Népszava, 2007. december (134. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-01 / 280. szám

Egy mondat Reális-e az adócsökkentés 2009-ben? Medgyessy Péter volt minisz­terelnök: Igen, 2009-ben szük­ség van egy adóreformra, amely adócsökkentést hoz. A kevesebb adó kevesebb kiadást jelent, így létrejöhet a gazdasági növekedés, amely kamatcsökkentéssel is járhat. A jegybanknak feladata lehetne az infláció elleni fellépés mellett a gazdasági növekedés figyelemmel kísérése is. Kékesi Tibor (MSZP), a költségvetési bizottság tagja: Adócsökkentésre csak 2009 után kerülhet sor. Az adó­­mérséklésnek csak rövid távú hatása van. A konvergencia­programban lefektetett elvek ezt ennél korábban nem teszik lehetővé. Ha mégis idő előtt csökkentenénk az adókat, annak nemcsak Magyarországon lenne ne­gatív hatása, hanem kedvezőtlenül ítélnék meg a Európában is. Varga Mihály, a Fidesz alel­­nöke: Főként az élőmunkához kötődő terheket kell mérsékelni. A gazdasági versenyképességnek­­ ez az egyik feltétele. A Horn­­ormány alatt csökkentették a tár­sasági adót, amire a vállalkozók nagyobb fizetési fegyelemmel reagáltak. A mostani kormány csak adóemelésben gon­dolkodik, ami megszorítja a gazdaságot idén és jövőre is. 10. oldal Ajánló A Szép Szó tartalmából Kéri László éves politológiai elemzése; Kozár Alexandra interjúja Felcsuti Péter­rel, az év bankárával; Scipiades Erzsébet: Az egyik ember megvágja a másik szívét, avagy ki ismeri Rosenfeld Bellát?; Csikós Virág interjúja M. J. Akbar indiai íróval; Várkonyi Tibor az operaház Elektrájáról; Ambrus Judit Parti Nagy Lajos új köny­véről; Szabó Iréné: Klári különös nagy­­mamasága; Kővári Orsolya portréja Lorán Lenkéről; R. Székely Julianna írása Új pártok: nehéz gyökeret verni Noha minden ötödik szavazó új pártot választana, az ilyen tömörüléseknek még sincs valós esélyük a parlamentbe jutásra. Nem­csak a pénz, illetve sok esetben a megfelelő „húzóemberek” hiánya okoz gondot, de a mély megosztottság és a két nagy tábor erős bázisa sem kedvez az új formációknak. 9. oldal A támogatott kategóriákba tartozók érzik meg erőteljesebben az áremelést Öt százalékkal drágul a gáz A gázártámogatásra nem jogosult lakossági fogyasztók átlagosan 5 százalékos, míg a támogatásra jogo­sultak, attól függően, hogy melyik jövedelmi sávba tartoznak, átlagosan 8,3-11,4 százalékos gázáremelést ér­zékelhetnek 2008. január 1-jétől - ér­tesült lapunk kormányzati források­ból. Mindez átlagosan 2-3 százalékos távhődíjemelést is eredményezhet. A nem lakossági - nagy, illetve ipari fogyasztói - földgázárak várhatóan 4,3 százalékkal emelkednek. A lakossági árak emelése azért érinti eltérően az egyes jövedelmi sávba tartozó fogyasztókat, mert az áremeléssel egyidejűleg módosulnak a gázártámogatásra jogosultakat a jövedelmek alapján több csoportra osztó sávhatárok. Ezzel párhuzamo­san a magasabb jövedelmi sávokba tartozók esetében egyébként is csök­ken a támogatás mértéke. Emiatt az ezekbe a sávokba tartozó fogyasztók erőteljesebb gázáremelést tapasztal­nak majd, mint azok, akik egyáltalán nem kapnak támogatást vagy a leg­alacsonyabb jövedelműek kategóriá­jába tartoznak. A kormány a héten tárgyalt arról is, hogy további gázáremelésre is szükség lehet jövő nyártól, ha tartó­san marad a jelenlegi magas világpi­aci nyersolajár. Kedvező esetben - ha nem emelkedik tovább az olaj ára és nem erősödik a dollár - az év köze­pén nem lesz jelentős árváltoztatás. (Bővebben az 5. oldalon) _______________________________________________________ Várható gázárak 2008. január 1-jétől *A 2008. január 1-jétől tervezett nyugdíjminimumnak megfelelően **A 2007-ben érvényes földgázárakat és 2007. évi támogatást figyelembe véve ***A 2008 januárjától várható földgázárakat és 2008. évi támogatást figyelembe véve Forrás: Népszava-számítás Világpremier Győrött: kigurult az Audinál az A3 Cabriolet Győrött bemutatták az Audi Hungá­ria Motor Kft.-nél a gyár legújabb modelljét, az A3-as Cabrioletet. Az Audi-konszern ezzel a promócióval szakított régi hagyományával; eddig Németországban vonultatták fel elő­ször a cég legújabb modelljeit, füg­getlenül attól, hogy az hol készült. Az A3-ast ugyanazon a gyártósoron gyártják, mint a TT-ket, de ehhez ko­moly technikai és infrastrukturális átalakításokat kellett végrehajtani. A beruházás meghaladja az 1,2 milli­árd forintot, azaz az 5 millió eurót. (Tudósításunk az 5. oldalon) Tizenhetedikén leáll a vasút és a villamos ipar Az ország megbénításához szüksé­ges résztvevők már megvannak a Liga Szakszervezetek kormányzati intézkedések ellen december 17-ére meghirdetett sztrájkjához. Aznap reggel leállnak a vonatok ország­szerte, mert a Liga-tagok közül a VDSZSZ is jelezte részvételét a határozatlan ideig - vagyis a kor­mánnyal való megegyezésig - tartó munkabeszüntetésben. Csatlakozik két villamos energiai érdekképvise­let, valamint a Pedagógusok Szabad Szakszervezete is. (Bővebben a 4. oldalon) Még bizonytalan a szocialisták hétfői döntése Nehezebb megjósolni a szocialista frakció hétfői döntését a koalíciós megállapodásról, mint a liberáliso­két. Az SZDSZ egységesen szavaz igennel, ha az egészségügyi reform­ról szóló megállapodásban a felek tartották magukat a korábbi komp­romisszumokhoz. Az MSZP-ből vi­szont hallani olyan hangokat, melyek szerint finomítani kell a szerdai meg­állapodáson. Ezért feltehetően nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő is részt vesz majd a frak­cióülésen. Holnap a módosító javas­latokat még egyszer átfésüli a szoci­alisták raportőri munkacsoportja. (Cikkünk a 3. oldalon)

Next