Népszava, 2009. január (136. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-07 / 5. szám

NÉPSZAVA 2009. JANUÁR 7., SZERDA INTERJÚ 11 A várható bevételeket túlbecsüli, a kiadásokat viszont alábecsüli a fővárosi büdzsé tervezete Tarlós: Budapestnek nincs gazdasági programja Intellektuálisan gyenge elképzelés - állítja Budapest idei költségvetési tervezetéről Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióveze­tője elégedetlen a koncepcióval és bár sok vitája van a koalícióval ma is, úgy gondolja, ha 2010-ben bizalmat kapna a fővárosiak­tól, az egyik főpolgármester-helyettesi posztot a szocialistáknak ajánlaná fel. Nélkülük ugyanis nem érdemes Budapestet irányítani.­ ­ Március 15-ig a fővárosi közgyűlésnek el kell fogadnia a költségvetést. Az elképzelések szerint több mint 35 milliárd lesz a hiány. Hogyan vélekedik a tervezetről?­­ Gyenge, kis jóindulattal naivnak nevezhető a büdzsé, amely veszélyesen túlbecsüli a várható bevételeket, a kiadá­sokat viszont jóval alábecsüli. Nem számol többek között az­zal, hogy várhatóan kevesebb iparűzési adó folyik majd be, számol viszont a Főgáz eladá­sából származó jövedelemmel, és tartósan figyelembe veszi a gázmű működéséből származó osztalékot, mint bevételt. Pedig alig hihető, hogy a kettő párhu­zamosan képes lesz érvényesül­ni. A kiadások alábecsülésénél dologi és bérkiadásokra kell el­sősorban gondolni. Itt szarvas­hibák vannak, a főváros gazdái nem veszik például figyelembe az önkormányzati intézmény­nél a saját maguk által tervezett díjemelések, tarifaemelések ha­tásait. Ezért mondom, hogy az anyag gyenge, ráadásul a terve­zetet gazdasági programnak is nevezik, holott a november vé­gén közreadott anyag csupán a pénzügyi mozgásteret határoz­za meg, módszereket, intézke­dési tervet nem tartalmaz. Ezen az alapon Budapestnek de facto nincs gazdasági programja. - Mit tenne a jelenlegi hely­zetben a Fidesz? - Szívesebben beszélek a sa­ját nevemben. Már elmondtam, hogy én más politikai filozófia alapján dolgoztam volna. Min­denekelőtt a működési bizton­ságra kellene odafigyelni és felülvizsgálni azokat az úgyne­vezett fejlesztéssel összefüggő beruházási megállapodásokat, terveket, amelyekre nincs elég fedezet. Ilyen például a Podmaniczky-terv legalább háromnegyed része. Ami abból nem megállítható, az a metró, ami támogatandó, az a villamos­vonalak fejlesztése, a Thököly út, a csepeli gerincút, csak az a baj, hogy a megállíthatatlan fejlesztések pénzügyi fedezetei is bizonytalanok. A beterjesz­tett koncepció alapján kérdés, hogyan állna meg a lábán a fő­város az uniós bevételek nélkül. Állítom, hogy mindezek ellené­re nem szabadna ilyen féktele­nül privatizálni, a közszolgálta­tás mégiscsak a város feladata. Kétségbeesett kiárusítási kísér­letek zajlanak, olyanok, mint most a gázműveké, nemsokára a gyógyfürdőké, amelyek be fogják szűkíteni a fővárosi ön­­kormányzat mozgásterét.­­ Ezek szerint megoldásnak tartaná, amit Zsinka László, a MIÉP 2006-os főpolgármester­­jelöltje javasolt? Népszavazáson kellene a budapestieknek dön­teni a cégek magánosításáról? - Bűnnek tartom a közszol­gáltatókat most privatizálni, kü­lönösen, ha a megállapodások nem a közszolgáltatások bizton­ságát, hanem sokkal inkább a külföldiek profitját szavatolják. Ami a népszavazást illeti, úgy gondolom, jelenleg nem lehet több százezer embert az urnák­hoz vinni, ezért nem szabad erőltetni a referendumot.­­ A BKV ügye talán az egyik legérzékenyebb pont. Van re­ceptje a bajok gyógyítására?­­ Biztos nem haragszik, ha megkérdezem: Demszky Gá­bort is faggatta már erről? A főpolgármester számára 18 éve adott a lehetőség, hogy javasla­tot tegyen és végrehajtsa, a cég viszont máig válságban van. Ha jól emlékszem, legutóbb Medgyessy Péter sietett a BKV segítségére, érkezett pénz, de a hatalmas hiányt és adósságot pillanatok alatt újratermelték. Meg is kérdeztem egyszer négyszemközt Kocsis Istvántól, miért vállalta el a cég irányítá­sát. A BKV saját erejéből nem tud kimászni ebből a slamasz­­tikából. Kimondani is nehéz: 85 milliárd körül van az adóssága és ami ennél sokkal rosszabb, az éves deficitje immár 20 milliárdosra nőtt. Most már olyan rossz a cég hitelképessé­ge, hogy legutóbb, azt hiszem, 14 százalékos kamatra kapott volna csak hitelt. További tari­faemelésekre van szükség, amit azonban a budapestiek, főleg a lakótelepeken élők nem bírnak el. És hiába emelik a tarifákat, a bliccelők száma fog nőni, amire nem megoldás, ha a BKV által szerződtetett biztonsági őrök utasokat vernek. Mit javasol­nék? Azt, hogy az állam és a főváros nyúljon a zsebébe, ne a HÉV infrastruktúráját akarják kiárusítani, amely amúgy a metróépítés hiteleinek fedeze­téül is szolgál. Lehetetlen, hogy a főváros a saját cége 116-118 milliárdos működési költségé­ből csupán 10 milliárdot hajlan­dó finanszírozni. - Van erre pénze a fővárosnak? - Kit érdekel ez? Az önkor­mányzati törvény ezt a feladatot a fővárosra testálja. A kerületi önkormányzatoktól sem kér­dezik, van-e pénzük oktatásra. Pedig volt olyan év, amikor a központi költségvetés a főváro­son keresztül a kerületek okta­tási költségeinek mindössze a 37 százalékát fedezte. A főváros­nak is vannak kötelezettségei. - Szabják át Budapestet - ja­vasolja Kósa Lajossal együtt. Tudja már, hogyan vélekedik a koalíció az önök által kínált négy lehetséges modellről? - Abban szinte mindenki egyetért, hogy a fővárosi köz­­igazgatás így nem működhet tovább. Demszky Gábor is azt hangoztatta, hogy 700 kép­viselő, 24 polgármester, 52 alpolgármester felesleges teher az adófizetők számára. Lendvai Ildikó szerint ugyancsak hibás a jelenlegi önkormányzati rend­szer, mi pedig a modellek bemu­tatásával arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy ezt a gondot meg kell oldani. Szeretnénk, ha az elemzés alapján vita kezdőd­ne; várjuk az MSZP javaslatait annak érdekében, hogy 2014- től olcsóbb, működőképesebb legyen a főváros. Ehhez viszont a következő ciklus elejére ki kellene alakítani a lehetséges modellt, hogy azután a szüksé­ges törvényeket módosíthassa a parlament, a polgármesterek pedig felkészülhessenek a változásra. - Milyennek látja a Fidesz helyzetét Budapesten? - A következő önkormányzati választásokig még sok minden történhet. Nem mindegy, kik versengenek a főpolgármesteri, illetve a kerületi polgármesteri posztokért - sokat számít a sze­mély. A mostani felmérésekből nem feltétlenül lehet a 2010-es eredményre következtetni, an­­­nyi azonban biztos, hogy a Fi­desz a fővárosban ilyen jól még soha nem állt.­­ Amikor a főpolgármesteri székért kampányolt, azt mondta, hogy ha nyer, szocialista alpol­gármestert szeretne maga mel­lé. Most ugyanezt gondolja? - Igen. Ez csökkenti a belső feszültségeket, lehetővé teszi az együttműködést, már csak azért is, mert ez esetben van némi közös felelősségvállalás. Óbu­dán nekem ez bevált, és az utó­dom is ugyanígy tesz. Én még akkor is azt mondanám, hogy kell szocialista helyettes, ha a jobboldalnak viszonylag biztos fölénye lenne a közgyűlésben. A szocialistáknak ugyanis annyi bázisuk mindenképpen lesz, hogy az éles