhogy áruhegyek elszállítási lehetősé­gein kell törnie a fejét az agrár­kormányzatnak, sokkal inkább az lesz a baj, hogy a jövő év első felében miként lehet áthidalni az esetleges hiányt. A rendkívüli időjárás követ­keztében alaposan összekuszá­lódtak az európai élelmiszerpiac viszonyai. A jelenlegi becslések szerint az év végéig húsz-hu­szonöt százalékos élelmiszerár­emelkedést könyvelhetünk majd el. Sok? Hát persze. De sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a rendszerváltozást követő évti­zedekben a meglóduló infl­áció legerősebb fékje éppen az ag­rárágazat volt. Egy nemrégiben készült elemzés szerint ezermil­liárd forintos nagyságrendben veszítettek a gazdák azon, hogy a kormányzatok a kenyér árát mindig afféle politikai „szent tehénnek” tekintették. Mond­hatnánk más alaptermékeket is (tejet, sertéscombot vagy akár a sört), a lényeg mindig ugyanaz volt: a nép, ha már tankolni egy­re nehezebben tud is, legalább viszonylag olcsón teríthessen az asztalra. Az előbb említett irdatlan pénzösszeg azonban immár végérvényesen hiányzik az agrárágazatból, s a mai vi­szonyok között kulcsfontosságú fejlesztések – például vízgaz­dálkodási, termesztéstechnoló­giai beruházások – elmaradása nehezíti a magyar élelmiszer­termelés piaci helyzetét. A magyar élelmiszerágazat rövid távon érdemi termelés­növelésre képtelen. Az olcsó import itt a nyakunkon, az árak mégis emelkednek. Egyelőre minden kiszámíthatatlan, de hogy a vajhegyek olvadnak, az biztos. Olvadnak a vajhegyek Tiszteletbeli főszerkesztő: FEJTŐ FERENC Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: HORVÁTH ISTVÁN, DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, MUZSLAI KATALIN, TÓTH JENŐ � Belföldi rovatvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, SIMON ZOLTÁN , szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, BALOGH GYULA, PÓR VILMOS � Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS � Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS � Publicisztika, Szép Szó: ANDRASSEW IVÁN, KOZÁR ALEXANDRA � Sportrovat-vezető: VARGA T. RÓBERT A sportrovat partnere: MobilPress Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNE, VERESS JENŐ � Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA � Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. � Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA � Technikai igazgató: TÓTH JENŐ � Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA � Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ � Marketing: MENCSER ÉVA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. � Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 � Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu � Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 � Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu � Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfi zetésben a MédiaLOG Fiege Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 207-82-07 � Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. � Előfi zetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája � Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató � www.hknyomda.hu � ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 � A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti SZOCIÁLDEMOKRATA NAPILAP ALAPÍTVA 1873-BAN Hacsak nem Kövér László odanyilatkozott: aki a most rendelkezésére álló információkból nem tudja kikövetkeztetni, mit képvisel a Fi­desz, nem minősül értelmiséginek. Mindig tudtam, hogy buta vagyok, alulképzett, de végül is hálás lehetek, hogy ezt így a szemembe vágta, hiszen most már csakugyan be kell vallanom: egyszerűen fogalmam nincs, mit képvisel a Fidesz. Megjegyzem, a panelprolista segédmunkás agyammal azért képes vagyok az áhítatos csodálkozásra. Évek óta fi­gyelem, számolgatom, hogy meddig lehet egy programta­lan párttal élvonalban maradni – ha csak az ellenzéki oldalon is. Nekiindultak a választásoknak úgy, hogy semmit nem mondtak a jövőről – vagy amit, az képtelenség –, csak azt harsogták, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. Ami akkor ráadásul igaz se volt. Azt nem mondom, hogy a másik oldalnak, és magának Gyurcsány Ferencnek volt programja, de legalább el tudta hi­tetni, hogy van valami jövőképe. Aztán neki lett programja, olyan, amilyen – összes kínjai a rögtönzésekből valók –, de hogy erre semmi mást nem tud fölhozni a Fidesz, csak azt, hogy nem, és ezt se, meg azt se... Például Mikola doktor éjt nappallá téve a nemzethalálról harsog, miközben neki lett volna alkalma reformot indítani, legalább. Az is nagy segítség lenne, ha megmondaná, mit képzel a mostani helyett. És még ott van a Fidesz szóvivője, aki úgy viselkedik, mint egy nagyon rossz rajzfi­lmben valami folyamatosan hangoskodó, ellenszenves tréfamester. Állítólag lesz őszre valami Fidesz-program, de az meg nem tartozik a népre. Pedig jó lenne. Járna. Becsületből. Hacsak nem az a trükk, hogy az a program, hogy nincs prog­ram. Viszont ahhoz minek olyan értelmiségieket dolgoztatni, mint Kövér László? Andrassew Iván andrassewi@nepszava.hu A szerző író A demokrácia a többségi akarat érvényesülése. A demokrácia tárgyalás, alku, érdekegyeztetés Tamás Gábor publicisztika@nepszava.hu PÁPAI GÁBOR RAJZA Vörös és fehér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék