Népszava, 2010. július (137. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-07 / 156. szám

NÉPSZAVA 2010. JÚLIUS 7., SZERDA Ágh Attila Párhuzamos életrajzok Ha a Fidesz országlásának első heteiről fideszes stílusban értekeznénk, akkor bi­zonyosan a tatárjáráshoz kellene hasonlí­tanunk, mert a Fidesz környékén kedvelik a fennkölt történelmi utalásokat, ahogy az elmúlt nyolc évet is gyakorta nevezték országrombolásnak, netán törökdúlásnak. Az új kormány előtt két lehetőség állt, a régóta vágyott hatalom bebetonozása vagy a strukturális reformok elindítása az ellenzék felé való minimális nyitás révén. Ám az Orbán-kormány még a vártnál is nagyobb lendülettel ro­han előre a zsákutcába, önpusztító élvezettel veti bele magát a hatalomgya­korlásba, ami már egy-két éves távlatban súlyos vál­ságra vezet. A kormányzati kudarc a kormány-ellenzék párhu­zamos életrajzok szokásos logikája szerint az ellen­zék megerősödését váltja ki, de ennek kevés az esélye a jelenlegi hazai helyzetben. A korábbi pártrend­szer összeomlott, az ellenzék megosz­tott és a romokon üldögél. Az ország a destabilizáció felé tart, mert ebben a ta­­tárjárás-jellegű letámadásban egyre kor­­mányozhatatlanabbá válik, de nincs olyan szervezett ellenzéki erő, ami kormányzati alternatívát jelentene. Lengyelország és Csehország már megélt ilyen pártválsá­­got, ott köztiszteletnek örvendő szakértők vették át a kormányzást. Ján Fischer most leköszönő kormánya Csehországban min­den idők legnépszerűbb és legsikeresebb kormánya volt. De hol van nálunk egy Ján Fischer? Talán Békesi László, vagy valaki más, a józan ész képviselője már felkészül a pálya szélén, a kispadon. A fideszes buldózerállam őrült szágul­dását eddig sokan leírták politikai és jogi terminusokban, ahogy elsodorja a végre­hajtó hatalmat ellensúlyozó intézménye­ket azzal, hogy pártkatonákat ültet be az intézmények élére. Ezzel azonban minden intézmény az Alkotmánybíróságtól a köztársasági elnökig önmaga paródiájá­vá és a humoristák prédájává válik, akik máris azon örvendeznek, hogy a szakma ilyen magas labdákat kap a kormánytól. Csábító dolog lenne a Fidesz dúlását, az ország lerohanását pusztán politikai folyamatként jellemezni, ahogy a még létező ellenzéki sajtó teszi nap mint nap, addig és annyira, amíg el nem éri őt is az állami „médiamolesztatúra”. Valójában a destabilizációs folyamatok mélyebbek és erősebbek, mint a sokat emlegetett „na­rancsuralmi rendszer” kiépítése. A sze­münk előtt lejátszódó folyamat ugyanis nem más, mint egy nyugatiasodó társada­lom keleties megerőszakolása, a hatalom megszilárdítása végett olyan idegen érté­kek rákényszerítése a mindennapok vilá­gára, amelyek felett rövidesen beomlik a politikai tető. A magát konzervatívnak tituláló rendszer a saját csapdájába zuhant, mert csak egy dologban „forradalmi”, abban ugyanis, hogy egy idegen értékvilágot akar rákényszeríteni az emberekre. Ennél nincs is ellentétesebb a konzervatív kré­dóval, hiszen a konzervatívok mindig az értékek szerves folytonosságának megőr­zése mellett érvelnek, ezért a konzervatív forradalmár fából vaskarika, a szavazó­­fülkébe bújt forradalom képzavara pedig a humor klasszikusait megszégyenítő pa­ródia. Most mégis - lengyelül szólva - a kormány a „plébánosok országát” akarja ráerőltetni egy világias társadalomra, és az internetes sajtó hangos kacagása köze­pette történelmi díszletek között parádé­zik. A Fidesz minden hatalmi lépése ezzel voltaképpen kontraproduktív, buzgón ve­rik szét maguk alatt a tömegtámogatást, hiszen a Fidesz-világban most már minden szó az ellenkezőjét jelenti a gyalogmagyar számára, ahogy az adócsökkentés az adóemelést. Mindennek summázataként „a nemzeti együttműködés rendszere” a totális együtt-nem-működést, azaz a hatalmi monopóliumot jelenti, ami a legbiztosabb út a mai Európában a teljes hitelvesztés és bukás felé. Az