Népszava, 2011. augusztus (138. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-13 / 189. szám
HÁTTÉR NÉPSZAVA 13 2011. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Hazánkon kívül számos ország líbiai nagykövetségén vették át a lázadók az uralmat és helyezték ki lobogójukat az épületen Rendszerváltás zajlott világszerte Svédországban a líbiai nagykövetség épületét szó szerint elfoglalták a líbiai tüntetők. Csupán a stockholmi rendőrségen múlott, hogy sikerült visszafoglalni azt. Hétfőn lesz fél éve, hogy tiltakozó akciók kezdődtek az észak-afrikai államban, melynek képviseletét egyre inkább átveszi a lázadók kormánya, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács. PINTÉR MÓNIKA Kevesen emlékeznek már rá, hogy hat hónapja, február 15-én mi is váltotta ki a líbiai tüntetéssorozatot, azon kívül persze, hogy a tunéziai és egyiptomi forradalom is hatással volt a térségre. Letartóztatták Fathi Terbíl nyíltan rendszerellenes ügyvédet - minden indoklás nélkül. Ekkor vonult ki először a kormányt szidalmazó tömeg az utcára Bengáziban, mely azóta a lázadók fellegvárává nőtte ki magát. A keleti város az Átmeneti Nemzeti Tanács „fővárosa” lett, s nyilatkozatban deklarálták, hogy céljuk Moamer Kadhafi líbiai vezető 1969 óta tartó uralmának megdöntése és szabad, demokratikus választások kiírása. Azonban a lázadók nem haladnak elég gyorsan, még a NATO támogatásával sem, polgárháborús helyzet alakult ki az országban. A patthelyzet háttere az a kelet-nyugati megosztottság, ami Líbiát jellemzi. Az ország 1934- ben három különböző tartományból, a nyugati Tripolitánia, a keleti Kireneika és a sivatagos Fezzán egyesítéséből született. Az olasz gyarmatosítás alatt, egészen 1951-ig Bengázi volt a főváros. Ebben az évben vívta ki a függetlenséget hazája számára Idrísz király, akit Kadhafi űzött el trónjáról 18 évvel később. Nem csoda, hogy a jelenlegi vezető nem nézi jó szemmel Bengázi növekedését. A kelet-nyugati törésvonal nem csak törzsi eredetű, hanem gazdasági és vallási alapokon is nyugszik. Kadhafi elsősorban a befolyásos nyugati családok erejére támaszkodik, a korábban a királyt támogató keleti, törzsi területeket súlyosan visszafejlesztette az elmúlt negyven év során. Jól mutatta ezt a Bengáziban tíz éve kitört AIDS-járvány is. A város ezen felül a lakosság egyharmadát magába foglaló szenusszi szekta központja is - Idrísz király ennek a vallásnak volt a vezetője. Viszont nem csak ők állnak fagyos viszonyban a jelenlegi rezsimmel, a szunnita vezetők sem nézték jó szemmel az egyházukat „megreformáló” Kadhafit. Mellettük áll a 20 éven aluliak népes tábora - a lakosság 60 százalékát teszik ki -, akik tanulmányaik befejeztével nem jutnak álláshoz, és az a másfél millió vendégmunkás, aki nincs megelégedve bérével és a munkakörülményekkel. így kezdődött idén a lázongás a líbiai vezetés ellen a megosztottság és a diszkrimináció nyomán. Március 1-jén az ENSZ- közgyűlés felfüggesztette Líbia tagságát a szervezet Emberi Jogi Tanácsában, rá négy napra megalakult Bengáziban az Átmeneti Nemzeti Tanács, melyet a lázadók Líbia átmeneti kormányaként szeretnének elismertetni. Még abban a hónapban melléjük álltak a nyugati hatalmak, március 17-én az ENSZ megszavazta a repüléstilalmi zónát Líbia felett, majd a hónap végén a NATO átvette a nemzetközi hadművelet irányítását. Azóta három oldalról próbálják támadni Tripolit: kelet felől, Bengázi irányából, délről, valamint nyugaton az olajkikötőn, Miszrátán keresztül. A rendszerváltás azonban főleg diplomáciai úton zajlott le. A Nyugat már amúgy is neheztelt Kadhafira, aki hatalomra kerülésével államosította az oly értékes olajat. A forradalmi vezetőből hirtelen líbiai „diktátor” lett. Elsőként Franciaország ismerte el a felkelők kormányát, március 10-én Párizs bejelentette: „a líbiai nép egyetlen képviselőjeként” ismeri el az ÁNT- ot. Nagykövetet küldtek Bengáziba, s a francia fővárosban diplomáciai képviseletet nyitottak a lázadók zöld-fekete-piros lobogójával. Nem kellett sok az egykori gyarmatosítóknak sem, Olaszország is csatlakozott Párizshoz. Lavinát indítottak el, újabb és újabb nyilatkozatok születtek az Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia részéről, hogy az ÁNT-ot ismerik el legitim kormánynak. A líbiai rezsim külügyi képviselői sorban váltak nem kívánatos személlyé, s lettek kiutasítva az egyes országokból. Volt, akinek csupán 24 óra állt rendelkezésére, hogy elhagyja az érintett államot. Július közepén a líbiai NATO- hadműveletet támogató szövetséges országok már a lázadó erőket ismerték el „törvényes kormányzó hatóságként”, hogy azok megkaphassák az általuk követelt pénzügyi támogatást. A több mint harminc országot, nemzetközi és regionális szervezetet tömörítő összekötő csoport megállapította: a Kadhafirendszernek nincs többé legitim hatalma Líbiában. Moszkva élesen bírálta a döntést, hangsúlyozták, aki egyetlen törvényes képviselőként a felkelők kormányát ismeri el, az a líbiai polgárháborúban az egyik fél pártjára áll, és elszigeteli a másikat. Oroszország tárgyaló félnek tekinti az ÁNT-ot, de Kadhafival sem szakítja meg kapcsolatait. Stockholmban kisebb ostromállapot alakult ki a héten. Líbiai tüntetők már harmadszorra támadták meg a követség épületét, ezúttal el is foglalva azt. Kadhafiról készült képeket és könyveket dobáltak ki az ablakon. A svéd rendőrség eleinte próbált velük tárgyalni, de amikor gyújtogatással fenyegetőztek, berontottak és őrizetbe vették a hét felkelőt. Eközben a líbiai fővárosban, Tripoliban sorra kezdtek bezárni a diplomáciai képviseletek, végül az Európai Unió tagállamai közül csak Magyarország tartotta nyitva misszióját. A nagykövetség technikai jellegű feladatokat hajt végre, a humanitárius segítségnyújtásra és a konzuli védelemre koncentrál. Marton Béla líbiai magyar nagykövet és Galli László első beosztott és konzul beköltöztek a tripoli konzulátus épületébe, ahol víz és villany van, élelmiszerért pedig szigorúan nappal járnak. Az ellopott vagy elvesztett úti okmányok pótlása mellett a folyamatos lövöldözés miatt sokszor „lelki segélyszolgálatot” is ellátnak. Még júliusban azt jelezték haza, hogy addig maradnak, amíg tudnak. Erre szükség is van, Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője ugyanis felkérte Magyarországot, képviselje továbbra is az uniót. Emellett hazánk az Egyesült Államok és Kanada képviseletét is ellátja Líbiában. A Kadhafi-ellenes forradalom kitörésekor hatezer uniós polgár tartózkodott az afrikai országban, s az idei statisztikák szerint minden hatodik európai az EU-n kívül tölti nyaralását. Ha bajba kerülnek, a nagykövetségen kérhetnek segítséget. A konzuli védelem nem csak az őrizetbe vétel vagy az útlevélpótlás esetére vonatkozik, hanem olyan problémákra, mint egy baleset vagy betegség. A jog biztonságot nyújt olyan válsághelyzetekben is, mint a líbiai tüntetéssorozat kirobbanása. A londoni líbiai nagykövetség ünnepli a lázadók zöld-fekete-piros lobogójának kitételét fotó: europress/getty Images/oliscarff Miután a külképviselet átállt a felkelők oldalára, az Al Wahda iskola zászlóit kicserélték, Kadhafi arcképeit a raktár mélyére suvasztották Egy diktatúra bukása Magyarországon Valószínűleg kevesen tudják, hogy idén forradalom zajlott le Magyarországon. És ez nem csak amolyan fülkeforradalom volt, hanem egy valódi revolúció vékonyka szelete. A líbiai események kapcsán az észak-afrikai állam budapesti nagykövetségnek és az általuk fenntartott iskolának is állást kellett foglalnia Kadhafi, illetve a lázadók mellett. A Népszava utánajárt, hogyan is történt a líbiai rendszerváltás Budapesten. Bár a líbiai felkelők és Kadhafi katonái még mindig nem jutottak dűlőre a február óta húzódó polgárháborúban, a magyarországi külképviselet már lejátszotta ezt a játszmát. A Stefánia úti nagykövetség épülete előtt február és március folyamán több ízben is tartottak demonstrációt, melyek nyomán végül kitűzték a felkelők pirosfekete-zöld lobogóját. Nagy ellenállásba igazából nem ütköztek, hiszen a régi nevén Líbiai Népi Iroda már körülbelül két éve nagykövet nélkül, bécsi irányítással működött. Érdekesebb volt a helyzet a budapesti Al Wahda Arab Iskolában, melyet a líbiai nagykövetség tart fönn, és máig az egyetlen budapesti intézmény, ahol arab nyelven folyik az oktatás. Így aztán nem csak líbiai, hanem más arab országokból származó lurkók is tanulnak a jelenleg hozzávetőlegesen százfős létszámú általános iskola és gimnáziumban. A líbiai igazgató irányítása alatt álló tanári kar is hasonlóan vegyes nemzetiségű, többségükben évtizedek óta itt élő arabok alkotják. Az 1990-es évek közepén alakult iskolában tulajdonképpen csupán az oktatás szelleme volt igazán líbiai, ugyanis a gyerekek tankönyvei az északafrikai országba érkeztek; ezekbe, ahol csak lehetett, belecsempészték Moammer Kadhafi, hivatalos megnevezésén a Líbiai Szocialista Népköztársaság Szeptember 1-jei Nagy Forradalma Vezérének „becses” gondolatait. Azonban a Forradalom Testvéri Vezérének és Útmutatójának „nagyságát” nem csak a könyvek, hanem az intézmény falai is sugallták, melyek tele voltak aggatva portréival. Ami pedig a legbizarrabb volt: a tanítás előtt minden reggel rutinünnepélyt tartottak, ahol egy rövid testmozgást követően az iszlám történetének legfontosabb szellemi anyagaiból, a Koránból, Mohamed próféta bölcsességeiből, majd pedig Kadhafi Zöld Könyvéből idézgettek a diákok, miközben felvonták a diktátor zöld zászlóját, és végezetül elénekelték a líbiai himnuszt. Az ünnepély során a nebulóknak el kellett szavalniuk Kadhafi nézeteit a színek hierarchiájáról - az általa preferált, az iszlámtól elsajátított zöldhöz képest a többi szín nem igazi. A ceremónia során a diákoknak tanúbizonyságot kellett tenniük, hogy vallásuk az iszlám, kontinensük Afrika (holott a diákok nagy része a Közel-Keletről származik) és útmutatójuk a Zöld Könyv. „A diktatúra kis szigete alakult volna itt ki, ha mi, tanárok nem lazítottuk volna fel” - mondja az Al Wahda egyik vezető tanára. Az oktatók nagy része nem vett részt a reggeli ünnepségeken, annak ellenére, hogy az kötelezően előírták, és Az iszlámtól elsajátított zöldhöz képest a többi szín nem igazi a líbiai konzul többször meg is rótta a távolmaradókat. A tanári szobában rendszerint hangosan fejtették ki diktatúraellenes nézeteiket, sőt, még az igazgatónak is célozgattak virágnyelven a Kadhafi-rezsim hibáira. Amikor idén elkezdődtek az arab lázongások, felbolydult az iskola. „A tunéziai és egyiptomi események után mindenki tudta, hogy a következő célpont Kadhafi lesz” - mondja a tanár. A felismerést követően felhagytak a reggeli ünnepélyekkel, de egyelőre nem tettek komolyabb lépéseket. Bár a tanári testület megállapodott, hogy a diákoknak nem kommentálják az eseményeket, ez elkerülhetetlennek bizonyult. A médiából jól értesült tanulók tudták, hogy mi történik, és a tanáraiktól vártak magyarázatot, illetve útmutatást. „Éppen egy líbiai tanár szorgalmazására végül elkezdtünk beszélni a líbiai eseményekről, de nem mondtunk nekik többet annál, mint ami történik” - mondja a tanár. Miután márciusban a nagykövetség átállt a felkelők oldalára, az Al Wahda iskola is megtette a szükséges lépést: a zászlót kicserélték, és Kadhafi arcképeivel egyetemben a raktár mélyére suvasztották. „Arra gondoltunk, hogy egy nap múzeumot nyitunk ezekből a tárgyakból. Nem vagyunk a rossz dolgok erőltetett felejtésének hívei, hiszen a múlt eltörölhetetlen része a jelenünknek is” - magyarázza a tanár. A rendszerváltás után az iskola életében új fejezet kezdődik. Egyrészt a finanszírozási gondokat is meg kell valahogy oldaniuk, ha Líbiában a jelenlegi kettős helyzet marad meg. A felkelőknek ugyanis nem biztos, hogy telik rá, Kadhafi pedig már elzárta a pénzcsapot. Másrészt a könyveket és vizsgaanyagokat is át kell írni, és új alapokra kell helyezni az iskola szellemiségét. „A tankönyvekben nincs helye Kadhafi gondolatainak, mert amit az az ember mondott, annak semmi köze a kultúrához” - mondja a tanár. Bár az Al Wahda jövője csak most körvonalazódik, a tanárok és a diákok már ma sokkal inkább magukénak érzik az intézményt, hiszen együttes erővel buktattak meg benne egy diktatúrát. HASSAN SZIHÁM KLAUDIA ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK