Népszava, 2009. december (136. évfolyam, 281-305. sz.)

2009-12-07 / 286. szám

NÉPSZAVA 2009. DECEMBER 7., HÉTFŐ HÁTTÉR 11 Az amerikai elnök – szóvivőjé­nek bejelentése szerint – azért változtatott utazása időpontján, mert a világ valamennyi jelen­tős hatalma jelezte készségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére. Első alkalommal konkrét válla­lásokkal állt elő Kína és India is. A Fehér Ház korábban attól tartott, Obama otthoni tárgya­lási pozícióit veszélyeztetheti, ha kudarccal végződik a 192 ország szakértőinek részvéte­lével ma kezdődő tanácskozás. Eredetileg ezért csak arra tettek ígéretet, hogy az elnök tisztele­tét teszi Koppenhágában, egy nappal azelőtt, hogy Oslóban átveszi a Nobel-békedíjat. Kör­nyezetvédők bírálták, hogy csak látszatvizitre hajlandó. Más vezetőkkel konzultálva végül beadta a derekát és egy tizedik külföldi utazást is beiktatott idei programjába. Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő, a klímacsúcs házigazdája reményét fejezte ki, hogy Obama részvétele a konferencia zárónapján kellő politikai lendületet adhat ah­hoz, hogy tartalmas klímaalku szülessen. Az amerikai elnök korábban azt nyilatkozta, csak akkor megy el, ha esélyt lát arra, hogy személyes jelen­létével elő tudja mozdítani a klímaegyezmény elfogadását. Az ENSZ klímakonferenciáján az előrejelzések szerint meg­egyezés születik arról, hogy a fejlett államok 2012-ig évi tíz­­milliárd dollárral támogatják a fejlődő országokat, hogy telje­síteni tudják környezetvédelmi vállalásaikat. Remények szerint Obama is jelentős hozzájárulás­ra tesz ígéretet. Yvo de Boer, az ENSZ Klí­maváltozási Keretegyezményé­nek (IPCC) végrehajtó titkára a konferencia előtt fi­gyelmezte­tett: a világ nem enged­heti meg magának a ku­darcot Koppenhágában. A Nobel-békedíjjal jutal­mazott testület vezetője szerint a siker négy alap­feltétel teljesülésén mú­lik: 1. a fejlett ipari or­szágok készek-e jelentős mértékben csökkenteni a károsanyag-kibocsá­tást? 2. a fejlődő orszá­gok készek-e mérsékelni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedését? 3. mekkora anyagi támogatást adnak a gazdag országok a fejlődőknek az alacsony karbonintenzitású iparfejlesztéshez? 4. milyen intézményes mechanizmusokat sikerül létrehozni a támogatá­sok elosztására? A klímatárgyalások közép­pontjában a mágikus kettes szám áll. A földünket fenyegető környezeti katasztrófa elhárítá­sához a globális felmelegedés növekedését 2 Celsius-fokos szint alatt kellene tartani. Eh­hez az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a fejlett országokban 2050-ig 50-80 szá­zalékkal kellene csökkenteni az 1990-es bázisévhez képest. Ez nagyjából megfelelne az ENSZ klímaváltozási testülete, az IPCC ajánlásainak. Ha a világ államai semmit nem tesznek, riadóztatott a testület, a globá­lis hőmérséklet-emelkedés e század végére 1,1-6,4 Celsius­fokot is elérhet. Ha sikerül meg­egyezésre jutni a ma kezdődő csúcson, az első valóban átfogó klímamegállapodás alapjait teremtik meg. A kiotói jegyző­könyv ugyanis csak a fejlett országok számára szabott meg csökkentési kötelezettségeket, s kiélezte fejlettek és fejlődők ellentéteit. Mivel a kiotói jegy­zőkönyv 2012-ben lejár, s az eddigi rendszert felváltó me­chanizmusok kidolgozása még hosszú éveket vehet igénybe, Koppenhágában mindenképpen tovább kell lépni. Elekes Éva Barack Obama is ott lesz a csúcsértekezlet zárónapján – Az amerikai elnök jelentős hozzájárulásában is bíznak Klímakatasztrófát okozhat a koppenhágai kudarc Javultak az átfogó klímamegállapodás elfogadásának esélyei. Jó előjelnek látszik, hogy Barack Obama bejelentette, a világ több mint száz állam- és