Népszava, 2010. szeptember (137. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-11 / 212. szám

Borsik: Ahogy telik az idő, úgy fogy a türelem Néhány hónap múlva véget ér az új kormányhoz kapcsolódó csodavárás, az emberek rájönnek arra, hogy az ígéretek nem teljesültek - mondja Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségé­nek elnöke szerint az eddig meghozott döntések nem megalapozottak és nem bírják a társadalmi partnerek egyetértését. Úgy véli, a következő egy évben a dolgozók helyzete bizonytalan marad, nem lesz hirtelen több munkahely, és több évre befagyhat a minimálbér, az egykulcsos adórend­szerrel pedig a kis keresetűek járnak rosszul. - Meglepődött volna, ha le­vélben kérünk öntől interjút? - Azt gondolom, ilyen témá­ban nem szerencsés levelezni. És van még olyan helyzet, ami­kor ez kifejezetten furcsa. - Úgy tűnik, a kormánynál mégis ez a gyakorlat, hiszen le­vélben akarnak egyeztetni. - Valóban. Második esetben írt levelet a foglalkoztatáspoliti­kai államtitkár a munkaválla­lói oldalnak. Először néhány törvénymódosítással kapcsolat­ban keresett meg minket, azt kérte, hogy írásban foglaljuk össze a véleményünket. Leg­utóbb pedig szeptember 25-ig kaptunk határidőt arra, hogy leírjuk az elképzeléseinket az Országos Érdekegyeztető Ta­náccsal (OÉT) kapcsolatban. Nagyon egyszerű az elképze­lésünk: működtetni kell az OÉT-ot. Ezt írtuk le. Erre uta­sítja és szólítja fel a kormányt az alkotmány 36. szakasza, és ezt írja elő az OÉT-ról szóló tör­vény is, amit egyébként 90 szá­zalékos többséggel fogadott el a parlament.­­ Ám mégiscsak belementek a levelező tagozatos játékba.­­ Ha az elküldött egymonda­tos válaszunk - amelyben az érdemi tárgyalást követeljük - levelezésnek minősül, akkor igen. Volt némi vita a munka­­vállalói oldalon, de végül úgy döntöttünk, maradunk ennél a változatnál. Egyetlen monda­tunk a tartalmon túl szerintem önmagáért beszél. - Ön szerint veszi a lapot a kormány? Eltelt már több mint 3 hónap, de eddig hiába kérték a párbeszédet. - Az biztos, hogy ilyenre még nem volt példa. Az OÉT 22 éve működik, mindvégig háromol­dalú volt. Túlélt kormányváltá­sokat és sok minden mást. De hogy egy kormány ennyi idő el­teltével sem gondolja, hogy részt vegyen a munkában, ez nekünk is meglepetés. Dolgoz­ni kellene, de erre nem hajlan­dók.­­ A kormányzati „konzultá­ció" iránya jól látszik, hiszen a nyugdíjasoknak is levelet írtak. Lehet, hogy inkább önöknek kellene venni a lapot? - Annyi biztos, hogy a kor­mányoldalon ódzkodnak a sze­mélyes és közvetlen tárgyalás­tól. Nem hiszem azonban, hogy az általuk elképzelt nemzeti konzultációnak van eredménye. Inkább nem is minősíteném ezt a módszert. A partnerség viszo­nosság nélkül csak lóg a leve­gőben, hiszen az ember önma­gával nem lehet partner. Per­sze hacsak nem azt csinálja, amit a kormány, amely önma­gával egészen jól tud egyez­tetni. - Ezek után mi lesz a követ­kező lépésük? - Ha majd a munkavállalók érzik azon intézkedések hátrá­nyait, amelyeket a kormány a képviseletük megkérdezése nél­kül hozott, akkor rájönnek, hogy bizony tenni kéne vala­mit. A többi szakszervezeti tö­mörülés is bírálja a kormány­zati magatartást. Ebben együtt mozgunk. - Önök állnak a legszorosabb kapcsolatban a dolgozókkal. Milyen most a hangulatuk? - Még működik a választások után kialakult tehetetlenségi nyomaték. Ez kiterjed arra is, hogy támogatottságuk körülbe­lül 10 százalékkal növekszik a győzteshez való tartozás érzése miatt. Ez tény, kutatások iga­zolják. A kormány népszerűsé­ge erről a szintről esik majd vissza a következő hónapok­ban. Az önkormányzati válasz­tásokon még nem lehet nagy csodára számítani. De amikor a konkrét tárgyalások megkez­dődnek, például a jövő évi bér­ajánlásról, amit a kormánynak kell beterjesztenie az OÉT elé, akkor kicsit más lesz a hangu­lat. Nem is beszélve a minimál­bérről, a szakmunkás-bérmini­mumról és sok olyan jogintéz­ményről, amelyek lógnak a le­vegőben, pedig több