Népszava, 2009. szeptember (136. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-12 / 214. szám
A nagy tévéknek ingyen sem kell is. oldal Presser Gábor ötlete kiterebélyesedett: sokféle műsor várja az érdeklődőket 6. oldal LÁTHATATLANOK MARADNAK A LOKI MECCSEI A DIGISPORTON HOLNAP A MAGYAR DAL NAPJA Bonta Miklós: A rendszerváltás után először most aligha beszélhetünk választási költségvetésről. Ezt a büdzsét a válság és az IMF foglalja keretbe 7. oldal Szécsényi találkozó - pró és kontra A magyar és a szlovák kormányfő csütörtöki találkozóján többségben voltak az előrevivő mozzanatok. Ez látható a lapunk második oldalán olvasható összehasonlító táblázatban is. A probléma csak az, hogy a pozitív jelek nagy része ígéret, mégpedig a szlovák miniszterelnöktől és - a múlt alapján ítélve - nincs garancia arra, hogy ezekből csakugyan valóság lesz-e. Jellegzetes példája ennek Robert Fico kijelentése, amely szerint egyetlen magánszemélynek sem kell majd büntetést fizetnie azért, mert megsértette a szlovák nyelvtörvény előírásait. Ki számít majd magánszemélynek? Ez feltehetően a helyi szlovák illetékesek megítélésétől függ majd. Azok pedig dönthetnek így is, meg úgy is. (Cikkünk a 2. oldalon) Az újnyilasok ellen Az újfasisztaveszély ellen addig jelentetjük meg figyelmeztetésül e jelet, amelyet a „Virággal az újnyilasok ellen!” akciónk során használtunk, amíg a közéletben a javulás jeleit nem tapasztaljuk. Ajánló A Szép Szó tartalmából Kéri László szezonnyitó politikai elemzése; Lángh Júlia riportja a Tudor alapítvány által támogatott gyerekekről; Várkonyi Tibor: Gorbacsov, az NDK megbuktatója; Dési János: A madáchos Konrád; Kozár Alexandra: Magyar Állami Varázslat; Bóta Gábor születésnapi interjúja Tóth Enikő színésznővel, Horváth Ildikó Lugosi Viktóriával találkozott A vártnál kisebb az infláció Augusztusban csupán ötszázalékos volt az infláció. Szakemberek szerint így az is elképzelhető, hogy Magyarország előbb lehet tagja az euróövezetnek, mint Lengyelország és Csehország. 5. oldal És még... • Az allergológusprofesszor szerint a parlagfű irtása sem szünteti meg a tüsszögést, köhögést 10. o. • A dél-afrikai atléta, Caster Semenya esete (vagyis, hogy nem tejesen nő) nem egyedi a sport világában. 12.0. Fegyelmezett költségvetési politika szükséges, hogy beinduljon a növekedés Kezdődhet a vita a büdzséről Együtt távoznak: Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke átadta parlamenti mandátumát Szili Katalin leköszönő házelnöknek pénteken. Közben egyedül érkezett: Oszkó Péter pénzügyminiszter első és egyúttal - valószínűleg - utolsó alkalommal vitte be az ország költségvetését a szokásos bivalybőr táskában az ország házába. (Hír és háttér a 9. oldalon) Fotók: Kertész Gábor Marad-e a szigor, ha jövőre kormányváltás lesz? ^ Kupa Mihály volt t—t pénzügyminiszter: ö Nincs túl nagy mozg~> gástere a következő “ kormánynak, mert *a deficitcélt tartania I .^f^kell. Hogy a költségvetésen belül miképpen csoportosítják át az egyes elemeket, az más lapra tartozik. Bod Péter Ákos egyetemi tanár: Azt remélem, hogy nem. Ez a költségvetés egysíkú, hiszen a pénzügyi válságra reagál, csak a hitelezőknek kíván megfelelni, a fejlődés elakadása ellen alig tesz valamit. Pedig a gazdasági-társadalmi szerkezetváltás sürgető. Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője. A kormány legfontosabb feladata, hogy jövő tavasszal a lehető legjobb állapotban lévő gazdaságot adjon át. A növekedést adócsökkentéssel, a szigor fenntartásával és a bürokrácia visszafogásával lehet fenntartani. Orbán borongós évet jósol Vonja vissza a jövő évi költségvetést a kormány - erre szólított fel tegnapi beszédében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja országos gyűlésén az elmúlt húsz év legveszélyesebb büdzséjének nevezte a pénteken beadott költségvetési tervezetet. „Utolsó költségvetését nyújtja be az MSZP, bizony, elvtársak, ez a harc lesz a végső” - tette hozzá. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy ha kormányzati felhatalmazást kapnak, hozzányúlnak az önkormányzati rendszerekhez is. Az ugyancsak felszólaló Tarlós Istvánt Orbán a „nemzet fővárosa” leendő főpolgármesterének nevezte. (írásunk a 3. oldalon) agáncég bérli a Kútvölgyi nőgyógyászatát November elejétől bérli a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének nőgyógyászati osztályát egy magáncég, de jövő júliusig átmenetileg megmarad a közfinanszírozott ellátás is. Vagyis továbbra is fogadnak betegeket, miközben a bérlő már az emelet átépítésébe kezd. A cég havi 2,5-3 millió forintért veszi bérbe a szintet, amelyet teljesen felújít, egyágyas kórtermeket alakítva ki. Az átépítés várhatóan novemberben kezdődik és júniusban fejeződik be. A cég szerződése 10 évre szól, az orvosok választhatnak, maradnak-e. (Bővebben a 4. oldalon) Népszava-interjú MESTERHÁZY ATTILA: Összjáték és teljes erőbedobás kell • A költségvetés elfogadásával stabilizálják az országot • Még nem dőlt el, ki lesz a szocialisták miniszterelnök-jelölt listavezetője • Felelős baloldali programot készítenek - teljesíthető ígéretekkel • Kemény küzdelemre készülnek, nem adják föl a versenyt • Eredményes válságkezelés után sikeresek lehetnek a választáson • A „fiatalok" az MSZP-ben most sem húzódtak vissza (Szombati randevú az MSZP frakcióvezetőjével a 8. oldalon)