kormányfőjével együtt részt vesz a ma nyíló koppenhágai klímakonferencia december 18-i záróülé­sén. Az amerikai elnök jelenléte sem változtat azonban azon, hogy a dán fővárosban várhatóan csak politikai deklarációt fogadnak el, s később születik meg az ENSZ Éghajlat-változási Egyezményéhez csatolt, 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyvet felváltó, kötelező erejű nemzetközi egyezmény. Nem elégedett a kvótapénzek felhasználásával a Lehet Más a Politika (LMP), hiszen az eddig eladott szén-dioxid-kibocsátási jogból befolyt 36 milliárd forint környezetvédelmi beruházásokra történő visszaforgatása nem elég átlátható – hangzott el az ökopárt performansszal egybekötött hét végi sajtótájékoztatóján a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium előtt, ahol előbb felállí­tottak, majd meggyújtottak egy 36-os számot ábrázoló jégszobrot az elolvadó támogatásokra utalva. „Eddig pontosan csak annyit lehet tudni, hogy hova került 14 milliárd forint, a több egy­előre rejtély. Az átláthatatlanság kiküszöbölésére szeretnénk, ha a minisztérium létrehozna egy külön klímavédelmi alapot. Ennek érdekében egyeztetéseket kezdeményez az érintettekkel az LMP” – mondta el a Népszavának Jávor Benedek, a párt szóvivője. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint ugyanakkor átlátható és haté­kony a kvótabevételek felhasználása. G. M. A klímacsúcs kiütése? Koppenhágát, zsurnaliszta stílusban fogalmazva, már Szingapúrban kiütötték. Néhány héttel a több éve terve­zett és előkészített koppenhágai klímakonferencia előtt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői szingapúri találkozójukon bejelentették, túlságosan rövidnek találják az időt ahhoz, hogy érdemi előrelépés történjen az üvegházhatású gázok kibocsá­tásának korlátozása terén a dán fővárosban. Három hét kevés egy jogilag is kötelező megállapodás előkészí­téséhez, érveltek a kínai és amerikai vezetők, mintha csak Szingapúrba érkezve, a szállodájukban értesültek volna arról, hogy 2009 végén Koppenhágában dönteni kellene a hamarosan lejáró kiotói jegyzőkönyvet felváltó új klímavédelmi megállapodásról. Pedig már a 2007-es, Baliban megrendezett konferencián lefektették azt a forgatókönyvet, amely – politikai egyeztetések és tu­dományos értékelések sorozatán keresztül – logikusan vezetett volna el a koppenhágai megállapodásig. Bár a klímaváltozás elleni küzdelmet az Egyesült Nemzetek Szervezete hangolja össze, s idén december 7-e és 18-a között százkilencvenkét ország képviselőit várják Koppenhágába, a téma a tudósokon, fi lozófusokon és a zöld aktivistákon túl elsősorban csak az európai poli­tikusokat izgatja. (Örvendetes, hogy a magyar kormány aktív szerepet játszik az uniós klímapolitikában, s az új tagállamokkal egyeztetve érdemben képes befolyásolni azt.) Az ázsiai térség gazdasági nagyhatalmai egyelőre fejlődni akarnak környezetvédelmi korlátozások nélkül, s többé-kevésbé nyíltan úgy érvelnek, hogy előbb ők is el akarják érni a fejlett nyugati országok technikai és infrastrukturális színvonalát – majd aztán érnek rá öko­lógiával bajlódni. Ebben jó partnerük az Egyesült Államok. Obama elnök és a demokraták szavakban ugyan elkötelezték magukat a klímaváltozás elleni küzdelem mellett, a Bush-korszak reakciós demagógiája után üdítően környezettudatos módon beszélnek, de az amerikai gazdaságot érdem­ben korlátozó lépések meghozatalára egyelőre kevés­bé hajlandóak. Az új világ legbefolyásosabb vezetői lényegében azt üzenték meg Szingapúrból, hogy az európaiak terveit az üvegházhatású gázok kibocsátásá­nak ötven százalékos csökkentésére 2050-ig irreálisan merésznek ítélik. A keserű üzenetet egyelőre ostyába