Népszava, 2008. december (135. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-01 / 280. szám
Néhány posztért komoly verseny lehet a szocialisták márciusi tisztújításán Nem lesz főtitkára az MSZP-nek A belső béke megőrzése érdekében nem hozzák létre a főtitkári posztot az MSZP-ben, amit az elnöki kabinetet vezető Lamperth Mónikának szántak. A tavaszi tisztújításon Újhelyi István alelnököt szorongatják majd legjobban, posztjára akár fél tucat erős pályázó is lehet. Várhatóan mégsem hozzák létre a főtitkári posztot, így az MSZP tavaszi tisztújításán nem választ főtitkárt a szocialista kongresszus — értesült lapunk a párt vezetéséből. Úgy tudjuk, Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő a megyei elnökök legutóbbi tanácskozásán arra kérte a párt középvezetőit, hogy a március 21-22-i kongresszuson „érdemben” ne módosítsák a párt alapszabályát. A kormányfő szerint ugyanis a pénzügyi válság, illetve a kisebbségi kormányzás miatt most minden korábbinál nagyobb szükség van a párt egységére. Emiatt az elnöki kabinet élére májusban kinevezett, s napi pártszervezési ügyekben eljáró Lamperth Mónikának sem hoznak létre egy formalizált (főtitkári) tisztséget, vagyis továbbra is a pártelnöktől függne, meddig irányítja a kabinetjét, hatásköre (és hatalma) csupán „származtatott”, nem pedig a kongresszustól ered. Lamperthnek, ha a feladatához „sarzsit” is akar, így most már csak az elnökhelyettesi poszt megszerzése marad, amiért Juhász Ferenccel kell(ene) ringbe szállnia (a két elnökhelyettes közül ugyanis Szekeres Imre pozíciója elvitathatatlan). A Gyurcsány Ferenc híveként számon tartott Juhászt eredetileg éppen azért választották elnökhelyettesnek, hogy legyen, aki a pártelnök helyett „szervezi” a pártot. Most többen úgy vélik, Gyurcsány továbbra is őt támogatja. Az elnöki kabinetvezetőnek azonban így is reális esélye lehet a posztra, ha pedig mégis alulmarad, az egyik alelnöki poszt szinte biztosan az övé lehet. A három alelnök közül Kiss Pétert biztosan, Hiller Istvánt valószínűleg újraválasztják. Szoros küzdelem lehet viszont Újhelyi István alelnöki tisztségéért. Helyére nemcsak Lamperth, hanem esetleg Szanyi Tibor, Mesterházy Attila, netán a most kinevezett új közlekedési miniszter, Molnár Csaba is aspirál. Megfelelő számú jelölés esetén elindulhat az alelnöki posztért Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is. Arról, hogy kinek lesz reális esélye, a helyi tisztújítások lezárultával, várhatóan január közepén lehet pontosabb képet kapni. Nagy valószínűséggel újraválasztják Simon Gábort, a választmány elnökét is, akinek jelentős támogatottságú kihívója eddig még nem akadt. A „sima” elnökségi tagok közül a női kvótán bekerült Herczog Editet, az ifjúsági kvótán bejutott dr. Varga Lászlót, valamint Vadai Ágnest és Gráf Józsefet szoríthatják meg kihívóik. Cs. R. Hárman is mentek volna Lamperth Lamperth Mónikát Gyurcsány Ferenc április 28-án kérte fel az elnöki kabinet vezetésére, miután kormányából menesztette a szociális tárcát vezető politikust. Az ezutáni elnökségi ülésen három elnökségi tag is felvetette lemondását, köztük Juhász Ferenc elnökhelyettes. 2007-ben a tisztújító kongresszus azért duplikálta meg az elnökhelyettesi posztot, hogy az akkor pártelnöknek választott Gyurcsánynak lehessen egy olyan helyettese, aki szervezi a pártot. Juhász amiatt mondott le honvédelmi miniszteri posztjáról, hogy minden erejét a párt szervezésére fordítsa. Amikor a kormányfő Lamperth kinevezéséről döntött, az elnökség „kereste a megoldásokat", hogy a politikusnak megfelelő jogosítványai legyenek, és erős politikai legitimitást élvezzen. Mivel erre az alapszabály szerint formalizált lehetőség nem volt, Juhász felvetette, hogy lemond. Ehhez csatlakozott akkor Újhelyi István alelnök is, aki egyébként néhány nappal korábban az önkormányzati tárcánál viselt államtitkári posztjáról is leköszönt. Távozásukat akkor az elnökség nem támogatta, csak Varjú László akkori „ügyvezetőét" fogadta el. Viták az MDF mai állapotáról Nem kell bennünket kívülről bomlasztani, ha így megy tovább, saját magunkat „daráljuk le” - jegyezte meg a Magyar Demokrata Fórum egyik képviselője. Szerinte igaza van annak az immár csak volt szombathelyi fórumosnak, aki az egyik helyi portálnak azt mondta, ebben a pártban ellentétek, háborúskodások jellemzik a hétköznapokat. Tény, hogy a helyi és országos botrányok közepette a húzóemberek sorra hátat fordítanak az MDF-nek. Valaki arra panaszkodott, hogy miközben a pártban előszeretettel a Fideszt hibáztatják a botrányokért, a kilépések miatt, a belső válsággal kevesen hajlandók szembesülni. Pedig kellene, annál is inkább, mert Dávid Ibolya népszerűsége nem véletlenül csökkent több ponttal az utóbbi hónapokban. Pedig az MDF vezetői rendre derűlátóan nyilatkoznak a jelenről és a jövőről. Makay Zsolt, a választmány elnöke lapunknak megjegyezte, az utóbbi tizenegy évben - amióta a párt tagja - mindig azt hallotta, a fórum nem lépi át az ötszázalékos küszöböt, azután mégis bejutottak a parlamentbe, küldhettek képviselőt Brüsszelbe is. Az utóbbi időben - mint mondta - többen csatlakoztak hozzájuk, mint ahányan eltávoztak, és ez azt mutatja, nincs rossz állapotban a fórum. Akkor sem, ha a pártból eltávozottak, illetve máshová tartozó politikusok ezt akarják elhitetni az emberekkel. Utalt rá, a héten is több belépő tagkönyvét írta alá Dávid Ibolya. Vidéken új szervezetek is alakultak, amit azonban Almássy Kornél, a szeptemberben kizárt volt elnökhelyettes lapunknak kétségbe vont. A választmány elnöke szerint azonban a fórum erős, bár kétségtelen, hogy a pártelnököt mostanában többet támadták, mint korábban. Igaz, az elemzők régóta mondják, ha sikerül Dávid Ibolyát a mélybe rántani, komoly bajba kerülhet az MDF, de téved, aki azt hiszi, így érhet el sikert - mondta. A szombathelyi szervezetből és a pártból a közelmúltban távozott három elnökségi tag bejelentette, a továbbiakban a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjában (MVMP) kíván politizálni. Az a párt ugyanis - mint mondták - nem jobboldali vagy baloldali retorika, hanem neokonzervatív gazdaságpolitika mentén halad. Bár nem azonos a Fidesszel, de szövetségese Orbán Viktoréknak, akik a volt fórumosok szerint hajlandók ezt a gazdaságpolitikát támogatni. Herman István, az MVMP elnöke - aki amúgy a Heves megyei önkormányzat Fidesz-frakcióját irányítja - lapunknak nem tudta megmondani, hogy az MDF- ből frissen távozott három ember belépett-e már a párt vasi szervezetébe, de közölte, örül, ha használható politikusok jelentkeznek náluk. Népszava-információ NÉPSZAVA — 2008. DECEMBER 1., HÉTFŐ BELFÖLD Császár visszautasítja Császár Antal, az immár független honatya visszautasítja, hogy kilóra megvett áruló lenne. A képviselő - aki 2006-ban a Vállalkozók Pártja Egyesület (VP) elnökeként Fidesz-listán jutott a parlamentbe, s a jövőben miniszterelnöki megbízottként dolgozik - furcsának nevezte, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője ilyesmiket feltételez róla. Császár egy hete megszavazta a költségvetés sarokszámait, és azóta támadják a jobboldalon. Először Szatmáry Kristóf fideszes politikus nevezte árulónak, majd Szijjártó mondta azt, hogy „az áruló a másik oldalon is áruló marad”, hiszen a független képviselőt a jobboldaliak mostantól a „másik oldalhoz” sorolják. A képviselő lapunknak azt magyarázta, hogy a jelenlegi helyzetben összefogás kell, az ország nem maradhat költségvetés nélkül, ezért mondott igent a sarokszámokra, és nem titkolta, hogy a költségvetést is megszavazza. Kijelentette, olyan feladatot nem vállalna el, amihez nem ért, eddig is a vállalkozókat igyekezett képviselni, és miniszteri megbízottként szintén e réteg érdekében kell dolgoznia. Úgy fogalmazott, lehet rajta gúnyolódni, de az élet majd bebizonyítja, ért ahhoz, amit a miniszterelnök most rábízott. Azt persze - saját bevallása szerint - nem tudja, a vádakat miért éppen rá esett a választás, miért ő felel mostantól a gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért. Császár szerint mindenben támogatja őt a Vállalkozók Pártja Egyesület, bár annyit azért elárult, hogy az augusztus végén pert nyert szervezet még nem rendezte a sorait. Szatmáryról annyit mondott, korábbi párttársa fideszes hátszéllel próbálta meg kimozdítani az elnöki székből, amiért nyilván jutalmat kapott Orbán Viktortól. A képviselő közölte, hogy mondjanak bármit, ő a VP-n kívül máshová nem lép be, és a kósza parlamenti hírek ellenére se akar majd hat hónap múlva csatlakozni az MDF-frakcióhoz. F. Á. kinevezése után Riporterek: a tv sztárügyvédei Ma este 200. alkalommal jelentkezik A TV ügyvédje - A megoldások show-ja. Juszt László műsorában ezúttal közismert ügyvédek - Bárándy Zsuzsa, Zamecsnik Péter, Papp Gábor és Hegedűs László - készítik a riportokat. A sztárügyvédek már a múlt heti stábértekezleten is részt vettek, s ugyanúgy kiválaszthatták, hogy mi lesz a feladatuk, mint a műsor állandó riporterei. Hegedűs László gazdasági ügyekkel foglalkozó ügyvéd, büntetőügyes védő, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese egy építőipari ügyet mutat be. A jubileumi élő műsor beszámol arról, hogy a nemrég átadott Megyeri híd építési fővállalkozója nem fizette ki alvállalkozóit. Amikor a fővállalkozó értesült a készülő tévéműsorról, felhívta az alvállalkozóját és alkut ajánlott. A riportból az is kiderül, miként válhatott a „nem fizetés” gyakorlattá Magyarországon. Az egyik legismertebb hazai ügyvéd, Zamecsnik Péter riportjából megismerhetik négy panaszos történetét, akiket egy építési vállalkozó ugyanazzal a módszerrel csapott be. Egy lap alján íratta velük alá az elvégzett munka igazolását, majd a tetejét levágta, az üres helyre pedig beírta, hogy elismerik, tartoznak neki. Bárándy Zsuzsa, az ismert családjogász riportjában szereplő hölgy nevelőszülőknél nőtt fel, keresi a gyökereit. Az apa személye körül kezdődnek a bonyodalmak, ami a hölgy neve és az öröklés miatt sem mindegy. Papp Gábor, az adás állandó jogi szakértője az ötven legismertebb magyar fiatal egyike, egy zavaros ingatlan-adásvételi ügyet segített megoldani. A háromgyermekes család eladta tehermentes otthonát, és vett egy nagyobbat. Már be is költöztek, amikor kiderült, hogy a jelzáloggal agyonterhelt ingatlanra nem jegyezték be a tulajdonjogukat sem. Az m1-en 20:10-kor kezdődő ATV ügyvédjét 2003 áprilisában láthatták először az MTV nézői. Az azóta eltelt öt és fél év kétszáz adásában csaknem másfél ezer riportot forgattak. A nyilvánosság ereje a legtöbbször segített is a bajbajutottakon. Juszt László érdekvédelmi magazinja az MTV egyik legnézettebb műsora, átlagosan a tévézők 18-20 százaléka, körülbelül kilencszázezer ember követi nyomon. Népszava-információ Bárándy Zsuzsa, Papp Gábor és a műsorvezető, Juszt László a legutóbbi stábértekezletenFotó: Népszava 3 Ellentétes vélemények a győri távhőemelésről Bort iszik és vizet prédikál a Fidesz Győrben is - véli az MSZP győri elnöke. Neupor Zsolt azt kifogásolta, hogy miközben a párt politikusai szavakban aggódnak a lakótelepeken élőkért, a „leggazdagabb magyar nagyváros” fideszes és KDNP-s vezetése az ország legnagyobb, 13,5 százalékos távhődíj-emeléséről döntött. Szerinte nem lett volna szükség áremelésre, mivel az idei, rekordmértékű iparűzésiadó-bevételből a város átvállalhatta volna a lakosságtól a távhőszolgáltató cég veszteségének kompenzációját, mintegy 300- 350 millió forintot. Németh Zoltán, a város fideszes alpolgármestere reagálásában azt mondta, a megyei városok közül éppen Győrben kell a legkevesebbet fizetni a távhőért, az emelés mértéke pedig más városokkal összehasonlítva éves szinten egyáltalán nem volt kirívó. Hozzátette: még így sem érvényesítették az árakban a valós költségeket. Neupor Zsolt erre összehasonlításként megjegyezte: Debrecenben 6,5 százalékkal emelik a távhő árát, Veszprémben 9 százalékkal, Szegeden és Pécsett pedig egyáltalán nem. Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő e vita kapcsán emlékeztetett rá: a Fidesz a 13. havi nyugdíjért is aggódik, pedig 2003-ban nem szavazta meg a parlamentben. MTI-információ Esküt tesz a közlekedési miniszter Miniszteri eskütétellel kezdi mai ülését az Országgyűlés. Molnár Csaba (képünkön) a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője lesz, miután elődje, Szabó Pál októberben a Monorierdőnél történt, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt lemondott. A kétnapos ülésen a Ház előtt lesz a Sólyom László köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény és a hozzá kapcsolódó más jogszabályok módosítása. Határoznak az SZDSZ kezdeményezte, az UD Zrt.-vel kapcsolatos vizsgálóbizottság létrehozásáról, valamint szocialista javaslatra a büntető törvénykönyv az állatkínzást súlyosabban büntető módosításáról. (MTI) Üdvözlet a Reformszövetségnek Az ország jelenlegi helyzetében széles körű összefogásra van szükség az elengedhetetlen változásokhoz, ezért különösen üdvözli az SZDSZ a Reformszövetség létrehozását - mondta Fodor Gábor. A liberálisok elnöke emlékeztetett rá: a kormánykoalícióból is azért léptek ki, mert a szocialista párt nem akart változtatni, elvetette a reformokat. Fodor azt mondta, pártja várja a testület javaslatait, amelyek megvalósításához partnerséget ajánl, s ők is megkeresik javaslataikkal a Reformszövetséget. A szövetség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnökeinek részvételével pénteken alakult meg. (MTI) Erkölcsi testület védi a polgári köröket A polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testületet alakítottak az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében a Polgári Körök Országos Konferenciájának résztvevői. A tapolcai fórumon felolvasták Orbán Viktor levelét, melyben a Fidesz elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „hazánk bajban van”. Szerinte azonban „nem a nemzetközi válság ragálya terítette le a hazát, hanem azok, akiknek a meghirdetett programja és esküvel vállalt kötelessége lett volna vigyázni rá”. Felszólalt Fricz Tamás politológus, aki szerint politikai, gazdasági és erkölcsi válság van az országban. (MTI) Lengyel Zoltán kínos helyzetben Megvonta a bizalmat Lengyel Zoltántól a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP), és arra szólította fel az országgyűlési képviselőt, lépjen ki a pártból. A döntést indokolva Molnár László, a párt országos elnöke elmondta: Lengyel politikai tevékenysége és magatartása az FKNP számára vállalhatatlan. A párt azt kifogásolta, hogy a képviselő megszavazta a 13. havi nyugdíj részleges elvonását, noha az elnökséggel nem egyeztetett. Lengyel Zoltán 2007. augusztusban lépett ki a Fidesz-frakcióból és lett független, majd októberben belépett az MDF-frakcióba, miközben szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az FKGP-t akarja képviselni az Országgyűlésben. (MTI)