Népszava, 2009. január (136. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-07 / 5. szám

Illinois állam törvényhozása lemondathatja a korrupcióval vádolt Blagojevich kormányzót Burris küzd Obama szenátusi székéért Washingtonban tegnap ült össze az újjáválasztott kongresszus, s tegnap eskették fel az új hon­atyákat. A szenátus demokrata vezetése örülhetne, hiszen alig maradtak el kitűzött céljuktól: az áhított hatvan helyett ötvenki­lenc demokrata szenátor ül majd a száztagú testületben. Több poszt betöltése azonban még mindig bizonytalan, különösképpen az okoz gondot, hogy ki ülhet Barack Obama megüresedett helyére. Formálisan Illinois állam kormány­zója jogosult kinevezni a megvá­lasztott elnök szenátusi utódát, s Ron Blagojevich ezt meg is tette. Csakhogy Blagojevichet december elején letartóztatták, s azóta is vizs­gálat folyik ellene, mivel az FBI által lehallgatott telefonbeszélgetései le­leplezték: a kormányzó hasznot pró­bált húzni a jelölésből, áruba akarta bocsátani a megválasztott elnök posztját. A dolog azért különösen kényes, mivel Obama volt a száztagú szenátus egyetlen fekete tagja, mind­össze a harmadik afrikai-amerikai szenátora az Egyesült Államoknak. Blagojevich kormányzó pedig volt olyan taktikus, hogy ismét csak egy afrikai-amerikait jelölt Obama he­lyére. A 71 éves Ronald Burris eddig Illinois állam igazságügyi főtiszt­viselője volt, évtizedek óta dolgozott a másodvonalban, ám korántsem Obama-formátumú politikus. Illinois állam helyi törvényhozása szerint a korrupció gyanújába keve­redett kormányzónak már nem állt jogában dönteni a szenátusi posztról, s ez a véleménye Barack Obamának is. Chicagóban a tervek szerint ma szavaznak Blagojevich alkotmányos vád alá helyezéséről. Ehhez elég az egyszerű többség, ám ha kétharma­dos többséget érnek el, akár azonnal meneszthetik is a szövetségi állam első emberét. Blagojevichet már ko­rábban felszólították, hogy mondjon le, ő azonban erre nem volt hajlandó. A kormányzó elleni vádemelés egy friss bírói döntés értelmében még hónapokig elhúzódhat. Obama és chicagói bizalmasai szeretnék minél előbb lezárni a Blagojevich-ü­gyet, amely árnyékot vet a még meg sem alakult demok­rata adminisztrációra. A vizsgálat gyorsan tisztázta, hogy sem a meg­választott elnök, sem emberei nem bocsátkoztak gyanús alkudozásba a szenátusi helyről. Kiderült azonban az is, hogy Rahm Emanuel, Obama személyzeti főnöke még az elnök­­választás előtt Blagojevich tudo­mására hozta, kik lennének Obama favoritjai. Sőt még a szenátus több­ségi vezetője, Flarry Reid is próbálta győzködni a kormányzót, hogy kit látnának szívesen Obama posztján. Roland Burris, a kétes jogállású szenátorj­elölt hétfőn megérkezett Washingtonba, noha a szenátusi demokraták már közölték, nem te­heti le az esküt, és nem foglalhatja el Obama székét a szenátus tegnapi évadnyitó ülésén. A szenátusi veze­tés formai hibára hivatkozva utasí­totta el Burris bebocsátását, mivel kinevezési okmányairól hiányzik Illinois állam második emberének aláírása. Jogi szakértők szerint azon­ban Blagojevich kinevezése legitim, legfeljebb morális alapon lehet megkérdőjelezni. Washingtonban