Népszava, 2007. november (134. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

Kétélű fegyver lehet az ellenzék kezében az önfeloszlatás A választás költségét a város fizeti Négy nagy és tucatnyi kisebb városban is bevethető a Fidesz önkormányzati önfeloszlatási fegyvere, amivel az ellenzéki párt legutóbb Törökbálinton élt. A szocialista városvezetők eltávo­lítása miatt azonban a település lakóinak kell a zsebükbe nyúlniuk. Az időközi választások költségeit ugyanis nem a központi költségve­tés fizeti, hanem az adott település kasszájából kell előteremteni. Saját zsebükön érzik meg majd a törökbálintiak, hogy az ellenzéki többségű képviselő-testület nem volt képes együtt dolgozni a szocialista polgármesterrel, Keller Lászlóval, és a testület legutóbbi ülésén feloszlatta magát. Az önkormányzati törvény egyik - kevéssé ismert - előírása sze­rint az időközi választások költségeit nem a központi költségvetés fizeti, ha­nem az adott település kasszájából kell előteremteni. Egy időközi választás le­bonyolítása kisebb településen néhány százezer, nagyobb községben, illetve kisvárosban - amilyen Törökbálint is - néhány millió forintba kerülhet. Tucatnyi olyan magyar település, köztük négy megyei jogú város is van, ahol a politikai erőviszonyok miatt a Fi­desz kisebb-nagyobb nehézségek árán bevetheti a Keller ellen használt tö­rökbálinti fegyvert. Dunaújvárosban, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Szombathelyen a kormánypárti polgármestereknek nincs vagy csak csekély többsége van. A legérdekesebb helyzet Nyíregyházán alakult ki. A harmadik ciklus óta nagy népszerű­séggel a várost vezető Csabai Lászlóné a 2006-os választásokon kisebbségbe került a testületben. A 34 városatya közül 15 fideszes, egy MDF-es, né­gyen pedig függetlenek. Csabainé és a szocialista frakció a helyzetet úgy oldotta fel, hogy egy alpolgármesteri helyet ajánlottak fel a függetleneknek. Ez a megállapodás egyelőre biztos hátteret garantál a polgármesternek, de várospolitikai kérdésekben naponta egyensúlyoznia kell a testületben lévő politikai erők között. A kényes egyen­súlyt a Fidesz a helyi civilek „átállítá­sával” boríthatná fel. A szombathelyi Ipkovich György­nek azzal kell számolnia, hogy a 28 tagú testületben a Fidesz-KDNP 14 mandátummal bír, ráadásul egy „civil” és egy MDF-es képviselő is bejutott. A helyzet stabilitását itt az garantálja, hogy az MDF képviselője alpolgár­mesteri helyet kapott. Dunaújvárosban a 25 tagú testületben a Fidesz 10 man­dátummal rendelkezik, s van négy „civil”képviselő is - akik itt is a mérleg nyelvének szerepét töltik be. Egy civil és egy MDF-es játssza ugyanezt a sze­repet Székesfehérváron. A megyei jogú városok vezetőinek viszonylagos békét garantál, hogy helyben népszerűek, így ha feloszlatással sikerülne is a meg­buktatásuk, az időközi választásokon nagy valószínűséggel újraválasztanák őket. A szocialisták mintegy félszáz közepes, illetve kisebb várost irányí­tanak polgármestereik segítségével. Ezek közül tucatnyi olyan van, ahol az MSZP-s polgármester kisebbségben vezeti a várost. A legtöbb helyen úgy, hogy ehhez megszerezték a testület civil képviselőinek támogatását. Eb­ben a helyzetben van Gyulán Perjés Klára. Csongrádban Bedő Tamás a 17 tagú testületből csak 6 kormánypárti szavazatot tudhat biztosan magáénak. Szentesen Szirbik Imre is a civilekkel együttműködve tudja irányítani a vá­rost, akárcsak Szerencsen Rónavölgyi Endréné vagy Dorogon Tittman János. Ebből a szempontból a legnehezebb helyzetben Zatykó János komáromi és Bóth János váci