Népszava, 2011. szeptember (138. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-21 / 221. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Engedélyezte a Fővárosi Bíróság a jövő szombatra hirdetett szakszervezeti nagygyűlést, valamint a másnapra tervezett felvonulás rendőrségi tiltását sem tartotta indokoltnak. Egyetértett a rendőrséggel viszont abban, hogy szeptember 29-től nem lehet ülősztrájkot tartani a Clark Ádám téren, mert az jelentősen akadályozná a forgalmat. A D-Daynek nevezett tüntetéssorozat szervezői újabb akciókra készülnek. Közben a médiahatósághoz fordultak, mert a köztévék nem számoltak be a kezdeményezésről. BŐVEBBEN A 3. OLDALON „Budai nem szemorvos, hogy jól lásson” Csak tüzelik Havas Szófia amúgy sem kicsi harci kedvét a sorozatos kormányzati támadások. Az MSZP egészségügyi szakpolitikusának nevét az utóbbi hónapokban többször gyanúba keverte az elszámoltatási kormánybiztos, de ő továbbra is biztos igazában. Úgy látja: veszélyes ellenfélnek tarthatják, mert azon kevesek közé tartozik, akik nyílt színen bírálják a kabinetet. Ráadásul nem is egy gyanús ügyet vitt nyilvánosság elé, például az egészségügy átalakításának tervei kapcsán, és még maradt is a tarsolyában. INTERJÚ A 12. OLDALON 2011. SZEPTEMBER 21SZERDA 138. ÉVFOLYAM 221. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 175 FORINT Mégis igazságos, progresszív adórendszer helyett Orbán toldozza, toldozza az szja-rendszert megtartható két tüntetés Kőbe sem vésték, máris megszűnik az egykulcsos A 202 ezer forint felett keresőknek átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetniük, amiből a náluk is kevesebb bérért dolgozó társaikat kompenzálnák - jelentette be tegnap késő este a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapjára diszkréten feltett közleményben. A bejelentés annyit jelent, hogy - bár be nem ismeri -, de a mészárszékre hurcolták az Orbán-kormány első számú szent tehenét, az egykulcsos jövedelemadót. Nem azért, mert belátták, hogy az nem igazságos, és a gazdagokhoz csoportosítja át a jövedelmeket, hanem azért, mert tartanak az emberek jogos felháborodásától, amiért a kisjövedelműek jövőre akár havi 10 ezer forinttal is kevesebbet keresnének az adójóváírás megszüntetése miatt. Orbán Viktor ahelyett, hogy beismerné az adórendszere tarthatatlanságát, minden lehetséges eszközzel toldozza, foldozza azt. A közlemény szerint a már tavaly is a munkaadókra hárított bérkompenzáció egy részét az állam visszatéríti nekik. Ezzel egy időben jelentették be, hogy jövőre 92 ezer forintra emelik a minimálbért és 108 ezerre a garantált bérminimumot, és 5 százalékos átlagos béremelést javasolnak a versenyszféra vállalatainak. A javaslat közzétételének módja - késő este a minisztérium honlapján arra is rávilágít, hogy a Fidesz-kormány tart a közvélemény reagálásától, ezúttal azoktól, akiknek a nem túl nagy bérét kurtítja meg szolidaritásról beszélve. Mivel egyelőre nem ismertek a részletek, így nem tudni pontosan, kiket szólítanak a kasszához. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Lehetsz népszerű, de egyház nem Az új egyházi törvény nem volt tekintettel arra, hogy melyek a valóban működő egyházak, amelyek közössége kész is anyagilag támogatni felekezetét, az egyházi státuszról sokkal inkább politikai megfontolások alapján döntöttek. Mindez jól kimutatható az adózók által az egyházaknak tavaly felajánlott egy százalékok összegéből. A napokban nyilvánosságra hozott szja-felajánlásokból kiderül, hogy az első 20, adózók által támogatott egyház között 12 olyan van, amelyet a jogszabály nem ismer el egyházként a jövőben. Mivel a jövőben csak egyesületként működhetnek, január 1-jétől csak a civil szervezetek részére felajánlható egyszázalékos támogatásra lesznek majd jogosultak. Írásunk a 2. oldalon Rekord összeget vettek el a közintézményektől Összesen mintegy 600 milliárd forintot zárol a kormány a minisztériumok, közintézmények költségvetéséből. Ezzel az idei költségvetésen tátongó, kis híján 1000 milliárd forintos hiányát igyekszik a kabinet befoltozni. Az újabb elvonás miatt a minisztériumok és köz-, illetve háttérintézmények tucatjai kénytelenek lemondani már betervezett fejlesztésekről, beruházásokról. A szakemberek szerint ilyen mértékű zárolásra eddig még nemigen akadt példa. Ezeket az összegeket, ha végleg el nem vonja a kormányzat, elvileg jövőre még fölhasználhatják az érintettek, csakhogy akkor a 2012-es büdzsét terhelnék a kiadások. Sokkal valószínűbb a végleges elvonás. Az is talány, hogy miért kell az év utolsó negyedében ilyen drasztikus módon megkurtítani egy költségvetést, amit már többször is módosítottak. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 13. OLDALON Sokan kaphatnak kevesebb nyugdíjat Továbbra sem tudni biztosat az alapnyugdíj bevezetéséről és a tervezett nyugdíj-átalakításról, pedig a kérdés csaknem 3 millió embert érint. Hiába érdeklődtünk a Miniszterelnökségen, nem kaptunk választ a kérdéseinkre. A lapunk által megkérdezett közgazdász úgy tudja, jövő januártól 20 százalékkal csökkentik a korábban megállapított ellátásokat, igaz, mindenki kapna 20 ezer forint alapnyugdíjat. Ezzel a 100 ezer forint feletti ellátásból élők veszítenek. Akik nem dolgoztak 20 évet, egyáltalán nem kapnak pénzt, a 100 ezer forintnál kevesebből élők viszont néhány ezer forintot nyernek. Egy másik nyugdíjszakértő ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy 2012-től bevezethető-e az új rendszer, szerinte ugyanis a nyugdíjas új adatainak kiszámítására és feldolgozására nincs meg a kellő apparátus. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy egy-két éven belül eszerint alakítják át a rendszert. Az szinte biztos, hogy a jelenleg aktív korúak már nem kapnak munkanyugdíjat, csak az egyéni számlájukon felhalmozott összeg alapján kapnak majd ellátást. CIKKÜNKA 3.OLDALON Sötét jövő rajzolódik ki az idősek előtt fotó: vajda József VÉLEMÉNY Kik a jövő évi adóváltozások legnagyobb vesztesei? VADÁSZ IVÁN a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke Akik elvesztik az adójóváírásukat. Az igaz, hogy egy modern adórendszernek nem lenne szabad sem adójóváírást, sem szuperbruttót tartalmaznia, de támogatást kellene adni annak, aki rászorul. A rászorultság fogalma azonban nem fér bele a Fidesz karakterébe. Az természetes, hogy az államnak bevételekre van szüksége, s keresi ennek forrását. Krízis idején progresszív adótáblát kell alkalmazni. Nálunk nem így van. ► 5. OLDAL INTERJÚ Háy János A kultúra nem luxus • Ez egy panaszkodós ország • A cselekvésre kellene koncentrálnunk, nem az önsajnálatra • A kultúra nélkülözhetetlen velejárója az emberi létnek • Minden magyarnak be kell tartani egyfajta európai minimumot • A szakemberek politikai megítélése mindig a középszernek kedvez • Magyarország kicsi, ha tetszik, ha nem, nincs két elitje ► 6. OLDAL