Népszava, 2008. július (135. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-03 / 154. szám

NÉPSZAVA 2008. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK HÁTTÉR Képbe hozza a Képes Újság! 11 Egy állítólagos pofon, aminek messzire hallatszik a csattanása és békétlenséget szított Nagyrozvágyon Veronika továbbra is félelem nélkül akar tanítani A Bodrogköz egyik legszebb községében, Nagyrozvágyon hetek óta egy­­ állítólagos­­ pofonról beszélnek. Arról, amit az iskola igazgatónője a polgármestertől kapott, amikor a tantestületnek jogosan járó túlórapénzt kérte tőle. Az igazga­tónő leírta, ami történt, a polgármester tagadja az egészet. Andalítóan csábító a Bodrogköz. A zölden ragyogó fák, a virágos, rendezett települések biztonsá­got ígérnek. Igaz, itt is hallani a szélsőjobboldali csizmák csatto­gását, pártmarakodástól hangos a felszín, de a demokratikus jog­­államiság 18. évében még ennél is elképesztőbb emberi kiszol­gáltatottságról suttog a mély. Hidegkúti Tiborné, Veronika 38 éve dolgozik a nagyrozvágyi iskolában. Még azokkal kezdte a munkát, akik neki is tanárai voltak, az intézményt mint­egy húsz éve igazgatja, de azt mondja, ezt ő maga nem is tartja számon. Munkájában mindig az vezérelte, amit a nagyszüleitől és a szüleitől is tanult: maradjon mindig egyenes, jellemes, és ez az, ami a tisztesség megőrzésé­re, a becsületes munkavégzésre inspirálta. Igazgatósága mellett talán ezért is választott tagja a falu, pontosabban Nagyrozvágy és Kisrozvágy Községek Tár­sult Képviselő-testületének. Hidegkútiné az állítása szerint május ötödikén elcsattant pofon után ettől a testülettől, a mintegy 1000 fős közösség vezetőitől kért segítséget rendkívüli képviselő­­testületi ülésen. Amit szeretne, hogy ügye emberségesen, újabb erőszak nélkül, békességgel megoldódjon, és soha senkit ne érhessen többé ilyen méltányta­lan és megalázó eljárás. Az igazgatónő verziója Hidegkútiné feljegyzést is készí­tett a rendkívüli testületi ülésre, ahol el is mondta a következőket: „2008. május 5-én megkerestem Nagyrozvágy és Kisrozvágy községek körjegyzőjét, az egyik kiskorú tanuló tankötelezettsé­ge, valamint a nagygebesi baráti iskola tanulói kirándulásának útiköltség-fedezete ügyében. A körjegyző a másodikként em­lített ügy intézését elhárította, mondván, az a nagyrozvágyi polgármester (Bányász Mihály) hatáskörébe tartozik. Átmen­tem a polgármester úr hivatali szobájába, elmondtam jövete­lem célját, miközben ő a helyi futballcsapat meghívóival volt elfoglalva, majd tudtomra adta, hogy megkapom a buszbérleti díjat. Még néhány, az intéz­ménnyel kapcsolatos időszerű feladatról szerettem volna tájé­koztatni, ha már lehetőségem adódott bejönni hozzá, de nem tehettem, mert hirtelen témát és hangot váltott. Ott volt előtte a márciusi és áprilisi túlóra-elszá­m­oló lap, aminek az elszámo­lására korábban (április 28-án) engedélyt adott. Elém dobta a meggyűrt iratokat, és üvöltött, hogy ezt nem számolja el. Nem ez ügyben jöttem, de emlékeztet­tem arra, hogy erre már egyszer engedélyt adott. Erre még jobban üvöltözni kezdett, én kértem, hogy változtasson hangnemet, és megerősítettem abban, hogy a túlórákat ki kell fizetni, ingyen senki sem dolgozik. Agresszí­vabb lett, figyelmeztetett, hogy megtiltotta a túlórákat, üvöltött, hogy mondjunk fel (a tantestület is), és ordított, hogy takarodjak ki. Próbáltam megértetni vele, hogy így nem beszélhet, ez nem magánlakás, ez a polgármesteri hivatal, és emlékeztetnem kellett arra, hogy az általa küldött uta­sításnak eleget tettem. Átdolgoz­tam két napon belül a tantárgy­­felosztást, a polgármester úr és a jegyző asszony jóváhagyásával ez március elején életbe lépett.