polgármester van. Vácott a kormánypárti-ellenzéki mandátumok száma azonos, a mérleg nyelve egyetlen civil képviselő. Csík Rita Keller Lászlóhoz hasonlóan a szombathelyi Ipkovich György és a nyíregyházi Csabai Lászlóné is ellenzéki-független többségű testülettel dolgozik együtt Fotók: Népszava-archív Sándor Klára meglepődött Sándor Klára bízik abban, hogy a pártok továbbra is támogatják a nők politikai képviseletét erősítő kvótarendszer bevezetését, vagyis azt, hogy törvény írja elő: az ország­­gyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon a párt­listákon az egyik nem képviselőjét a másik nem képviselője kövesse. Az SZDSZ-es politikus meglepődött azon, hogy a javaslathoz négy mó­dosító indítványt is benyújtottak MSZP-s képviselők. Elfogadhatat­lannak tartja azt az indítványt, amely szerinte ellehetetleníti a rendszer be­vezetését. Annak viszont örül, hogy a Fidesznek nincs olyan javaslata, amely visszakozna a korábbi támo­gató állásponttól. MTI-információ NÉPSZAVA 2007. NOVEMBER 2., PÉNTEK BELFÖLD Inkább falvakra jellemző az önfeloszlatás Idén eddig 112 időközi önkormányzati választást írtak ki, ebből 18 esetben­­ ez a települések mintegy öt ezrelékét jelenti - azért, mert a testület feloszlatta magát, így új képviselőket és polgár­­mestert kellett választani. Az idei „legnagyobb" önfeloszlatás a törökbálintival csaknem egyező lakosságszámú Budakalászon történt. Itt december 2-án voksolhatnak az új képviselőkről. A zömében helyi civil szervezetek képviselőiből álló testület nem tudott együttműködni a Fidesz-szövetséges Nemzeti Fórumot képviselő polgármesterrel, a feloszlatáshoz pedig a szocialisták mellett a Fidesz képviselőinek többsége is hozzájárult. Tavaly egyetlen önfeloszlatásra sem került sor, mert a választások évében ezt a törvényi előírások nem teszik lehetővé. 2005-ben 18, 2004-ben 23, míg 2003-ban csak 8 falu testülete választotta a polgármestertől való megváláshoz ezt az utat. A sokféle 56 emlékeit mutatták be Nem csupán könyvbemutatót tartott, hanem az 1956-os Intézet által a ta­valyi jubileumi évben kifejtett teljes tudományos-kiadói munkásságot is is­mertette szerdán Rainer M. János. Az intézet igazgatója által bemutatott két új kiadvány közül az egyik „elektro­nikus könyv”, amely az interneten fér­hető hozzá. Az 1956 a világpolitikában törzsanyaga a magyar forradalomról szóló több mint 800 egykori újságcik­ket ismertet. A kiadvány tartalmazza az akkori időkben Magyarországon tevékenykedő külföldi tudósítók listá­ját, de több tanulmány foglalkozik a forradalom külföldi visszhangjával. A másik kiadvány címe Ezerki­­lencszázötvenhat az újabb történeti irodalomban. A 22 tanulmányt tar­talmazó kiadvány szerkesztői, Gyáni Gábor és Rainer M. János olyan ta­nulmányokat szerkesztettek a kötet­be, amelyek új megközelítésben fog­lalkoztak a magyar forradalommal. A most megjelent cikkgyűjtemény tartalmazza például a Beszélőben napvilágot látott, Nagy Imre hánya­tott sorsú és már megjelenése előtt szenzációt keltő snagovi feljegyzései­ről szóló Révész Sándor-tanulmányt. E tanulmány legkényesebb vonatko­zását azok a megjegyzések jelentik, amelyeket a mártír miniszterelnök feljegyzései tartalmaztak s amik minden valószínűség szerint a Vis­­­szaemlékezések kiadásának halasz­tását okozták. A Beszélő-cikknek ez a kritikai elemzése már a Nagy Imre Ház egy nemrég tartott szűk körű vi­táját is meglehetősen kényessé tette. Feltételezhető, hogy a kritika kriti­kája most a nagyobb tudományos nyilvánosság miatt újabb tápot kap. Népszava-információ Maléter Pál-emléktáblát avattak Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából avatott emléktáblát Szekeres Imre honvédelmi miniszter Maléter egy­kori lakhelyén. Maléter Pál a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere volt. Vizsgálóbizottságot kér az MSZP Győrött Az MSZP győri frakciója vizsgáló­­bizottság létrehozását kezdemé­nyezi az önkormányzat gazdasági bizottsága által fideszes politikusok cégeinek megítélt támogatások miatt - olvasható az MSZP helyi szerve­zetének közleményében. Azt írták, nem hagyják, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, a győri önkormány­zat gazdasági bizottságának elnöke kitérjen a személyes felelősség elől. A vizsgálóbizottság feladata az lenne, hogy felülvizsgálja az önkormányzat által kötött szerződéseket, megálla­podásokat, támogatásokat. A győri MSZP korábban közölte, ügyészségi feljelentést tesznek az ügyben. A gaz­dasági bizottság két tagja - Radnóti Ákos, a Fidelitas győri elnöke és Velin Csaba, aki Győrben többször is indult a választásokon a Fidesz színeiben - dolgozta ki a pályázat szempont­rendszerét - hangoztatta korábban Neupor Zsolt, az MSZP győri szerve­zetének elnöke és Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője. A szakbizottságban még a két szocialista tag is megszavazta a támogatásokat, hiszen akkor egy­­egy cégnév alapján nem merült fel senkiben gyanú - mondta korábban lapunknak Neupor. Később, a kép­viselő-testületi végszavazás előtt világossá vált számukra a cégek tulajdonosi háttere, ezért próbálták levetetni a napirendről a döntést, ami nem sikerült - tette hozzá. Németh Zoltán, az ellenzéki párt győri alelnöke is arra hivatkozott, hogy a bizottságban a szocialisták is megszavazták a támogatásokat. Hoz­zátette, az előző, MSZP-SZDSZ- többségű közgyűlés is támogatta a Radnóti érintettsége miatt most ki­fogásolt céget, és az előző ciklusban több MSZP-s képviselő érdekeltsé­gébe tartozó vállalkozás kapott ha­sonló támogatást. Közölte, a Fidesz kezdeményezi az 1994-2006 közötti önkormányzat által kötött szerző­dések tételes átvizsgálását. Az eset­legesen feltárt jogsértések ügyében az illetékes hatóságokhoz fordulnak — tette hozzá. MTI-információ Kihallgatták Topolánszkyt Három hónappal, 2008. február 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - közölte a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. Cseh Attila elmondta, Lados István, Zuschlag János titkárának előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során meghozandó határozatáig, de legfeljebb három hónapra, 2008.február 4-ig meghosszabbították. Közben folytatódott Topolánszky Ákos, a Gyurcsány Ferenc vezette egykori Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárának tanúkénti kihallgatása a Zuschlag-ügyben - közölte a Bács- Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese. Szabó Ferenc annyit mondott, hogy Topolánszky részletes vallomást tett. 3 Határőrök váltják a megyei főkapitányokat Nem tartható fenn az a helyzet, hogy csak rendőrök irányítják a rendőrség és a határőrség integrációját követően a megyei szervezeteket - ezzel indokolta a kormányülés után lapunk kérdésére Takács Albert rendészeti miniszter azt, hogy az országos rendőrfőkapitány vissza­vonta hat megye rendőrfőkapitányának megbí­zását. Az átalakítás után az integrált szervezet élére olyan parancsnokoknak kell kerülni, akik hosszú távon betöltik majd megbízatásukat és képesek lesznek arra, hogy a két szervezetet összecsiszolják. A leváltott vezetők erre életko­ruk miatt nem alkalmasak. Kérdésünkre Takács cáfolta, hogy hozzákez­dett volna a gyülekezési törvény átfogó módo­sításának előkészítéséhez. A nemzetbiztonsági kabinet keddi ülése után ugyanis a témáról nyilatkozott Szilvásy György, a polgári titkos­­szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Takács elmondta, szóba került az ülésen, hogy mely pontokon kellene módosítani a jogsza­bályt, de konkrét megbízatást nem kapott, így azon nem is dolgozik. Abban azonban egyetér­tett Szilvásyval, hogy olyan módosításra lenne szükség, amely megtiltaná a tüntetőknek a védőfelszerelés, illetve maszk, gázálarc hasz­nálatát, de szabályozná azt is, hogy mit tegyen a rendőrség, ha ugyanarra a helyszínre egyide­jűleg több tüntetést jelentenek be. A kormány döntött arról a javaslatról, mely szerint tízmillió forintra emelik a munkavédelmi bírság felső határát. Daróczi Dávid kormányszó­vivő közölte, a kabinet azt javasolja, hogy a jövő­ben szigorúbban ellenőrizzék a munkahelyeken a munkavédelmi szabályok betartását. Elvi egyetértés alakult ki az ülésen arról, hogy az eddigi három évről egy évre csökken­tik azt az időszakot, amíg a telefonos, valamint internetes kommunikáció során rögzítik a hívások időpontját, illetve a hívott fél számát. A jövőben rögzíteni kell viszont a sikertelen hívások adatait is, melyet fél évig kell tárolni. Cs. R. Vipera volt a rendőrnél? Vizsgálatot indított a Budapesti Rendőr-főka­pitányság (BRFK), mert az egyik kereskedelmi csatorna stábja által rögzített felvételek szerint október 26-án egy csapaterőben mozgó rendőri alegység egyik tagja elejtett egy fémtárgyat. A vizsgálatot Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Gábor rendelte el. Amennyiben azt állapítják meg, hogy a felvételen szereplő rendőr a parancsnoki tiltás ellenére tartott magánál nem rendszeresített eszközt, fegyelmi felelősségre vonására kerül sor. A Magyar Nemzet­ online azt írta, a stáb által rögzített felvétel bizonyítja: „ismét vipera volt egy rebiszesnél”. (Képünk illustráció.) (MTI) A Da Vinci-kód és a pápa sikere A Da Vinci-kód című könyv megjelenése óta a közvélemény „provokált állapotban” él, ami ráirányítja a figyelmet a keresztény szellemi­ségű, tudományos munkákra - mondta Erdő Péter bíboros-érsek XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című könyve első részének sajtóbemutatóján. Hozzátette, az Európában sikerlistás könyv tudományos munkának kitűnő, és arról a Jézusról szól, aki a keresz­ténység számára a legfontosabb. Nem alakul­hatott volna ki a Krisztusról szóló hitvallás, ha annak nincs történeti alapja a Názáreti Jézus személyében - tette hozzá. (MTI) Vidéken az amerikai nagykövet Hódmezővásárhelyre látogatott szerdán April H. Foley, az Egyesült Államok nagykövete; a diplomata Lázár János polgármesterrel és Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióve­zetőjével tárgyalt. A megbeszélés a város környéki mezőgazdasági fejlesztésekről, a zöldenergiával és az agráriummal kapcsolatos kutatásokról, valamint az önkormányzat által indított egészségmegőrzési és dohányzáselle­nes kampányról szólt. April H. Foley szerint a hódmezővásárhelyiek és az amerikaiak kiválóan együttműködhetnek a mezőgazdaság és az egészségügy terén. Navracsics Tibor sze­rint ahhoz, hogy a demokrácia stabil maradjon Magyarországon, szükségünk van az Egyesült Államok támogatására is. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnökeként is dolgozó Lázár pedig kifejtette: reméli, hogy a NATO-misszió keretében vállaltakat sikerrel teljesítjük, jelentősen növeljük az afganisztáni jelenlétet 2008 második felében. (MTI)

Next