Népszava, 2011. augusztus (138. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-13 / 189. szám

HÁTTÉR NÉPSZAVA 13 2011. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Hazánkon kívül számos ország líbiai nagykövetségén vették át a lázadók az uralmat és helyezték ki lobogójukat az épületen Rendszerváltás zajlott világszerte Svédországban a líbiai nagykövetség épületét szó szerint elfoglalták a líbiai tüntetők. Csupán a stock­holmi rendőrségen múlott, hogy sikerült vissza­foglalni azt. Hétfőn lesz fél éve, hogy tiltakozó ak­ciók kezdődtek az észak-afrikai államban, melynek képviseletét egyre inkább átveszi a lázadók kor­mánya, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács. PINTÉR MÓNIKA K­evesen emlékeznek már rá, hogy hat hónapja, feb­ruár 15-én mi is váltotta ki a líbiai tüntetéssorozatot, azon kívül persze, hogy a tuné­ziai és egyiptomi forradalom is hatással volt a térségre. Letar­tóztatták Fathi Terbíl nyíltan rendszerellenes ügyvédet - minden indoklás nélkül. Ekkor vonult ki először a kormányt szidalmazó tömeg az utcára Bengáziban, mely azóta a láza­dók fellegvárává nőtte ki magát. A keleti város az Átmeneti Nem­zeti Tanács „fővárosa” lett, s nyilatkozatban deklarálták, hogy céljuk Moamer Kadhafi lí­biai vezető 1969 óta tartó ural­mának megdöntése és szabad, demokratikus választások ki­írása. Azonban a lázadók nem haladnak elég gyorsan, még a NATO támogatásával sem, pol­gárháborús helyzet alakult ki az országban. A patthelyzet háttere az a ke­let-nyugati megosztottság, ami Líbiát jellemzi. Az ország 1934- ben három különböző tarto­mányból, a nyugati Tripolitánia, a keleti Kireneika és a sivata­gos Fezzán egyesítéséből szüle­tett. Az olasz gyarmatosítás alatt, egészen 1951-ig Bengázi volt a főváros. Ebben az évben vívta ki a függetlenséget hazá­ja számára Idrísz király, akit Kadhafi űzött el trónjáról 18 évvel később. Nem csoda, hogy a jelenlegi vezető nem nézi jó szemmel Bengázi növekedését. A kelet-nyugati törésvonal nem csak törzsi eredetű, hanem gazdasági és vallási alapokon is nyugszik. Kadhafi elsősor­ban a befolyásos nyugati csalá­dok erejére támaszkodik, a ko­rábban a királyt támogató ke­leti, törzsi területeket súlyosan visszafejlesztette az elmúlt negyven év során. Jól mutatta ezt a Bengáziban tíz éve kitört AIDS-járvány is. A város ezen felül a lakosság egyharmadát magába foglaló szenusszi szek­ta központja is - Idrísz király ennek a vallásnak volt a veze­tője. Viszont nem csak ők áll­nak fagyos viszonyban a jelen­legi rezsimmel, a szunnita ve­zetők sem nézték jó szemmel az egyházukat „megreformáló” Kadhafit. Mellettük áll a 20 éven aluliak népes tábora - a lakosság 60 százalékát teszik ki -, akik tanulmányaik befe­jeztével nem jutnak álláshoz, és az a másfél millió vendégmun­kás, aki nincs megelégedve bé­rével és a munkakörülmé­nyekkel. így kezdődött idén a lázongás a líbiai vezetés ellen a megosz­tottság és a diszkrimináció nyo­mán. Március 1-jén az ENSZ- közgyűlés felfüggesztette Líbia tagságát a szervezet Emberi Jo­gi Tanácsában, rá négy napra megalakult Bengáziban az Át­meneti Nemzeti Tanács, melyet a lázadók Líbia átmeneti kor­mányaként szeretnének elis­mertetni. Még abban a hónap­ban melléjük álltak a nyugati hatalmak, március 17-én az ENSZ megszavazta a repülésti­­lalmi zónát Líbia felett, majd a hónap végén a NATO átvette a nemzetközi hadművelet irányí­tását. Azóta három oldalról próbálják támadni Tripolit: ke­let felől, Bengázi irányából, dél­ről, valamint nyugaton az olaj­kikötőn, Miszrátán keresztül. A rendszerváltás azonban fő­leg diplomáciai úton zajlott le. A Nyugat már amúgy is neheztelt Kadhafira, aki hatalomra kerü­lésével államosította az oly ér­tékes olajat. A forradalmi veze­tőből hirtelen líbiai „diktátor” lett. Elsőként Franciaország is­merte el a felkelők kormányát, március 10-én Párizs bejelen­tette: „a líbiai nép egyetlen kép­viselőjeként” ismeri el az ÁNT- ot. Nagykövetet küldtek Bengá­­ziba, s a francia fővárosban diplomáciai képviseletet nyitot­tak a lázadók zöld-fekete-piros lobogójával. Nem kellett sok az egykori gyarmatosítóknak sem, Olaszország is csatlakozott Pá­rizshoz. Lavinát indítottak el, újabb és újabb nyilatkozatok születtek az Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia részéről, hogy az ÁNT-ot isme­rik el legitim kormánynak. A lí­biai rezsim külügyi képviselői sorban váltak nem kívánatos személlyé, s lettek kiutasítva az egyes országokból. Volt, akinek csupán 24 óra állt rendelkezé­sére, hogy elhagyja az érintett államot. Július közepén a líbiai NATO- hadműveletet támogató szövet­séges országok már a lázadó erőket ismerték el „törvényes kormányzó hatóságként”, hogy azok megkaphassák az általuk követelt pénzügyi támogatást. A több mint harminc országot, nemzetközi és regionális szer­vezetet tömörítő összekötő cso­port megállapította: a Kadhafi­­rendszernek nincs többé legi­tim hatalma Líbiában. Moszk­va élesen bírálta a döntést, hangsúlyozták, aki egyetlen törvényes képviselőként a felke­lők kormányát ismeri el, az a lí­biai polgárháborúban az egyik fél pártjára áll, és elszigeteli a másikat. Oroszország tárgyaló félnek tekinti az ÁNT-ot, de Kadhafival sem szakítja meg kapcsolatait. Stockholmban kisebb ost­romállapot alakult ki a héten. Líbiai tüntetők már harmad­szorra támadták meg a követ­ség épületét, ezúttal el is foglal­va azt. Kadhafiról készült képe­ket és könyveket dobáltak ki az ablakon. A svéd rendőrség elein­te próbált velük tárgyalni, de amikor gyújtogatással fenyege­tőztek, berontottak és őrizetbe vették a hét felkelőt. Eközben a líbiai fővárosban, Tripoliban sorra kezdtek bezár­ni a diplomáciai képviseletek, végül az Európai Unió tagálla­mai közül csak Magyarország tartotta nyitva misszióját. A nagykövetség technikai jellegű feladatokat hajt végre, a huma­nitárius segítségnyújtásra és a konzuli védelemre koncentrál. Marton Béla líbiai magyar nagykövet és Galli László első beosztott és konzul beköltöztek a tripoli konzulátus épületébe, ahol víz és villany van, élelmi­szerért pedig szigorúan nappal járnak. Az ellopott vagy elvesz­tett úti okmányok pótlása mel­lett a folyamatos lövöldözés mi­att sokszor „lelki segélyszolgá­latot” is ellátnak. Még július­ban azt jelezték haza, hogy ad­dig maradnak, amíg tudnak. Erre szükség is van, Catherine Ashton, az EU külügyi főképvi­selője ugyanis felkérte Magyar­­országot, képviselje továbbra is az uniót. Emellett hazánk az Egyesült Államok és Kanada képviseletét is ellátja Líbiában. A Kadhafi-ellenes forradalom kitörésekor hatezer uniós pol­gár tartózkodott az afrikai or­szágban, s az idei statisztikák szerint minden hatodik európai az EU-n kívül tölti nyaralását. Ha bajba kerülnek, a nagykö­vetségen kérhetnek segítséget. A konzuli védelem nem csak az őrizetbe vétel vagy az útlevél­pótlás esetére vonatkozik, ha­nem olyan problémákra, mint egy baleset vagy betegség. A jog biztonságot nyújt olyan válság­­helyzetekben is, mint a líbiai tüntetéssorozat kirobbanása. A londoni líbiai nagykövetség ünnepli a lázadók zöld-fekete-piros lobogójának kitételét fotó: europress/getty Images/oli­scarff Miután a külképviselet átállt a felkelők oldalára, az Al Wahda iskola zászlóit kicserélték, Kadhafi arcképeit a raktár mélyére suvasztották Egy diktatúra bukása Magyarországon Valószínűleg kevesen tudják, hogy idén forradalom zajlott le Magyarországon. És ez nem csak amolyan fülkeforradalom volt, hanem egy valódi revolúció vékonyka szelete. A líbiai események kapcsán az észak-afrikai állam budapesti nagykö­vetségnek és az általuk fenntartott iskolának is állást kellett foglalnia Kadhafi, illetve a lázadók mellett. A Népszava utá­najárt, hogyan is történt a líbiai rendszerváltás Budapesten. Bár a líbiai felkelők és Kadhafi katonái még mindig nem jutot­tak dűlőre a február óta húzó­dó polgárháborúban, a magyar­­országi külképviselet már leját­szotta ezt a játszmát. A Stefá­nia úti nagykövetség épülete előtt február és március folya­mán több ízben is tartottak de­monstrációt, melyek nyomán végül kitűzték a felkelők piros­­fekete-zöld lobogóját. Nagy el­lenállásba igazából nem ütköz­tek, hiszen a régi nevén Líbiai Népi Iroda már körülbelül két éve nagykövet nélkül, bécsi irá­nyítással működött. Érdekesebb volt a helyzet a budapesti Al Wahda Arab Isko­lában, melyet a líbiai nagykö­vetség tart fönn, és máig az egyetlen budapesti intézmény, ahol arab nyelven folyik az ok­tatás. Így aztán nem csak lí­biai, hanem más arab orszá­gokból származó lurkók is ta­nulnak a jelenleg hozzávetőle­gesen százfős létszámú általá­nos iskola és gimnáziumban. A líbiai igazgató irányítása alatt álló tanári kar is hasonlóan ve­gyes nemzetiségű, többségük­ben évtizedek óta itt élő arabok alkotják. Az 1990-es évek közepén alakult iskolában tulajdonkép­pen csupán az oktatás szelleme volt igazán líbiai, ugyanis a gyerekek tankönyvei az észak­afrikai országba érkeztek; ezek­be, ahol csak lehetett, bele­csempészték Moammer Kadha­fi, hivatalos megnevezésén a Lí­biai Szocialista Népköztársaság Szeptember 1-jei Nagy Forra­dalma Vezérének „becses” gon­dolatait. Azonban a Forradalom Testvéri Vezérének és Útmuta­tójának „nagyságát” nem csak a könyvek, hanem az intéz­mény falai is sugallták, melyek tele voltak aggatva portréival. Ami pedig a legbizarrabb volt: a tanítás előtt minden reg­gel rutinünnepélyt tartottak, ahol egy rövid testmozgást kö­vetően az iszlám történetének legfontosabb szellemi anyagai­ból, a Koránból, Mohamed pró­féta bölcsességeiből, majd pedig Kadhafi Zöld Könyvéből idéz­gettek a diákok, miközben fel­vonták a diktátor zöld zászlóját, és végezetül elénekelték a líbiai himnuszt. Az ünnepély során a nebulóknak el kellett szaval­niuk Kadhafi nézeteit a színek hierarchiájáról - az általa pre­ferált, az iszlámtól elsajátított zöldhöz képest a többi szín nem igazi. A ceremónia során a diá­koknak tanúbizonyságot kellett tenniük, hogy vallásuk az isz­lám, kontinensük Afrika (holott a diákok nagy része a Közel-Ke­letről származik) és útmutató­juk a Zöld Könyv. „A diktatúra kis szigete ala­kult volna itt ki, ha mi, tanárok nem lazítottuk volna fel” - mondja az Al Wahda egyik ve­zető tanára. Az oktatók nagy része nem vett részt a reggeli ünnepségeken, annak ellenére, hogy az kötelezően előírták, és Az iszlámtól elsajátított zöldhöz képest a többi szín nem igazi a líbiai konzul többször meg is rótta a távolmaradókat. A taná­ri szobában rendszerint hango­san fejtették ki diktatúraelle­nes nézeteiket, sőt, még az igaz­gatónak is célozgattak virág­nyelven a Kadhafi-rezsim hi­báira. Amikor idén elkezdődtek az arab lázongások, felbolydult az iskola. „A tunéziai és egyiptomi események után mindenki tud­ta, hogy a következő célpont Kadhafi lesz” - mondja a tanár. A felismerést követően felhagy­tak a reggeli ünnepélyekkel, de egyelőre nem tettek komolyabb lépéseket. Bár a tanári testület megál­lapodott, hogy a diákoknak nem kommentálják az esemé­nyeket, ez elkerülhetetlennek bizonyult. A médiából jól érte­sült tanulók tudták, hogy mi történik, és a tanáraiktól vár­tak magyarázatot, illetve útmu­tatást. „Éppen egy líbiai tanár szorgalmazására végül elkezd­tünk beszélni a líbiai esemé­nyekről, de nem mondtunk ne­kik többet annál, mint ami tör­ténik” - mondja a tanár. Miután márciusban a nagy­­követség átállt a felkelők olda­lára, az Al Wahda iskola is megtette a szükséges lépést: a zászlót kicserélték, és Kadhafi arcképeivel egyetemben a rak­tár mélyére suvasztották. „Ar­ra gondoltunk, hogy egy nap múzeumot nyitunk ezekből a tárgyakból. Nem vagyunk a rossz dolgok erőltetett felejtésé­nek hívei, hiszen a múlt eltöröl­­hetetlen része a jelenünknek is” - magyarázza a tanár. A rendszerváltás után az is­kola életében új fejezet kezdő­dik. Egyrészt a finanszírozási gondokat is meg kell valahogy oldaniuk, ha Líbiában a jelen­legi kettős helyzet marad meg. A felkelőknek ugyanis nem biz­tos, hogy telik rá, Kadhafi pe­dig már elzárta a pénzcsapot. Másrészt a könyveket és vizs­gaanyagokat is át kell írni, és új alapokra kell helyezni az is­kola szellemiségét. „A tanköny­vekben nincs helye Kadhafi gondolatainak, mert amit az az ember mondott, annak semmi köze a kultúrához” - mondja a tanár. Bár az Al Wahda jövője csak most körvonalazódik, a tanárok és a diákok már ma sokkal inkább magukénak ér­zik az intézményt, hiszen együttes erővel buktattak meg benne egy diktatúrát. HASSAN SZIHÁM KLAUDIA ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK

Next