Népszava, 2008. október (135. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-02 / 231. szám

10 IDEGENFORGALOM 2008. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK A Karya Tour tapasztalatai a főszezon után Kevesen beszélnek nyelveket A magyarok a minőséget keresik Ebben az esztendőben Magyarországról tizenhétezer-ötszá­­zan utaztak Törökországba a Karya Tour chartergépeivel Budapestről és Debrecenből - mondta Tolga Deniz Sariyüce ügyvezető igazgató. A közel tízéves múlttal rendelkező egyik legnagyobb török utazási iroda, amely idén kezdte meg tevé­kenységét Magyarországon, összesen kétszázezer embert utaztat Törökországba - Lengyelországból, Kazahsztánból, Ukrajnából, Oroszországból és Szlovákiából. Az előzetes elképzeléseknek megfelelően jól sikerült az el­sősorban törökországi utakra szakosodott Karya Tour első évada Magyarországon. Az 1999-ben Antalyában alapított cég - amelynek már 6 ország­ban van irodája - filozófiájára jellemző, hogy magas minő­ségű termékeket elérhető áron kínál, koncentrálva néhány desztinációra. Mivel nagy mennyiséget adunk el, ezért a piacon jó árakat tudunk elérni - mondta Tolga Deniz Sariyace. Tavasszal kezdték meg öt chartergéppel, a Sky Airlines légitársasággal az utazta­tást. Négy gépük Budapestről s egy Debrecenből járt, jövőre pedig már hét chartergépük lesz, kettővel növelik a pesti indulások számát. A charter­gépek egy részét más utazási irodáknak továbbértékesítik. Közvetlenül az irodával a sze­zon végéig 9500-an utaznak Törökországba. Tolga Deniz Sariyüce, aki ko­rábban Moszkvában dolgozott, elmondta, hogy a magyarok elsősorban a minőségi utakat keresik, a legtöbben - az utasok 85 százaléka - az ötcsillagos szállodákat választják, és all inclusive szolgáltatásokat kér­nek. Összesen tizenhárom tele­pített idegenvezetőjük dolgozik T­örökországban. A magyar vendégeket nagyon szeretik Törökországban, mert kedvesek, kommunikatívak, barátságosak - mondta Tolga Deniz Sariyüce. Ám gyakorta gond, hogy az utasok közül na­gyon kevesen beszélnek idegen nyelveket, s a legkisebb ese­ménynél is, például ha egy tiszta törülközőt kell kérni, az akár 40 kilométerrel messzebb lakó ma­gyar idegenvezetőt kell odahív­ni. Összehasonlításul például a szlovákok zöme legalább né­metül ért. Igaz, a magyaroknál kevesebben beszélnek idegen nyelveket az oroszok, de mivel oly nagy méretű az orosz piac, ezért szinte minden szállodában dolgozik orosz nyelven beszélő alkalmazott. A nyelvi problé­mán úgy akarnak segíteni, hogy jövőre már két hotelbe is tervez­nek magyar, úgynevezett Atilla­klubot (ez nem elírás, ugyanis Törökországban ez a helyes­írás), ahol magyarul beszélő dolgozók is lesznek. Idehaza kevesen tudják, hogy a törökök is a hun Attila leszármazottainak vallják magukat, és legalább egymillió ember kereszt-, illet­ve vezetékneve is Atilla. A reklamációkról szólva megtudtuk, hogy az utaknak kevesebb mint 1 százalékánál fordul elő, akkor is zömmel az olcsó szállásoknál. Ha panasz van a szállásra, akkor általában átteszik a vendéget egy másik hotelbe, és a későbbiekben abba a szállodában nem foglalnak szobát. Ebben a szezonban ezért öt szállodát zártak ki. A Karya Tour több mint 250 szállodával áll kapcsolatban, ám Magyar­­országon 120-at értékesítenek közvetlenül és közel viszont­eladón keresztül országszerte. A cég, amely eddig csak a török desztinációt értékesítette, no­vembertől egyiptomi utakat is árul, jövőre pedig már Tunéziát is tervezi. Erre a szezonra há­romezer egyiptomi, jövő nyáron pedig kétezer tunéziai utat ter­veznek eladni. A népszerű török üdülőhely. Alanya látképe a Vörös-toronnyal Fotó: Népszava Fürödjön ingyen Dél-Dunántúl topfürdőiben Vízben jók vagyunk Októberben a Dél-dunántúli régióban 40 település szállo­dái, kastélyai, panziói, öko­­vendégházai, éttermei kínálnak kedvezményes ajánlatokat a Vizek Éve akció keretében. A 3-4 akció kibővítéseként a kampányhoz csatlakozott szállo­dákban év végéig meghirdetik a „Fürödjön ingyen Dél-Dunántúl topfürdőiben” elnevezésű akciót is, amelynek keretében a csatlakozott szállodákban legalább három éjszakát eltöltő vendégek na­ponta ingyen ve­hetik igénybe az adott település, illetve a szálloda termál- vagy gyógyfürdőjét. A dél-dunántúli szálláshelyek az üdülési csekket felhasználó vendégeket is egységes akcióval várják, amelynek keretében az üdülési csekk egy főnek adható maximális értékének megfelelő összegű (69 000 Ft) - több éj­szakára szóló szállást és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat (étkezés, programok) tartalmazó­­ csomagajánlataikat 2 fő veheti igénybe. A három akcióhoz ös­­­szesen 147 dél-dunántúli szol­gáltató csatlakozott. Dél-Dunántúl gazdag gyógy- és termálvízkészlettel rendel­kezik. Európa-szerte ismert Harkány gyógyvizének hatása. A régió legújabb és legmoder­nebb fürdője, valamint a legna­gyobb sodrófolyóval rendelkező élményfürdő Barcson található. Csokonyavisontán egy 1943-ban történt olajkutatás során leltek rá a 73 fokos vízre, amelyről hamar kiderült, hogy gyógyító hatása van. Dombóvár-Gunarasfürdőn magas fluoridtartalommal ren­delkező alkáli­­hidrokarbonátos gyógyvíz várja a gyógyulni vá­gyókat. Az or­szág legnagyobb egybefüggő vízfelületű me­dencéje Kapos­váron található, ahol a 51-53 Cel­­sius-fokos hévizet két kút hozza fel 1000-1084 méteres mély­ségből. Nagyatádon, a „parkok, szobrok és fürdők városában” fúrt termálkút vizét 1906 óta használják fürdőzésre. Törté­nelmi múltja és épített kulturá­lis öröksége mellett Szigetvár kiváló minőségű gyógyvízzel is büszkélkedhet. Tamási az or­szágban a legmagasabb sótartal­mú gyógyvízzel rendelkezik, az igali gyógyvíznek pedig magas hőmérséklete és nagy sótartal­ma kelt intenzív biológiai hatást. A gyerekes családok körében igen kedvelt helyszín Sikonda fürdője. Ajánlatok hétvégére Villányi Vörösborfesztivál Országos Népzenei Találkozó és Völgységi Szüret - Bonyhád Hőgyészi Szarvasgomba Napok Helyesbítés Keddi Dél-alföld mellékletünkben téves címmel és telefonszámmal jelent meg a bajai Tourinform Iroda. A pontos cím: Baja, Szenthá­romság tér 11., telefon: 79/420-792, baja@tourinform.hu. Az oldalt írta: B. Mezei Éva NÉPSZAVA Paprikafesztivál Szegeden Hagyományteremtő vigasság­gal, gazdag kulturális prog­rammal és tudományos ta­nácskozással várja Szeged a Paprikafesztivál három napján, október első hétvégéjén az érdeklődőket. Szent-Györgyi Albert, a város Nobel-díjas szü­lötte nem véletlenül mondta: „a paprika a C-vitamin kincseshá­za..., ennek a következménye, hogy ma tonnaszámra gyártják mint az emberi egészség kútfor­­rását.” Ennek jegyében tekintjük azóta is a paprikát egyik legér­tékesebb kultúrnövényünknek. Szeged szimbóluma a pirosló hungaricum, mely a híres szege­di halpaprikás színe-javát adja. Paprikasó és vásári förgeteg lesz a Dóm téren két színpaddal, bábosokkal, zenészekkel, tánco­sokkal. Fellép Szőke András és Bede Róbert bográcsszínháza. Az olimpikon kajakosokkal együtt szurkolhat és kóstolhat a közönség a paprikás ételek versenyfőzésén. A hangulatról a Shantala, az Ösztön, a Makám, a Nem Ez és más együttesek folya­matos koncertjei gondoskodnak. A nyitónapon „Fűszerpapri­ka és a régió” címmel szakmai konferenciát rendeznek. Fekete István A dombóvári Fekete István Múzeum két alkalommal kapott oklevelet az „Év Múzeuma” pályázaton (1999 és 2000), és idén kü­löndíjat érdemelt ki a „Vendégbarát Múzeum” pályá­zaton. A város első látogatható és működési engedéllyel is rendelkező múzeumát F. Bodó Imre agrármérnök, helytörté­nész nyitotta meg 1995-ben, aki azóta is maga mutatja körbe látogatóinak az író emlékeit be­mutató tárlatot. A Fekete család Dombóvár­ról indult Göllébe. Édesapja 1889-ben került a faluba mint kántortanító. Nagyapja Fekete Antal uradalmi építész volt, a dombóvári temetőben pihen. A Fekete István Múzeum ala­pítója viszont Gölléből került Dombóvárra. A magángyűjtemény tulaj­ Múzeum­ donosa 1997-ben szobrot állított az író emlékére a múzeum kert­jében. Farkas Pál szekszárdi szobrászművész alkotása mellé 2000-ben Bocz János helyi fa­faragó-iparművész életfája ke­rült az udvarra. 2001-ben újabb teremmel bővült az emlékhely. A Kulturális Örökség Minisz­tériuma segítette az építkezést, ugyanekkor nevezték el a mú­zeumhoz vezető kis közt Fekete István köznek. A múzeumi belépés minden korosztály számára ingyenes. A gyűjteményt eddig mintegy 26 000 fő kereste fel a világ minden részéről. Termesztésen elsősorban magyarok látogat­ják, főleg a Kárpát-medence országaiból. Jövőre ismét bőví­tik a múzeumot, és ekkor már 3 teremben láthatók Fekete István relikviái, kéziratai, ver­sei, fényképei, igazolványai, kitüntetései, használati tárgyai, agancsai, a róla készült portrék. Equifest A ló nemzetközi ünnepe Október 17-19. között ren­dezi meg a Hungexpo az első önálló lovas kiállítást és feszti­vált, az Equifest - A ló ünnepe címmel. A Hungexpo Zrt. és a Francia Intézet meghívására először lép fel a kelet-közép­­európai régióban a saumuri Cadre Noir lovasiskola idén október 18-19-én a Budapesti Vásárközpont új, multifunk­cionális pavilonjának ünne­pélyes átadása alkalmából. A Cadre Noir de Saumur francia lovasiskola egyedülálló műsorát az Equifest - A ló ünnepe fesztivál és kiállítás keretében október 18-án este az új G pavilon avatógáláján, illetve 19-én délután láthat­ják az érdeklődők. Az Equifest október 17-én szak­mai nappal nyit, ahol szakmai konferenciák és üzleti talál­kozók lesznek a szakemberek részére. Hét végén pedig a hazai lovassport elitjének látványos magyaros bemutatói is várják a közönséget a kiállításon. A Magyar Televízió az Equifest programsorozatról és a Cadre Noir de Saumur ma­gyarországi ősbemutatójáról összeállítást készít, amelyet de­cemberben tűz műsorra. Először mutatkozik be Magyarországon a Cadre Noir de Saumur, a Fran­cia Nemzeti Lovasiskola. Kü­lönleges előadásukat a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar kíséri Christian Ciuca karmester vezényletével. A Cadre Noir de Saumur produkcióját és a ma­gyaros előprogramot két alka­lommal láthatják az érdeklődők október 18-án este 20 órától, illetve másnap 14.00 órától. A saumuri lovasiskola a na­póleoni birodalom bukásakor, 1815-ben alakult, melynek célja egy elit lovastestület kiképzése, lovaik hadi célokra való hasz­nálata volt. A lovasoktatókat fekete egyenruhájuk különböz­tette meg, innen a „Cadre Noir” elnevezés. A következő századot a lovassport megjelenése és a hadsereg gépesítése határozta meg. A Cadre Noir addigra már élő nemzeti értékké vált. A sza­badidős lovaglás és a versenyzés térnyerésekor a francia állam, a sportminisztérium gyámsá­ga alatt létrehozta a Francia Nemzeti Lovasiskolát. A Cadre Noir lovastisztjei 1972 óta mint civilek folytatják eredeti kül­detésüket: a versenyszerű és szabadidős lovaglás szakmai képviselőinek oktatását és lovaik francia koncepció szerinti dres­­szírozását, melyet a könnyedség, a finomság, a ló és lovas teljes összhangja jellemez. „Európa nagy lovasnemzetei­nek és kultúráinak találkozása Európa szívében” - a mottója a fesztiválnak és kiállításnak. A francia, illetve a magyar fa­luban a hazai és külföldi lovas­turisztikai vállalkozások, szer­vezetek, panziók, lovaskellék- és felszereléskészítők kínálatából válogathatnak a látogatók. A Cadre Noir de Saumur, a híres francia lovasiskola először lép fel A ló ünnepén a Hungexpo új pavilonjában

Next