Népszava, 2008. május (135. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-22 / 118. szám

NÉPSZAVA 2008. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK BALATON A falusi nyugalomra vágyókat igényesen felszerelt szálláshelyek várják Madártávlat hőlégballonnal Budapest után a Balaton továbbra is a legnépszerűbb úti cél mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében. Az elmúlt esztendőkben je­lentősen átalakult a kínálat s a kereslet egyaránt a tónál. Növekedett a rövidebb, a főszezonon kívüli utazások népszerűsége, amit az tett lehetővé, hogy a strandolás mellett az elmúlt eszten­dők fejlesztései nyomán új gyógy- és wellness-szállók nyíltak, gazdagodott a sport- és a kulturális kínálat, bicikli- és túraútvonalak nyíl­tak - hangsúlyozta Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztéri­um szakállamtitkára. Az elmúlt esztendőben a Bala­ton kereskedelmi szálláshelyei 1,2 millió vendéget fogadtak, akik 4,5 millió éjszakát töltöt­tek el a tó partján. A vendégek száma 6,2 százalékkal, a ven­dégéjszakák száma pedig 1,7 százalékkal nőtt. A Balaton­­régió turizmusa az országos át­lagot is meghaladó növekedést mutatott, ami 2,6 százalék volt. A vendégéjszakák száma or­szágos szinten 1,1 százalékkal, míg a Balatonnál 1,7 százalék­kal bővült. Legjobban a magas színvonalú szálláshelyeken, főként a négy- és háromcsilla­gos szállodáknál emelkedett a vendégszám. A növekvő bel­földi forgalomnövekedés ellen­súlyozta a csökkenő külföldi látogatók számát. Az elmúlt esztendőkben az európai ten­denciáknak megfelelően a Ba­latonnál is népszerűbbek lettek a rövidebb, főszezonon kívüli utazások, amelyhez jórészt a korszerű gyógy- és wellness­­szállodák kínálnak helyszínt. Átgondolt és folyamatosan végzett fejlesztés, valamint megfelelő piaci munka ered­ményeképp a Balaton-régióban egyre többen töltik el a pihené­süket vízhez nem kötődő, ak­tív pihenéssel, kirándulással, kerékpározással, valamint az egészséges életmódhoz kap­csolódó tevékenységgel. A változatos programokat a minőségi fejlesztések teszik lehetővé. Udvariban, a Balaton első golfpályáján, a hivatalos átadás előtt máris sokan gya­korolják ezt az egyre népsze­rűbb sportot, elkészültek az új kikötő tervei, s ugyancsak itt apartmanházak építése is hamarosan megkezdődik. A fűzfői kalandparkban a bobozás nyújt az adrenalint kedvelőknek remek kikapcsolódást. A Bala­ton több pontján sétarepülővel, sárkányrepülővel vagy akár hőlégballonnal is madártáv­latból lehet gyönyörködni a tó szépségében. A gyógy- és termálfürdők meleg vize mindenkit csa­logat, akinek mozgásszervi, bélrendszeri panasza van. A hévízi gyógytó, amely a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava. A 38 méter mélyben lévő forrásra épült gyógyfürdőt az elmúlt években újították fel. De nem csak Hévíz kínál fürdési lehetőséget. Zalakaros is híres gyógy- és termálfürdő­jéről. Gyógyvize kétezer méter mélységből, 96 fokosan tör fel. A fürdők a gyógy- és termál­­medencék mellett a fiatalokat nyitott és fedett élménymeden­cékkel várják. A régióban már két ötcsilla­gos szálloda is kínálja szolgál­tatásait. A falusi turizmus hívei a parti és a környező települése­ken a várositól merőben eltérő környezetben élvezhetik a pihe­nést. Ez már messze nem az egykori „Zimmer Feri szobák”, hanem igényesen, korszerűen felszerelt szálláshelyek, amelye­ket rendszeresen ellenőriznek, hogy az osztályba sorolásuknak megfelelő szolgáltatásokkal várják-e a vendégeket. Az esti bográcsozás, a házinéni finom süteménye és az otthon termelt bor sajátos hangulatot ad e pihe­nési formának is. A strandfejlesztéseknél egyre több településen melegíthető vizű strandmedencét tervez­nek. Az időjárás szeszéseinek sincsenek már annyira kitéve a nyaralók, hiszen egyre több te­lepülésen