Népszava, 2008. február (135. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-02 / 28. szám

12 Ezen a napon húsz éve halt meg Solomon Cutner angol zongoraművész. Csodagyerek volt, de 15 éves korában megelé­gelte a sorozatos szerepléseket. Búcsúkoncerten vált el közön­ségétől, majd Párizsban folytatta tanulmányait. 1919-ben idegösszeomlást kapott, s betegségéből csak lassan gyógyult fel. 1923-ban már mint érett művész adott koncertet Londonban. Kezdetben Angliában, majd Európa országaiban, a II. vi­lágháború után pedig a tengerentúlon is hall­hatták előadásait. Csillogó technikával, egyéni és elegáns előadásmóddal játszott, ígéretes mű­vészi pályafutása tragikus véget ért. 1956-ban szélütést kapott, s teste egyik fele élete végéig béna maradt. (MTI) Boldog névnapot, Karolina, Aida! A Karolina a Karola latinos továbbképzése. Az Aida Verdi Aida című operája címszerep­lőjének, egy etiópiai rabszolgalánynak a neve nyomán terjedt el az egész világon. Zöld jelzés a manhattani dugódíjnak Dugódíj bevezetését javasolja a belvárosi közlekedési káosz felszámolását célzó terv kidolgozásával megbízott tanácsadó testület a New York-i városvezetésnek. Az autósok mun­kanapokon reggeltől estig 8 dollárt fizetnének a behajtásért Manhattan legzsúfoltabb részébe, az úgynevezett dugózónába. A javaslat szerint a dugódíj révén a tömegközlekedés fejleszté­sére fordítható forrás nagyjából évi 491 millió dollárral bővül majd. (MTI) Ázsiai elefántok Újpesten Fogjunk össze az elefántokért! címmel az elefántok meg­mentését propagáló nemzetközi vándorki­állítás nyílt az Újpesti MEO Galériában. Az Európában elsőként Budapesten látható kép- és filmanyag két hónap múlva indul tovább. A kiállított képeket Sangduen Chailert „Lek” asszony, a thaiföldi Elephant Nature Park alapítója, mint amatőr fotós készítette. (MTI) Röntgen buktatta le a kórházi tolvajt Röntgenvizsgálat során bukkantak két ellopott aranygyűrű nyomára az egyik szegedi egészségügyi intézményben. A betegtársának pénztárcájából ellopott gyűrűket egy 16 éves lány nyelte le. A lány dohányzás ürügyén kiment az épületből, és egy óvatlan pillanat­ban, amikor nem látta senki, a pénztárcából kiemelte a pénzt, valamint a gyűrűket, az üres tárcát eldobta, majd a megszerzett értékekkel visszament a kórterembe. Az esetre a lopást követő röntgenvizsgálat derített fényt: a felvé­telen a lány gyomrában ugyanis egyértelműen kirajzolódtak az eltűnt arany ékszerek. (MTI) Tisztelt Olvasóink! Ingyenesen hívható zöldszá­munkon is állunk rendelke­zésükre minden, előfizetéssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80/200-502-es zöldszámon* várják munkatársaink. (*Mobilkészülékről nem hívható) Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az alábbi cégek végeznek szerződés alapján, jogszerűen sajtófigyelést a Népszavából: _aiBS GY&K Kft. http://www.gyk.hu HÍR-ADAS Kft. http://www.hiradas.hu EMEDIA IMEDIA Kft. http://www.imedia.hu ÍIÍL­ Internet Securities Magyarország Kft. http://www.securities.com mii) Magyar Távirati Iroda http://www.mti.hu Budapest Médiafigyelő Kft. http://www.observer.hu MOZAIK 2008. FEBRUÁR 2., SZOMBAT NÉPSZAVA A szakemberek szerint a fedél nélküliek száma országosan 25-30 ezer körül lehet Ma éjjel hajléktalan-népszámlálás A közterületeken és a hajléktalanmenhelyeken is összeszámolják a fedél nélküliek számát, 2005 óta először. Országosan 25-30 ezerre becsülik a hajléktalanok számát. Végleges megoldás nincs, vélik a szakemberek, de javítani lehet a helyzeten. Holnapra virradóra számolják össze a közterületeken és menedékhelyen élő hajléktalanokat. Az országos „ak­cióra” önkéntesek segítségét is várja a számlálást koordináló Menhely Alapítvány. A legutóbbi, 2005 telén készített felmérés alapján legalább háromezerre becsülték a budapesti utcákon, közterületeken, parkokban vagy kapualjakban élők számát. A fővárosi szállókon akkor további öt­ezer hajléktalan