Népszava, 2010. november (137. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

Demonstrációk a jogállam védelmében Ma először, de nem utoljára de­monstrálnak a második Orbán­­kormány ellen áprilisi hatalom­ra kerülésük óta. A Demokrati­kus Charta délutáni megmoz­dulása csak a kezdete egy tün­tetéssorozatnak; holnap az LMP, 27-én pedig a szocialisták tiltakoznak tömegesen. Ráadá­sul, ha a büntetőadóról szóló törvényt, továbbá az ehhez kap­csolódó alkotmánymódosítást - Lázár János egyéni indítványai nyomán - ugyanebben a formá­ban fogadják el, a pedagógusok és más közszolgák is utcára vo­nulhatnak. A kormánypárt frakcióvezetőjének alkotmány­­bírósági jogköröket csorbító ja­vaslatait ma kezdi tárgyalni az Országgyűlés. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Közellenség lett a közszféra Célba vette a kormányzat a közszférát: jövőre a jelenlegi 690 ezres létszámot bevallottan 25-30, de akár 50 ezerrel is csökkenthetik. Minderre ráadá­sul indoklás nélkül is lehetőség lesz, ha az Országgyűlés elfo­gadja a fideszes képviselők önálló indítványát, amely a kor­mánytisztviselőkre vonatkozó passzust a közigazgatásban is bevezetné jövő januártól. A köz­ponti költségvetési intézmé­nyeknél az öt, a háttérintézmé­nyeknél pedig a tízszázalékos létszámleépítést takarékosság­gal magyarázzák. Az érdekkép­viseletek - melyek jogkörét egy másik javaslatban éppen szű­kíteni kívánja a kormány - és az MSZP politikai tisztogatást, klientúraépítést emlegetnek. Módosulhatnak a többi között az aljegyzőkre és az alpolgár­mesterekre vonatkozó szabá­lyok is. CIKKÜNK A 13. OLDALON Megvan a jövő évi költségvetés, amelyben azonban csak egy biztos: a bizonytalanság Hiánytrükk: hogyan lesz majd hét a háromból? A Matolcsy György nemzetgaz­dasági miniszter által a hétvé­gén bemutatott 2011-es költ­ségvetési tervezet nem győzte meg a hazai szakértőket. Csu­pán egyetlen dolog biztos: az Orbán-kormány tartja a Brüs­­­szelnek tett ígéretét, és három­­százalékos hiányt tervez. Mivel azonban a különadókkal és a magánnyugdíj-pénztári befize­tések befagyasztásával körül­belül ezermilliárd forint pluszt nyomtak a büdzsébe, annak tényleges hiánya jövőre 7-7,5 százalékos lesz. Mivel a gazda­sági növekedés a hazai és a külföldi elemzők szerint sem éri el a tervezett 3 százalékot, a szakemberek egyetértenek ab­ban, hogy csak a bizonytalan­ság biztos 2011-re. INFORMÁCIÓINK AZ 5. OLDALON A bivalybőr táskát már felváltotta a nemzeti színű szalaggal átkötött pendrive - a gondok azonban a jelek szerint megmaradtak fotók: K2 press Fokozták a terrorkészültséget a lefülelt levélbombák miatt Robbantottak Athénban Levélbomba robbant fel Görög­országban, szerencsére csak könnyebben sérült meg egy em­ber - a futárszolgálat alkalma­zottja - a detonációban. Az or­szágban több hasonló szerkeze­tet fogtak el, illetve hatástala­nítottak. A címzettek elsősor­ban a nagykövetségek voltak, de az egyik pokolgépet kimon­dottan Nicolas Sarkozy francia elnöknek adták volna fel. Az eset nem sokkal azután tör­tént, hogy tintapatronba rejtett PETN robbanóanyagot találtak a brit East Midlands repülőté­ren és Dubaiban. A bombaké­szítés mögött feltételezhetően a jemeni al-Kaida áll. Azt még nem tisztázták, hogy az ameri­kai zsinagógát vagy a repülőgé­pet akarták-e megsemmisíteni. A merényletkísérletek miatt több ország újabb erőteljes kor­látozásokat léptetett életbe a légiforgalomban. RÉSZLETEK A 8. OLDALON Tűzszerészek hatástalanítják a bombát Athénban fotó mti/ap Jogossá válhat a jogtalan ellenőrzés Bűncselekményeket is elkövet­hetnek majd a belső elhárítás emberei, hogy „csőbe húzzák” a rendőröket - ezt tartalmazza a hamarosan parlamenti záró­­szavazásra kerülő salátatör­vény. Ebben a januárban létre­hozandó Nemzeti Védelmi Szol­gálat (NVSZ) hatásköreiről is dönt a törvényhozás. Az új bel­ső elhárítási szervezet vezetője az a Bolcsik Zoltán lehet, akit a móri fiaskó után menesztettek a Nemzeti Nyomozó Iroda éléről. Bár a szakszervezetek tiltakoz­tak a jogszabály ellen, érveik jó­részt visszhang nélkül marad­tak. Eközben a Terrorelhárító Szolgálat emberei munkaköri leírás nélkül, „ad hoc” végzik feladataikat, miközben más szervek munkáját nehezítik. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Félidős választás az Egyesült Államokban Visszalendülhet az inga Barack Obama az Ohio állam­beli Clevelandben tartotta utol­só kampánygyűlését, Joe Biden alelnök társaságában. Az ame­rikai elnök elismerte, nehéz vá­lasztás előtt állnak a demokra­ták. Az elnök azzal biztatta a résztvevőket: a demokraták nem maradhatnak a partvona­lon, 2008 után most ismét el kell menniük szavazni, mert sok forog kockán. A félidős kongresszusi választások kilá­tásairól készült felmérések azt jelzik, visszalendülhet az inga a republikánusok felé. ÖSSZEÁLLÍTÁS a 9. OLDALON VÉLEMÉNY Fenntartható a gazdasági növekedés tervezett üteme? közgazdász A költségvetés 2013-ra kilyu­kad, mert hiányzik ezermil­liárd forint, így az egyensúly­­javítás nem fenntartható. Ha a folyamatok maradnak, ak­kor 2012-ben, illetve azután drámai egyensúlyromlás és még veszélyesebb gazdasá­gi visszaesés jöhet. ► 5. OLDAL BÉKÉSI LÁSZLÓ AJÁNLÓ Tovább repedt, de nem veszélyes az iszaptározó Újabb, néhány centiméte­res mozgást észleltek a szakemberek a négy hét­tel ezelőtt megsérült ajkai vörösiszap-tározó X. szá­mú kazettájának északi falán. Az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigaz­gatóság szerint ennek el­lenére a környező telepü­lések nincsenek veszély­ben. A tározón lévő repe­déseket és süllyedéseket a nap 24 órájában mérik. ► 16. OLDAL INTERJÚ Simon Gábor Még a populista politika szezonja van • Hosszú távon csak azt le­het eladni, ami mögött tartalom van • A kormánypárt adott ügyekben nem az igazat mondja, ez pedig előbb vagy utóbb visszaüt • A Fidesz versenyt fut az idővel, a választók több­sége idővel leválik erről a politikáról • Ha a szocialisták megtalál­ják az alkalmas eszközö­ket, az emberek vissza fognak térni hozzájuk • Világossá kell tenni, hogy a Fidesz elsősorban a te­hetősebb, jobb módú sza­vazók érdekeit szolgálja • Sok dolgot gyorsan újra kell gondolnunk, de a kapkodástól óvnám ma­gunkat ► 12. OLDAL

Next