tízezer em­bert érintenek. Gondolok itt például a korengedményre és a korkedvezményre. - Az utóbbi években a bér­­tárgyalások ilyenkor már meg­kezdődtek, de most még a jövő évi büdzsé körvonalait sem lát­ni. Mire számítanak? - A tárgyalásokat meg kell kezdeni, erre törvény kötelezi a kormányt. Nekik kell ajánlatot tenni a bruttó keresetnövelés­re, a munkavállalóknak pedig a minimálbér emelésére. Ezek­nek a tárgyalásoknak nincs al­ternatívája, le kell folytatni. Az más kérdés, hogy a kormány mennyire felkészült embereket küld a tárgyalásra. Úgy tűnik, hogy október 3-a előtt nem na­gyon akarnak társadalmi pár­beszédet, különösen nem az ér­dekegyeztető tanáccsal, ahol igazán heves viták vannak. Az ülések nyilvánosak, bárki érte­sülhet az ott elhangzottakról. Ha a kormánynak a munkavál­lalókat rosszul érintő terve van, ezt az önkormányzati választás előtt nem áll érdekében közzé­tenni.­­ Akkor mi beszéljünk a lehe­tőségekről. Mi lesz a minimál­bérrel? - A minimálbért meg akarják adóztatni. A munkáltatók azt mondják, ezt két vagy három ütemben lehet megvalósítani, hiszen bruttósítani kell a mini­málbért, úgy, hogy a 61 ezer fo­rint körüli nettó értékéből ne veszítsen. Ez így is borzasztóan kevés a megélhetéshez, a brut­tósítás viszont terhet jelent a munkáltatóknak. - Vagyis a foglalkoztatók jár­nak rosszul. Ez akár azt is jelent­heti, hogy évekre befagy a mi­nimálbér nettó összege? - Akár az is lehet. Ha a mini­málbért elkezdik megadóztat­ni, akkor feszültség keletkez­het az efölötti bérkategóriák­ban is, és azt is kezelni kell a helyi tárgyalásokon. Tehát úgy néz ki, hogy országos és helyi szinten is nagyon kemény, he­lyenként gyötrelmes tárgyalá­sokra készülhetnek a munkál­tatók, a szakszervezetek és - ha végre rászánja magát­­ a kormány is. - A tervezett egykulcsos adó is rosszul érinti a kis keresetűe­ket. Ezt az ötletet támogatják? - Az egykulcsos adóval kap­csolatban a kormány pontatla­ncá­nul és helyenként szakmaiatla­­nul nyilatkozik. A 16 százalé­kos személyi jövedelemadó be­vezetése igazságtalan. Azoknak jó, akik nagyon sokat keresnek. Ha bevezetik, még nagyobb aránytalanság alakul ki a ke­resetek között, de nyilván azok nem fogják támadni, akiknek előnyös. Azoknak, akik nehe­zen helyezkednek el, esetleg munkanélküliek, alacsony ke­resetűek, nem jelent megvál­tást. - Ezzel viszont - a kormány ígérete szerint - egyre kevésbé lesz gond, hiszen egymillió új munkahelyet ígérnek. Ezt reá­lisnak vagy víziónak tartja? - Ilyen bejelentésekből még egyetlen munkahely sem jött létre. A gazdasági reálfolyama­tok általában felülírják a kor­mányzati szándékokat. Azaz ha a gazdaság nem mozdul meg, teljesen mindegy, hogy mit mond Orbán Viktor. Most úgy néz ki, hogy Magyarország ta­lán elérte a gazdasági vissza­esés mélypontját, és valami megindul. De az, hogy egyik napról a másikra csodaszerűen hirtelen nagyot ugrana a fog­lalkoztatás, nem valószínű. Az utolsó negyedévben vélhetően több munkahely lesz, hiszen jönnek az ünnepek, a kereske­delemben ilyenkor mindig van mozgás. De ez nem tartós, csak idényjellegű. Sokkal összetet­tebb a probléma a munkanél­küliséggel kapcsolatban, mint amit felszínesen a vezető politi­kusok meg mernek említeni. A képzésnél kezdődik, az adó- és jogszabályi környezettel folyta­tódik. Ezekben az ügyekben nem történt semmi pozitív. Ha­tástanulmányok sincsenek ar­ról, hogy az intézkedések mi­lyen változásokat indítanak el a gazdaságban. Nincs követhe­tő kormányprogram, a politikai retorika ezért engedi meg az ilyen ígéreteket. - A hazai változásokra a nemzetközi szervezetek is fi­gyelnek, így volt ez a média­csomag esetében is. A párbe­széd elmaradása miatt nem ér­zékelnek hasonló mozgoló­dást? - Már korábban is jeleztük, hogy nemzetközi szervezetek­hez fordulunk, ha a kormány alkotmány- és törvénysértő mó­don viselkedik. Az Autonómok több hónapi várakozás után fel­vették a kapcsolatot az Európai Szakszervezeti Szövetséggel és a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével. - Itthon is ilyen nagy az ös­­­szetartás? - Stratégiai kérdésekben igen, gondolok itt a minimál­bérre, a bérajánlásra és a tör­vénymódosításokra, csakhogy nem egyforma távolságra va­gyunk a pártoktól. Mi nem va­gyunk hajlandóak a pártokkal egyezségeket kötni sem írás­ban, sem szóban. Igyekszünk a pártpolitikától távol tartani magunkat. Nem azért, mert ez valami bigott szakszervezeti magatartás, hanem azért, mert a magyarországi pártok igen­csak sűrűn változtatják állás­pontjukat és filozófiájukat. Van olyan szervezet, amelyik liberá­lisként indult, és mára már neokonzervatívként tünteti fel magát. Ez elég nagy kanyar. Az érdekvédelem nem viseli el eze­ket a változásokat. - A dolgozók sem. Ők mire számíthatnak? - A következő egy év sok mindent hozhat, pozitív és ne­gatív dolgokat egyaránt. Kor­mányprogram nincs, túl sok a bizonytalanság, az október 3-i választás pedig valamiféle víz­választónak tűnik. Attól tartok, hogy ugyanolyan törvényhozá­si dömping kezdődik el, mint tavasszal. Szerintem antide­mokratikus, inkorrekt változá­sok jönnek. Ha a bizonytalan­ságok nem szűnnek meg, ak­kor bármi történhet. Az embe­rek rájönnek arra, hogy bizony nem sokat változott a helyze­tük, az ígéretek nem teljesül­tek, hiányzik a keresetek és a foglalkoztatás biztonsága. Ak­kor nem fogja őket érdekelni sem a jobb-, sem a baloldali pártok ideológiája. Bizonyta­lanság fogja jellemezni a követ­kező egy évet, nincs párbeszéd, ami egyenes út a konfliktus­hoz. A kormányzati struktúra sem működik, még mindig fő­osztályvezetőket keresnek pá­lyázati úton.­­ Borúsabban látja a jövőt, mint Orbán Viktor, aki minapi értékelését azzal zárta, hogy „éljen a jövő".­­ Az ilyen beszédeket nem kell komolyan venni. Az a funk­ciójuk, hogy a támogatói előtt összefoglalja az első száz nap történéseit. De ki nem ejtette a száján a társadalmi párbeszé­det, azokat a konzultációkat, amelyek normális, demokrati­kus államokban elemi szükség­letnek számítanak. - A korábbi kormányok száz nap alatt valamit próbáltak tenni a munkavállalókért. Medgyessy Péter idejében volt a 100 napos program, Gyurcsány Ferencnél a 100 lé­pés program. Mit hozott ön szerint ez a száz nap? - Kicsit misztikussá tették a kormányok az első száz napot, hiszen a szakaszolás hozzátar­tozik a kommunikációhoz. De tény, hogy az előző kormányok nem vártak négy hónapot arra, hogy leüljenek tárgyalni. Jelen esetben az első száz napot konkrét kormányprogram nél­kül annyira lehet értékelni, amennyit nyilvánosságra hoz­tak belőle. Hoztak 52 törvényt, de ez nem jelent semmit, a jog­alkotást nem résre mérik, ha­nem minőségre. Lehet, hogy az 52 sok, lehet, hogy kevés. Nem tudom. De azt igen, hogy nem megalapozottak, és nem bírják a társadalmi partnerek támo­gatását. A miniszterelnökök ed­dig megtették azt az udvarias gesztust, hogy megjelentek az OÉT ülésén, elmondták az el­képzeléseiket, és konkrétumok­ról is beszéltek. Most, mint em­lítettem, a tehetetlenségi nyo­maték hónapokig eltart még, de lesz egy olyan pont, amikor a munkavállalóknak el kell majd dönteniük - azoknak is, akik a mostani hatalomra szavaztak -, hogy jól haladnak-e a dolgok. Azt gondolom, eltelik pár hó­nap, és a várakozásnak, csoda­várásnak vége lesz.­­ De lehet, hogy akkor már nem lesz olyan szabály, ami párbeszédre kényszerítsen, hi­szen az OÉT-törvény és a Mun­ka Törvénykönyve átírását is tervezik ősszel. Ön még bízik a csodában vagy végleg kiürül a szociális párbeszéd? - Ez nem csoda kérdése. Ál­talában a kormányígéretek cso­dáiban eddig sem hittem. Ne­künk nem ezekről kell vizionál­ni, hanem a munkavállalók el­várásait kell teljesíteni közösen, együtt. Egyébként a csodavá­rók is tudják: ahogy telik az idő, úgy fogy a türelem. / WTOHOM s­zakszerveze s zőve W A MNMM­A A 16 százalékos személyi jövedelemadó igazságtalan, azoknak jó, akik sokat keresnek Borsik Jánossal Markotay Csaba és Muhari Judit beszélgetett FOTÓK: BIELIK ISTVÁN

Next