Népszava, 2011. november (138. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-08 / 261. szám
NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Orbán halálra ítélte az evát Orbán Viktor szava számít egyedül, a többiek csak kérlelhetik a miniszterelnököt: gondolja át, hasznos-e megszüntetni az evát. A kompromisszum: legalább jövőre hagyja életben, cserébe a frakció támogatja 30 százalékról 35-re emelését. Nem segítettek a szakértői számítások, az egyszerű paraszti észre hivatkozás. Az sem győzte meg Orbánt, hogy az adóegyszerűsítés a Fidesz-kormány programja, és maga sem az adóbevételek növelésére, hanem a vállalkozói terhek csökkentésére esküdött fel tavaly. CIKKÜNK A 4. OLDALON Csalási ügy: pánik a Generalinál? Most már komolyan veszi, és személyesen is felkeresi a Generali biztosító azokat, akiket a cég korábbi ügynöke milliókkal károsított meg. Mint arról lapunk beszámolt, H-né P. Mónika üzletkötő ellen háromszázmillió forintot meghaladó csalás miatt folyik nyomozás. Az asszony feljelentés szerinti élettársa, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre, és a nő rendőrnyomozó fia miatt - elfogultságra hivatkozva - a Pest megyei főkapitányság folytat eljárást. Közben írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez Harangozó Tamás. Az MSZP-s képviselő jelzi, Keresztes védhetetlen helyzetbe került, mivel elmulaszthatta a feljelentést egy tudomására jutott súlyos bűnügyben. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Tarlósnak vissza kellene vonnia Dörner kinevezését A Parlament kulturális bizottságának ellenőrző albizottsága tegnap az Új Színház ügyéről tárgyalt. A kormánypárti képviselők nem vettek részt az ülésen, amely így nem volt határozatképes, így a jelenlévők csak beszélgettek. Megállapították, hogy az igazgatóvá kinevezett Dörner György pályázata nem felelt meg a kiírásnak, több esetben valótlanságot állított, együttműködő partnerei közül többen visszaléptek, így Tarlós István főpolgármesternek vissza kellene vonnia a döntést. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK A 12. OLDALON Karácsony Gergely, L. Simon László és Hiller István a tegnapi ülés előtt fotó: Kieuk István 2011. NOVEMBER 8., KEDD 138. ÉVFOLYAM 261. SZÁM www.nepszava.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 165 FORINT Tizenegy magyar turista meghalt, 29 megsebesült a vasárnapi egyiptomi buszbalesetben Katonai repülőgép hozta haza az áldozatokat A Magyar Honvédség katonai repülőgépével szállítják haza a vasárnapi egyiptomi buszbalesetben elhunytak holttestét. Erről a helyi hatóságokkal Orbán Viktor kormányfő utasítására Hende Csaba honvédelmi miniszter egyeztet. A tragédia 11 magyar turista életét követelte és 29-en megsebesültek. Az MTI úgy értesült, a balesetben életét vesztette egy terhes nő is, az asszony férje pedig megsérült, őt kórházban ápolják. A súlyos sérülteket megoperálták, állapotuk stabil. A sebesültek közül mintegy tíz egy-két napon belül elhagyhatja a kórházakat - tájékoztatta az MTI helyszíni tudósítóját Kveck Péter kairói nagykövet tegnap kora este. Több állami szerv szakembereket küld a helyszínre, hogy a katasztrófa okainak kivizsgálásában, a sebesültek ellátásában segítsenek. Az utazásszervező iroda és a biztosítók is segítenek abban, hogy a balesetet szenvedett turisták mielőbb hazatérhessenek. RÉSZLETEK A 16. OLDALON A balesetet szenvedett busz a helyszínen: magyar közlekedésbiztonsági szakemberek is vizsgálják a tragédia okait fotó: mti/kovácstamás Ezerkoronásra kerül Horváth Balázs arcképe Gizella királyné, I. András és Jókai Mór mellett bankóra nyomják az öt éve elhunyt egykori belügyminiszter, MDF-es, majd fideszes képviselő Horváth Balázs portréját. Az Antall-kormány volt tárcavezetőjének arcmása a fideszes irányítású és kormánypárti többségű veszprémi képviselő-testület utólag „legitimált” döntése nyomán a még idén bevezetni kívánt Balatoni Korona ezres címletét díszíti majd. Ez nemcsak az idő rövidsége, hanem a politikus személyének ellentmondásos megítélése okán is különös. A bankó másik oldalán ráadásul Melocco Miklós korábban botrányt kavart helyi Brusznyai-emlékműve szerepel majd, amelynek talapzatán a szobrász átírta Radnóti Miklós „csecsszopók”-ját „csecsemők”re. Porga Gyula fideszes polgármester szerint Gizella királyné és az egykori belügyminiszter történelmi ívet ír le. BŐVEBBEN A 13. OLDALON Erdei visszavonulását tervezi a vb-meccs után Erdei Zsolt, a korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi világbajnokunk amerikai álma teljesül be európai idő szerint 2012. január első napjának hajnalán, hiszen Amerikában, egy jelentős televízió által közvetített gálán egy veretlen amerikaival, az IBF-bajnok, Tavoris Clouddal szemben a főmeccset bokszolhatja egy tekintélyes szervezet világbajnoki övéért. A népszerű Madár lapunknak elárulta, vélhetően ez a harc lesz a végső, hiszen „nagyon könnyen előfordulhat, sőt jelenleg ennek van a legnagyobb esélye, hogy bármi legyen is ennek a meccsnek a végeredménye, visszavonulok”. Mint mondta, emelt fővel akarja végleg elhagyni a szorítót. INTERJÚNK A 14.OLDALON VÉLEMÉNY Miért van szüksége az államnak a Rába részvényeire? TUKACS ISTVÁN, az MSZP parlamenti képviselője Egyszerűen érthetetlen a kormány lépése. Az államnak semmi keresnivalója nincs a versenyszférában, csak szabályozó erőként kellene ott jelen lennie. Foglalkozáspolitikai okokkal sem indokolható a döntés, hiszen Győr-Moson- Sopron megye nem az ország egyik legelmaradottabb települése, tehát nem lehet a döntést azzal indokolni, hogy így biztosan megtarthatóak a Rábában dolgozók munkahelyei. ► 5. OLDAL Már lerminált is- Itt Hat forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a Mol Nyrt., a 95-ös motorbenzin ára pedig három forinttal lesz magasabb. A korrekció következtében a dízel ára történelmi rekordot dönt, literéért átlagosan 424 forintot kell adni. ► 5. OLDAL Rómában ma bukhat Berlusconi kormánya Ma sorsdöntő szavazást rendeznek Olaszországban. A képviselők a 2011- es kiadásokat szentesítő, egyszer már a parlamentben elbukott javaslatról szavaznak. Ezután ismét - immár ötvenkettedszer - bizalmi szavazást tartanak. Vagyis bukhat Silvio Berlusconi is: elvben már nincs meg a parlamenti többsége. Tegnap többször is híre ment a kormányfő lemondásának, ám ő mindannyiszor cáfolta ezt. ► 8. OLDAL