Népszava, 2012. március (139. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

Sebtében forgatták fel az egészségügyet Továbbra sem teljesítette ígére­tét, nem hozta nyilvánosságra az egészségügyi dolgozók bér­emelésére vonatkozó ajánlatát Szócska Miklós. Az államtit­kárnak azonban nyilván van némi köze ahhoz, hogy minden előzetes bejelentés és magyará­zat nélkül kedd este megjelent a Magyar Közlönyben mintegy 3282 oldalnyi egészségügyi jog­szabály, pontosabban összesen 3 miniszteri rendelet, melyek kihirdetésük után 44 perccel hatályba is léptek. A szakértő szerint súlyosan sérti a jogbiz­tonságot, hogy a közfinanszíro­zott egészségügyi intézmény­­rendszer működését alapvetően befolyásoló jogszabályokhoz nem hagy felkészülési időt az Orbán-kormány. CIKKÜNK A 3. OLDALON Kamarai díjjal vásárolt politikai támogatás Úgy tűnik, jól járnak a kama­rák, amiért szó nélkül lenyelték az Orbán-kormány eddigi gaz­dasági intézkedéseit: a kötelező regisztrációs díjakból most több milliárd forintos bevételre te­hetnek szert. Az ötezer forintos sarcot március végéig kell befi­zetniük a vállalkozóknak, akik pénzükért cserébe semmilyen szolgáltatáshoz nem jutnak. A kamarák arra hivatkozva szed­nek regisztrációs díjat, hogy or­szágos adatbázist építenek ki a cégekről. Szakértők ezzel szem­ben úgy látják: az a cél, hogy a jövőben még több vállalkozás­tól szedhessenek be pénzt, az­az a nyilvántartással gördülé­kenyebb legyen a behajtás. Ha valaki nem fizet, az ellen két év múlva behajtási eljárást indít­hat a Nemzeti Adó- és Vámhi­vatal. Írásunk a 4. oldalon Némethné megkezdte küldetését, hárommilliárdra duplázta a Századvég-csoport megbízását Nagy fordulatra kapcsolt az államipénz-szivattyú A Fidesz közeli vállalkozói cso­portok napról napra növekvő szerephez jutnak az állami pénzek újraelosztásában, ami­nek kiváló példája a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba ejtő­ernyőzött Németh Lászlóné első ténykedése. Villámgyorsan a duplájára emelte ugyanis a mi­nisztérium által megrendelt szolgáltatások értékét a Fidesz vezető háttérembereihez és raj­tuk keresztül Orbán Viktorhoz kötődő Századvég csoportól. A megbízás értéke 2014-ig akár 3 milliárd forint is lehet, más­félszer több az eszközkezelőre fordított pénznél. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON Egymást köszöntő csókosok. Fellegi Tamás egykori fejlesztési miniszter és utóda, Németh Lászlóné a parlamentben fotó: Vaj­da József A közgyűlés kormánypárti többsége megszavazta az idei büdzsét Tarlós a vízműért harcol A tűzcsaphálózattal kapcsola­tos kifogások miatt bonthat szerződést Tarlós István főpol­gármester a Fővárosi Vízművek Zrt. külföldi tulajdonosaival, így visszakerülne az önkor­mányzat tulajdonába a cég 25,6 százaléka és irányítása. A pé­csi vízmű einstandolására em­lékeztető helyzet után a vállala­tot összevonhatják a csatorná­zási művekkel, így létrejöhet a vízmonopólium. A Tarlóst erre a lépésre felhatalmazó közgyű­lés tegnap elfogadta a város idei költségvetését is. HÁTTÉR A 13. OLDALON A fideszesek és a KDNP-sek a szavazáskor a közgyűlésben is összezártak fotó: K2 press EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL UNGÁR KLÁRA, a SZEMA elnöke A Fidesz be nem tartott gaz­dasági és szociális ígéretekkel nyert. A legfontosabb ígéretü­ket a minap már visszaszívták: tíz év alatt egymillió új mun­kahely. A közmunkán kívül egyetlen ígéretüket sem telje­sítették. Emberek tízezrei dol­goznak a minimálbér tört ré­széért. Az országból menekül­nek az emberek. Az országból menekül a tőke. De a legdur­vább: a magánnyugdíjvagyon konfiskálása, lenyúlása, majd elherdálása. A jogbiztonság, a szerződések és a magántulaj­don biztonsága és védelme 2011 első negyedében, Ma­gyarországon megszűnt. Az­óta „csak" kiteljesítik a rend­szert. Ezt soha nem lehet ne­kik és az alkotmánybíráknak megbocsátani. Politikai cselszövés a Rajkó Zenekar ellen A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Rajkó Zenekar néven új, állami fenntartású zenekart akar létrehozni, az együttes tagjait vizsgára köte­lezik. A név tulajdonosai igye­keznek megőrizni függetlensé­güket. BŐVEBBEN A 6. OLDALON AJÁNLÓ A fellendülés elhalasztva Akárcsak 2010-ben, ta­valy is 4,5 százalékkal mérséklődött a magyaror­szági beruházások volu­mene. A visszaesés ténye a szakembereket nem lep­te meg, mértéke azonban igen. A Matolcsy György nemzetgazdasági minisz­ter által meghirdetetett Növekedési Tervnek még a csírái sem látszanak. ► 5. OLDAL Drága tojással érkezhet a nyuszi Már most is jó néhány árusnál 50 forint a tojás darabja, de a húsvéti fő­szezonban akár további 10 forinttal kúszhatnak feljebb az árak. Ugyan­csak mélyebben kell majd a zsebünkbe nyúlni, ha baromfihúsra fáj a fo­gunk. A tojás az uniós ál­latjóléti szabályok, a csir­ke, pulyka a magasabb takarmány- és energia­­költségek miatt kerül töb­be. ► 11. OLDAL Százezrek végveszélyben Indoklás nélkül lakoltat­­na ki hét családot önkor­mányzati tulajdonban lé­vő lakásából a XV. kerü­leti önkormányzat. A la­punknak nyilatkozó, ki­lakoltatásra váró bérlők­nek nincs számlatartozá­suk, ráadásul néhányan saját költségen újították fel a lakásukat. Március elsején lejár a kilakoltatá­­si moratórium, ezért so­kan hasonló helyzetbe ke­rülhetnek. ► 16. OLDAL INTERJÚ Tóth László Londoni aranyban bízik • Nem bánja, hogy nem ő, hanem Kovács Antal, az egyetlen judós olimpiai bajnok került be a MOB elnökségébe • A kvalifikációs rendszer bevezetése óta ilyen erős csapat még nem utazott a nyári játékokra • A sportág még mindig nem dolgozta fel Ungvári Attila tavalyi dopping­ügyét • 2013-ban az összes jelen­tős európai dzsúdós ese­ményt Magyarország ren­dezi ► 14. OLDAL

Next