csomagolták, úgymond, lehetőséget látnak arra, hogy a dán fővárosban politikai megállapodás szülessen egy majdani, végleges döntésről. Mit tehet Magyarország az óriások birkózásában? Az Európai Unió tagjaiként támogatnunk kell a közösség erőfeszítéseit, melynek – mint a legtöbb közös projekt esetében – a francia–német páros az élharcosa. Részint a jövőért való felelősség, részint a hazánkat is érintő káros hatások (elsősorban az Alföld elsivatagosodása) miatt. De tudnunk kell, hogy a negatív következmények egy részét már semmiképpen sem lehet visszafordítani. Vagyis nem csak az üvegházhatású gázok kibocsátását kell csökkenteni, hanem a klímaváltozás visszafor­díthatatlan hatásai ellen is védekezni kell. Az előbbi globális célhoz az Európai Unió részeként valamelyest, önmagunkban azonban legfeljebb morzsányit tudunk hozzájárulni. Persze erre is szükség van, a legkisebb erőfeszítésünk is az élhető jövőt szolgálja. A negatív következményekre azonban magunk is fel tudunk készülni, különösen, ha ügyesen kombináljuk a hazai és az uniós forrásokat. Hazánk kivételesen szeren­csés a bejövő édesvíz mennyiségét tekintve, de e vizet rosszul, vagy sehogy sem hasznosítjuk. A mezőgazdaság szerepének doktriner lebecsülése, a vízügyi szakembe­rek elleni boszorkányüldözés, az élelmiszeripar jelentős részének külföldi kézre játszása és a szövetkezetek szét­verése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország az unió 27 tagállama közül az öntözött terület nagyságát tekintve az utolsó előtti helyen áll. A nyugati országok­ban átlagosan háromszor annyi területet öntöznek, mint nálunk, s ez esetben nem szidhatjuk az „átkos múltat”, mert a hajdan jól működő öntözési rendszereket a ki­lencvenes években verték szét a rózsadombi kisgazdák. Édesvíz, egészséges élelmiszer és itthon megtermelt, nem fosszilis energia – ezek a legközelebbi jövő straté­giai értékei, s Magyarországnak elvben mindháromra kiváló lehetőségei vannak. Azaz inkább csak lennének, ha a politikai gyűlölködés és a sokféle beteges agyrém helyett az élhető jövőről szólna a hazai közélet. Nagyon fontos azt is megérteni, hogy akármilyen diva­tos téma is a klímavédelem, önmagában nem ad választ az összes környezeti problémára. Az üvegházhatású gáz káros klimatikus viszonyokat (szélsőséges időjárást) okoz, de rajta kívül nagyon sok olyan káros anyag van, amely közvetlenül veszélyezteti a környezetünket és az egészségünket. Súlyos tragédiához vezetne, ha a klíma­változás elleni küzdelem (vagy csak üres szövegelés) mellett nem jutna pénz és energia olyan alapvető fel­adatokra, mint a rákkeltő anyagok kiszűrése a növényvé­dő szerekből, használati tárgyakból és élelmiszerekből, a talaj szennyezésének mérséklése, a víz és a levegő tisztaságának védelme, a hulladék újrahasznosítása és a hulladék lerakásának fokozatos megszüntetése. Egyet­len példával élve Budapesten az elmúlt évtizedekben kilencszeresére nőtt az asztmás megbetegedések aránya, és bizonyos körzetekben a kisgyerekek nagy eséllyel kapnak légúti megbetegedéseket a közleke­déssel járó légszennyezés miatt. Ezen változtatni nem Szingapúr vagy Koppenhága dolga, nem is az Európai Unióé: nekünk itt, Budapesten kell korlátoznunk a gép­kocsiforgalmat és mérsékelni a károsanyag-kibocsátást. A levegőt – és vele a tüdőnket – ugyanis nem a szén­dioxid, hanem a korom, egyes nehézfémek, veszélyes gázok és mikrorészecskék szennyezik. Lesznek, akik számára a várható koppenhágai kudarc újabb ürügyet teremt arra, hogy hangzatos sirámokon túl érdemben ne tegyenek semmit, és Kínát vagy Ame­rikát kárhoztatva a csak itthon és általunk megtehető lépéséket is elszabotálják. Lesznek, akik húsz évvel