Népszava, 2008. június (135. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-02 / 127. szám
NÉPSZAVA 2008. JÚNIUS 2., HÉTFŐ BELFÖLD Gyurcsány Ferenc: ha az ország gyarapszik, abból jusson a nyugdíjasoknak is A fordulat évének szánják az ideit Tartós, ötszázalékos gazdasági növekedést, munkahelyteremtést, a szociális támogatórendszer munkára ösztönző átalakítását és a munkához jutást megkönnyítő oktatási rendszer megteremtését ígérte Gyurcsány Ferenc 2010-ig. Az MSZP hétvégi választmányi ülésén tárgyaltak az év végéig tartó politikai menetrendről, ám nem esett szó a kormányfő esetleges „utódlásáról". A munkahelyteremtés, a szociális ellátórendszer munkára ösztönző átalakítása, valamint a magyar közoktatás és szakképzés megújítása áll az MSZP és az egypárti kormány 2010-ig szóló kormányprogramjának középpontjában. Erről beszélt Gyurcsány Ferenc az MSZP választmány szombati ülésén. A pártelnökkormányfő szerint az átfogó - az adórendszert a pincétől a padlásig átalakító reformokra jelenleg nincs mód, ám a munkahelyteremtéshez több kell az adótörvények éves korrekciójánál. Munkabarát adó- és járulékrendszerre van szükség. Az MSZP sosem egyezik bele abba, hogy a szociális ellátórendszerből forrásokat vonjanak ki az adórendszer reformjához - reagált Gyurcsány az utóbbi hetekben napvilágra került szakértői, illetve ellenzéki elképzelésekre. Szerinte a magyarországi ellátórendszer nem bőkezű, de néha nem oda ad, ahová kellene. Sokan úgy érzik, felborult az arányosság a közösség és az egyén felelőssége között. A szocialisták „nem engedhetnek alantas előítéleteknek”. Nyári szocialista menetrend mindig elutasítják, ha az ilyen típusú megnyilvánulások mögött cigányellenesség fedezhető fel - figyelmeztetett a miniszterelnök. Mint mondta, „a közösség szolidaritáselvű támogatása együtt kell járjon azzal, hogy akiket támogatunk, maguk is erőfeszítést tesznek azért, hogy elsősorban legálisan végzett munkával keressék önmaguk és családjuk boldogulását”. A kormányfő arra kérte Szűcs Erika szakminisztert, vizsgálja meg, milyen lépések kellenek a rendszer ehhez igazodó átalakításához. Rugalmasabbá kell tenni a gyes szabályait, hogy azoknak az édesanyáknak, akik a szülés után mielőbb vissza akarnak menni dolgozni, valódi választási lehetőségük legyen. Ehhez több, megfizethető bölcsődére, óvodára is szükség van. A magyar gazdaság középtávon tartósan az uniós átlagot meghaladó, ötszázalékos növekedést produkálhat - ígérte a miniszterelnök, aki szerint az idei a fordulat éve lesz. Gyorsuló ütemben kezd növekedni a gazdaság, és csökken az infláció, erősödik a forint. A 2010-ig tartó időszak az „új növekedés ideje”. Ezt az teszi lehetővé, hogy a kormányzati ciklus első két évében következetesen végrehajtották a költségvetés egyensúlyát megteremtő stabilizációs intézkedéseket. A szocialista kormány nem veszi vissza a nyugdíjasoktól, amit 2002-2008 között adott - jelentette ki Gyurcsány, aki Orbán Viktor nyugdíjakat befagyasztó - zárt körben elhangzó - szavaira reagálva azt mondta, 2001 és 2008 között 40 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje. Ha Orbán receptjét követnék, akkor az átlagnyugdíjas 82 000 forintos nyugdíja helyett csak 54 000- et kapna. Éppen a nyugdíjszámítás módja volt az egyik olyan ügy, ami miatt az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlott, az SZDSZ ugyanis - a Fidesz elnökéhez hasonlóan - a jövedelmek növekedéséhez is kötődő indexálást meg akarta változtatni. A szocialisták meggyőződése, hogy a nyugdíjakat óvni kell az értékvesztéstől, s ha az ország gyarapszik, abból részesedjenek az idősek is - hangoztatta a kormányfő, aki szerint nem lehet hárommillió embert élete végéig arra ítélni, hogy nekik már soha nem lehet jobb az életük. Vajon mit gondolnak a debreceniek, állami umbulda-e a Kósa Lajos fideszes polgármester által tervezett villamosuk? Kaposváron állami umbulda-e a Szita Károly fideszes polgármester által tervezett kórházberuházás vagy a 67-es út? - kérdezte a kormányfő, aki ezzel szintén a Fidesz elnökének zárt körben elmondott szavaira utalt. Gyurcsány szerint felelőtlenség a legnagyobb jobboldali párt elnökének tervezett másfél-két éves megszorító politikája, a beruházások leállítása, a nyugdíjasok megrövidítése. Csík Rita június 10-11. az elnökség, a frakcióvezetés és a kormány közös tanácskozása a következő két év kormányprogramjáról • június 17-én a frakció megvitatja a következő két év programját • június 28-án a választmány megtárgyalja a programot Tisztújítás a frakcióban Várhatóan ismét Lendvai Ildikót választja ma vezetőjének az MSZP frakciója. Az általános helyettes újra Katona Béla lehet, miután egyiküknek sincs kihívója. A frakcióban sokan úgy látják, a tisztújítás nem jár majd földindulással, az elmúlt hetek politikai vitáinak ellenére sincs leváltó hangulat. Valószínű, hogy a jelenlegi frakcióvezető-helyetteseket (Göndör István, Mesterházy Attila és Kovács Tibor) is újraválasztják, illetve, hogy csak egy helyettesi poszton lesz csere. A három helyettes kihívói: Török Zsolt, Szanyi Tibor, Alexa György és Szabó Vilmos. Nagy „csata" lehet viszont a pártigazgatói posztért. Az ismét induló Varjú László által betöltött tisztségre Tóbiás József is esélyes. Másodszorra megválasztották Kosaras Péter Ákost Mégis igazgathat Tordason az SS-ruhás tanár Tordas internetes fórumán elsősorban a szélsőjobb nemkívánatos térnyerésétől féltik a falut azután, hogy mégis a Gyúróval közös fenntartású iskola igazgatójává választották Kosaras Péter Ákost. Vagyis azt a történelemtanárt, aki SS-egyenruhás képéről híresült el, a Magyar Fórum Csurka István lapjának állandó szerzője és ifj. Hegedűs Lóránt eszmekörének prominens képviselője. Mint közölték, mindkét falu testületében többséget szerzett, noha a május 22-i szavazáson csak Tordason támogatták őt, míg a gyúrói testület elutasította pályázatát. A szinte titokban született döntés mindenesetre ellentétes a tordasi polgárok többségi akaratával. Az igazgatói pályázatra korábban két helybéli pedagógus is jó pályázatot nyújtott be, ők azonban ezúttal már nem „kerültek képbe” a testületek előtt. Kosarast viszont a tantestületi, a szülői munkaközösségi, illetve a diák-önkormányzati meghallgatáson is egyértelműen - és megalázó szavazati aránnyal - az utolsó helyre sorolták. A helyiek szerint azzal „zsarolták” Gyúrót, hogy ha nem szavaznak kosarasra, akkor felmondják az iskolaközösséget, és a gyúróiaknak máshová kell járatni gyermekeiket. Tordason attól tartanak, hogy nem csupán a „különös” történelemfelfogásáról ismert pedagógus, de vele együtt eszmei követői is megjelenhetnek a faluban. Mint megtudtuk, féltucatnyi tanár vonul most nyugdíjba, illetve kosaras érkezésének hírére többen is távozni kívánnak. A megüresedett állásokat - és szolgálati lakásokat - pedig a helyiek félelmei szerint az igazgató eszmetársai kapják meg. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke az MTI-vel közölte: az oktatási jogok miniszteri biztosához fordulnak az eset miatt, sürgős választ várva tőle. V. J. Utódlással nem foglalkoztak Nem került szóba a választmány ülésén Gyurcsány Ferenc kormányfő „utódlása" - jelentette ki a tanácskozás után a testületet vezető Simon Gábor. Azt is közölte, ha a liberálisoknál a hét végén esedékes tisztújítás után tárgyalások kezdődnek az MSZP és az SZDSZ közötti együttműködés formáiról, a választmány soron kívül is összehívható. A testület a párt eddigi főkönyvelőjét, Brecskáné Nagy Máriát választotta az MSZP új pártpénztárnokává, miután a posztot eddig betöltő Puch László a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára lett. A pártok ma véleményezik a rendbontók elleni javaslatot Ma kiderülhet, hogy mit szólnak a pártok a rendbontók megfékezését célzó szocialista javaslathoz, amely a többi között a gyülekezési törvény és a Btk. módosítását is tartalmazza. A kezdeményező MSZP eredetileg ötpárti előterjesztést kívánt a parlament elé vinni, de a jelek szerint teljes konszenzus aligha várható. A pártok mára ígérték, hogy kialakítják véleményüket. Bárándy Gergely szocialista képviselő, a tanácskozások kezdeményezője a napokban lapunknak azt mondta: az előterjesztés az Alkotmánybíróság minapi döntésével összhangban - a spontán gyülekezésről is szól. Az Ab múlt heti megállapítása szerint a bejelentési kötelezettség a gyülekezési jog alkotmányos korlátja, ugyanakkor a spontán gyűlések esetében lehetetlen az előzetes bejelentés megkövetelése. Bárándy szerint az Ab döntése is azt mondja, hogy bizonyos helyzetekben nem lehet feloszlatni egy spontán rendezvényt. Ám - utalva a Kossuth téri maratoni tüntetéssorozatra - felhívta a figyelmet arra, ami a testület döntésének rendelkező részéből kiolvasható: hogy a gyülekezés joga nem azonos a véget nem érő „táborozással”. A törvénytervezetről még a nyári szünet előtt (vagyis legkésőbb a jövő héten) lezárulhat a bizottsági vita, és várhatóan az őszi ülésszak elején szavazhat róla a parlament. Ha elfogadják a szükséges változtatásokat, az október 23-i nemzeti ünnepen már az új szabályok lennének érvényesek a rendezvényekre. Az elképzeléseket az előzetes nyilatkozatok alapján - kisebb módosításokkal - várhatóan az SZDSZ és az MDF is támogatná, a Fidesz és a KDNP még nem döntött. A fideszes Répássy Róbert lapunknak azt mondta: az Ab határozata mindenképpen új helyzetet teremt. Szerinte az MSZP javaslatcsomagjában felvetett spontán gyülekezési probléma részben megoldódott, ám az egész kérdéskör bizonyosan nem oldódik meg hétfőn, annál is kevésbé, hiszen ősznél előbb nem kerülhet a parlament elé. Népszava-információ 3 Tíz évet vizsgálnak a honvédelmi tárcánál Az elmúlt tíz évre visszamenőleg kért tájékoztatást Szekeres Imre honvédelmi miniszter arról, hogy milyen megbízásokat kapott a tárcától a Toma-Bau Zrt. Ez az a cég, amely a Magyar Nemzet szerint 2003-ban felújította Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter, jelenleg az MSZP elnökhelyettesének villáját. A társaság állítólag utána is kapott megbízásokat a minisztériumtól. Szekeres Imre lapunknak úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy bármelyik elődje vagy magas rangú katonatiszt közpénzeken újíttatta vagy építtette volna föl a villáját. Ám a fideszes Ágh Péter ezzel kapcsolatban írásban feltett kérdéseire - melyek között egyebek mellett szerepel a hatalommal való visszaélés is - az Országgyűlés házszabályainak megfelelően 15 napon belül válaszol. A honvédelmi miniszter lapunknak arra is ígéretet tett, hogy a vizsgálat eredményéről a közvéleményt is tájékoztatják. B. T. A Lisszaboni Szerződés ellen tüntettek Egy nemzetközi tüntetéssorozat részeként az európai alkotmányt helyettesítő úgynevezett Lisszaboni Szerződés ellen tartott mintegy 30 ember demonstrációt a budapesti ír nagykövetség előtt. Azért ott, mert az Európai Unió tagállamai közül egyedül Írországban tartanak népszavazást arról, ratifikálják-e az EU megreformálásáról elfogadott lisszaboni szerződést. A be nem jelentett demonstráción a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége képviselői az úgynevezett Democracy Institute, az EU-szkeptikusok felhívására gyűltek össze. Szájukat leragasztva tüntettek, ezzel azt akarták jelezni ezzel, hogy a tagországok nem kíváncsiak polgáraik véleményére. A magyar Országgyűlés - a tagállamok közül elsőként - tavaly december 17-én hagyta jóvá a Lisszaboni Szerződést. (MTI) Kínában tárgyal az Országgyűlés elnöke Megkezdte hivatalos látogatását Kínában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Tegnap Sencsenben lezárta a 2007 szeptemberében kezdődött Magyar Évad rendezvénysorozatot, illetve - magyar kormányzati egyetértéssel - kétoldalú tárgyalásokon vett részt. Tárgyal majd a pekingi parlament elnökével, a kormány egyik elnökhelyettesével is. A két ország gazdasági kapcsolatainak mélyítése érdekében több megbeszélést tart kínai gazdasági szakemberekkel és üzletemberekkel. Tavaly a miniszterelnök, valamint hat miniszter is járt Kínában. (MTI) Pálinkás helyén Arnóth Arnóth Sándor, a Hajdú-Bihar megyei Püspökladány fideszes polgármestere - aki 1998 és 2006 között már volt országgyűlési képviselő - váltja a parlament mai ülésnapján Pálinkás Józsefet a Fidesz padsoraiban. Pálinkás azért mondott le mandátumáról, mert a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották. A mai ülésen szavaznak az információcseréről szóló magyar-amerikai megállapodást tartalmazó törvényjavaslatról, amelynek elfogadása a magyarok vízummentes amerikai utazásának feltétele. Döntenek a NATO-val kötött stratégiai légi szállítási programmal kapcsolatban a Magyarországra települő külföldi fegyveres erők állomásozásának engedélyezéséről is. (MTI) Fidesz: ne költsön többet a kormány A Fidesz arra szólította fel a kormányt, hogy ne költsön el újabb 6,5 milliárd forintot kommunikációs célokra. Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője (képünkön) szerint ugyanis az ország jelenlegi állapota nem engedi azt meg, hogy ilyesmire fordítsanak ennyi pénzt. Ágh információi szerint az agrártárca vidékfejlesztési kommunikációra költi az említett összeget, azaz például vidékfejlesztési pr-feladatokat, falunapok szervezését finanszíroznák. Úgy vélte, jól látható, hogy a szocialisták már készülnek az előrehozott választásokra, ezért kezdtek kampányba a Fidesz ellen, a Fidesz elnöke ellen. (MTI)