élt. A szakemberek szerint a hajléktalanok száma orszá­gosan 25-30 ezer körül lehet. Vidé­ken 6-7 ezer, míg a fővárosban 5 ezer ágy lehet a hajléktalanszállókon. Az éjszakai felmérésen túl, aho­gyan minden évben, február 3-án a menhelyekre is elmennek a szakem­berek, akik kérdőívet is kitöltetnek az ott élő hajléktalanokkal - adta la­punknak a tájékoztatást Pelle József, a Budapesti Módszertani Szociális Központ igazgatója. Ez a számlálás már tíz éve folyamatosan megy - tet­te hozzá. Fontos információkat lehet nyerni a kérdőíves vizsgálatokból arra vonatkozóan például, milyen változtatások, fejlesztések szüksé­gesek az ellátó, segítő központokban - mondta. A menhelyekről Pelle úgy fogalmazott, a legtöbbször vannak szabad férőhelyek, de ez nem jelenti azt, hogy elégséges lenne az ellátás. A Menhely Alapítvány tájékoztatása szerint is nagyban segíthet a szol­gáltatások javításában a kérdőívek kitöltése. Emellett fontosnak tartják a szabad ég alatt alvók összeszámlá­­lását is, mivel így új, hajléktalanok által „kedvelt” területekre bukkan­hatnak, és figyelhetik a fedél nélkü­liek esetleges mozgását is. (Emiatt a folyamatos mozgás miatt kell egy éj­szaka alatt lebonyolítani a népszám­lálást is.) Ezzel az adott helyszínekre felhívhatják a gondozó szolgálatok figyelmét, megindulhat az ellátás. Pelle József elmondása szerint a hajléktalanok jelentős része férfi, átlagéletkoruk 42 év. Hozzátette: a hajléktalanok jelentős része szak­munkás vagy ennél magasabb vég­zettsége van, viszont e képesítések jelentős része a mai világban hasz­nálhatatlan. Ötven százalékuknak ugyanakkor van állandó bevételi forrása, alkalmi munkákból, gyűjtö­getésből élnek. H. B. B. Hajléktalanok éjszakáznak a budapesti Nyugati téri aluljáróban Fotó: Szalmás Péter Beszállás „Noé” agrárbárkájába Megkezdődött a beszállás „Noé” agrárbárkájába­­ a Norvégiában lét­rehozott „ítéletnapi tároló” számára megérkezett az első szállítmány. A norvég kormány két éve határozta el egy sarkköri vetőmagvilágbank, „az ítéletnapi tároló” (doomsday vault) létrehozását, hogy megőrizzék bolygónkon használt összes vetőmag mintáját egy esetleges nukleáris há­ború vagy világméretű természeti katasztrófa esetére, így egy poten­ciális kataklizma után az emberi­ségnek lenne miből újrakezdeni az élelmiszer-termelést - olvasható a BBC News hírei között. A 120 méteres bunkert a száraz­földtől ezer kilométerre lévő négy Svalbard-sziget egyikén, egy hegy belsejében építették meg. A 4,5 millió fontos (1,55 milliárd forintos) költség­gel létrehozott tárolóban mínusz 18 fokos hőmérsékleten a termények akár ezer évig is megmaradnak. A bunker 4,5 millió vetőmagminta befogadásá­ra alkalmas. A vetőmagok összegyűj­tését a Globális Vetemény-sokféleség Szövetség (Global Crop Diversity Trust) szervezi. A Svalbard-szigetre most összesen 21 láda érkezett, ame­lyek 36 afrikai országban termesztett hétezerféle növény magvait tartal­mazzák. A 330 kilogramm súlyú szállítmányt a nigériai székhelyű Nemzetközi Trópusi Mezőgazdasági Intézet állította össze, s egyaránt tar­talmazza vadon termő és termesztett növények magvait. Más génbankok is összeállították már terménykollekciójukat „Noé” agrárbárkája számára, amelynek hivatalos megnyitóját február 26-ra tervezik. MTI-információ Az egyik Svalbard-sziget, az „ítéletnapi tároló"Fotó: Népszava-archív Megtisztul a büntetés-végrehajtás Korrupcióellenes intézkedési tervet készít a büntetés-végrehajtás (bv) számára az Igazságügyi és Rendé­szeti Minisztérium - adta a tájé­koztatást a távirati irodának Takács Albert. A miniszter elmondta, javí­tani kell az ellenőrzésen, és személyi konzekvenciákra is számítani lehet a nemrég kirobbant vesztegetési bot­rány miatt. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsokságának jelenleg megbízott vezetője van, várhatóan májusban nevezik ki a végleges pa­rancsnokot, és addigra a bv-n belüli korrupcióellenes stratégiának is el kell készülnie - ígérte Takács. Az ügy előzménye, hogy hétfőn fény derült arra, összesen hét bv-s alkalmazottat megvesztegettek, hogy raboknak külön kedvezménye­ket biztosítsanak. Az érintettek közt ezredesek és intézményvezetők is voltak, akik közül csak egy maradt a szervezetnél. Őt is csak a nyomozás megkezdése után, államtitkári uta­sításra mentette fel Dömény Sándor megbízott országos vezető. A gya­núsítottak nagy része már nem vagy csak nehezen felelősségre vonható, többen ugyanis nyugdíjba vonultak. A miniszter azt is elmondta, a napvilágra került törvénysértések a világon mindenhol előfordulnak, a lényeges kérdés az, hogy ezek kiderülnek-e és megfelelő követ­kezményekkel járnak-e. Az esetet egyébként úgy értékelte: mivel a tör­vénytelenségek kiderültek, a belső védelmi rendszer jobban működik, mint korábban, s ez egyfajta meg­tisztulásként is értelmezhető. Népszava-információ Lesznek-e szociális csomópontok? Nem lenne reális követelés a hajlékta­lanság teljes megszüntetése, de a lát­ható és kezelhető okok megoldására nagyobb hangsúlyt kell fektetni - így fogalmazott korábban lapunknak Vecsei Miklós. A nemrég leköszönt hajléktalanügyi megbízott kifejtette: egyebek mellett csökkentenék az éjjeli menedékhelyek zsúfoltságát, tömegszállás jellegét. Szociális csomópontokat hoznának létre a forgalmas pályaudvarok, autóbusz­végállomások közelében, ott, ahol a hajléktalanok gyakran megfordul­nak. Sokan azonban bizalmatlanok az intézményi ellátással szemben, nem akarják vagy nem tudják tel­jesíteni a szállórendszer elvárásait. Őket úgynevezett „alacsony küszöbű intézményekben" várják. Ezekben az egyébként szükséges tüdőszű­rő-igazolás vagy az alkoholmentes állapot nem feltétele a felvételnek. Vannak, akik mindezek ellenére az utcán élnek. Egészségi és mentális állapotuk általában rosszabb, mint a szállókon lakóké, ezért ha a jövőben betegségük indokolja, beleegyezé­sük nélkül is kórházba vagy szállóra vihetik őket. Az V. kerületben már nem lehet aludni Korábban nagy vihart kavart a hajléktalanokat kitiltani tűnő rendelet az V. kerület­ben, amit végül december 22-én egyhangúlag el is fogadott a képviselőtestület. A rendelet alapján hajléktalanok valóban nem alhatnak a parkokban vagy padokon, igaz, a rendelet szövege hivatalosan csak a rendeltetésszerű használatot említi. Hajózható Duna - elriasztott madárvilág? A teherhajózás biztosítására kialakí­tandó dunai közlekedési útvonalak veszélyeztetik a folyó menti ivóvíz­bázisokat és a folyótól függő vizes élőhelyek jó állapotát - jelentette ki Márkus Ferenc, a WWF Magyaror­szág igazgatója abból az alkalomból, hogy február 2. 1971 óta a vizes élő­helyek világnapja. Harminchét évvel ezelőtt ezen a napon írták alá Ramsarban a vi­zes élőhelyek megóvásáról szóló megállapodást. A Ramsari Bizottság idén arra hívja fel a figyelmet, hogy boly­gónk vizes élőhelyei nem csupán a gazdag élővilág létét szolgálják. Számos olyan ország van a Földön, ahol ezek a területek összefüg­gésben vannak a létfontosságú ivóvízbázisokkal. A WWF hosszú évek dolgozik a hazai vizes élőhelyek megmentésén. Közülük kettő, a Duna menti Ge­menc és Béda-Karapancsa kiemelten fontosnak számít, hiszen Gemenc Kelet-Közép-Európa egyik utolsó és legnagyobb összefüggő ártéri erde­jének ad otthont. Az itteni, halban gazdag holtágak bőséges táplálékkal látják el madár­világot, amelynek értékes képviselői a gémfélék és a fekete gólyák. Ezeket a területeket és a Duna men­ti ivóvízbázisokat is veszélyeztetik azok a tervek, amelyek a Duna med­rének átalakítására koncentrálnak. A dunai hajózás feltételei a navi­gációs és vízállás-előrejelző rend­szerek fejlesztésével, a kikötői és logisztikai infrastruktúra megújítá­sával, valamint új, modern hajóflotta kialakításával is javíthatók. Ezek pedig nem igénylik a meder draszti­kus átalakítását - mondta lapunknak Márkus Ferenc, H. I.

Next