Népszava, 2009. február (136. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-02 / 27. szám
NÉPSZAVA Posztján maradhat a miskolci rendőrkapitány és az igazságügy-miniszter is Pásztor örül, hogy értik: nem rasszista Gyors belső vizsgálat követte a miskolci rendőrkapitánynak a helyi cigánybűnözésről szóló kijelentését. Pásztor Albert ezredest előbb leváltották, majd visszahelyezték kapitányi beosztásába. Nem voltak egységesek a pártok és a különböző társadalmi szervezetek reakciói: egy részük elítélte a kapitány szavait, mások szerint csak tényeket közölt. Ő maga úgy nyilatkozott: elítéli a faji és etnikai alapú megkülönböztetést, ezért örül, hogy végül megértették: nem rasszista. Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, az elmúlt időszakban történt valamennyi ilyen típusú bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. E mondattal indította el kálváriáját Miskolc rendőrkapitánya. Pásztor Albert pénteken egy sajtótájékoztatón beszélt így a helyi bűnözésről. Kijelentése miatt az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali vizsgálatot rendelt el, egyúttal más beosztásba helyezte őt. Draskovics Tibor akkor azt is mondta: sokan „rosszul élik” meg a tehetséges, jó vezető áthelyezését, akiért neki is „vérzik a szíve”. A miskolci városvezetés, pártok, országgyűlési képviselők, civil és roma szervezetek is kiálltak Pásztor mellett, ám többen a miniszter és az országos főkapitány lemondását is felvetették, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke pedig egyetértett a kapitány áthelyezésével. Lakatos Attila, a megyei cigány vajda viszont kijelentette: felháborította, ami Pásztorral történt, aki életét a rendőri munkára tette fel, tisztességgel, becsülettel végezte dolgát. Megjegyezte, ő maga vajdaként többször elmondta: van „cigánybűnözés”. Az SZDSZ miskolci szervezete is támogatta Pásztort, noha a budapesti pártvezetés ezzel ellentétes nyilatkozatokat tett. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés fideszes elnöke is kiállt a kapitány mellett, akit bizalmáról biztosított a Fidesz-KDNP-frakció is, egyúttal a döntés felülvizsgálatát sürgette. Az országos főkapitány erre kijelentette: a vizsgálat megállapításától függ, milyen javaslatot tesz a végső döntést meghozó miniszternek. Hozzátette: ha kiderül, hogy Pásztor nyilatkozata helytelen volt, esetleg etnikai csoportokat sértett, annak következménye lesz. De egy félmondatos nyilatkozat nem lökheti porba harminc év munkáját - fűzte hozzá. Pásztor átvezénylését végül Bencze - a szakminiszter jóváhagyásával - megszüntette. Az országos főkapitány elmondta, a vizsgálat szerint az ezredes nem követett el jogsértést, nyilatkozata személyiségi jogokat nem sértett és adatvédelmi szempontból sem volt aggályos. Roma emberként nem tartja helyénvalónak a rendőrkapitány kijelentését Teleki László miniszterelnöki megbízott, a cigány tárcaközi bizottság társelnöke. Lapunknak azonban azt is mondta: minden oldalról meg kell vizsgálnia a történteket, de mivel a jelentést még nem tanulmányozta, egyelőre nem kíván állást foglalni. Tegnap az érintett is levonta az eset tanulságait, miután kiderült: visszahelyezték. Közleményében Pásztor Albert úgy nyilatkozott: „elítéli a faji és etnikai alapú megkülönböztetés minden formáját, és küzd is ellene, ezért örül, hogy megértették, nem rasszista. Úgy ítélte meg, ennek köszönhető az a széles társadalmi összefogás, amely kevésbé személyéről, mint inkább a felismert probléma megoldásának igényéről szólt. Népszava-információ A szimpátiatüntetésen rasszista feliratok is olvashatóak voltak Fotó: MTI Gyurcsány nem váltja