Népszava, 2010. szeptember (137. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-01 / 203. szám
számlahitel felvételéről döntött tegnap Pest megye közgyűlésének jobboldali többsége - tudta meg a Népszava. Ennek érdekében jelzáloggal terhelik meg a megye több közintézményét. Emellett svájci frankra konvertálják a korábban kibocsátott kötvényeket. Megszüntették továbbá közalapítványukat, mert a bíróság nem hagyta jóvá a kuratórium politikai cseréjét. Rendkívüli ülésen döntött tegnap Pest megye több közintézményének zálogba adásáról a közgyűlés. Az elzálogosítandó ingatlanok között szerepel a nagykátai Damjanich, illetve az aszódi Petőfi gimnázium és a Pest Megyei Könyvtár is. A lépésre azért volt szükség, hogy 600 millió forintos azonnali folyószámlahitel felvételével fedezzék a megye működőképességét. A megyének a forgalomképes ingatlanai már nem terhelhetők jelzáloggal, ezért törzsvagyonba tartozó, korlátozottan forgalomképes vagyont kell felajánlani a banknak. Szűcs Lajos (Fidesz) közgyűlési elnök javaslata alapján emellett arról is határoztak, hogy a hitelfelvétellel kapcsolatban a megye által korábban - 2008-tól - kibocsátott három kötvénytípusát svájcifrank-alapúra konvertálják át, mert az indokolás szerint ez azonnali tartozáscsökkenést jelentene. Ez az átváltási manőver azonban valójában elsősorban a megyének hitelező banknak lehet érdeke - értesült lapunk. Mint arról a Népszava tegnap beszámolt, a szakemberek már előre óva intették ettől a lépéstől a közgyűlést. Egyrészt a svájci valuta jelenlegi példátlan árfolyama miatt, másrészt azért, mert a svájci frank sosem lesz hazánk természetes fizetőeszköze, szemben az euróval. A kötvények lejárati ideje ugyanis 2028 - az euróövezeti tagságunk pedig javíthat majd az adósságkezelés feltételein. Az árfolyam- és kamatkockázat viszont így felbecsülhetetlen veszélyt hordozhat, elsősorban az adósságtömeg mértéke miatt. A megyei testület arról is döntött, hogy megszünteti a Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítványt. Ennek előzménye, hogy a fideszes többség nemrég az alapítvány kuratóriumának teljes cseréjéről fogadott el határozatot. Ezt azonban a bíróság júniusban jogerősen elutasította, mert nem találta jogszerűen indokoltnak a személycseréket. A minden előkészítést és egyeztetést nélkülöző „személyi puccsot” követő jogi fiaskó után Szűcs Lajos megyegyűlési elnök nyomban úgy vélte: „az alapító okiratában megfogalmazott célok megvalósítása közalapítványi formában nem hatékony.” Ezért az inkább az alapítvány megszüntetését javasolta, amit a rendkívüli ülés elfogadott. A folyamatban lévő ügyek, pályázatok sorsa emiatt kérdésessé vált. Érdekességük az eseményeknek, hogy a múlt pénteki közgyűlésen egyik javaslat sem kapott többséget, ezért kellett megismételni a szavazást, ami némi meggyőzés nyomán „sikert” hozott. A hitelfelvétel ráadásul azért vált ennyire sürgetővé, mert a megye kasszájában állítólag már a következő havi bérfizetésre elegendő pénz sincsen. V.J. Önveszélyes A BKV belső vizsgálata nyomán 652 kontraktusból 43 cég 54 megbízását jelentették fel döntések Pest ^ a / . / . /Százmilliós ketes szerződések Meghaladja a 862 millió forintot az az összeg, amit a BKV 43 olyan cégnek fizetett ki, melyeket a most zárult, csaknem tíz hónapon át tartó belső vizsgálat nyomán a rendőrségen jelentett fel - tudtuk meg. A rostán 54 szerződés akadt fenn, ezekre 39 ezertől 212 millió forintig terjedő megbízási díjakat fizetett ki 2006-2009 között a közlekedési társaság. A feljelentett esetek egy része vélhetően „mutyi", míg másoknál a BKV saját felelőssége is felvetődik. Utóbbiak közül több szerződött partner „visszakézből" a BKV-t jelentette fel. LENGYEL TIBOR Megközelíti az egymilliárd forintot - pontosan 862,5 millió forint - az az összeg, amit a BKV olyan szerződések alapján fizetett ki összesen 43 cégnek, melyeket az elmúlt tíz hónapban jelentett fel, mivel felmerült az alapos gyanú „a törvényi előírások feljelentések megsértésére”. A tavaly nyári végkielégítési botrány hatására döntött szeptemberben úgy a cég felügyelőbizottsága, hogy az addigra a rendőrség által bekért 138 szerződés mellett további 500-at világíttat át az azt megelőző három évből. A munka nemrég zárult le: 652 szerződést vizsgáltak meg, ezek közül 54 kontraktust adtak át - hét részletben - feljelentéssel a nyomozó hatóságnak. A dokumentumok kétharmadát az értékesítési, illetve gazdasági területen kötött szerződések adták, ezt a részleget pedig a vizsgált időszak utolsó két évében az azóta a cégtől távozott korábbi vezérigazgató-helyettes, Regőczi Miklós irányította, aki a BKV-ügy 18 gyanúsítottjának egyike. (Regőczi a lapunknak adott interjújában azt mondta, nem írt alá szerződést használhatatlan tanulmányokra.) A belső ellenőrök hat kategóriába sorolták a kontraktusokat. Az egyik csoport volt az 54 feljelentéssel továbbított szerződés, 138 irat a „BRFK által lefoglalt” kategóriába esett, a legtöbb, 251 darab az „intézkedést nem igényel” minősítést kapta. További 186 szerződésnek a „belső intézkedést igényel” minősítése jelzi, hogy a feltárt hiányosságok a cégen belüli kontrollfolyamat erősítését igénylik. A feljelentéssel továbbított szerződések - legutóbb június 23-án két cég két megbízása ügyében fordult a BKV a hatósághoz - közt a legkisebb kifizetett értékű 39 ezer forintos, míg a legjelentősebb 212,6 millió forint értékű. Utóbbit a CEMI tanácsadó céggel kötötték 2007-ben: a szerződtetett elemzők napi 262-700 ezer forint közötti összegért adtak tanácsokat a cég átalakítására. A BKV-rostán összesen 54 megbízás akadt fenn Ezek vezettek egyébként a vitatott jogosságú, végkielégítésekkel járó több mint ezerfős létszámleépítés előkészítéséhez. A CEMI több szerződését is feljelentette a BKV, ám korábban Vadas László ügyvezető lapunknak azt mondta: nem érti, miért, hiszen munkájukat és a kifizetés jogosságát is alá tudják támasztani iratokkal. A „gyanúsnak” ítéltek közt van például az elhíresült mosolyellenőr-kampány csaknem 9 milliója, melyet azzal az FFVD Bt.-vel kötött a BKV, melynek ügyvezetője, Mátay László ugyanúgy a BKV-ügy egyik gyanúsítottja, mint élettársa, Horváth Éva, és utóbbinak egykori városházi főnöke, Hagyó Miklós. De feljelentette a BKV a „luxusmetró-tanulmányt” író kft.-t éppúgy, mint a csaknem 20 millióért nyílt napot szervező másik vállalkozást. Gyanúsnak „ítéltetett” a Combino villamosok PR-jára kifizetett 47 millió forint, a fénymásoló-állomány felméréséért számlázott 16 millió. Több feljelentett korábbi partner viszont a BKV-t tette felelőssé a feltárt hibákért, így „viszontperelte” a közlekedési céget. Ilyen volt például a Well Reklámügynökség vagy az Európa Szolgáltató Közhasznú Non-profit Kft. Jelentős kár a végkielégítések miatt is A BKV 822 millió forintot dobott ki az ablakon, ennyi a végkielégítéses „trükkök" kára - ezt Kocsis István vezérigazgató állapította meg tavaly ősszel az azt megelőző hat és fél év végkielégítési gyakorlatát vizsgáló belső jelentés alapján. A 10 millió forintnál nagyobb összeggel a cégtől távozott csaknem száz dolgozó munkaszerződését és „lelépési pénzét" vizsgáló jelentés az esetek felében állapította meg, hogy a dolgozók távozása anyagilag „súlyosan előnytelen" volt. Ugyanis 48 esetben olyan pénzeket fizettek ki a távozóknak, ami nem járt volna, vagy éppen vitatható „trükkökkel" tornászták fel a kiutalt összeget. A BKV 2003-2009 között összesen 1,7 milliárd forintot fizetett ki végkielégítésekre és a távozók egyéb juttatásaira. Tavaly novemberben a BKV a munkaügyi bíróságon támadta meg 31, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójának végkielégítését. 2009.09.09. 2009.09.18. 2009.12.07. 2010.01.20. 2010. 02.11. 2010. 02.16. 2010. 06.23. 1 cég, 2 ügy 1 cég, 1 ügy II cég, 13 ügy 10 cég, 12 ügy 10 cég, 14 ügy 8 cég, 10 ügy ■ 2 cég, 2 ügy Nemcsak a hatóságok vizsgálódtak-a közlekedési cég szerint is sok esetben merült fel a törvénysértés gyanúja fotó:K2 press A jelenlegi kormányzatnak egyelőre nincsenek konkrét tervei a mágnesszalagok ügyében Bizonytalan a Kenedi-bizottság jövője Nincs különösebb terv vagy elképzelés a Belügyminisztériumban a titkosszolgálati iratokat tartalmazó mágnesszalagok vizsgálatát végző új Kenedi-bizottság munkájára vonatkozóan - értesült lapunk kormányzati forrásból. Pedig a bizottság ügyében előnyös lenne tisztán látni: a háromtagú csoport elvben már végzi a munkát, ám egyes hírek szerint nem túl sok segítséggel és - önhibáján kívül - nem túl hatékonyan. A testület feladata, hogy felügyelje a több mint ötvenezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó 18 - az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, illetve korábban annak jogelődjénél, a Nemzetbiztonsági Hivatalnál őrzött - mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását. A bizottságnak joga van ahhoz is, hogy a kormányfőhöz forduljon azon titkosítások ügyében, amelyekkel nem ért egyet. Arról azonban nincsenek pontos információk, hogy hol tart a munka. Pedig a feladat elvégzésének határideje is van: 2011. május 31-ig kellene befejezni a válogatást. Kenedi János egy májusi nyilatkozata szerint a munka már beindult, és feladataik egy részét elvégezték. Más források ugyanakkor mostanában arról számolnak be, hogy a feldolgozás nem egészen úgy halad, ahogy kellene. A háromtagú bizottságnak munkája végeztével jelentést kellene készítenie, amelyet közzé kellene tennie. Nem túl biztató, hogy a kormánypártokban igen eltérő véleményen vannak a testületről; egyesek szerint nem is jöhetett volna létre kormányrendelettel. A kritizált rendeletet még a Bajnai-kormány adta ki, míg magát a bizottságot Bajnai Gordon jelentette be az előző Országgyűlés utolsó ülésnapján. Bajnai arról is beszélt, hogy amikor döntött a grémium életre hívásáról, nem egyeztetett egyetlen párttal sem. A bizottság munkájának beindulása nem volt minden problémától mentes, ám ez a mágnesszalagok ügyében egyáltalán nem meglepő. Nem volt zökkenőmentes a 2009 közepétől az év végéig a mágnesszalagok lementésén dolgozó informatikusbizottság létrehozása és munkája sem. Ahogy a 2007- 08-ban a papíron lévő iratok átvizsgálását végző első Kenedibizottság munkáját is kísérték problémák. A 2006-2010 közti szocialista kormányok által többször ígért, a rendszerváltás előtti iratok helyzetét rendező „dossziétörvényből” pedig semmi sem lett. H. B.B. Hasznos lenne Kenedi Jánosnak, ha tisztán láthatna fotó: K2 press