Népszava, 2012. március (139. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-26 / 72. szám

N­E­PSZ­AVA Szociáldem­okrata napilap • Alapítva 1873-ban Az import miatt nem drágul a hazai zöldség A tavalyinál nem drágább a zöldség és a gyümölcs a piaco­kon, aminek a vásárlók örül­hetnek, de a hazai termelők nem annyira. Náluk ugyanis a költségek, főleg az energia, de a vegyszerek drágulása és az áfa emelése is a termelési költségek növekedését okozták, amit a külföldről behozott olcsó áruk tömege miatt nem tudnak át­hárítani a vevőkre. Most a la­kosság a nyertese az áruk sza­bad áramlásának, vagyis nem mindenkinek rossz a globa­lizáció. A magyar termelőknek - a szakemberek szerint - tech­nológiai, minőségi ugrásra, tá­mogatásra van szükségük, ha fel akarják venni a verseny kül­földi vetélytársaikkal. CIKKÜNK AZ 5. OLDALON Esztergom: érvénytelen lett a népszavazás Nem érte el az 50 százalékot a tegnapi esztergomi népszavazá­son részt vevők aránya, így a referendum érvénytelen lett. Hi­vatalos eredményeket azonban nem tudni, mivel az Országos Választási Bizottság tegnap már nem ült össze. Értesülé­seink szerint a választók mint­egy 40 százaléka ment el vok­solni. A városi közszolgáltatá­sokat érintő referendumot Tété­nyi Éva polgármester sikeres­nek nevezte, egyfelől az ellen­zék példátlan összefogása, másfelől támogatóik számának látható növekedése miatt. BŐVEBBEN A 3. OLDALON 2012. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ 139. ÉVFOLYAM 72. SZÁM www.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NÉPSZAVA. HU ÁRA: 185 FORINT Sem a gyártók, sem a betegek nem ússzék meg az újabb megszorító intézkedést Összeomlás szélére kerül a gyógyszerellátás Várhatóan ezen a héten dönt az Orbán-kormány a gyógyszer­­kassza újabb, a Széll Kálmán Tervben foglaltakon felüli meg­szorításáról. Információnk sze­rint ha eddig igyekeztek is meg­óvni a betegek pénztárcáját a százmilliárdos forráskivonás­tól, ezúttal mélyen a gyógyszer­re szorulók pénztárcájába nyúl­nak. Újabb 130-140 milliárd fo­rintos kiigazítást tervez ugyan­is a kabinet, így idén további 10, jövőre pedig 30 milliárdos megvonás vár az egészségügy­re. Eközben a gyógyszerár-tá­mogatási rendszer átalakítása már most sem tartható, és az is bebizonyosodott, hogy a törté­nelmi léptékűnek nevezett egészségügyi béremeléssel ko­rántsem jár jól minden ágazati dolgozó. A fővárosi közgyűlés ma olyan megállapodásterve­zetről tárgyal, amely révén még a budapestieknek kellene fizet­niük a már januártól államosí­tott kórházaikért. Az MSZP parlamenti vitanapot sürget az egészségügyről. RÉSZLETEK A 2. OLDALON Az újabb megszorítások miatt a betegeknek is mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk fotó: o press Péterfy Bori, mióta gyereke van, nem képes felfogni az erőszakot Visszatérés a színpadra Péterfy Bori színész-énekesnek nyolc hónappal ezelőtt kisfia született, Doma. Januárban a Nemzeti Színházban már vissza­vette egyik szerepét, április 13- án pedig Szegeden a JATE-n koncertezik együttesével, a Love Banddel. A Millenárison arról beszélt: „Amióta gyerekem van, nem vagyok képes felfogni a háborút vagy az erőszakot. Azt, hogy miként bánthatnak és ölhetnek meg kicsi gyereke­ket. És persze az is az eszem­ben van, hogy végül is mi ne­veljük föl a férfiakat, akik az­tán háborúkat csinálnak.” Írásunk a 6. oldalon A színésznő januárban már visszavette egyik szerepét a Nemzetiben FOTÓ: K 2 PRESS NAT: hiányzó indokok, csapnivaló színvonal Egyetlen szakmai és tudomá­nyos szervezet támogatását sem nyerte el az új Nemzeti alaptanterv (NAT) februárban nyilvánosságra hozott terveze­te, amelynek elkészítésébe az oktatási államtitkárság csak egyes „kiválasztott” személye­ket, szakembereket vont be - javarészt a kormánypártok szimpatizánsai közül. Az alap­tantervről szóló társadalmi vi­tát a tárca úgy értelmezte, hogy a már kész tervezetet az interneten keresztül bárki véle­ményezhette. A magyartanárok a kötelező olvasmányok óriási mennyiségét, a történelemtaná­rok a leegyszerűsített történe­lemszemléletet, a Magyar Tudo­mányos Akadémia pedig a tu­dománytalan gondolkodásmó­dot kritizálta leginkább az új NAT tervezetében. A nemzetkö­zi felmérések szerint a magyar diákok egyre jobban teljesíte­nek, emiatt a hozzáértők sem­milyen indokát nem látják az alaptanterv megváltoztatásá­nak­­ a nyilvánvaló politikai­ideológiai okokon kívül. A NAT ugyanis az egyik eszköze a köz­oktatásban zajló totális köz­pontosítási törekvéseknek, amellyel lényegében megszün­tetik a pedagógusok és az okta­tási intézmények szakmai önál­lóságát. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 13. OLDALON AJÁNLÓ Vége a türelmi időszaknak Szombaton ér véget a do­hányzási szabályozás be­tartására vonatkozó tü­relmi idő - a hét végétől már bírságolhatnak a szakigazgatási szervek, és a bírság akár 2,5 mil­lió forint is lehet. Az Álla­mi Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) munkatársai több mint 13 ezer ellenőr­zést végeztek az elmúlt hónapokban. ► 16. OLDAL Hatalmas kémközpont épül Kétmilliárd dollár érték­ben épül az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) legnagyobb kém­központja Bluffdale vá­rosában. A létesítmény célja nem más, mint le­hallgatni, megfejteni, ele­mezni és tárolni a műhol­dakon és kábeleken szá­guldó kommunikációt - így egyetlen telefonhívás vagy üzenet sem marad leleplezetlenül. ► 9. OLDAL INTERJÚ Inotai András A legnagyobb kár a tudatszennyezés • Az ország számára elen­gedhetetlenül szükséges az EU-IMF-kölcsön felvé­tele • Magyarországgal szem­ben annyira megrendült a befektetői bizalom, hogy csak drágán juthat forrá­sokhoz • Orbán „fordítva ül a lo­von", nem az IMF-nek, ha­nem neki kellene gazda­sági programot készítenie • Meg kell szüntetni a tu­datfertőzést, mert tudati megújulás nélkül a ma­gyar társadalom aligha képes végrehajtani a re­formokat ► 12. OLDAL

Next