Orbán-kormányt fenyegető leg­nagyobb veszély tehát nem az, hogy a gyenge és szervezetlen ellenzék meg­buktatja, hanem az, hogy díszmagyarban pózolva országszerte nevetség tárgyává válik, és önmagának paródiáját alakítva szétesésnek indul. A kormány mindent felfaló gömböcként napról napra saját magát buktatja meg, és a saját hatalmi bázisát ássa alá azzal, hogy az európai intézményrendszer paródiájává alakítja át a magyar államiságot. A nemzeti együtt­működés történelmi díszletek előtt pará­dézó kormánya és új köztársasági elnöke évekig fog muníciót adni a humoristák­nak. Bizony, még a legelszántabb fideszes szavazó is eltántorodik, ha ország-világ kineveti a kormányát, mert semmi sem árt annyira a politikának, mint az irónia és a gúny fegyvere, hiszen bukásra ítéltetnek, akik a hatalomban nevetségessé válnak. A Fidesz azt hitte, hogy megnyerte a „társadalmi” választást is, és most majd a magyar nemzet legbelsőbb énje évtize­dekre fideszül szólal meg. Holott maga is csak egy összeomlott pártrendszer rom­jain üldögél, csak éppen addig ismételget­te a „jaj, de erős vagyok” mantráját, míg maga is el nem hitte. A kormányzati cik­lusok vége szokott lenni a pöffeszkedés és pózolás, amikor a hatalmi elit elszáll és saját szobra előtt tiszteleg, de a Fidesz már itt kezdi, ezért gyorsan végzi. Az ismert mondás szerint a tábornok a vesztes háború után felkészül az előző há­borúra, így jár el a Fidesz is azzal a töprengéssel, hogy hol rontottuk el az előző kormányzás idején, nyilván azzal, hogy nem kergettünk el mindenkit és nem foglaltunk el minden demokratikus ellenőrző intézményt. Most ezt kell másképp csinálni, ezért jelenik meg a tökéletesség csábítása a hatalom teljes átvételében, nem csupán a politiká­ban, hanem a társadalomban is. Ám a társadalom megerőszakolása már nem sikerült a kilencvenes évek végén sem, és a még nagyobb kudarc kéjes él­ményét kínálja a 2010-es években, amikor a világnyitottság elsöpri már a historizáló bezárkózás kósza kísérleteit és kísérteteit. A Fidesz jól látta azt, hogy építkezni kell a társadalomban, s amit lehetett, megtették a médiabirodalom kiépítésével és az oligar­chák megnyerésével. De azt most képtelen belátni, hogy az emberek tudata elleni tö­meges agresszió, vagyis az agymosás, mint az avítt értékrend tömeges átplántálása még kemény autoriter rendszereknek sem sikerült, s a jelenlegi európai környezetben pedig csupán fényes kudarcok várják. A Fidesz ígérethegyeiről egyre csak sárlavinák zúdulnak le, amelyek beteme­tik a csodavárókat. Máris megjelentek az apró repedések a Fideszben, és egyre mélyülnek, a hatalmi Fidesz szétesése megkezdődött. A bolsevik típusú párt manapság már csak ellenzékben tartható fenn, mert a hatalmi érdekek centrifugális erői szétszakítják, ahogy a buldózerállam a Fidesz-tábort is szétzilálja. Ám a párhu­zamos életrajzok logikája sötét közeljövőt ígér, mert a kormánypárt ugyan veri szét magát, de nem látni, hogy épül-e a vissza­út a józan ész világába, készül-e ellenzéki alternatíva. Elég nagy a gond most a fideszes világban, de talán még ennél is nagyobb gond, hogy mi lesz itt a poszt­­fideszes világban. Az avítt értékrend tömeges átplántálása még kemény autoriter rendszereknek sem sikerült A szerző politológus Vigyázz a legyekkel! Palivec urat a légypiszkos kép elraktározása nem mentette meg. Bretschneidernek elég ok volt az elviteléhez Szöllősi Ferenc publicisztika@nepszava.hu Fogadni mernék, hogy e hon­ban a könyvespolcokról leg­többször leemelt kötet Jozef Svejk klasszikus históriája volt az elmúlt néhány napban. Mert itt van ez a széles körben kifüggesztési kötelezettséggel ellátott Nemzeti Együttmű­ködés Nyilatkozatának ügye, aminek kapcsán ellenőrizni kell a memóriát, mi is zajlott a Kehely vendéglőben a császár őfelsége és a legyek találko­zását követően. Volt, ugye, Bretschneider, a civil ruhás nyomozó, aki felfigyelt egy változásra: „Azelőtt a császár őfelségének képe lógott azon a falon - szólalt meg egy idő múlva —, éppen ott, ahol most a tükör lóg.” A vendéglős rábó­lintott: „Az, jól tetszik emlé­kezni - felelte Palivec úr­­, ott lógott, és leszarták a legyek, hát felraktam a padlásra. Mit tudom én, valaki még tehet rá egy megjegyzést, és csak kelle­metlenségem lenne belőle. Kell az nekem?” Az Országgyűlésben kimon­dottakat többé-kevésbé közve­títi a média, de nem kell ott­honról kimozdulni sem, hogy a közgondolkodásról ismeretet nyerjünk. Manapság jobbára az interneten értekeznek az egykori vendéglői, kávéházi asztaltársaságok. Van is már jó néhány fórum: „Nevetséges megalománia a kormányprog­ram kifüggesztése” meg „Nép­szavazás kezdeményezése ar­ról, hogy a középületekben ne lehessen politikai nyilatkoza­tokat kifüggeszteni”, na, és amolyan kínban fogant élce­lődés: „Legyen a Facebookra is kifüggesztve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkoza­ta!”, s ötlet valakitől, akit meg­ihletett Hasek könyve: „Rajzolj légyszart a Nemzeti Együtt­működés Nyilatkozatára!” Egymondatos megjegyzéseivel rendszeresen találó R. Melinda sóhaja: „Szeretnék egy nemze­­ti­ együttműködés­ nyilatkozata mintájú bikinit!”, s a honpolgá­ri politikai kultúra erősítésén ügyködő Eötvös Károly Intézet vitriolos közleménye a NENY önkéntes kifüggesztéséről, tar­talmának beillesztéséről az intézet programjába: „Az e heti értékelés során arra teszünk kísérletet, hogy a nyilatkozat első mondatának értelmét fel­fejtsük: »A XXI. század első évtizedének végén, negyven­hat év diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerez­te az önrendelkezés jogát és képességét.«” Hát igen, a negyvennyolcas ti­zenkét ponttól elorzott bevezető mondat („Legyen béke, szabad­ság és egyetértés”) után rögtön kiderül, a fülkeforradalmárok kiáltványát nem Jókaiék szöve­­gezték. Bizonyára egy ország szurkol azért, hogy valakinek a felfejtési kísérlete sikerrel jár­jon, s ne kelljen évtizedek múl­tán - amikor előkerül a NENY egy-egy példánya - azért men­tegetőzni, hogy nemzedékünk vállvonogatva hagyta, hogy egy választási győzelem gőg­jétől megkótyagosodott brigád totálisan értelmetlen szöveget fogadtasson el országgyűlési dokumentumként. Ahogy törvények sokaságát fogadtatja el ezekben a hetek­ben, nemzetietlenül­ mellőzve mindenféle együttműködést nemcsak a parlamenten belül, hanem a társadalomnak az új jogszabályok által érintett csoportjaival is. így lesz béke, szabadság, egyetértés? Mint most sokan eszük­be idézték, Palivec urat a légypiszkos kép elraktá­rozása nem mentette meg. Bretschneidernek elég ok volt az elviteléhez, hogy egyáltalán azt mondta: a legyek leszarták a császár őfelségét. „Majd oda­bent kiverik a fejéből az ilyen dolgokat” - tette hozzá. VÉLEMÉNY publicisztika@nepszava.hu 7 Beteg, fizess! Veress Jenő, veressj@nepszava.hu Az álszentség magasiskoláját ugyan Mikola István mutat­ta be hétfőn, de nyomban felzárkózott mellé Éger István orvoskamarai elnök is. A négy évtizede praktizáló Mikola ártatlan bociszemekkel jelentette be legfrissebb hírét: vannak doktorok, akik a hálapénzt előre kérik. Állítom: egy ország döbbent meg, hiszen ilyet senki magyar még nem hallott. Há­lásak is vagyunk a Nemzet Orvosának (ha még az...), hogy felnyitotta a szemünket, s előrevetítette az eljövendő - korsze­rűen forradalmi - orvosperek árnyékát. Mert Mikola tudatta: „a kormány az orvosi korrupció, a hálapénz és a szülészeti tarifa ellen lép fel. Először azok ellen a szülészorvosok ellen, akik előre meghatározzák, mennyibe kerül náluk egy gyerekszülés. A megoldást az orvosi tevékenységek díjainak pontos meghatá­rozása jelentené, amit a szakmai szervezetek is támogatnak.” Eger pedig emelte a tétet: „aki ragaszkodik saját orvoshoz, az fizesse meg! Az ilyen és hasonló esetek miatt kell a