Népszava, 2012. május (139. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-02 / 102. szám

Mesterházy: Orbánékat csak a hatalom érdekli • Az MSZP már nem a túlélé­sért, a győzelemért harcol • A kormány megbukik 2014- ben, de felelni fog tetteiért • A Fidesznek csak stratégiai eszköz a Jobbik • A legnagyobb kihívás: a fá­sult szavazókat a baloldalhoz kötni Gurmai Zita szerint a mai tempóban 880 év szükséges a munkahelyekről szóló orbáni ígéret eléréséhez A kormány hibáiért fizetünk Ma már igaz, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve - jelentet­te ki az MSZP majálisán, a Vá­rosligetben Mesterházy Attila, aki szerint Orbán Viktor kor­mánya nem veszi emberszám­ba a munkásokat. Bár sok ün­nepelni valója nincs, munkás­ság ma is létezik, és állandó bi­zonytalanságban él - tette hoz­zá az MSZP elnök-frakcióveze­tője. A Városligetben tüntetett a négy szakszervezeti szövetség is, akik a kormány munkavál­laló-ellenes politikáját bírálták, és elfogadhatatlannak nevezték a júliusban életbe lépő új Mun­ka törvénykönyvét. A szakszer­vezetek által szervezett, közös fórumon az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció vezetői egyetértettek abban, hogy biz­tos munkahelyekre, működő közszolgáltatásokra és többkul­csos szja-ra van szükség. RÉSZLETEK A 3. ÉS 12. OLDALON Molnár Csaba a DK, Mesterházy Attila az MSZP és Jávor Benedek az LMP képviseletében a szakszervezetek fórumán fotó: Kelik István Ismét pártkatonát választanak államfőnek Még ma Áder János lesz Ma­gyarország köztársasági elnö­ke, miután a kétharmad meg­választja a plágiumba belebu­kott Schmitt Pál utódát. A Fi­desz törzstagja az egyetlen je­lölt, és várhatóan még a déli harangszó előtt leteszi az ál­lamfői esküt. A demokratikus ellenzék fel sem veszi a szava­zólapot: az MSZP így tiltakozik az ellen, hogy Orbán Viktor az emberek akaratát semmibe vé­ve ismét egy pártkatonát jelölt a köztársasági elnöki posztra. Az LMP sem vesz részt a vá­lasztáson, hiszen az elmúlt évek „leggyalázatosabb törvé­nyei közül kettő”, a választási és az igazságszolgáltatásra vo­natkozó jogszabály éppen Áder nevéhez köthető. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 13. OLDALON A Fidesz volt alelnökét (Schmitt Pált) a párt egy másik volt alelnöke (Áder János) követi fotó: o­press Érdektelenség övezi az árfolyamgátat Alig-alig mutatkozik érdeklő­dés az árfolyamgát iránt. A de­vizahitelesek az elmúlt három hétben bizonytalanok voltak abban, hogy ez a lehetőség va­lóban tartós segítséget nyújt számukra terheik csökkentésé­ben. Az is sokakban kétségeket ébresztett, hogy indokolatlanul megkülönböztetik az adósokat aszerint, hogy a közszférában dolgoznak, vagy sem. A jelent­kezés kezdő időpontját is ettől tették függővé. A Magyar Bank­­szövetség lépéseket tesz azért, hogy ez a diszkrimináció meg­szűnjön. A hitelesek rossz em­lékei továbbra is kísértenek, hi­szen szinte havonta szeretnék őket úgymond „megmenteni”, majd időközben általában ki­derül, hogy a különböző prog­ramokból kisebb-nagyobb cso­portokat eleve kizártak. A szakemberek egyébként azt tanácsolják, hogy aki meg tudja takarítani az árfolyamgát révén be nem fizetett összeget, annak célszerű ezt megtenni. A program végén a gyűjtő­­számlán felhalmozódott adós­ság kifizetése így már sokkal könnyebb lesz. A devizahite­lesek problémája az anya­bankok számára is gondot okoz. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Megdőlt a melegrekord, tüzek országszerte Az elmúlt napokban Budapes­ten volt a legmelegebb: az új fő­városi és országos napi meleg­rekord - melyet tegnap mértek - 32,9 Celsius-fok. Május else­jén 1934 óta nem volt 29,2 fok­nál melegebb, de az 1977-es or­szágos rekord is csak 30,4 fok volt. A legmagasabb hőmérsék­letet a II. kerületben mérték, de szerte az országban is 31-32 fok körüli értékeket rögzítettek. Hétfőn a csúcshőmérsélet 32 Celsius-fok volt. Vélhetően a hőség és az emberi figyelmet­lenség miatt keletkezett tűz még vasárnap Bugacon, ahol 1100 hektár erdő égett le, s még tegnap is felcsaptak helyenként a lángok. Borsod-Abaúj-Zemp­­lén megyében pedig hétfőn és tegnap is volt egy-egy olyan la­kástűz, ahol holttestet talál­tak. BŐVEBBEN A 16. OLDALON AJÁNLÓ Részben szabad a magyar sajtó A „szabadból" a „részben szabad" kategóriába minő­sítette le a magyar sajtó ál­lapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011 -re vonatkozó jelenté­sében a Freedom House. A szervezet szerint ez azt jelzi, hogy „a médiaszabadság még a látszólag jól megala­pozott demokráciákban sem tekinthető magától ér­tetődőnek". ► 3. OLDAL Csak fuldoklóknak lenne sürgős? Bár vízre tették, de még kér­dés, mikor kezdheti meg munkáját a Balaton egyet­len sürgősségi mentőhajó­ja, mert üzemeltetéséhez egyelőre nincs meg a fede­zet. A vízimentők tárgyalá­sokat folytatnak a kormán­­nyal, és reményeik szerint minél hamarabb megérke­zik a szükséges összeg. Vi­szont 2010 óta csak az utol­só pillanatban, illetve az után kapták meg a pénz­ügyi injekciót. ► 11. OLDAL Földi László Két nap alatt két bajnokság • Hektikus bajnokságon va­gyunktúl • Megerősödtek a riválisok, sokkal nehezebben lehe­tett odaérni a döntőbe, mint korábban • Nagy Viktor majdnem fél évre kiesett, és a fiatal Ba­rabás Botond szenzáció­san helyettesítette • A Final Fourban a Recco jobb csapat nálunk, ha jó napot fog ki, akkor nincs reális esélyünk ellene • A Vasas szponzorai sze­rencsére a következő idényben is kitartanak a klub mellett • A bajnoki arany nagyon komoly mentális energiá­kat szabadított fel a játé­kosokban ► 14. OLDAL

Next