Népszava, 2012. május (139. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-23 / 120. szám

A Fidesz egyelőre nem tartotta be ígéretét, még nem adta be módosító javaslatait Zárócsata a Klubrádióért Lapzártáig nem derült ki, módosítja-e a Fidesz a lex Klubrádió szabályozását. L. Simon László, a parlament sajtóbizottságának fideszes elnöke még múlt héten azt ígérte, a holnapi zárószavazás előtt módosítókkal korrigálja a múlt hét elején beterjesztett, és a Ház által már el is fogadott javaslatokat, amelyek a Klubrádió ellehetetlenítését célozzák. Ezt ma reggelig teheti meg. Szocialis­ta képviselők viszont tegnap estig beadták a Klubrádió megmaradását garan­táló javaslataikat. MUHARI JUDIT • •Ö­sszesen 11, zárószavazás előtti módosító javaslatot adtak be a médiatörvény­hez szocialista politikusok teg­nap estig. Céljuk elsősorban az, hogy a lex Klubrádió rendelke­zéseit eltöröljék, és a baloldali adó akár a jelenleg használt, akár a korábban elnyert frek­vencián szólhasson. Lapzár­tánkig a fideszes L. Simon László viszont nem adott be ha­sonló kezdeményezést, pedig a parlament múlt heti sajtóbizott­sági ülésen azt ígérte, „zárósza­vazás előtti módosítóval” karol­ja fel a szocialista Mandur László javaslatait. Ezt ma reg­gel kilenc óráig tehette meg, a házszabály szerint ugyanis a zárószavazás ülésnapjának kezdete előtt 24 órával van erre lehetőség. A Klubrádió sorsát megpecsételő voksolás holnap lesz. Az ügy előzménye, hogy előbb múlt hétfő éjjel, majd kedd dél­után is olyan törvénymódosítá­sokat adtak be, vontak vissza, majd terjesztettek be ismét a Fidesz képviselői, amelyekkel biztosan elérhető, hogy a még 2010-ben elnyert 92.9-en, és a jelenleg, ideiglenes engedéllyel használt 95.3-on sem szólhat tovább a kormánnyal szemben kritikus hangú, baloldalhoz köthető rádió. A kétharmados parlament múlt pénteken meg­szavazta a visszamenőleges ha­tályú, lex Klubrádióként elhíre­­sült javaslatokat, de kormány­­párti képviselők azt ígérték, a zárószavazás előtt puhítanak a tervezeten. A médiahatóság a blogján pedig a napokban arról írt, nem kell aggódni az új tör­vénytervezet miatt. A médiatörvény módosításá­nak eredeti indítéka az volt, hogy az Alkotmánybíróság de­cemberi kifogásaira reagáljon a kormány, miután a testület több ponton alkotmányellenes­nek ítélte az eredeti jogszabályt. A változtatásokra május 31-ig adtak határidőt. Az eredetileg benyújtott módosító tervezet­ben még csak az írott sajtó tar­talomszabályozásával, az új­ságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatá­si kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztossal összefüggő rendelkezéseket vál­toztatták volna meg. Ez egé­szült ki a lex Klubrádióval. Az Alkotmánybíróság dönté­séről vitatkozott tegnap Pólyák Gábor, a Pécsi Tudományegye­tem docense és Koltay András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a médiata­nács egyik tagja az ELTE jogi karán. Pólyák azokat a témá­kat emelte ki, amelyeket nem vizsgált a taláros testület: a szankciórendszer kérdését, va­lamint a nemzetközi bírálatok visszatérő elemét a médiata­nács összetételéről, megválasz­tásáról és függetlenségéről. Úgy vélte: az Ab decemberben „nem merte felvállalni” ezeket a kér­déseket. Koltay ezt túlzónak nevezte. Vita alakult ki közöt­tük a médiaszabályozás szük­ségességéről is. Pólyák a „minél kevesebb, annál jobb” elvet tartja elfogadhatónak, szerinte a média törvényi szabályozásá­ra más kódexek elegendők. Koltay András szerint viszont a sajtó teljes szabályozatlansága Európában is ritka, a polgári vagy a büntető törvénykönyv pedig nem elégséges a jogvéde­lemhez. L. Simon László és frakciótársai­­ nem tudni, hogy már dolgoznak-e a „korrekción" fotó: kt press Ángyán valódi helyreigazítást kér Újabb, ezúttal személyét érintő helyreigazítást kér az MTI vezér­­igazgatójától Ángyán József. A vidékfejlesztési tárca volt állam­titkára ezt azután kérte, hogy múlt szombaton este az MTI Án­gyán állítása szerint „hiányosan", a személyét ért rágalmakat nem érintve korrigálta állításait. Az Origó birtokába került levél szerint a politikus jogi lépéseket is kilátásba helyezett. A hírügynökség eredeti cikkében egy aznap létrehozott, isme­retlen blog egyetlen bejegyzését idézve hozta hírbe a volt ál­lamtitkárt a földbérleti pályázatokkal kapcsolatban. RÖVIDEN Megbecstelenítették Wallenberg szobrát Disznólábakat aggattak a II. ke­rületi Szilágyi Erzsébet fasoron lévő Raoul Wallenberg-szoborra ismeretlenek tegnapra virradóra - számolt be a narancs.hu. A hír­portál információi szerint a ma­gyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomata szobrának meg­­becstelenítése egy New York-i rabbi gyülekezetéből érkezett turistacsoportnak tűnt fel dél­előtt. A szoborra négy-öt disznó­lábat kötöttek fel. A csoportot kí­sérő idegenvezető délelőtt ti­zenegy óra körül értesítette a ke­rületi Városfejlesztő Irodát, amely a közterület-felügyeletet ellátó ügyfélszolgálatot üzemel­teti, ám kora este még mindig nem volt letakarítva a szobor. A rendőrségen állampolgári beje­lentést tettek az ügyben. ► NÉPSZAVA Új vezetők az elnöki hivatalban Öt igazgatóság működik a jövő­ben a Köztársasági Elnöki Hiva­talban, és megnevezték a szer­vezeti egységek vezetőit is. A KEH vezetője Haszonicsné Ádám Mária. Az új főigazgató eddig a fővárosi kormányhivatal főigaz­gatója volt. Igazgató lett Gróh Gáspár, Szőke László, Altorjai Anita és Szabó György. ► MTI Nem tart az Ab az egyeduralomtól Formai és tartalmi okokból el­utasította az Alkotmánybíróság (Ab) a Szabadság és Reform Inté­zet beadványát, amelyben több jogszabály alkotmányos vizsgá­latát kérték, mert szerintük az Orbán-kormány a hatalom kizá­rólagos megragadására törek­szik. A végzés indokolása tartal­mazza azt is, hogy egy megfele­lő beadvány esetén az Ab még vizsgálhatja az ügyet. A Szabad­ság és Reform Intézet alkot­mányjogi panaszában a többi között a jegybanktörvény, a mé­diatörvény, a bírósági szervezeti, az alkotmánybírósági, a gazdasá­gi stabilitásról szóló, valamint az alaptörvény és az alaptörvény átmeneti rendelkezései egyes ré­szeivel összefüggésben kérte az alaptörvény-ellenesség megálla­pítását. ► MTI FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT És még... • Formai okokból, érdemi vizs­gálat nélkül elutasította több in­dítványozó magán-nyugdíjpénz­tári ügyben benyújtott alkot­mányjogi panaszát az Alkot­mánybíróság, mondván: olya­noktól származtak az indítvá­nyok, akik nem voltak jogosultak ezek benyújtására. • Miközben az első negyedév­ben minden jelentősebb hazai nyomtatott újság példányszáma zuhanni kezdett, a Magyar Ter­jesztés Ellenőrző Szövetség ada­tai szerint a Népszava megtalálta stabil olvasótáborát, így vissza­esése minimális volt. • Felszólította a kormányt az MSZP elnökségi tagja, Bangóné Borbély Ildikó, hogy garantálja minden gyermek számára az egyszeri meleg ételhez jutást, és vizsgálja felül az erőforrás-mi­nisztérium vonatkozó, áprilisi rendeletét. Vitanapot akar az MSZP az elmúlt két évről Politikai vitanapot kezdemé­nyezett az Orbán-kormány két évéről az MSZP. Az ehhez szük­séges aláírásokat Mesterházy Attila tegnap benyújtotta az Or­szággyűlésnek. A vitanap meg­tartásához 78 aláírás szüksé­ges, az összes képviselő ötödéé. A szocialisták elnök-frakcióve­zetője éppen ennyit csatolt in­dítványához; a kezdeményezést jobbikos és LMP-s politikusok is támogatták. Mesterházy egyébként azt javasolja, hogy a Ház június 13-án tartsa meg a politikai vitát. Ezekben a napokban egyéb­ként több bizottságban tart fél­idős beszámolót a belügymi­niszter. Az emberi jogi bizottság tegnapi ülésén a szocialisták arról kérdezték Pintér Sándort, mit akar és mit tud tenni a rendőrség a félkatonai szerve­zetek, „a bíróság által betiltott Magyar Gárda és hasonmásai grasszálása ellen”. Az MSZP-s Lendvai Ildikó szerint meglepő választ adott a miniszter. Elis­merte, hogy a jogsértők gyak­ran próbálják kijátszani a tör­vényt, de egészében úgy látja: a korábbiakhoz képest szép eredményeket értek el vissza­szorításukban. „Ha a kormány­nak ez az eredmény, akkor nem tudjuk, mi a kudarc” - fogal­mazott Lendvai. Hozzátette, hogy a félelemkeltő szervezetek mára vérszemet kaptak, ren­dezvényeiken büntetlenül lehet kalasnyikovval hadonászni. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Romániában megfúrták Nyirő újratemetését Nem kapott miniszteri enge­délyt a román állami vasúttár­saság, hogy átengedje a Nyirő József író hamvait Székelyud­varhelyre szállító „Boldogas­­­szony-zarándokvonatot” - kö­zölte tegnap Fráter Olivér, az újratemetés szervezője. Lukács Csaba, az Országgyűlés Hiva­talának közreműködésével is szervezett újratemetés kommu­nikációs vezetője kijelentette: a zarándokvonat személyszállító vonatként ennek ellenére elin­dul a szombaton kezdődő csíksomlyói búcsúra, csupán a kegyeleti kocsit nem viheti ma­gával. Nyirő hamvait egyébként ma ravatalozzák fel a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. „Külön kellene értékelni Nyirő politikai és irodalmi tevékenységét (...) Nem értjük azt a magyar és ro­mán sajtópolémiát, amely az el­múlt napokban az ő politikai tevékenysége kapcsán felme­rült” - fogalmazott Lukács. A sajtóban elsősorban azt ki­fogásolták, hogy az egyébként az alaptantervbe is bekerült Nyirő a nyilas parlament tagja volt, és szinte a végsőkig kitar­tott Szálasi mellett. A román külügyminisztérium úgy fogal­mazott, hogy Nyirő József 1941 és 1945 közötti tevékenysége szélsőjobboldali, zsidóellenes magatartásra és egy fasiszta rendszerrel való együttműkö­désre utal. A tárca már koráb­ban jelezte, nem ért egyet az erdélyi születésű író romániai újratemetésével. Az továbbra sem világos, a román hatósá­gok megakadályozzák-e Nyirő hamvainak Romániába érkezé­sét. Az újratemetésben a magyar parlament, illetve az Ország­­gyűlés Hivatala is szerepet vál­lalt; azt egyelőre nem lehet tud­ni, hogy a június 10-éig kétszer is Erdélybe látogató Kövér Lász­ló házelnök ott akar-e lenni a hét végi ceremónián. Útját azonban már most fizetett kampányhirdetésekben népsze­rűsítik, méghozzá az újrateme­tést szervező alapítvány elnöke, Szász Jenő által vezetett erdé­lyi Magyar Polgári Párt (MPP). Kövér látogatásain az önkor­mányzati választásra készülő polgáriak kampányának dísz­vendége lesz. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár közben levélben kérte a magyar házelnököt, tartsa tiszteletben Martonyi János külügyminisz­ter ígéretét, miszerint „Magyar­­ország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási ver­senyébe”. Kovács a Népszavá­nak elmondta, remélik, csupán félreértésről van szó. A népsze­rűsítő plakátok szerint azon­ban csütörtöktől több megyé­ben, több helyszínen, majd jú­nius 4-én egy újabb, Gyergyó­­medencei kampánykörúton is jelen lesz Kövér László mint az MPP tiszteletbeli elnöke. Az RMDSZ-főtitkár, egyben kampányfőnök kérdésünkre úgy fogalmazott: a külső segít­ségre számítunk, ezt minden alkalommal meg is köszönjük, a befolyásolást azonban hatá­rozottan elutasítjuk. Az RMDSZ nem hívott külföldi „fellépőket” kampányrendezvényeire. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Díszsírhely a zeneszerzőnek Díszsírhelyet kapott tegnap Mihalik Kálmán, a Székely himnusz zeneszerzője a szegedi belvárosi temető­ben. Az ünnepségen részt vett Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes, a sírhelyet pedig egy nyu­galmazott megyés püs­pök szentelte fel. A dalt Romániában a mai napig ir­redenta műnek tartják. Fráter Olivér és Lukács Csaba - van miről egyeztetni fotó: K2 press

Next