attól tartottak, hogy visszás jelenet alakulhat ki, ha nem engedik be az idős fekete politikust az ülésterembe. Illinois állam másik szenátora, Dick Durbin jelezte, szívesen látja irodá­jában „földijét”, ám azt Burrisnak tudomásul kell vennie, hogy amíg a papírok nincsenek rendben, nem teheti le az esküt. Harry Reid ma tárgyal a szenátor­jelölttel, s a hírek szerint valamilyen kompromisszumos lehetőséget keres­nek, például hogy Burris tudomásul venné, csak átmenetileg, a következő két évre lehet szenátor, de nem indul a 2010-ben esedékes választáson. Illinois államban egy képviselői hely is megüresedett, mivel Rahm Emanuel Obamával a Fehér Házba költözik. Emanuel posztja esetében Blagojevich óvatosabban járt el, áp­rilis 7-re pótválasztást írt ki. Elekes Éva Ronald Burris két év szenátorkodásnak is nagyon örülne Clinton utódlásáról még nem döntöttek Illinois állam szenátusi helyénél kevésbé problémás a minnesotai vita, ott a de­mokrata Al Frankent hosszas újraszámlálási huzakodás után minimális többséggel győztessé nyilvánították, a republikánusok azonban nem fogadják el, meg akarják óvni az eredményt. Ebben az ügyben várhatóan bíróság fog dönteni. Halasztódik egyelőre Hillary Clinton utódlása is, a poszt fő esélyesének a néhai elnök leányát, Caroline Kennedyt tartják, ám New York állam kormányzója, David Patterson csak akkor dönt a kinevezésről, ha a volt First Lady külügyminiszteri jelölését a szenátus külügyi bizottsága már jóváhagyta. TISZTELT HIRDETŐINK! Hirdetéseiket személyesen feladhatják: Budapest Vill., Könyves Kálmán krt. 76. Levélcímünk: 1430 Budapest, Postafiók 4 • Telefon: 477-9030 Hirdetésfelvevők: VII., Kertész u. 27. (Média Ex-Press) 351 -9854 • VII., Wesselényi u. 8. (MAHIR) 342-6164 SZOLGALTATÁS REDŐNYÖS MUNKÁK:06 1/262 4724. PARKETTÁS MUNKÁK: 06-30/948-8909. KIADÓ LAKÁS BUDAPEST VI. KER., Felsőerdősor utcá­ban 80 nm-es lakás kiadó: 06/20/9794-798. RÉGISÉG­GYŰJTŐ VÁSÁROL régi pénzt, bélyeget, képeslapot: VI., Andrássy út 16. Telefon: 317-4757. JÁRMŰ AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért­ 06- 20/554-3602. AUTÓJÁT megvásárolnám. 06-30/682-1390. SÉRÜLT, totálkáros autót vennék. 06-20/ 978-8416. ELADÓ 1994-es, fehér Volkswagen Polo személyautó 88 000 km-rel. Törzskönyv, kön­­­nyűfém felni, isofix rendszer, CD-autórádió, HIFI, dönthető ülés, elektromos ablak. Irányár: 480 000 Ft. Tel.: 06-30/376-6161 hu. INGATLAN ELADÓ-KIADÓ ingatlant keresek. 06-1/ 769-0938. A SZENT ISTVÁN PARKNÁL, Buda­pesten, a Tátra utcában első emeleti, liftes, 75 négyzetméteres, 2 szoba, hall, személyzetis lakás eladó. Irányár: 30 millió forint. Telefon: 30/304-4210. 13 Laura Bush könyvet ír George W. Bushról nehéz elképzelni, hogy könyvírást fon­tolgat, sokat olvasó felesége, az egykori iskolai könyvtárosnő viszont rászánta magát, hogy megírja visszaemlékezéseit a fehér házi évekről. A szolid, visszafo­gott, mértéktartó Laura Bush - férjével ellentétben - megőrizte népszerűségét, soha nem került támadások kereszttüzébe. A Scribner kiadó, a Simon & Schuster leányvállalata kötött szerződést a két hét múlva távozó First Lady­vel, a feltehetőleg milliós előleg pontos