­­Heti 13 óra kifizetése engedé­lyezett lett azért, hogy a szakos ellátás biztosított maradjon, illetve, hogy évközben a tantervi órákat ne kelljen átadni másnak - bár nincs is kinek.­ Polgármes­ter úr azt kiabálta, hogy ő erre nem emlékszik, így behívtam a jegyző asszonyt, aki megerősí­tette, hogy igen, az átdolgozott tantárgyfelosztás engedélyezve volt. Támadó hangja a polgár­­mester úrnak még erősebb lett, a jegyző asszony elsietett. Én bent maradtam, polgármester úr maradt az eredeti álláspontján, hogy nem fizeti a túlórát, hogy nincs nekem erre engedélyem, mit képzelek, mondjunk fel, én is, a tantestület is. Ezek után minősíthetetlen hangot ütött meg (kurva az édesanyám is). Kértem, vonja vissza, innentől kezdve megtaszigált, felkapott egy körülbelül 30 centiméteres ollót, amit ő késnek nevezett, és azt üvöltötte, megöl, belém mártja. Erre én, mint aki vadál­latot szelídít, erélyesen kértem, üljön le a székébe, majd meghát­rálva letette az ollót, leült. Újra kiabált, hogy takarodjak, mivel nem tettem, mert nem vagyok állat, felállt, felém jött, meglö­kött, majd egy hatalmas pofont adott, olyat, hogy a párnázott ajtaját támasztotta a fejem. Szó nélkül távoztam, elmondtam a jegyzőnek a történteket, de be­szélgetésünket a polgármester félbeszakította, ugyanis a jegyző asszonyt elhívta.” Hidegkútiné azt mondja, mindez havi 100-120 ezer fo­rintnyi túlórapénz kifizetése miatt történt, de az is tény, hogy sohasem volt egyszerű a polgár­­mesterrel dolgozni. Tudni kellett a nyelvén, nehogy véletlenül megbántsa őt, mert ha valami nem volt az ínyére, nagyon el­utasító tudott lenni. Hidegkútiné szerint a testületi üléseken sem jellemző, hogy valaki nemet mondjon a polgármesternek. S hogyan viseli mindezt a falu? Itt nehezen élnek az em­berek, kevés a munkalehetőség, leginkább a polgármesteri hivatalban, az iskolában vagy közmunkán lehet dolgozni, így sokan függnek a polgármester­től egzisztenciálisan is. Mindezt végiggondolva talán érthetővé válik, hogy a történtek után az igazgatónőnek miért is nem jutott eszébe rendőrt hívni, látle­letet vetetni. Ami történt, megtörtént De lássuk, mi történt a rendkívü­li testületi ülésen 11 - köztük a sértett Hidegkútiné - képviselő, Bányász Mihály polgármester és a tanácskozási joggal megjelent jegyző jelenlétében. Hidegkútiné elmondja a vele történteket. Az előadottakhoz azonban senkinek nincs szava, egészen addig, amíg Keserű Györgyné alpolgármester azt nem mondja, a történtekbe a tes­tületnek nincs beleszólása. „Ami történt, megtörtént, senki szavát nem akarja kétségbe vonni. Nem tudja, hogy az igazgatónő milyen döntést vár tőlük. Jogi segítséget a jegyzőnő tud adni.” Mecz Géza képviselő is azon a véleményen van, nekik ebbe nincs beleszó­lásuk, egyikük sem volt jelen az eseményeknél, de szerinte le kell ülni a jegyzőnek, az igaz­gatónőnek és a polgármesternek közösen megbeszélni a történte­ket. Egyedül Petraskó Tamás, a társult község, Kisrozvágy pol­gármestere ragaszkodik ahhoz, hallgassák meg Bányász Mihály verzióját is a történtekről. A jegyzőkönyvben erről ez áll: „Bányász Mihály polgármester, ő azt mondta az igazgatónő­nek, bizonyítsa be, hogy neki túlmunkaigényei vannak. Ő azt mondta, be fogja bizonyítani. Elmondja, hogy ő ekkor mond­ta neki, hogy le kell számolni. Ekkor még a jegyző is bent volt és tudja bizonyítani, hogy ekkor indult el a lavina. Petraskó Tamás megkérde­zi, hogy a lavina alatt mit ért Bányász Mihály, vagyis azok a dolgok, amik elhangzottak, megtörténtek? Bányász Mi­hály polgármester válaszában elmondja, hogy nem történtek meg ezek a dolgok.” A jegyzőkönyv tanúsága szerint Hidegkúti Tiborné még egyszer megerősíti, hogy itt nem személyes ügyről van szó, hanem szakmai hitelrontásról, és olyan súlyos vétségről, ami emberileg megmagyarázhatatlan. Annyit várt volna el tőle - magyarázza később -, hogy ha eddig nem tette meg, itt annyi ember előtt beismeri, hogy hibázott. De nem ez történt. A képviselő­­testületi ülésen a továbbiakban egyedül Petraskó Tamás véli úgy, hogy az iskola ügye az is, ami a polgármesteri szobában történt, a túlóra is, és az is, hogy a két vezető között feszültség van, „mert mind az iskolára fog visszavetülni”. Pedig az iskola alapvetően fontos, mert jövőt nevel. Ezért mindkét felet arra kéri, hogy a munka érdekében zárják le a történteket. A nagyrozvágyi polgár­­mesteri hivatalon egymás mellett leng a magyar és az uniós zászló. Bányász Mihály polgármester minden feltett kérdésre válaszol. Igaz, tagad­ja, hogy megpofozta volna az igazgatónőt, és állítja, még csak nem is kiabált vele. Arra a kérdésre, hogy akkor miért mondja mindezt Hidegkútiné, azt feleli: „Ő tudja.” Arra pedig, hogy hogyan lehetne rendezni a feszültséget kettejük között, csak annyit válaszol: „ha az igazgatónő is beáll a sorba”. Aztán kikiabál a titkárnőjének, és arra kéri, fénymásolja le a rendkívüli testületi ülés jegy­zőkönyvét. Az egészet? - kérdi meglepetve a titkárnő. „Igen, az egészet.” S készségesen átadja azt az „önértékelést” is, amit még 1989. május 4-én írt a BAZ Megyei Tanács VB Személy­zeti és Oktatási Osztályának. Ebből kiderül: 1983 óta vezeti a települést, akkor lett tanács­elnök. Miskolcon géplakatos­szakközépiskolába járt. Később anyakönyvvezetői szakvizsgát tett, és elvégezte a Marxista- Leninista Esti Egyetem 3 éves általános tagozatát. Ahogy írja: „a kezdeti nehézségek ellenére is próbáltam fejleszteni isme­reteimet úgy szakmailag, mint politikailag”. Elrendezni az ügyet A kisrozvágyi társközség pol­gármestere, Petraskó Tamás szerint annak, hogy Bányász Mihály már a tanácsi rendszer­ben és most is, vagyis idestova 25 éve vezet egy közösséget, több üzenete lehet. Az egyik az, hogy a közösség megbízik benne, mert valóban a közösség javára vezetett egy falut, és le­het más üzenete is, de hogy mi, abba nem kíván belemenni. Úgy véli, 25 év kötelez egy település élén, különösen akkor, amikor gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg nagyon nehéz hely­zetbe kerültek a falvak. Ő maga két ciklus, vagyis 2002. óta pol­gármestere Kisrozvágynak, és látja, hogy mit jelent a telepü­lésnek, hogy elvesztette önálló iskoláját. Azt, amelyikben még ő maga is tanulta a betűvetést. Petraskó Tamás ugyan­olyan jogú polgármestere Kisrozvágynak, mint Bányász Mihály Nagyrozvágynak. S mivel csak munkakapcsolatban vannak egymással, ő nem függ és nem tart Bányász Mihálytól. Kiáll az igazgatónő mellett, mert elítéli a nagyrozvágyi polgármester magatartását, de úgy véli, nem az iskola az alapkonfliktus a két ember között. Azt gondolja, hogy két embernek, akik egy faluban élték le az életüket, tudni­uk kell, milyen viszonyban vannak egymással. Ha ez a viszony valahol elmérgesedik, akkor azt is tudniuk kell, hogy az nem tartozik a közre, amit szolgálnak. A személyes konf­liktusokba nem lehet beleke­verni egy önkormányzatot és egy iskolát. Petraskó szerint a bölcs vezetők el tudják válasz­tani saját konfliktusukat a köz ügyeitől. A rendkívüli testületi ülésen is csak az igazgatónő nyilvánította ki, hogy békét akar, a polgármester a konflik­tus létét is tagadta. A képviselő testület azonban látja, hogy van konfliktus. A testületi ülések jegyzőkönyveiből is kiderül, hogy Bányász Mihálynak sok­szor voltak nagyon határozott, tanárellenes megnyilvánulásai. Petraskó szerint a megoldás mindenképpen az lenne, ha a két fél megkeresné a probléma gyökerét. Nézzék meg, lehet-e együtt dolgozni a jövőben vagy nem lehet. Petraskó Tamás azt is meg­értené, ha az igazgatónő peres útra vinné az ügyet, mert er­kölcsileg, emberileg olyan mély sértés érte. Hogy a jegyzőnő, aki a jegyzőkönyv tanúsága szerint többször megpróbál­ta megakadályozni, hogy Hidegkútiné a rendkívüli tes­tületi ülésen elmondhassa, mi történt vele, hogyan viszonyul a dolgokhoz, azt neki magának kell elrendeznie önmagában. Erről az a véleménye, hogy az biztos, a jegyzőnek lehetnek magángondolatai, de amikor jegyző, akkor ő a törvényesség őre. Ilyen minőségében pedig minden mondatának illeszked­nie kell a jogszabályokhoz, az önkormányzati rendhez. (Sze­rettük volna a jegyző vélemé­nyét is meghallgatni, de ő nyári szabadságát tölti - a szerk.) Az igazgatónővel történtek mélységesen megdöbbentik Petraskó Tamást, mert úgy gondolja, semmilyen politikai, társadalmi, emberi szituációban nem lehet addig eljutni, hogy egy férfi megüssön egy nőt. Mindez még szörnyűbb akkor, ha valaki egy közösség vezetője, és annak erkölcsi és minden egyéb más rendjét meghatározó ember. Azt mondja, nem lehet tudni, hogy emberileg, erkölcsileg elcsitul­nak-e az ellentétek az igazgatónő és a polgármester között, pedig a falu érdeke az lenne, hogy meg­egyezzenek egymással. Viszont ha nem a nyugalom és a higgadt­ság vezérli a közeledésüket, ak­kor újabb robbanások lesznek. S szomorúan hozzáfűzi: ma egész Magyarországon ez a helyzet. Hazafele már nem ragyog a Bodrogköz. Ólomszürke felhők telepednek a tájra, s mintha angyalok könnye hullna, sűrű, kövér csöppek áztatják a földet, mintha a gúzsba kötött emberi méltóságot siratnák. Miilei Hona Az igazgatónő, aki kétségkívül összekülönbözött a polgármesterrel Bányász polgármester, aki nem békül Fotók: Kertész Gábor Petraskó szerint meg kellene egyezni Község a határon Nagyrozvágy Borsod-Abaúj-Zemplén megye alig 860 fős lakosú kiste­lepülése. A mindössze 26,82 négyzetkilométernyi falu Miskolctól két óra új autóval vagy távolsági autóbusszal, mert a nagyvilággal csupán bekötőút köti össze. Vasútállomás, ahogy középiskola is csak 30 kilomé­terrel arrébb található, de még üzemanyagért, gyógyszerért vagy akár rendőrért is legalább nyolc kilométert kell gyalogolni, nincs csatorna, szennyvíztisztítás, hulladékkezelés se. Az e heti szám tartalmából: • Címlapinterjú Koncz Gáborral • Meghódították Európát a spanyol bikák • Életéről vall az első arcátültetett • Amikor megszakad a szív... • Bűzrudacskák fogságában • Világjáró - Marokkó • Bozsik gazda tanácsai Megjelenik minden csütörtökön, keresse az újságárusoknál!

Next