aquaparkokban, uszo­dákban is lubickolhatnak. Nem véletlen, hogy a vizek évében, az év középső harmadában a „Vízben jók vagyunk!” szlogent a „Nem ússza meg szárazon!” szlogen váltja fel. B. M. É. A Kis-Balaton hagyományos használati eszközeit, elsősorban a népi halászati módszerekhez kapcsolódó szerszámokat, a táj népi építészetét, a lápból élő pákászok életmódját ismerteti a nyári időszakban nyitva tartó kiállítás a vörsi talpas házban A szigligeti vár régészeti feltárása és műemlék-helyreállítási munkái az 1990-es évek elején megkezdődtek, és napjainkban is tartanak Fotó:MTI A vizek éve A Magyar Turizmus Zrt. 2008-as vizek éve kampányában május­ban szállásdíjkedvezményekkel várják a látogatókat. Összesen 36 szolgáltató s mellettük 8 strand is a 3=4 kedvezményt kí­nálja az ide látogatóknak. Ez azt jelenti, hogy a szálláshelyeken a negyedik éjszakát ajándékba kapják a vendégek, míg a stran­dokon a négytagú családok egyik tagjának elengedik a strandbelépő árát. Közterek a turizmus szolgálatában Jó eredménnyel zártak az első negyedévben a budapesti szál­lodák. Az előszezonban folyta­tódott a télen megindult trend, és 12,9 százalékkal növekedett a vendégek száma. A három-, négy- és ötcsillagos szállodák 50 százalékos szobakihasznált­sággal működtek. Új köztérprogram készül, ami azt jelenti, hogy visszaven­nék a belváros tereit a turisztika számára. Pályázat keretében tíz teret választottak ki, ahol a civil szféra bevonásával, a lokálpatri­ótákkal, az egyházakkal és a he­lyi önkormányzatokkal együtt közösen tervezik meg, hogy mi legyen e közterek funkciója, milyen fejlesztések szüksége­sek ehhez, amelyhez a főváros költségvetéséből biztosítanak majd forrásokat közösen a helyi közösségekkel. Az ötödik kerü­leti Kammermajer tér példája jól tükrözi, hogy eredményes volt, amikor a tervezők kikérték a városlakók véleményét, hogy miként alakítsák ki a teret. A történelmi fürdők - Szé­chenyi, Gellért, Lukács - fel­újításáról szólva a főpolgármes­ter-helyettes elmondta, hogy a három és fél milliárdos beru­házást eredetileg 90 százalék uniós forrásból, 10 százalékát önerőből tervezték, ám jelenleg csak 75 százalékára kapná­nak támogatást, s ezért áll a program. Jó hír a fesztiválszervezők­nek, hogy a sok hazai és külföldi érdeklődőt vonzó nagy rendez­vényeket minősítik, és képvi­selőikkel megállapodást köt­nek, amely szerint hároméves garanciát nyújt a főváros, hogy támogatni fogják azokat. Ily módon nagyobb biztonsággal tervezhetnek és köthetnek meg­állapodást a szponzorokkal. A budapesti Tourinform-há­­lózat megújítását tűzte ki célul 2008-ban a Budapesti Turisz­tikai Szolgáltató Kht. (BTH). Hamarosan elkészül az első, a Sütő utcai központi Tourinform­iroda, ahová internetterminá­lokat telepítenek. Idén Budapest nemzetközi turisztikai promóciójának egyik kiemelt területe Spanyolország, ahol két fontos küldőterületre - Madridra és Barcelonára - koncentrál, ugyanis e helyekről van közvetlen légi összeköttetés. Elkészült a BTH legfrissebb úti­kalauza magyar-angol-német nyelven, a budai Várnegyedről szóló praktikus információ. Se­gítségével a turisták önállóan is felfedezhetik a legfontosabb lát­nivalóikat, s a térhatásos, színes térképen könnyedén nyomon kö­vethetik a főbb állomáshelyeket. Népszava-információ 17 Újra versengenek a strandok Idén újra kiosztják az utóbbi évek alatt komoly presztízst adót Kékhullám Zászló díjat: az elismerésért a balatoni strandok és fürdőhelyek versenghetnek. Május 20-ig lehetett nevezni, eredményt várhatóan június közepén hirdetnek - tájékoz­tatta lapunkat a Környezetvé­delmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM), az elismerés egyik alapítója. A tárca, illetve civil szervezetek által 2004-ben életre hívott minősítési verseny tavaly megszakadt. Elmaradt a nevezési pályázat kiírása és a díjátadás is. Ennek oka a sze­rencsétlen véletlenek egybeesé­se volt: nyár elején a tárca élén minisztervál­tás volt, az új tárcafő, Fodor Gábor idejét pedig lekötötte a Rába-szen­­­nyezés körüli azonnali beavatkozást igénylő hely­zet kezelése, így mire a mi­nisztérium kiírhatta volna a pályázatot és kiosztották volna a díjakat, már véget ért volna a strandszezon. Akkor a KVVM azt ígérte: 2008-ban biztosan lesz verseny, méghozzá már kibővített, környezeti-lakossági igényeket maximálisan figye­lembe vevő szempontrendszer alapján. A díj társalapítója, a Balatoni Szövetség titkára szerint valóban új, a korábbi­nál szigorúbb feltételrendszert dolgoztak ki, ami még inkább emeli a díj presztízsét, amelyért a 130 strand közül egyre na­gyobb számban indulnak a für­dőhelyek. Lázár János lapunk­nak azt mondta, ezúttal már a hasonló nemzetközi elismerés, a Kék Zászló előírásait alkal­mazzák, amelyek szigorúbb standardokat jelentenek például a gyermekbiztonság, a mozgá­sukban korlátozottak kiszolgá­lása területén vagy a kényelem, a tisztaság és a baleset-meg­előzés szempontjából. A tárca tájékoztatásából is az derül ki, hogy idén a minősítést azok a strandok nyerhetik el, amelyek a legtisztább partsza­kasszal és fürdővízzel rendelkez­nek, meg­felelő infra­strukturális és higiéniai feltételeket biztosí­tanak, figyelnek a biztonságra és az esélyegyenlőség követel­ményeinek is megfelelnek. Újdonság, hogy ebben az évben először nemcsak a Bala­tonon, hanem a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon is kiválasztanak egy-egy minta­strandot. A főtitkár megjegyez­te: a versenynek turizmuserő­sítő és minőségjavító hatása is van, az ugyanis arra sarkallja a fürdőhelyeket, hogy folyamato­san fejlesszék, javítsák szolgál­tatásaikat. Egy-egy fürdőhely a Kékhullám Zászlót egy évig birtokolhatja, majd újra meg kell pályáznia. L.T. Egy-egy fürdőhely a Kékhullám Zászlót egy évig birtokolhatja, majd újra meg kell pályáznia Gyönyörde terasz és ötórai tea a szalonban Mediterrán hangulat a füredi Anna Grand Hotelben A balatonfüredi Kossuth-sava­­nyúvízforrás és a szívkórház szomszédságában, 3,5 milliárd forintosos beruházással újul meg a reformkori épületegyüt­tes. Alig két hónap múlva már teljesen elkészül a világhírű fü­redi Anna-báloknak is otthont adó szálloda, az Anna Grand Hotel, ahol az étterem már több éve üzemel. Az építkezés 2004- ben kezdődött, s bár 2006-ra tervezték befejezni, a műemlék­felügyelettel való huzamosabb ideig tartó egyeztetés miatt elhúzódott. Ma már működik a szín­házterem, ahol az előadások mellett koncerteket, konferen­ciákat is rendeznek. Készül az éjszakai bár, lesz kávéház, ahol könyvtár, sakk várja a vendége­ket. Az úgynevezett gyönyörbe­­teraszról lélegzetelállító kilátás nyílik. Szeretnék visszaállítani a reformkori hangulatot, ami­kor az egykori szalonban délutánonként a szállóban a kórház vendégei az ötórai teán táncoltak. Teljesen felújítják a szálló 44 szobáját, az erdei szárnyban pedig 56 új szobát nyitnak. Az 1200 négyzetméteres wellness­­részlegben lesz élményfürdő, gőz és infraszauna s egy spe­cialitás, borterápia. Nem vélet­lenül, mivel a tulajdonos, Len­gyel Ernő a Vivamus borászati cég tulajdonosa is egyben, így a Balaton-felvidéki és a tokaji boraik értékesítésére borozó, valamint egy vinotéka is nyílik. A konferenciák számára 300 fős nagyterem mellett 5 szek­ciótermet alakítanak ki. A mediterrán belső udvaron színpad, csobogók, bokrok segítségével szeretnének dé­­lies hangulatot kialakítani. A föld alatti mélygarázsban 170 személygépkocsi részére lesz parkolási lehetőség. Népszava-információ Két hónap múlva teljesen elkészül a szálló Fotó: B. Mezei Éva A melléklet megjelenését az Önkormányzati Minisztérium támogatta

Next