ezelőtti dogmákat ismételgetnek, és úgy védenék a környezetet, hogy a fosszilis energiák kiváltását a nem szénalapú forrásokkal ilyen, vagy olyan ürüggyel tovább gáncsolják. De remélhetőleg leszünk olyanok is, akik a magunk életében és a lehetőségünkre álló eszközökkel úgy védjük a klímát, hogy közben a víz, a levegő, a talaj, a mindennapi környezetünk és a természet tisztaságáért is cselekszünk. Ideális esetben – bár ettől a mai Magyar­ország sajnos nagyon messze áll – akár erről is szólhatna a hazai közélet. Hegyi Gyula Egyesült Államok Barack Obama már a tavalyi kampány idején jelezte: elődjénél többet akar tenni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérsékléséért. A washingtoni kongresszusban azonban lassan haladnak a klímatárgya­lások. A képviselőházban nyáron elfogadott klímatörvény a károsanyag­kibocsátás 17 százalékos csökkentését ígéri 2020-ig, de nem az 1990-es, hanem a 2005-ös szinthez viszonyítva (az 1990-es szinthez képest ez alig 4 százalékos csökkentést jelent). A szenátusi klímatervezet azonban elakadt, s jövő tavaszig remény sincs elfogadtatására. A két változat „összefésülése” után írhatja majd alá az elnök a klímatörvényt. Obama így csupán szimbolikus kötelezettségvállalással érkezik a koppenhágai csúcsra, s távolról sem biztos, hogy jövőre el tudja fogadtatni a beígért 17 százalékos kibocsátáscsökkentést. Kína Kína átvette az Egyesült Államoktól a vezető szerepet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában (egy főre számítva azonban az amerikai szennyezés alig ötödéért felelős). Hu Csin-tao kínai elnök már az ENSZ-közgyűlésén jelezte, hogy Kína kész a károsanyag-kibocsátás mérsék­lésére. A kínaiak más mérőszámot használnak, a karbonintenzitást: vállalásuk szerint a GDP egy egységére eső szén-dioxid-kibocsátást a 2005-ös szinthez képest 2020-ig 40-45 százalékkal csökkentik, ez tulajdonképpen a növekedési ütem lassítását jelenti. Ha Peking teljesíti vállalásait, 2020-ig a legnagyobb arányban járul hozzá a kibocsátás csökkentéséhez. Kína az egyik fő haszonélvezője volt a kiotói megál­lapodásnak, a karbonkereskedelemből több mint kétmilliárd dolláros jövedelemre tett szert, 2012-ig ez nyolcmilliárdra nőhet. Pekinget Ven Csia-pao kormányfő képviseli majd a klímacsúcson. Európai Unió Az Európai Unió tette talán a legtöbbet azért, hogy a kiotói folyamat ne törjön derékba. Az EU vezető szerepet vállalt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében. A tavalyi évzáró csúcsértekez­leten elfogadott 20/20/20-as klímacsomagban a Huszonhetek vállalták, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást, az energiafelhasználást és az energiaszükségletük 20 százalékát megújuló forrásokból biztosítják. Az EU akár 30 százalékos csökkentésre is haj­landó, ha más fejlett országok is jelentős vállalásokat tesznek. Az unió kész anyagi támogatást nyújtani a fejlődő országok zöld programjaihoz. Kilenc közép- és kelet-európai EU-tagállam sürgetésére ugyanakkor a legutóbbi uniós csúcson kimondták, hogy közös uniós kötelezettség­vállalás esetén tekintettel lesznek a gazdaságilag kevésbé fejlett tagál­lamok teherbíró képességére. A hétvégén több európai országban – így Nagy-Britanniában is – tüntettek a klímavédelemért FOTÓ: MTI Nagyvonalúak lesznek-e a résztvevők? Riótól Koppenhágáig � 1992. június 3. Föld-csúcs Rióban � 1997. december 11. Kiotói jegyző­könyv elfogadása � 2001. március Bush visszalép a kiotói megállapodástól � 2007. december 3. Klímakonferen­cia Bali szigetén � 2009. december 7–18. Klímacsúcs Koppenhágában � 2012. Lejár a kiotói jegyzőkönyv Performansz a minisztérium előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék