Népszava, 2010. december (137. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-18 / 294. szám

Cseh László 200 méter vegyesen már a fináléig sem tudott eljutni Dubaiban Gyurta ezüstérmet szerzett fő számában Nem sokon múlt, hogy tegnap is folytatódjon a magyar úszó­válogatott vesszőfutása a Dubaiban rendezett rövid pá­lyás világbajnokságon. Ugyan­is 200 méter vegyesen Cseh László és Verrasztó Dávid már a fináléba sem tudott bekerül­ni, ami főleg az előbbi esetében számít finoman szólva is kelle­metlen meglepetésnek. Ettől függetlenül három számban azért érdekeltek voltunk a dél­utáni finálékban. A 200 méte­res női hátúszásban Jakabos Zsuzsanna nyolcadik lett úgy, hogy a győztestől több mint öt másodpercet kapott. Következett az a szám, ami­ben az eddigi rossz tapasztala­tok ellenére is éremben, sőt aranyéremben reménykedtünk. A férfiak 200 méteres mellúszá­sában ugyanis Gyurta Dániel a világbajnoki csúccsal került be a döntőbe. A normál medencé­ben ezen a távon olimpiai ezüstérmes, Európa- és világ­bajnok magyar szokásához hí­ven elképesztő rosszul rajtolt, ám szintén szokásához híven begyújtotta a rakétákat. Ám hiába repült szinte a vízben, Tomita Naoját nem tudta meg­előzni­­ a japán a világbajnoki csúcsot is elvette a magyar klasszistól­­, és a második he­lyen ért célba, megszerezve ez­zel válogatottunk első érmét. Bíztunk abban, hogy a női 100 méteres vegyes idei rövid­pályás Európa-bajnoka, Ver­rasztó Evelin is képes lesz oda­érni a dobogóra. Hiába, ugyan­is a magyar úszónő végül a ha­todik helyen végzett. Tegnap egyébként szinte valamennyi számban világbajnoki csúcs kellett az aranyéremhez, míg a vb eddigi hőse, Ryan Lochte a 400 után 200 vegyesen is világ­csúcsot úszott. népszava-információ Gyurta Dániel hajrája ezüstérmet ért 200 mellen fotó: szalmás Péter A DVSC balhés támadója vezérletével nyert végre egy nemzetközi kupameccset így is tud játszani, ha motivált. Kabát Péter A rendkívüli hideg ellenére fel­forrósodott a hangulat a debre­ceniek körül, amikor kiderült, hogy a mérkőzés előtti napon a magyar csapat két légiósát, Dajan Simacot és Dejan Miladinoszkit is csalásra pró­bálták rábírni. A futballistákat szálláshelyükön, a szobájuk­ban keresték fel. Természetesen erről is beszélt Herczeg András, a Debrecen szakvezetője a lefú­jás utáni sajtótájékoztatón, me­lyen tapssal köszöntötték őt az újságírók. „A játékosok szerda este je­lezték, hogy mi történt, mi azonnal értesítettük a Magyar Labdarúgó-szövetséget, és az európai szövetség (UEFA) Bu­dapesten tartózkodó illetéke­sét” - mondta a szakember.­­ „A két játékos kihallgatása és a jegyzőkönyv felvétele akkor fe­jeződött be, amikor már a pá­lyán melegített a két együttes a találkozó előtt. Ennek nem örültem.” A látottakkal azonban elége­dett lehetett a tréner. „Az első 10-15 perc után átvettük az irányítást, a második félidőben jobban játszottunk, és megér­demelten nyertünk. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy így zártuk a sorozatot, koráb­ban többször is közel álltunk a pontszerzéshez. Szeretnék min­denkinek köszönetet mondani, aki a nagy hideg ellenére kijött biztatni a csapatot. Külön ki kell emelnem a kétgólos Kabát Péter teljesítményét. Péter na­gyon motivált volt, nehéz fél év van mögötte. Két egymást köve­tő évben európai kupasorozat csoportkörében szerepeltünk, ez óriási dolog, ebben az évben mindent megnyertünk, bajnok­ságot, Magyar Kupát, Ligaku­pát és Szuperkupát, azt gondo­lom, a gyengébben sikerült őszi bajnoki szereplés ellenére büsz­kék lehetünk arra, amit elér­tünk” - fogalmazott Herczeg, akinek december 31-én lejár a szerződése, melynek meghos­­­szabbítására még nem került sor.­­ „Ezzel most nem szeret­nék foglalkozni, erről a témáról nincs mit mondanom. Ki aka­rom élvezni a Sampdoria felett aratott győzelmet.” A Sampdoria a hét végi Genoa elleni városi rangadó mi­att fiataljaival érkezett, az együttes csapatkapitánya a jó teljesítményt nyújtó magyar vá­logatott, Koman Vladimir volt. „Vasárnap nyerni akarunk a Genoa ellen, ezért maradtak otthon legjobbjaink” - mondta Domenico Di Carlo, a Samp tré­nere. „Fiataljaink mindent meg­próbáltak, összességében elége­dett vagyok velük. Nem bírtak a faggyal és a Debrecennel. A magyarok korábban is többször nyújtottak jó teljesítményt, megérdemelten nyertek. Azért adtam Komannak a csapatka­pitányi karszalagot, mert tud­tam, mennyire fontos neki, hogy Magyarországon léphet pályára, és ezzel akartam meg­köszönni, illetve elismerni azt a teljesítményét, amit nálunk ed­dig nyújtott.” b. p. Már a nyolcaddöntőben megismétlődik a tavalyi kiírás fináléja az Inter és a Bayern között Lyon: bejött a realitás Csillaghullás várható az európai klubtornák egye­nes kieséses szakaszának tavaszi folytatásakor: tegnap az UEFA nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének, illetőleg az Európa Liga 32-es mezőnyének párosítását. Előbbi sorozatban a legutóbbi döntő résztvevői adnak egymásnak randevút (az Inter a Bayernnel mécs­esel), s ismét összekerült a tavasszal találkozó Bar­celona és Arsenal, valamint Real Madrid és Olympique Lyon. A BL sorsolásakor kikötés volt, hogy 16-ok között nem játszhat azonos baj­nokságból, illetőleg azonos kvartettből érkező együttes. Nézzük, ki kivel csap össze a legjobb nyolc közé jutásért. Internazionale-Bayern A BL-nyolcaddöntő legpikán­­sabb találkozója: május 22-én ez a két gárda vívta a 2009/2010-es kiírás döntőjét, Madridban az olaszok 2-0-ra nyertek. Tavasz óta a két gárda összetételében jelentős változás nem esett, a kispadon annál inkább: a BL-siker legfőbb leté­teményese, a portugál José Mourinho Madridból szinte vissza sem tért Milánóba, alá­írt a Realhoz. Az utód, Rafa Benitez kész csapatot vehetett át, az eredmények mégsem jön­nek, sem a Serie A-ban, sem a BL-ben. A Bayern annyiban különb, hogy a BL-ben legalább menetel, igaz, egy nem túl erős négyes (B) élén végzett. O. Lyon-Real Madrid Mourinhót azért happolta el a királyi gárda az Intertől, mert Madridban már nagyon unják, hogy 2005 óta képtelenek túl­jutni az egyenes kieséses sza­kasz első körén. Tavasszal se sikerült, mivel a Lyon az ottho­ni 1-0 után Spanyolországban 1-1-et ért el. A franciák meg sem álltak az elődöntőig... „Jó volna ezúttal még tovább­jutni, s a döntőben szerepelni. Ehhez persze ki kéne ejteni a Madridot, és az elmúlt években többször véghezvittük ezt a bra­vúrt. Most azonban még nehe­zebb dolgunk lesz” - kommen­tálta a sorsolást a lyoni klubel­nök, Jean-Michel Aulas. A madridiaknak eddig még egy­szer sem sikerült legyőzniük francia riválisukat a BL-ben. Arsenal-Barcelona „A Barca szuperfavorit!” - Arséne Wenger, az ágyúsok me­nedzsere nyilatkozta ezt, mi­után csapata másodikként ju­tott tovább a csoportkörből. Mintha megérezte volna, hogy megint összekerülnek övéi a katalánokkal, mint tették azt a tavasszal. Akkor a 2-2-es lon­doni nyitány után az Arsenal 4- 1-re kapott ki a Camp Nouban. „Nehéz számunkra a sorsolás, de igyekszünk jobban teljesíte­ni, mint legutóbb” - közölte David Miles főtitkár. A felek 2006-ban a BL döntőjében ugyancsak találkoztak. Milan-Tottenham Visszatér Milánóba a Tottenham: a londoniak a tor­na előző fázisában az Intert előzték meg az elsőségért vívott harcban, s ugyan 4-3-ra kikap­tak a Giueseppe Meazzában, a második félidőben Gareth Bale szenzációs, emberhátrány da­cára elért mesterhármasa iga­zán emlékezetes marad. „Táma­­dófutballt játszunk, támadni megyünk ezúttal is Milánóba, mert mindenképp idegenbeli góllal akarjuk várni a visszavá­gót” - újságolta Darren Bales főtitkár. A Milan mindössze nyolc pontot szerzett, ez a leg­kevesebb a 16 közé jutottak kö­rében. Az olasz alakulatok gyengélkednek az európai po­rondon (4-ből csak 1 jutott to­vább az EL-ben, a BL-ben egyik sem végzett csoportja élén), így kemény párharcra van kilátás egy olyan vetélytárs ellenében, mely a BL-ben egyedüliként szerzett minden meccsén leg­alább két gólt. A további párharcok: AS Roma-Sahtar Donyeck Valencia-Schalke Marseille-Man. United Köbenhavn-Chelsea A csoportkörben második he­lyen végzett alakulatok az első meccsen házigazdaként az el­sőket fogadják február 15-16. vagy 22-23-án (a visszavágókat március 8-9. vagy 15-16-án rendezik). v. T. R. Csemegék az Európa Ligában Az Európa Liga 12 csoportjá­nak első két helyezettjéhez csatlakoztak a BL csoportköré­ben harmadikként végzett alakulatok. A 32 együttes kö­zött három olyan akad, amely foglalkoztat magyar légióst. Dzsudzsák Balázs PSV-je a francia Lille-t, a Juhász Rolan­­dot foglalkoztató Anderlecht az Ajaxot, míg a Huszti Szabolcsot alkalmazó Zenit a Young Boyst kapta. A Sevilla— Porto, a Rangers-Sporting és a Napoli—Villarreal igazi cseme­ge lesz. Az első mérkőzéseket február 17-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok Benfica-VfB Stuttgart BATE Boriszov-PSG Besiktas-Dinamo Kijev Arisz-Manchester City Rubin Kazany-Twente Young Boys-Zenit PAOK-CSZKA Moszkva Sevilla-Porto Lille-PSV Rangers-Sporting Metaliszt Harkiv-Bayer Leverkusen Napoli-Villarreal Anderlecht-Ajax Basel-Szpartak Moszkva Sparta Praha-Liverpool Lech Poznan-Braga RÖVIDEN Räikkönen a Fordhoz igazolt Úgy tűnik, Kimi Räikkönen körül mindig forr a levegő. A finn Jég­ember korában azzal került a címlapokra, hogy visszatér-e a Forma-1-be, most éppen a Citroennel való szakítása ad té­mát az újságíróknak. Az idei év­ben a WRC-ben próbált szeren­csét a francia csapat junior istál­lójánál, ám csalódást okozott, és a főtámogató, a Red Bull nem is titkolta, csalódott a finnben. Nos, jövőre már erre nem kerülhet sor, hisz Räikkönen - a finn Ilta- Sanomat értesülése szerint - a ri­vális Fordhoz és a rivális energia­­ital-gyártóhoz, a Monsterhez igazolt. Utóbbi állítólag a Nascarban is lehetőséget akar biztosítani az F1 2007-es világ­bajnokának. ► NÉPSZAVA Megint kikapott a hokivá­logatott A jesenicei négyes tornán a ma­gyar jégkorong-válogatott a szlovének ellen elszenvedett ve­reséget követően tegnap Auszt­ria ellen is vereséget szenvedett: nyugati szomszédunk gárdája 3:2 arányban verte meg a miein­ket, akik ma Norvégia ellen lép­nek jégre. ► NÉPSZAVA Évzáró gála pazar bemutatókkal A Magyar Torna Szövetség 125 éves jubileumi rendezvénysoro­zatának idei zárásaként tegnap Tornászgálát rendezett az FTC Kőbányi úti kézilabdacsarnoká­ban, amelyen a szövetség sport­ágainak egykori és jelenlegi kiválóságai is részt vettek, olim­piai, világ- és Európa-bajnokok. A gálán a MATSZ mind a hét szakágának versenyzői felléptek, kicsik és nagyok egyaránt. Lovas bemutatót tartott az újdonsült világbajnok Berki Krisztián, míg a hölgyeknél a gerenda és a talaj kapta a főszerepet. A népszava Van Bommel angol ajánlatai A nyári világbajnokság egyik leg­durvább játékosa, a Bayern Mün­chen hollandja, Mark van Bommel már januárban elhagy­hatja a bajor csapatot, hisz a kö­zéppályásnak állítólag ajánlatot tett a Tottenham és a Manches­ter City. A Bayern ötmillió euró fejében hajlandó elengedni játékos­át. ► népszava FOTÓ: BI­ÉLIK ISTVÁN

Next