Népszava, 2011. október (138. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-18 / 244. szám

N­É­PSZ­AVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban MSZP: még nincs döntés a kiválásról Megbeszélésre hívta csütörtök­re Gyurcsány Ferencet és tá­mogatóit az MSZP elnöke, hogy lezárják a párt belső vitáit. Mesterházy Attila a szocialista frakció ülése után azt mondta, továbbra is bizonytalan a pár­ton belüli helyzet, és ez a lehe­tő legrosszabb, ami történhet, s ennek haszonélvezője Orbán Viktor. Bejelentette, a frakció 58 tagja közül 57-en, köztük a volt kormányfő és támogatói is aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy ma­radnak, ám ezt kilencen csak rövid távra tartják érvényes­nek. „Ha a távozás mellett dön­tünk, arról haladéktalanul tá­jékoztatni fogunk Téged” - írta Gyurcsány Mesterházynak. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON Lázár bővítené a felelősségre vonás lehetőségét Módosítaná a büntető törvény­­könyvet (Btk.) a Fidesz annak érdekében, hogy több, a nürn­bergi bíróságon alkalmazott jogelvre vonatkozó nemzetközi egyezmény legyen része a Btk.­­nak. Lázár János közölte: ezál­tal „újabb lehetőség” nyílhat „az 1956-ban elkövetett, emberiség­­ellenes bűnök kapcsán a fele­lősségre vonásra, amire az el­múlt húsz esztendőben érdem­ben nem nyílt mód és lehető­ség”. A Fidesz-frakcióvezető an­nak lehetőségét is vizsgálná, hogy fizettethető-e jóvátételi adó azokkal, akik korábban a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tisztségviselői voltak. BŐVEBBEN A 3. OLDALON „Durva, megalázó és emberellenes a fedél nélküliek bebörtönzése" Több százan tüntettek a hajléktalanokért Több száz civil tüntetett úgyne­vezett börtönperformansszal a Parlament előtt a szabálysérté­si törvény szigorítása ellen. Az Országgyűlés napirendjén ugyanis szerepelt az a fővárosi fideszes polgármesterek által benyújtott javaslat, amely még embertelenebb fellépést tenne lehetővé a hajléktalanokkal szemben. A tervezet szerint el­zárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel sújtha­tók azok, akiket fél éven belül másodszor vonnak felelősségre azért, mert az utcán laknak. RÉSZLETEK A 16. OLDALON Földön fekve tiltakoztak az embertelenség ellen fotó: vajda József 2011. OKTÓBER 18., KEDD 138. ÉVFOLYAM 244. SZÁM www.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NE­PSZAVA.HU ÁRA: 165 FORINT Elmarad a kormánypárti megemlékezés, mert a pártelnök nem ér rá, Brüsszelbe utazik Orbán nélkül nem lehet Fidesz-nagygyűlés sem Orbán Viktor a brüsszeli EU- csúcson vesz részt október 23- án, így semmiképpen sem szó­lalhatna fel a Fidesz aznapra tervezett nagygyűlésén - ismer­te el a kormányfő szóvivője, amiről lapunk már beszámolt. Meglepő, bár nem teljesen vá­ratlan, hogy Orbán távolléte miatt elmarad maga a nagy­gyűlés is, amelyet nemrég je­lentett be a Fidesz az Astoriára - megzavarva az Egymillióan a magyar sajtószabadságért hó­napokkal ezelőtt meghirdetett tüntetését. A kormánypárt ta­lán attól tart, hogy miután a miniszterelnök nem lehet a ren­dezvény fő szónoka, a Fidesz önmagában nem tudna „két­milliós” tömeget kicsábítani. A „Nem tetszik a rendszer?!” cí­mű demonstrációt nem befolyá­solja Orbán holléte, de a szer­vezők azért üdvözölték a Fi­­desz-rendezvény lefújását. BŐVEBBEN A 3. OLDALON A brüsszeli EU-csúcs miatt Orbán csak virtuálisan lehetett volna ott az Astorián, ezért inkább lefújták a Fidesz nagygyűlését fotó: o­press Tiltakozás Dörner kinevezése ellen a hét végén Dörner György kinevezése ellen szombaton délután rendeznek demonstrációt az Új Színház előtt. A tüntetést független színházi csoportok kezdemé­nyezték. Hangsúlyozták, az Új Színház ügyében szemérmet­len politikai döntés született, Dörner György pályázata nél­külözi a szakmaiságot, és szél­sőjobboldali, gyűlöletet keltő ki­jelentésektől hemzseg. A tünte­tés szervezői úgy vélik, hogy az ilyen hangnemet használó pá­lyázónak nem lehet odaadni egy színházat. A felhívásra több mint kétezren jelentkeztek vis­­­sza. Azt szeretnék elérni, hogy a főpolgármester vonja vissza a döntését és új pályázatot írja­nak ki. ÍRÁSUNK A 6. OLDALON Mélyponton az építőipar A hazai építőipar teljesítménye feltehetően már elérte a „gödör” alját, és hamarosan megkezdő­dik az ágazat kilábalása a vál­ságból - nyilatkozta lapunknak Sztranyák József. A Magyar In­gatlantanács elnöke azzal kap­csolatban nyilatkozott lapunk­nak, hogy legfrissebb statiszti­kai adatok szerint óriási mér­tékben, 12,3 százalékkal csök­kent augusztusban az egy év­vel korábbihoz képest az építő­ipari termelés volumene. A szakma szerződésállománya a nyár utolsó hónapjában a 2010. augusztusihoz képest több mint egyharmaddal, 37 százalékkal lett alacsonyabb a Központi Statisztikai Hivatal adatai sze­rint. A kilábalás kezdetéhez még fél, egy évre lehet szük­ség. CIKKÜNK A 4. OLDALON VÉLEMENY Van-e bármi­lyen tisztító hatása a köz­életre az uzso­ratörvénynek? az MSZP országgyűlési képviselője: A törvény valószínűleg se­gíteni fog a legfertőzöttebb területeken. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a jog­szabály szigorítására szük­ség van. Méltó büntetést kell kapniuk ugyanis azok­nak, akik kihasználják a leg­kiszolgáltatottabb, legsze­gényebb rétegek nyomorú­ságos helyzetét. ► 4. OLDAL : * STEINER PAL, AJANLO Nem hirdethetnek a szakszervezetek A közlekedési ágazat szakszervezetei a BKV és a Volán-társaságok bu­szain hirdették volna az Ipsos felmérésének meg­állapítását, hogy magas az új munkatörvény­­könyv-tervezet társadal­mi elutasítottsága. ► 13. OLDAL Súlyos tűzesetek országszerte Alig huszonnégy óra alatt hét súlyos tűzeset történt az országban. Egy buda­pesti lakóházban halálra égett egy férfi, egy tűzoltó pedig Pécsváradon szen­vedett súlyos sérüléseket oltás közben. Kiégett a fő­városban egy CBA áru­ház és egy raktár, Süme­gen pedig avartűz pusztí­tott. ► 16. OLDAL Szerdától emelkedik a tiplin ár:39 £ Ft/I Dagj hb I«! a gaiűlij Ík f 1/1

Next