összegét nem közölték. Laura könyve a tervek szerint 2010-ben jelenik meg. Idősebb Bush elnök felesége, Barbara Bush az elnöki kutya, Millie nevében írt nagy sikerű memoárt. (Népszava) Thai internetes feketelista Cenzúrázza a thai kormány az internetet: letiltottak 2300 olyan webhelyet, ahol sérteget­hetik a monarchiát, Bhumibol thai uralkodót és a családját. Thaiföldön nagyon szigorúan büntetik a felségsértést, aki a nemzet atyjaként tisztelt királyra rosszat mond, akár 15 év börtönt is kaphat. Ranongruk Suwand­awee információs miniszter közölte, további négy­száz honlap blokkolását tervezik. (Népszava) Veszélyeztetett rózsaszín leguánok DNS-minták alap­ján bizonyították olasz és ecuadori tudósok, hogy a Galápagos-szigetek egyik élőhelyén, az Isabela-sziget Wolf vulkánja mellett élő, csupán 1968 óta ismert rózsaszín­­fekete leguánok új fajt képviselnek, nagyon távoli rokonai a szigetekre jellemző, zöld-sárga színű leguánoknak. Gabriele Gentile és kutatócsoportja arra a következ­tetésre jutott, hogy a tengeri és szárazföldi leguánok családja mintegy tíz és fél millió éve vált szét, korábbi kutatások a két faj differen­ciálódásának kezdetét jóval későbbre tették. A rózsaszín leguánok rendkívül ritkák, legutóbb 36 példányt sikerült azonosítani. (Népszava) TELEVÍZIÓ- és rádióműsor ml 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég! Német tévéfilmsorozat 9.50 Eszem-iszom Ismeretterjesztő sorozat 10.10 Vezérlő fény Amerikai tévéfilmsorozat 11.35 Jó kis bagázs Francia tévéfilmsorozat 12.01 Híradó délben 12.15 A fagyos folyó lovasa Ausztrál kalandfilmsorozat 13.05 Popsziget Kelly Clarkson 13.35 Hrvatska krónika Horvát nyelvű magazin 14.05 Ecranul nostru Román nyelvű magazin 14.30 Kárpát expressz (ism.) 15.00 Gergely Ágnes köszöntése 15.30 Szívtipró gimi Ifjúsági tévéfilmsorozat 16.20 A tv ügyvédje (ism.) 17.10 Mobil­Vers 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre Spanyol zenés filmsorozat 18.35 McLeod lányai Ausztrál tévéfilmsorozat 19.20 MobilVers 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 20.10 NOX-Időn túl Lemezbemutató koncert 22.00 SZERDA ESTE 22.35 Kultúrház 22.45 MobilVers 22.55 Én, te, ők Brazil filmvígjáték 0.40 Hírek, Sporthírek m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.25 English 4 You 9.55 Az én világom 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina­ Magazin 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.15 Záróra 13.00 Musica historica Capella Savaria 13.20 A múzsa csókja Márti­­ József Attila szerelme, Vágó Márta 13.50 Sírjaik hol domborulnak? 14.15 „...hol élsz te?” 14.40 12 hónap az erdőn Január 15.05 Sorstársak. Magazin 15.35 Nap­nyugta 18.05 Válaszd a tudást! 18.55 Esti mese, Blanche 19.00 Menő Manó 19.10 A román kori Ibéria Dokumentumfilm-sorozat 19.35 A vadon bűvöletében Angol tévéfilmsorozat 20.30 Híradó este 20.55 Zöld 7-es. Tiszai holtágak 21.00 Veled is megtörténhet Feneketlen mélység Bűnügyi tévéfilm 22.40 Záróra 23.30 Piknik a Függő sziklánál Ausztrál film 1.10 Veled is megtörténhet Feneketlen mélység Bűnügyi tévéfilm 2.50 Mafalda Spanyol animációs filmsorozat felnőtteknek DUNA Televízió 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Carlo és vendégei (ism.) 8.35 Divathullám - Kalauz a trend világába (ism.) 9.10 Arcélek (angol felirattal) 9.35 A szerkesztőség Cseh tévéfilmsorozat 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 14.10 Duna tér 14.25 Szerelmes földrajz (ism.) 15.00 Innovella - Mindig megújítva 15.10 A Himalája ösvényei Ismeretterjesztő sorozat 16.10 Rózsa Sándor Magyar tévéfilmsorozat 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.35 Kikötő Kulturális magazin 18.00 Híróra 19.00 Sztálin felesége Orosz tévéfilmsorozat 20.00 Police magazin 20.25 A világörökség kincsei 20.45 Kikötő­­ Extra 21.45 Híróra 22.35 Kortársaim - Selmeczi György műsora 23.30 Tony Takitani Japán játékfilm 0.45 Kikötő (ism.) TV2 6.00 Ingatlanbróker (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban Magyar sorozat (ism.) 9.30 Marsupilami 9.55 Kvízió délelőtt 10.30 Teleshop 11.50 Kvízió Telefonos játék 12.35 Hajrá, csajok! Amerikai vígjáték 14.20 Az ügyosztály Bűnügyi sorozat 15.20 Zorro Kalandfilmsorozat 16.25 Joshi Bharat Talk-show 17.30 Bostoni halottkémek Amerikai krimisorozat 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Aktív. A TV2 magazinja 19.40 Jóban Rosszban Magyar filmsorozat 20.15 Hal a tortán Vendégváró valóságshow 21.15 Doktor House Amerikai orvossorozat 22.15 Shark - Törvényszéki ragadozó Amerikai krimisorozat 23.10 A Donnelly-klán Amerikai krimisorozat 0.05 Tények este 0.35 A halott férj visszatér Misztikus film 1.55 Aktív (ism.) RTL Klub 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Benne: 6.25; 7.00; 7.30; 8.00; 8.30 RTL-hírek: 8.35 Reflektor; 9.00 Csak csajok 10.00 Nyerő 8. Telefonos játék 10.10 Top Shop 11.15 Hanover Street Háborús kalandfilm 13.20 Disney-rajzfilmsorozat: Szünet 13.45 06-91-33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.25 Receptklub 15.40 Kaméleon Akciófilm-sorozat 16.35 Győzike. Reality-show 17.30 Mónika - A kibeszélőshow Show-műsor 18.30 RTL-híradó - Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata - Vendégségben a dzsungel celebjeinél 19.55 Fókusz 20.35 Barátok közt 21.15 Tiszta ügy Amerikai krimi 23.35 Az egység Akciófilm-sorozat 0.30 A Dakar-2009 0.55 Reflektor. Sztármagazin 1.10 Végső leszámolás Hongkongi akciófilm 3.05 Fókusz (ism.) ATV 6.35 Világkép 6.55 Reggeli jam Benne: Híradó; Kávét vagy teát? Vendég: Bánsághi Tamás, Budapest IX. kerületének alpolgármestere; KulTurmix; Netszemle; Gyereksarok 9.10 Egyenes beszéd (ism.) 9.45 Civil a pályán (ism.) 10.45 Közvetlen ajánlat 11.25 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.25 Generációk (ism.) 16.55 Híradó 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Fórum 18.55 Híradó: Időjárás 19.25 Egyenes beszéd 20.00 A. Z.-ábra 20.35 A nő háromszor 21.35 Változások 22.35 Világkép 22.55 Híradó 23.05 700-as klub 23.45 Többet ésszel! VIASAT 3­ 5.25 Action Man 5.55 Lety, a csúnya lány 6.55 Jake és a dagi 7.55 3 Fitt perc 8.00 Gyilkos sorok (ism.) 9.00 Nash Bridges: A trükkös hekus 10.00 Szívek szállodája (ism.) 11.00 A nagy házalakítás (ism.) 12.00 Monk - Flúgos nyomozó Krimisorozat (ism.) 