le miniszterét A miniszterelnök nem meneszti Draskovics Tibort, amiért visszahelyezték állásába a miskolci rendőrkapitányt. Gyurcsány Ferenc a kormányülés után közölte, kormányfőként egyetért azzal, hogy vizsgálat indult, és „tudomásul veszi", hogy a szakminiszter elfogadta annak eredményét. Ám magánemberként „érzékeny". A visszahelyezés csak a döntés egyik fele, ugyanilyen figyelemnek kell arra is irányulnia, hogy a vizsgálat nyomán a parancsnokra megfelelő büntetést mértek ki - mondta. Gyurcsány szerint ha egyetlen olyan cigány ember is van, akire nem illik rá, amit a kapitány mondott, a kijelentés oktalanul és indokolatlanul megbánthat valakit. Hozzátette: az a helyes, ha a bűnelkövetőket származásuk, vallásuk és kisebbségi helyzetük miatt nem minősítik, mert a látszatát is el kell kerülni annak, hogy a bűnüldözés a bűnön kívül bármi mást is figyelembe vesz. Védeni kell azok érdekeit, akik eddig békésen éltek falvaikban, az irritáló bűncselekmények szaporodása miatt növekvő feszültségre viszont nem jó válasz a „kivonulás, az indulatos reakciók és a megfélemlítés". 2009. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ BELFÖLD Kétezren tüntettek az ezredes mellett Vasárnap délután mintegy kétezren gyűltek össze Miskolc belvárosában. A szimpátiatüntetést még akkor szervezték, amikor Pásztort elmozdították posztjáról, de utána sem mondták le, még annak ellenére sem, hogy a miskolci kapitány is okafogyottnak minősítette a demonstrációt. Az ország minden részéről érkeztek a tüntetésre, többen a Magyar Gárda egyenruháját viselték. A szervezők szerint azért rendezték meg mégis a demonstrációt, hogy figyelmeztessenek: politikai nyomással senkit se lehessen eltávolítani állásából. Szijjártó Péternek be kellene vallania a kocsit - Ma estig kiderül, kinek mekkora vagyona van Mégsem szervezik át a Fideszt? Szijjártó Péter vezeti mostantól Orbán Viktor elnöki stábját. Ez a Fidesz elnöke által jelzett átalakítás első lépése. Szijjártóról kiderült, egy olyan autót használ, amelyet egy győri sportklubtól kapott. Vagyonnyilatkozatában ez még nem szerepel. Igaz, a tavalyi összegzést ma estig adhatják le a képviselők. Orbán Viktor a közelmúltban kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban jelentette be, hogy a júniusi európai parlamenti kampány, majd az országgyűlési választás miatt új rendszerben akarja működtetni az egész pártot, a szövetséget s természetesen saját elnöki stábját. Bár a Fidesz elnöke akkor még azt közölte, ő áll majd a nyilvánosság elé, hogy bejelentse, mi változik a pártban, végül tegnap csupán a sajtóosztály adott ki szűkszavú közleményt arról, hogy február elsejétől Szijjártó Péter lesz Orbán jobbkeze. E posztra mindenképpen új ember kellett, hiszen Deutsch Tamás kabinetfőnök olyan előkelő helyet kapott pártja EP-listáján, hogy nyártól várhatóan Brüsszelben folytatja a munkát. A Fidesz-elnök bejelentésekor a párt ismert politikusai közül többen is úgy vélték, Orbán ismét egyszemélyes show-t csinált, hiszen terveiről talán senkivel sem beszélt. Később azonban a Népszavának ellenzéki politikusok azt mondták, a közeljövőben változás lesz a választókerületi elnökök között. Azokat, akik nem bírják a strapát vagy olykor kétkednek Orbán szavaiban, intézkedéseiben, eltávolítják. A 176 érintett több mint tíz százaléka kap állítólag „elbocsájtó szép üzenetet”, köztük vannak parlamenti képviselők is. Párt közeli forrásokból úgy tudjuk, komolyabb átszervezésre nem készül Orbán, bár az egyik ismert polgármester arra figyelmeztet: az ellenzéki vezető még márciusban vagy áprilisban okozhat meglepetést híveinek. Többen tudni