kötelező kamarai tagságot visszaállítani. Egy »normális kompetenciák­kal« működő szakmai kamarának ugyanis díjtétel-ajánlási jo­gosítványa van, amely keretek közé szorítja a szélesőségeket, és megfelelő, hiteles információkat közvetít a lakosság felé.” Mármost a hálapénz, mondjuk finoman így: kiéneklése a betegből - ezt egy segédrendőr is tudja - a legocsmányabb korrupciós művelet, éppen, mert kiszolgáltatott emberek sérel­mére követik el. Mégsem akadt hatalom, mely fel mert volna lépni ellene - részben, mert ezzel tarthatja csak egyben az egészségügyet. De ne kalandozzunk holmi sehová sem vezető moralizálás, kötelező homlokráncolás felé. Nézzük, minek ágyaz most e két fődoktor. A Mikola-Eger-tandem árjegyzéke arcátlanul teszi felejtőssé a Fidesz-kommunikációt, mely szerint az emberek már meg­fizették az egészségügyi ellátást. Nyersebben: lesz itt olyan forradalmi vizitzdíj, meg miegymás, hogy a „szociális nép­szavazással” elkábított 300 forintos nép csak hunyorog majd a nemzeti együttműködés tündöklő napsütésében. Ám, aki nem tudja fizetni a kamarai tarifákat, az eget is bőgőnek nézheti. Kedélyjavítóként meg majd becsuknak pár „kommunista orvost”. Látványvasutak A Zemberek Kormánya öt vasút­vonalszakaszon visszaállította a személyszállítást, de csak amo­lyan látványpékség jelleggel. A szárnyvonalakon ugyanis jelen­leg kevesebb vonat jár - naponta irányonként 2-3 szerelvény -, mint mielőtt az alacsony kihasz­nálatlanságra hivatkozva még a Bajnai-kormány „bezárta” őket. Vagyis utazni nem igazán lehet rajtuk. A Komárom-Székesfe­­hérvár vonalon van egy hajnali vonat és egy kora esti. Slussz. A bírálatokra azt mondta Fónagy János, a szaktárca államtitká­ra, hogy ősztől, figyelemmel az iskolásokra, majd sűrítik a menetrendet. Megvan ám már az őszi menet­rend is, és abban - hacsak addig nem változtatnak - ugyanezen a vonalon az első vonat délután fél háromkor indul Komáromból Székesfehérvárra. Ez azoknak a komáromi diákoknak biztos jó, akik éppen hazafelé tartanak, már csak az a kérdés: hogy jutot­tak el az iskolába? Az intézkedés valójában nem más, mint a Z emberek vakítása. Talán nem is várja el senki, hogy használják a vonatokat, hiszen meghagyták a Volán­járatokat, melyeket a megszűnt vonatközlekedés pótlására in­dítottak be. A vicinálisokon a vasúti forgalom megléte jelen­legi formájában csak választási ígéret kipipálása, anélkül, hogy érdemi haszna lenne továbbá anélkül, hogy felmérték volna a valós igényeket. Ilyen feltételek mellett csak nosztalgikus vo­­natsimogatónak jó a dolog. Ha pedig - az ígéretek szerint - az érintettekkel egyeztetve összehangolják majd az új vasúti és a Volánbusz-menetrendeket, és mindkettő jár párhuzamosan, pontosabban egymást kiegé­szítve, az a közútinál fajlagosan másfélszer drágább vasúti köz­lekedés költségei miatt összes­ségében is pluszkiadást jelent majd. A költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek, nekünk. Bár már megtanultuk, hogy a választási ígéretekért meg kell fizetni... Lengyel Tibor lengyelt@nepszava.hu NÉPSZAVA SZOCIÁLDEMOKRATA NAPILAP ALAPÍTVA 1873-BAN FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, MARKOTAY CSABA, PÓR VILMOS ■ Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES ■ Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Szép Szó: KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT ■ On-line szerkesztőségvezető: HERPAI ATTILA Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. ■ Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130,118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 2500 Ft, negyedévre 7500 Ft, fél évre 15 000 Ft, egy évre 30 000 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda ■ Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató ■ www.ringier.hu, kiado@ringier.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti Z píiirf­*utf1I

Next