Népszava, 2007. november (134. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-20 / 270. szám

6 A legteljesebb Ludwig Fókuszban a gyűjtemény 1-2-3 címmel látható kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban, a tárlaton olyan művészek munkái is láthatók, amelyeket eddig még nem mutatott be az intézmény. Az 1996-ban rendezett nyitó kiál­lítás óta ez az intézmény legnagyobb tárlata. A múzeum mintegy ötszáz művet számláló anyagából csaknem háromszáz alkotás látható. A tárlat február 10-ig tekinthető meg. (MTI) Zalán Tibor a könyvesház vendége Ma délután 5 órakor az ELTE BTK és az Alexandra Könyvesház Irodalmi Kávéházának közös rendezvényeként, a Kortárs írók közel­ről című sorozat vendége Zalán Tibor költő, író, szerkesztő. A vendéggel Kőrössi P. József és Péntek Viktória beszélget. (Népszava) A négy őselem Parti Nagy Lajostól Csütörtökön lesz Parti Nagy Lajos és Banga Ferenc A vak murmatér című új kötetének bemutatója a Nyitott Műhelyben (Budapest XII., Ráth György u. 4.). A szerzőkkel a kötet szerkesztője, Boldizsár Ildikó beszélget. Parti Nagy Lajos legújabb művének múzsája egy vak murmatér. Segítségével - valamint Banga Ferenc kétszáz rajzával - az író arra keresi a választ, hogy miként írható le a Föld az elemek szintjén, azaz a föld, a víz, a tűz és a levegő hogyan hatja át a mindenséget. Az író szerint talán olykor nem haszontalan elmolyozgatni a földgolyóbis körül. (Népszava) Meghalt Miklósy György Vasárnap 83. életévében elhunyt Miklósy György. A színművészt a Radnóti Színház és Vígszínház saját halottjának tekinti, temeté­séről később intézkednek. Utolsó szerepei között volt Szép Ernő Lila ákácának Józsi pincére a Pesti Színházban, illetve Molnár Ferenc Riviera című darabjának Tűz­oltója. Az utóbbi időben gyakran játszott néhány mondatos szerepeket, bizonyos karakterek megformálására bérelt helye volt. Jelenség volt a színpadon. Amikor megérkezett a deszkákra, személyével egyfajta groteszk derű is beköltö­zött az adott előadásra. Bölcsészként végzett, majd 1949-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Játszott Szegeden, a Madách Színházban, a Petőfi Színházban. A Vígszínházba Várkonyi Zoltán szerződtette, huszonöt évig volt tagja a Szent István körúti társulatnak. 1989-től a Radnóti Színház társu­latához kötődött. Több fontos epizódalakításban emlékezhetünk rá, gondoljunk csak a Vőlegény Vaterjára, a Szerelem Szalagjára, az Oktogon Bruckjára, a Mein Kamf Lobkowitzára, a Cse­resznyéskert Firstjére. Több díjjal kitüntették, kapott Jászai Mari-díjat, érdemes művészi címet és a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiske­­resztjével is elismerték. Hivatása mellett mindig is fontos volt számára a családja, gyászolja őt felesége, három lánya és nyolc unokája. B. Gy. TÉVÉNÉZŐ ★ [UNK] Aludttej mi­ Ha ilyen a tűzvonal, milyen lehet a hátország? Kérdezheti az ember kedvetlenül a Tűzvonal címmel futó magyar zsarusorozat láttán. Szembeszökő tel­jesítmény, hogy milyen minimális információt, illetve történést képes közvetíteni egy hosszú óra alatt ez a magyar tévésorozat. Ha például azt veszem, hová fejlődött a kezdetektől a leg­utóbbi adásig a szépreményű Stohl András és a jobb napokat érdemlő Cserna Antal kapcso­lata, annyi a biztos, hogy egy jottányit sem lett árnyaltabb. Ádáz acsarkodás, hatalmi villon­gás, hiú féltékenykedés, fantáziátlan fúrás. Jó magyari módon. De hogy ezt a kis állópocsolyát valamilyen konkrét történés vagy feszült helyzet borzolná fel, ami legalább azt az illúziót kelte­né, hogy a fővárosi dzsumbuj mélyén megbúvó rendőrőrsön történik végre valami érdemleges - nos, ezt várni hiú remény. Langymeleg közhe­lyekből megrajzolt statikus figurák lézengenek (tényleg, szó szerint) a képeken, a szituációk és párbeszédek egy része érthetetlenül torkollik or­­dítozós dühkitörésekbe - főként Stohl figuráját játszatják ilyen vértolulásosnak -, másik része pedig olyan lagymatagon csordogál, mintha lassított felvételen látnánk. Az ég tudja, miért gondolta a szerzőgárda, hogy ez a lassított fel­vétel jelleg remekül passzol majd egy zsarutör­ténethez, vagy pláne, ahogy az ml hirdeti: egy krimisorozathoz. Ez „a szánkban megalszik a tej is” stílus azt az érzést kelti, hogy itt mindent szájba akarnak rágni, azt is, ami már akkor fel­fogható volt, mielőtt befejezte volna a mondatot a delikvens. Mintha visszaröppentünk volna időben úgy a hetvenes évekbe. Bársony Éva KULTÚRA 2007. NOVEMBER 20., KEDD NÉPSZAVA Elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas író Most ünnepeltük kilencvenedik születésnapját. A legnagyobb élő íróhoz zarándokoltak tisztelői Debrecenbe. Huszonhárom országban jelentek meg művei, megkapta a legmagasabb hazai elismeréseket (Kossuth-díj, két József Attila-díj) és számos külföldi irodalmi díjat. Az írónőt hétfő délután 4 órakor, olvasás közben érte a halál. Élete egy volt a múlt század történetével, nem véletlen, hogy életrajzi regényeit nem csak kiváló kordokumentumként forgatták. 1917. október 5-én született egy debreceni katonakórházban, aznap, amikor a mustárgázt bevetették. Egy hetet adtak a kis újszülöttnek az or­vosok. Szülei maguk is író emberek voltak, a latinos műveltséget már gyerekkorában magába szívta, bár a deklinációknál jobban érdekelte a mitológia. A tanácsos apa verset írt az asztalfióknak, az anya pedig csodálatos mesékkel kápráztatta el a gyermeket. Szülővárosában szerezte latin-magyar-történelem szakos tanári diplomáját. A Régimódi tör­ténetben saját családja történetét írta meg. A Für Elise jelképe is lehetne a Szabó Magda-életműnek. Ahogy Beethoven nagy zeneműve, az ő írásai is egyszerre klasszikusak és népszerűek. A Für Elise „a gyere­kekről szól, akik rájönnek, hogy nem velük kezdődik a világ, hanem a felnőttekkel” - definiálta saját maga a regényét nemrég lapunknak adott interjújában. A legnagyobb sikereit talán az Abigéllel aratta. Kezdetek­től többet jelentett számára, mint egy lánykollégium zárt társadalmá­nak megörökítését. Azokról szólt, akik vállalták, hogy ellenálljanak. De nem az Abigél volt a kedvenc műve, annál is inkább, mert az egyik legrangosabb elismerést az Ajtó cí­mű regénye hozta meg számára, a Femina-díjat négy évvel ezelőtt ve­hette át Párizsban. Az ötvenes évek­ben a nemesi származású tanácsos lányát megpróbálták elhallgattatni. Nem jelenhettek meg művei, ő pedig tanított. A pedagógusi pályát azon­ban sohasem érezte tehernek. Szabó Magda életműve páratlan gazdagságú, költőként indult, de sikeres drámaíróként is megszerette a közönség. A Régimódi történet, az Ajtó drámaváltozata vagy a Kiálts város ma is népszerű darabok. A Für Elise-ről szólva pedig azt mondta: „Nagyon szeretném folytatni, az álmom az, hogy egy karácsonyi könyvvel fejezzem be. Talán jövőre sikerülhet is a karácsonyfa alá tenni a kötetet...” Már mindörökre adós marad a folytatással a Tündér Lalán csepere­dő, az Abigélen kamaszodó, majd az élet pofonjain és az Ajtó című művön nevelkedő hűséges olvasóinak Szabó Magda. A megbecsülésre oly sokáig váró írónőnek azonban legkevésbé sem róható fel, mi csak vártuk és ön­ző módra szorítottunk, adasson meg nekünk a folytatás. P. Zs.-H. D.-H. P. Szabó Magda kedvencével, akit talán még a könyvnél is jobban szeretett fotó mti A magyar irodalom nagyasszonya Parti Nagy Lajos író, költő: Nehéz egy ilyen esemény után bármit is mon­dani. Sajnálom, hogy egy nagyon nagy írónőnk eltávozott. Másrészről viszont boldog vagyok, hogy mind­az, amit életében alkotott, a művei velünk maradnak. Kiváló író távozott közülünk - mond­ta Konrád György író. - Élete végéig dolgozott, odaadó volt az irodalom és az ifjúság felé. Jelentős szerepet vállalt a Magyar Művészeti Akadémiá­ban. A 13 éves kislányom élvezettel olvasta az Abigélt, ahogy a korosztá­lyában a lányok többsége. Műveiből több remek filmet is készítettek. A magyar irodalom jelentős nagyas­­­szonyának számított. Fájdalmasan hiányozni fog. A Budapest díszpolgárává választott világhírű művész magyarországi munkáit idézte fel Jurij Ljubimov meséket akar rendezni „Az én városom" címmel fesztiválsorozat indul az A38 Hajón. 2008 tava­szán Moszkva mutatkozik be, az orosz fesztivál „beharangozóját" múlt hét végén tartották. Volt kiállítás, koncert, vodkakóstolás és minden­féle jó, a zárónapon pedig eljött a hajóra a Taganka Színház alapítója, a Budapest díszpolgárává választott kilencvenéves Jurij Ljubimov, aki néhány magyar színésszel - többek közt Kútvölgyi Erzsébettel, Tordy Gézával és Garas Dezsővel - együtt idézte fel a budapesti előadások néhány pillanatát. Ljubimovban nemcsak az a lenyűgö­ző, amit mond, hanem az is, ahogy mondja. Az asztalon ott állnak az ásvány­vizes üvegek, de ő másfél órán át nem iszik egyetlen kortyot sem, nem tart szünetet, nem fárad el, és a színházról beszélve a lelkesedés olyan szintjére hozza magát, annyi energiát bocsát ki, hogy azt fele annyi idősen is csak irigyelni lehet. Mesél mindenféle ap­róságról és kulisszatitokról, például arról, hogy a Háromgarasos operá­hoz a kellékesek igazi buszmegálló­táblát hoztak neki a hetedik kerület egyik utcájáról. Vagy arról, hogy a Vígszínház igazgatóját, Várkonyi Zoltánt a Bűn és bűnhődés próbái során leginkább az foglalkoztatta, tud-e magának helikoptert vásárolni. Kútvölgyi Erzsébetnek, aki Szonyát játszotta az előadásban, különösen emlékezetes maradt ez az időszak. Ekkor esett teherbe a fiával, és azért is, mert addig soha nem próbált még ilyen hosszan. Az előadás próbái augusztus 5-én kezdődtek és január 6-án tartották a premiert. Néhány hónappal később egy moszkvai vendégjáték során Darvas Ivánnal együtt megszöktek egy unal­mas programról, hogy a Tagankán is megnézzék a Bűn és bűnhődést, de későn érkeztek. Az előadás elkez­dődött, az ajtókat bezárták, de Kút­völgyi addig dörömbölt, és kiabálta, hogy ő a magyarországi Szonya, amíg végül beengedték őket. Tordy Géza arról mesélt, hogy amikor 38 évesen megkapta Porfirij szerepét, rettene­tesen boldog volt. Aztán elkezdődött a próbaidőszak, ami egyáltalán nem volt könnyű, Ljubimov egészen más módszerrel dolgozott, mint az addig ismert magyar rendezők. Pontosan emlékszik, mennyit vitatkoztak egyetlen gesztuson, azon, hogy Tordy, azaz Porfirij hogyan emelje fel a karját, amikor Raszkolnyikovot a gyilkossággal vádolja. Garas Dezső első, Ljubimovval kapcsolatos élményét idézte, a het­venes évek elején, egy Madách szín­házi turnén jutott el a Tagankába. A „Tíz nap, amely megrengette a világot” előadását látta, ebben egyébként Viszockij is játszott, és furcsállta, hogy a nézők bekiabál­nak az előadásba, odamondogatnak a szereplőknek. Garas Ljubimov Háromgarasos opera rendezésénél Peacock szerepét kapta, az előadás­ról sok minden eszébe jut, például az élő ló, aki nem nagyon fogta vissza magát a színpadon. Arról az esetről is mesélt, amikor az egyik első előadásról az ügyelővel akarták kidobatni azt a nézőt, aki a föld­szint utolsó sorából zseblámpával villogott a színpad felé. Kiderült, hogy Ljubimov az, a rendező elem­lámpával akarta jelezni a színé­szeknek, ha úgy érezte, gyorsítani vagy lassítani kell a tempón, esetleg hangosabban vagy éppen halkabban beszélni. A „Bűn és bűnhődés” és a „Háromgarasos opera” felidé­zése után Ljubimov még beszélt a budapesti „Don Giovanni” próbái során megvívott harcokról. Aztán Londonról mesélt, milyen ott operát rendezni, és hogyan kell elsimítani a konfliktusokat a világsztárokkal, erre egyébként rendezői szerződése is kötelezi. Másfél óra beszélgetés után biztosít minket, hogy ő még nem fáradt, reméli, mi sem, úgyhogy szívesen válaszol mindenre, ami minket érdekel. A jövőre vonatkozó terveiről kérdezik, erre barátját, Andrej Tarkovszkijt idézi, akivel megbe­szélték, hogy hosszú távú­ terveikről már nem fognak beszélni, ebben az életkorban már nem illendő. A rövid távúakról viszont szívesen. Nemrég állította színpadra otthon, Moszkvá­ban Gribojedov: „Az ész bajjal jár” című darabját, most pedig Kafka „Kastély”-át próbálják. Ezután me­séket akar rendezni, Oscar Wilde, Andersen és Dickens írásaiból visz színpadra egy zenés „mesemix”-et, a tervekről, egyelőre, legyen elég ennyi. Bokor Gabriella

Next