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok 15.00 Szívek szállodája 16.00 Két pasi­­ meg egy kicsi Vígjátéksorozat (ism.) 16.30 Jó barátok (ism.) 17.00 Monk - Flúgos nyomozó 18.00 Smallville 19.00 A nagy házalakítás 20.00 Két pasi­­ meg egy kicsi 20.30 Jó barátok Vígjátéksorozat 21.05 CSI: A helyszínelők 22.05 Odaát Filmsorozat 23.05 Nyomtalanul Krimisorozat 0.05 CSI: A helyszínelők Bűnügyi sorozat (ism.) 1.05 Nyomtalanul Krimisorozat (ism.) 2.05 Odaát Akciófilm-sorozat (ism.) Hálózat TV 6.00, 8.00 Hírháló 6.30 Menedzsermagazin 7.00 Irányjelző Autósok magazinja 7.30 Business mix magazin 8.30,12.00 Teleshop 9.30 Príma torna 10.00,15.00 Zodiákus 13.00 Heti filmajánló, kisfilmek, infopercek 13.30 Helyszín Bűnügyi magazin 14.00 Kor Kontroll-percek 14.30 Bencze-show 17.00 Nagykörút 17.30 Grand prix 18.00 A Folly Arborétum 18.30 Őslények szigete 19.30 Lisa csak egy van 20.30 Hírháló 21.00 Az utolsó harcos Amerikai film 23.00 Lisa csak egy van Filmsorozat (ism.) 24.00 Hajnalhasadás Amerikai sci-fi thriller 7.00 Marimar 7.55 Dallas 9.05 A klinika 10.15 Esmeralda 11.10 A szomszéd főztje... 11.35 Megperzselt szívek 12.30 Titkok és szerelmek 14.50 Marimar 15.45 Esmeralda 16.40 Megperzselt szívek 17.40 A szomszéd főztje... 18.00 Dowling atya nyomoz 19.00 Dallas 20.00 A klinika 21.00 A kincses sziget gyermekei Új-zélandi családi film 23.00 Dowling atya nyomoz 24.00 Lakosztály 0.30 A kincses sziget gyermekei 2.30 Új Szuperbuli Galambos Lajcsival és sztárvendégeivel Klubrádió (95.3) 3.00 Szolidaritas.hu (ism.) 3.30 Autópálya-híradó (ism.) 4.00 Mecénás (ism.) 4.30 Könyvklub (ism.) 5.00 Kontra (ism.) 6.00 Reggeli gyors 10.00 Ötös­­ A beszélgetőtárs 11.53 Önkormányzó 12.00 Hírek, gazdasági hírek 12.05 Egyébként 1. 12.30 Vállalkozók klubja 13.00 Női vonal 14.00 Közkincs 15.00 Ingatlanpiac 16.00 Gazdasági percek 16.10 Megbeszéljük! 18.00 Kontra 19.30 Hírösszefoglaló 19.45 Esti mese 20.00 Kultúrtipp 21.00 Basszus 22.00 Kis esti tőzsde 22.15 Ötös - A beszélgetőtárs (ism.) XV. KER. KERTVÁROSI, összkomfortos, központi fűtéses, 100 nm-es alapterületű csalá­di ház azonnal költözhető, de kis felújításra szo­rul. Teljes tetőtér-beépítés, pince és a 120 n­ öles telken garázs van. Csendes, rendezett környék. Irányár: 30 millió. Tel.: 06-30/950-2899. ELADÓ Budapesttől 32 km-re, Szomoron, 300 négyszögöles telken 300 nm-es családi ház. 3 szintes, 1 nappali + 4 szoba, dupla kom­fortos, belső medencés, szaunás, kerti kemen­cével. Irányár: 45 M Ft. Érdeklődni: 06-30/606- 9793-as telefonon. PSZICHOTERÁPIA PSZICHOTERÁPIA Jung nyomán, vala­mint több más személyre szabott módszerrel, többek között transzperszonális terápiával több helyszínen, indokolt esetben otthonában is. Depresszió, életvezetési-önértékelési zava­rok, párkapcsolati problémák, pánikbetegség - nem tüneti kezeléssel, hanem valódi meg­oldásokkal­­ a bizalom jegyében. Jelentkezés: 06-20/599-8922. ÁLLATOK KÉT HÓNAPOS, gyönyörű keverék kisku­tya (német juhász-rotweiler) ingyen elvihető (oltási könyvvel). Telefon: 06-20/471-7372. KÁRPÓTLÁSI JEGY KÁRPÓTLÁSI jegyeket és részvényeket vásárolok készpénzért. 06-30/942-1128. Rejtvények az ön zsebére szabva I Fotó: Népszava

Next