szembenál­lás egyértelműen nehezítené a munkát. Fazekas Ágnes Felül kell vizsgálni azokat a programokat, amelyekre nincs fedezet Fotó: Szalmás Péter Legjobb országimázs a Sziget Fesztivál a francia fiatalok szemében A pénz a legkevesebb... Alaposan felpörgette az elmúlt három évben Ecsedi-Derdák András a Párizsi Collégium Hungaricumot. Két galéria nyílt az intézményben, közép-európai filmeket vetítő mozi üzemel nemsokára, és vendéglő, kávézó fog barátokat szerezni a ma­gyar kultúrának. Szerinte a siker kulcsa annyi: „Sok jó gondo­lat kell, ötletek - és némi szabadság - a megvalósításukhoz." - Három éve igazgatja a Pári­zsi Collégium Hungaricumot. Nagy tervekkel indult, mit sike­rült megvalósítania? - Amit fél évre terveztem, azt sikerült nagyjából mostanra elvégeznem. Nem számoltam a hivatali, diplomáciai bürokráciá­val. Most ott tartunk, hogy ki­alakult az intézet új arculata és egy lelkes, dolgozni akaró stáb. Jövőre kiköltözik a konzulátus, ezzel felszabadul egy teljes szint, de fontosabb, hogy még nyitottabb lehet a ház. Ekkortól nyílik meg az út az étterem felé is. Szívügyem a vendéglátás, mert általa egy újabb közösségi teret sikerülhet teremteni - ami ráadásul önellátó is. Ebben a szezonban két galériát nyitot­tunk, az egyik az aulában az André Kertészről elnevezett fotószalon, a másik a kortárs magyar képzőművészeket be­mutató Vasarely Galéria az első emeleten. Utóbbi vezetését egy pályázat útján kiválasztott ku­rátorra bízzuk 2010-től. Igyek­szem az egyes részfeladatokat külső szakemberekre bízni, nemcsak a professzionális szín­vonal reményében, hanem azért is, mert az intézet stábja lassan elveszik a napi „üzemeltetési” bürokráciában; eközben nehéz a stratégiai célok megvalósítá­sán dolgoznunk. - Legnagyobb kihívás, úgy gondolom, az épület. - Valóban. Ezt a kiváló he­lyen lévő, reprezentatív, ma több milliárd forintot érő pa­lotát a magyar állam a 80-as évek közepén vásárolta meg, a mai árakhoz képest szinte bagóért. Akkor a kor ízlésének megfelelően szépen felújították, ám azóta eltelt lassan negyed évszázad. Nemcsak a komplett gépészet avult el, de például kiment a divatból a barna lam­béria is... Három év alatt a kollégákkal házilagos módon sikerült egy kicsit élhetőbbé tennünk a házat, például úgy, hogy a menyasszonyommal magunk mázoltunk hétvégente. Ez persze csak tűzoltás, de az oktatási tárca idénre tervezi az intézet teljes felújítását. Ha már megvan, nem szabad veszni hagyni az ilyen értékeinket! - Elképzelései között szere­pelt, hogy nyitottabbá teszi a házat, ez mennyiben sikerült? - A Vasarely-kiállításunkat például mintegy ezer ember tekintette meg, jóllehet ez volt az első tárlat, amiért pénzt kértünk. Hatalmas molinó is kikerült az épületre. Ezek apró­ságnak tűnnek, napi rutinnak, de eddig mégsem volt gyakor­lat. Kikerült egy szobor is az épület elé, Lapis András remek alkotása, amely egy padon ülő lányt ábrázol, sokan fényképe­zik, mellé ülnek. - Bizonyára sokba került... - Egy fillérbe se. A szobor ott volt az intézetben a kapu mö­gött. Nekem mindig úgy tűnt, hogy bánatosan néz ki a rácsos ajtón a szabad világra. Semmi nem történt, csak kiszabadítot­tuk. Ehhez egy méterrel kellett arrébb tenni. Most olyan a Saint- Germain negyedbéli magyar intézet, mint a vidéki magyar házak, amik elé padokat tettek ki, hogy üldögélhessenek rajta az öregek. Sok jó gondolat kell, ötletek­­ és némi szabadság a megvalósításukhoz. A pénz a legkevesebb... - Akkor nincs baj, mert gondolom pénz tényleg kevés van... -Az éves programköltségünk 