Népszava, 2010. október (137. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-20 / 245. szám

Választójog a határon túli magyaroknak is? Vélhetően kiveszik az alkot­mányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyar­­országi lakhelyhez köti, ezzel pedig választójogot kaphatnak a határon túli magyarok. Ezt Gulyás Gergely, az alkotmány­előkészítő bizottság fideszes al­­elnöke jelentette be. Bár a vá­lasztójog megadását az olykor homályos politikusi nyilatkoza­tok ellenére a Fidesz a parla­menti választások idején és az­óta is következetesen tagadta, emlékezetes Mikola István 2006-os kijelentése: „Ha most nyerni tudnánk, és utána az ötmillió magyarnak állampol­gárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden eldőlne.” Eközben ma jár le a bizottság munkacso­portjainak adott határidő, ameddig el kellett készíteniük részkoncepciójukat az új alap­törvényhez. Írásunk a 3. oldalon Magáncég menthet október 23-án Egy magáncéggel szerződött a kormány által megbízott ren­dezvényszervező az október 23-ai állami ünnepségek men­tőszolgálati biztosítására, szem­ben a korábbi évek gyakorlatá­val, hiszen eddig mindig az Or­szágos Mentőszolgálat (OMSZ) látta el a feladatot. A kormány­­szóvivő szerint a megbízott cég sokkal olcsóbban vállalja a munkát, mint az OMSZ. Nagy Anna azonban - üzleti titokra hivatkozva - nem árulta el, hogy melyik cégről van szó, és mennyiért vállalta a munkát. CIKKÜNK A 2. OLDALON Tárgyalások az otthonszülés miatt Tanúk meghallgatásával folyta­tódott Geréb Ágnes büntetőpe­re. A foglalkozás körében elkö­vetett, halált okozó gondatlan­sággal és más vétségekkel vá­dolt, felfüggesztett szülész-nő­gyógyász rosszul végződő ott­honszülésekben való közremű­ködéséről megoszlanak a véle­mények. Közben az egészség­ügyért felelős államtitkárság dolgozik a régóta elmaradt jogi szabályozáson, amely az év vé­géig el is készülhet. BŐVEBBEN A 11.OLDALON Az öngondoskodás elleni államcsínnyel igazságtalan közteherviselés párosul Orbán halálra ítélte a nyugdíjpénztárakat A magánnyugdíjpénztárak fo­kozatos államosítása nem a leendő nyugdíjasok biztonságát szolgálja, hanem a költségvetés pénzéhségét hivatott csillapíta­ni. A kormány indoklásai és be­jelentése, hogy a jövőben nem lesz kötelező a pályakezdőknek a belépés a magánnyugdíjpénz­­tárba, és az úgynevezett svéd modell dicsérete mind arról ta­ núskodik, hogy a kormány már régen döntött az érintettek feje felett, és megszünteti az idősko­ri egyéni gondoskodásnak ezt a világszerte ismert formáját. A kormányfő egy hírműsorban bejelentette, hogy az állam töb­bet már nem fog átutalni pénzt a mostani „nyugdíjtőzsdés rend­szerbe”, és azon dolgoznak, hogy az államnak befizetett já­rulékot névre szóló számlákon kezeljék. A magánnyugdíjpénz­tárak elleni államcsíny azért is felháborító, mert amikor az egyik kezével elvesz a kormány nagyvállalattól, nyugdíjára ta­karékoskodótól, a másikkal osztogat, amikor bevezeti a 16 százalékos egységes személyi jövedelemadót, ami elsősorban a lakosság jómódú rétegeit érin­ti kedvezően. Mint ahogy az is, hogy szintén 16 százalékra csökkenti a kamatadót és az osztalék adóját, amit a bruttó­sítással sem terhel, szemben a dolgozók étkezési jegyeivel, amelyekre rárakja ezt a terhet, természetesen az igazságosság és arányosság jelszavával. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 4. ÉS 5. OLDALON Továbbra sem tartja sárosnak magát az ajkai Mai Zrt. Másodfokon is megerősítette tegnap a bíróság Bakonyi Zol­tán, a Mai Zrt. vezérigazgatójá­nak szabadlábra helyezését. A cég kártalanítási tárgyalások­ba kezd a károsultakkal, a Mai Zrt. jogi képviselője szerint azonban kizárólag emberiessé­gi megfontolásból, s nem azért, mert elismernék felelősségüket. Ruttner György ügyvéd szakér­tői véleményekre hivatkozva a katasztrófa okai között említet­te, hogy rossz helyre tervezték és építették az 1980-as években az iszaptározó létesítményt, to­vábbá hogy a különböző ható­ságok kiadták, illetve meghos­­szabbították az engedélyeket, valamint hogy az 1997-es pri­vatizációnál az állam utasítá­sára egy utóbb hibásnak bizo­nyult döntés következtében föld alatti fallal vették körül a táro­zót. A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapka­tasztrófa miatt október 6-án ki­hirdetett veszélyhelyzetet. A ve­szélyhelyzet ellenére a kormány döntése nyomán a lakosság már múlt hét pénteken vissza­költözhetett a még lakható há­zakba Kolontáron. RÉSZLETEKA 12.OLDALON A veszélyhelyzet ellenére Kolontárra lassan visszatérnek a lakók, ám sokan elköltöznének a településről fotó: vajda József Veszélyben a demokrácia? Előretörnek a szélsőségesek? Mutassuk meg együtt, hogy van demokrácia, hogy nem engedünk a szélsőségeseknek! Támogassa Ön is a NÉPSZAVA karácsonyi Szép Szó mellékletét! AJANLO Gyurcsány felelős, de vajon miért? Konkrétumok említése nélkül vette célkeresztjé­be Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló kormánybiztos. Balsai István tegnapi bejelentése szerint a volt kormányfő ellen nyomozást lehet el­rendelni, mert úgy véli, Gyurcsány törvénytelenül utasította a rendőrséget. ► 2. OLDAL Nő a feszültség Franciaországban Franciaországban a nyugdíjreform elleni tün­tetések miatt egyre szél­sőségesebb a helyzet. En­nek ellenére Nicolas Sarkozy elnök közölte, véghezviszi a reformot. ► 8. OLDAL Fizetőssé teszik Velencét Fizetős lesz a Velencébe való belépés a hajóval és vonattal érkezők számára is. A turisták kétharmada reggel érkezik, este megy el, egy éjszakát sem tölt a városban, s emiatt a vá­ros bevétele is kevesebb. ► 11. OLDAL Madame Ribadier szerint a férjek mind... A) angyalok B) ördögök C) házasságtörők Telefonáljon, és nyerjen jegyet az Új Színházba! Ha helyesen válaszol a kérdésre, két fő részére jegyet nyerhet az Új Színház Fogat fogért című előadására! A válasszal hívja ma, október 20-án, 10.45 és 11.00 óra között a 06-1/299-7047-es telefonszámot! Az előadás időpontja: 2010. október 27., szerda, 19.00 óra.

Next