vélték, hogy az átszervezésről szóló bejelentés inkább amolyan kampányfogás, hiszen Orbán számára most nem az átalakítás, hanem az a legfontosabb, hogy elsöprő győzelmet arasson az EP-választáson és hogy elsöprő győzelmet arasson 2010-ben. Állítólag már készül a kormánynévsor, sokak szerint egy eljövendő Fidesz-kabinetnek biztosan tagja lesz Martonyi János, Matolcsy György és Varga Mihály. Az elnöki stábot vezető Szijjártó Péter kényes helyzetben veszi át új munkakörét. Mint arról lapunk beszámolt: az eddigi szóvivő napi rendszerességgel - így képviselői munkájához is egy olyan Audi A4-es autót használ, melyet az általa elnökölt győri kosárlabdaklub eltitkolt összegért bérel számára. A klub „potya” ajándéka 2006 vége óta jár Szijjártónak, de vagyonnyilatkozataiban azóta ennek nincs nyoma. Pedig az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának MSZP-s elnöke szerint az ilyen juttatást - hasonlóan a rendre beírt hivatali laptophoz - fel kellene tüntetni még akkor is, ha azt nem képviselőként kapja. Géczi József Alajos példaként említette a szocialista Baja Ferencet, aki korábban hasonló autó használatát beírta, ugyanis a vagyonnyilatkozat útmutatása szerint a képviselői munkával is összefüggő, más intézménytől kapott térítésmentes juttatást is fel kell tüntetni. Ha ezt valamely képviselő nem teszi meg, a bizottságnak nincs hatásköre érdemi szankcióra - mondta nem úgy, mint például a szlovák parlamentben, ahol súlyos pénzbírságot róhatnak ki a képviselőre. Az kérdéses, hogy a ma leadandó idei vagyonnyilatkozatban szerepel-e majd az autó. Lapunk megtudta, hogy a múlt hét végéig a többség - több mint 300 képviselő már leadta a tavalyi évről szóló dokumentumot, bár a határidő csak ma este jár le. Úgy tudjuk, a legszorgalmasabb ezúttal az MDF-es Csapody Miklós volt, ő adta le elsőként az iratot. Amennyiben a képviselő nem nyilatkozik vagyonáról, nem kap tiszteletdíjat és képviselői jogait sem gyakorolhatja, noha mandátuma nem szűnik meg. Éppen ennek a szigornak köszönhetően az utóbbi években alig volt gond a nyilatkozatokkal, a múlt hét végéig beérkezett adat jó aránynak számít - mondta érdeklődésünkre Géczi József Alajos. A vagyonnyilatkozatból a többi között kiderül, hogy a képviselő milyen ingatlanokkal és ingóságokkal rendelkezik, továbbá milyen megtakarításai, tartozásai vannak, mekkora jövedelmet kap. A 2007-ről szóló, egy évvel ezelőtti adatokból az derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő több mint 96 millió forint volt, ebben benne volt a miniszterelnöki fizetése, a parlamenti képviselői díjazás és cégeinek osztaléka is. Gyurcsány 2004 óta minden évben civil szervezeteknek, alapítványoknak utalta át kormányfői és képviselői tiszteletdíját. Orbán Viktor, a Fidesz vezetője akkor 12 millió forintot kapott könyvkiadásból és ugyanennyi pénze szerepelt takarékszámlán. A részletes vagyonnyilatkozatokat a parlament honlapján holnaptól teszik közzé. Népszava-információ Szigorú szabály A képviselők jogállásáról szóló törvény szerint minden év január 1 jétől számított 30 napon belül kell vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni. Ehhez csatolni kell a hozzátartozók - a közös háztartásban élők, gyerekek - vagyonnyilatkozatát is. 3 Járdán a gárda Ismét a „cigánybűnözés” ellen tartott erődemonstráló felvonulást a Magyar Gárda ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyei Iván településen. A szombati akciót - amely a gárdisták szóhasználatában „közérzetjavító, egészségügyi séta” volt - a gárda egy héttel korábban Ivándon tartott toborzója előzte meg. A hét végi felvonulásra állítólag a helyi lakosság