13,5 millió forint. Havi egymil­lió forintból a világ kulturális fővárosában elég nehéz észre­­vetetni magunkat - bár remek kollégáim mindent megtesznek. Igyekszünk a leghatékonyabban felhasználni azt, amink van. Az adottságainkat, a kapcsolatain­kat. Van például mozitermünk. Ahol eddig kéthetente játszot­tunk filmet, 8-10 embernek. Ugyebár ha egy mozi nem vetít mindennap, akkor nincs benne az összes műsorújságban, azaz nem várhatjuk, hogy tudjanak róla. Ezért nyáron felvittük a tetőteraszra, mert ez újszerű volt, de csak szezonálisan je­lentett telt házat. Az évi har­minc magyar játékfilm nem elég többhöz. Aztán kitaláltuk, hogy bejegyeztetjük a termet kelet-közép-európai filmeket játszó francia művészmozinak. Mi adjuk a helyet, a franciák ugyanazt a támogatást, amit minden helyi művészmozinak, és a kelet-európai kulturális intézetek - na és persze mi - pedig a filmeket. A V4 alap­ból máris kaptunk egy kevéske támogatást, ami remélem, segíti a mielőbbi megnyitást. - Oktatási és tudományos területen mit sikerült elérni? - Több fronton is elindultunk. Eddig nem volt Franciaország­ban magyarul megszerezhető érettségi, jövőre ezért az egyik legjobb párizsi gimnáziumban beindulhat a magyar tagozat - ami főleg a lelkes, gyerme­keiket magyarul (is) taníttatni vágyó anyukák érdeme lesz. Az intézetben folyó magyar oktatás megújítása most félúton van. Fontosnak tartom, hogy évi 60- 80-an magyarul tanulnak ná­lunk. Ami a felsőoktatást illeti, a Sorbonne magyar központjá­val és az UNALCO-val (Keleti Nyelvek Intézete) is dolgozunk rendszeresen, leginkább pénz­hez jutni segítünk kapcsolata­ink révén. Mert azt nem tudjuk megoldani, hogy tömegesen jelentkezzenek magyar szakra a franciák, de abban segíthetünk, hogy többen vegyék fel kötele­ző nem indoeurópai nyelvi kur­zusként a magyart. S belőlük néhányan talán megszeretik a nyelvet, a kultúrát. Van közöt­tük, aki a Szigeten „edződött” a nyáron. Azt hiszem, ma a fiatalok felé a Sziget fesztivál a legjobb „országimázs”. - Hogy tud segíteni az intézet egy egyetemnek? — Megfigyeltem, hogy a finn nyelvet háromszor annyian vá­lasztják kötelező kurzusként, mint a magyart. Az ok egyszerű: a finnek némi marketinget foly­tattak. Gyönyörű lányok színes és szép prospektusokat oszto­gattak az országról. De hogy a komoly dolgokról is beszéljek, a helyi lektorokkal közösen megszerveztünk egy előadás­­sorozatot, ahová havonta hí­vunk franciául jól beszélő hazai kulturális szereplőket - talán ez is vonzóbbá tehet minket. Az emberek az egyetemi éveik alatt szerzett benyomásaikat gyakran egy életre megőrzik: ha most szépnek látnak minket, talán egyszer majd velünk akar­nak dolgozni, ide akarnak jönni nyaralni... Ez persze viszonos, de azon is sokat dolgozunk, hogy minél több magyar fia­talnak tudjunk - pályázati úton - párizsi kollégiumi elhelyezést biztosítani. Mert mindig kettőn áll a vásár! Hamvay Péter Nem mindenki ragaszkodik a főhadiszálláshoz A dánok lemondtak a diplomácia státus adminisztratív, gazdálkodásbeli kötöttségeiről és a Champs-Elysée-n lévő intézetük két éttermének jövedelméből tartják el magukat. Az osztrákok felszámolták az intézeteket, Párizsban egy tudományos műhely és egy könyvtár maradt, a lengyelek szintén bezárták - a magyarhoz hasonló méretű - intézetüket, és csak külső helyszínek­re szerveznek programokat. Bár az épületet nem adták el, de gyakorlatilag produceri irodaként működnek. Igaz, körülbelül ugyanennyi ellenpélda is akad, hiszen Párizsban van a világon a legtöbb külföldi kulturális intézet.

Next