kérte fel őket. A hatóság nem engedélyezte a menetet a forgalom korlátozása, továbbá amiatt, hogy az másokban félelmet kelthet. A tiltást üdvözölte az MSZP, az SZDSZ és a helyi kisebbség önkormányzat is. A gárdisták a bírósághoz fordultak, a Jobbik pedig kiáltványban tiltakozott és előre jelezte: a gárda Wass Albert zászlóalja akkor is masírozni fog, ha nem lesz rá engedélyük. A bíróság dodonai döntést hozott, miszerint demonstrálni, beszédeket mondani lehet, felvonulni az úton nem, így a fekete ruhások a csíkos zászlók alatt többnyire a járdán haladtak. A negyven egyenruhás gárdistához mintegy százötven - többségében nem helyi - civil csatlakozott. A „nagygyűlésen” az ismert utazó társulat szónokolt, köztük Vona Gábor és ifj. Hegedűs Lóránt. Mondanivalójuk is a régi volt: felszólították a helyieket, szerveződjenek meg a cigány hordák ellen, valamint deklarálták, hogy nem hódolnak be az elnyomó cionista rendszernek. A rendezvény végén a helyi vadászok szarvashúsból főztek gulyást a megfáradt gárdistáknak. Pethy Simon Tamás Szekeres új koalíciót vár Az MSZP elnökhelyettese szerint ha a következő országgyűlési ciklusban az SZDSZ és az MDF is bejut a parlamentbe, akkor megnő az esélye, hogy létrejöjjön egy olyan kormánykoalíció, amelynek az MSZP mellett ez a két párt is tagja. Egy tatabányai fórumon Szekeres Imre (képünkön) a jelenlegi időszak fő feladatának nevezte, hogy jól válaszoljanak a világgazdasági válság kihívásaira és visszanyerjék a választópolgárok bizalmát. Mint mondta, pártja márciusi kongresszusán egyértelművé teszik, az MSZP- nek az önkormányzati választás legalább olyan fontos, mint az országgyűlési vagy az európai parlamenti választások. (MTI) Megyei tisztújítások az MSZP-ben A márciusi tisztújító kongresszusra készülve öt megyében tartott tisztújító gyűlést a Magyar Szocialista Párt. Mindegyik tanácskozáson támogatták Gyurcsány Ferenc jelölését az MSZP elnöki posztjára. Csak Békésben volt kihívója a megyei pártelnöknek, végül Varga Zoltán országgyűlési képviselő nyerte el a tisztséget a posztot eddig betöltő Veress Józseffel szemben. Borsod megyében Szabó György elnök nem indult újra, helyére Gúr Nándor országgyűlési képviselőt választották. Zalában Baracskai József, Fejérben Horváth András, Komárom-Esztergom megyében pedig Lukács Zoltán folytathatja elnöki munkáját. A Komárom megyei szervezet a megyei elnökségből leváltotta Orbán Istvánt, helyére Konczer Erik került. (MTI) Döntenek Boross mandátumáról Boross Péter (képünkön) parlamenti mandátumáról február 14-én dönt az MDF Országos Választmánya (OV). Makay Zsolt, a testület elnöke emlékeztetett arra, hogy a volt miniszterelnök február elsejével távozott az Országgyűlésből. Az OV-nak harminc napon belül, azaz március elsejéig kellene megneveznie az utódot. Megjegyezte: a Pest megyei választmány (Boross Péter a Pest megyei listáról került be a törvényhozásba) már megtette javaslatait az utódlásra. Információink szerint Droppa Béla megyei alelnök az esélyes, rajta kívül Dragon Pál Pest megyei elnököt, valamint Vella Nándort, Csömör alpolgármesterét nevezték meg. (Népszava) Időközi polgármester-választás Sajtos Sándor eddigi alpolgármester nyerte a vasárnap megtartott időközi polgármesterválasztást a Pest megyei Tahitótfaluban. Az 1815 szavazó közül 1141-en választották a függetlenként indult Sajtos Sándort. Etyeken Szűcs Lajos független jelölt kapta a legtöbb szavazatot. A falu 3234 szavazásra jogosult állampolgárából 1271-en járultak az urnákhoz. Szűcs Lajos az ORFK őrnagyi rendfokozatú, kiemelt főreferense, a Budapesti Katonai Ügyészség katonai nyomozótisztje. (MTI)