Népszava, 2012. június (139. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-08 / 133. szám

NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Dolgozik a Mal az iszaptárolók lefedésén Rövidesen megszűnik a vörös­­iszap-kiporzás Kolontáron és a környező településeken a Vi­dékfejlesztési Minisztérium (VM), a Közép-dunántúli Kör­nyezetvédelmi, Természetvédel­mi és Vízügyi Felügyelőség, va­lamint a Veszprémi Bányakapi­tányság határozott fellépésének köszönhetően - közölte tegnap a VM. A közlemény emlékeztet arra: a bányakapitányság a helyszínen tartott ellenőrzésen megállapította, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Keres­kedelmi (Mal) Zrt. folyamato­san végzi a IX-es és a 2010. ok­tóberi iszapömléskor megsérült X-es vörösiszap-tárolók lefedé­sét, nedvesítését. A cég több technológia együt­tes alkalmazásával akadályoz­za meg a vörösiszap-kiporzást: a X-es tározóban már kiépítet­ték azt a több szórófejből álló rendszert, amely szükség ese­tén folyadékot permetez a vörös­iszap felületére. Ugyanitt meg­kezdődött egy speciális anyag leterítése, amely a nedvesítéssel együtt megakadályozza a vörös­iszap kiporzását. Ezt a két meg­oldást addig alkalmazzák, amíg a tárolót teljes egészében le nem fedik. Eddig a kazetta területé­nek mintegy negyedével, azaz 5,5 hektárnyi terület lefedésé­vel végeztek. A tájékoztatás szerint az idén először februárban észleltek nagyobb mennyiségű szálló vö­rös port Lőrinte-Tósokberénd- Kolontár térségében. Ekkor a vidékfejlesztési miniszter utasí­tására a zöldhatóság mobil mérőállomást helyezett ki a Kolontárhoz tartozó Lőrinte­­pusztán. A felügyelőség emel­lett még februárban intézkedé­si terv kidolgozására kötelezte a Mal Zrt.-t. A cég ebben elfo­gadhatatlan - a jövő évre is át­nyúló - határidőt jelölt meg a munkák elvégzésére. A kiporzás megszüntetésére a bányakapitányság már feb­ruárban rendelkezett, azonban a Mal Zrt. a kötelezéseket nem teljes körűen teljesítette, ezért a bányakapitányság a kiszabha­tó legmagasabb, egymillió fo­rint eljárási bírsággal sújtotta a céget, illetve 15 napos határ­idővel, üzemszerűen működte­tett pormentesítési rendszer ki­építésére kötelezte. A Közép-du­nántúli Környezetvédelmi, Ter­mészetvédelmi és Vízügyi Fel­ügyelőség pedig megtiltotta az ajkai timföldgyárnak a hulla­dékártalmatlanítási tevékeny­séget - áll a közleményben. MTI-INFORMÁCIÓ Gyanús, miért hozták nyilvánosságra a rendőröket érintő állítólagos zsarolást Pintér hisz a tízmilliárdos, primitív „vérdíjban”? A világ egyetlen hatósága sem hozza nyilvános­ságra, sőt akár a tényekkel szemben is tagadja, ha munkatársait alvilági fenyegetés, zsarolás éri - nyi­latkozta lapunknak egy nemzetközi bűnözéssel foglalkozó volt rendőr. Szerinte a Pintér Sándor irá­nyította Belügyminisztérium elveszítette önkont­­rollját, és a nyilvánosság előtt is nevetségessé tette a „korrupciós ügy" nyomozását azzal, hogy komo­lyan vette a fejenként tízmilliárd forintos „vérdíjat". F­ejenként tízmilliárd forin­tot „ígért” egyes rendőrö­kért az az ismeretlen, aki állítólag megzsarolta a rendőr­séget. Az állítólagos fenyegetés így szólt: „Az arcotok már meg­van, 10 000 000 millió forint minden emberetekért. Vadász.” A tárca sajtóosztálya emlékez­tetett: a Nemzeti Védelmi Szol­gálat korrupciós bűncselekmé­nyek gyanúja miatt a közel­múltban feljelentést tett vezető beosztású rendőrök és civil sze­mélyek ellen. Azt követően, hogy a Központi Nyomozó Fő­ügyészség nyilvánosságra hoz­ta a büntetőeljárás megindítá­sát, az ismeretlen zsaroló az említett e-mailt juttatta el a szolgálathoz. A világ egyetlen rendőrsége sem adna hírt erről A BM közleményében úgy fo­galmazott: „Magyarország bel­ügyminisztere felhívta a rend­védelmi szervezetek vezetőit a méltó válasz megadására”. Biz­tosította a rendészeti szervek „tisztességgel dolgozó munka­társait”, hogy az irányítása alatt álló testületek képesek megvédeni az állományt és csa­ládtagjaikat - hozzátéve: „a nyil­vánvaló zsarolás nem befolyá­solja a Belügyminisztérium meghatározó célkitűzései, a korrupció elleni harc, az alvilág felszámolására irányuló tevé­kenységek végrehajtását”. A bel­ügyminiszter korábban azt is mondta: ha a nyomozás más rendőri vezetők felelősségét is megállapítja, további személy­­cserék is történhetnek. Ez érintheti az ORFK legmagasabb szintjét is - adta hírül koráb­ban lapunk. Forrásunk szerint felfogha­tatlan, hogy a képtelen, fejen­ként tízmilliárdos „vérdíjról” szóló, nevetségesen primitív le­velet miért vette komolyan, és tette közzé Pintér. A nemzetkö­zi bűnügyekben jártas szakem­ber rámutatott: a világ egyetlen rendőrsége sem csinál bulvár­hírt abból, ha szervezett bűnö­zés ellen dolgozó nyomozókat veszélyesen fenyegetnek, zsa­rolnak. (Legfeljebb akkor rea­gál, ha az üzenet közvetlenül a sajtóhoz érkezik.) Ezzel ugyan­is elveszíti a kontrollt saját konspirált tevékenysége felett. Egy bulvárlapnak kiszivárog­tatott belügyi információ sze­rint Bolcsik Zoltán elhárító­főnököt páncélautóval és test­őrökkel védik. A Népszava vi­szont megtudta, hogy a páncé­lozott biztonsági gépkocsikkal a rendőrségnél ma egyedül ren­delkező Terrorelhárítási Köz­pont nem biztosít védelmet rendőri vezetőnek. Az ORFK tá­jékoztatása szerint a „zsarolási célú felhívás kapcsán megtet­ték a szükséges intézkedése­ket”. A mindeddig titokban tartott vélt korrupciós cselekmények­kel kapcsolatban eddig két civil és négy rendőr került fogdába. Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomo­zó Iroda (NNI) szervezett bűnö­zés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztá­lyának volt vezetője, Kalmár Ta­más, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, majd Gulyás Imre, az NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője és K. Attila titkos felde­rítő. A két civil: Vizoviczki Lász­ló, a budapesti éjszaka nagyvál­lalkozója és egy munkatársa. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ A múlt héten kirobbant rendőrségi korrupciógyanús ügyben újabb két rendőrtisztet helyeztek előzetes letartóztatásba. G. Imrét (képünkön a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében) és K. Attilát, a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Információs Főosztálya kiemelt ügyek osztályának felderítéssel fog­lalkozó egykori nyomozóját fotó: mti/lakatos Péter Kisbusz karambolozott autóbusszal Négyen megsérültek - ketten súlyosan, egy ember életveszélye­sen - egy balesetben tegnap kora reggel Borsod megyében, a Miskolc-Harsány közötti út kisgyőri elágazásánál; egy kisbusz és egy menetrend szerinti autóbusz ütközött össze. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dobi Tamás közölte: az életve­szélyes sérültet mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről FOTÓ: MTI/VAJDA JÁNOS RÖVIDEN Támadás egy csepeli baptista imaház ellen A Magyarországi Baptista Egyház megdöbbent a csepeli imaházát ért támadás miatt, amit szomo­rúsággal vett tudomásul; egyút­tal arra kér minden Magyarorszá­gon élő embert, hogy egymás tiszteletére és szeretetére töre­kedjen - közölte az egyház sajtó­­osztálya tegnap. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda es­te közölte, hogy öt palackot dob­tak be a csepeli Károli Gáspár utca baptista imaházának udva­rára, az egyik feltehetően savas folyadékot tartalmazott, az üre­sekre horogkereszt volt rajzolva. Sass Oszkár sajtóügyeletes azt mondta: személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletke­zett. ► MTI 2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK 139. ÉVFOLYAM 133. SZÁM www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Szájzár 2.0 Nem került szóba a tegnapi belügyminisztériumi értekezleten a bulvársajtóban megszellőztetett szóvivőváltás - értesült a Népszava. Bár a hírek szerint Pintér Sándor elégedetlen a rendőrség megyei kommunikációjával, nincs napirenden az érintettek cseréje. A tárcavezető állítólag nehez­ményezte, hogy kiszivárogtatások történnek kü­lönféle ügyekben, ám ez általában a legkevésbé sem a szóvivők bűne - tudta meg lapunk. Az vi­szont bizonyosra vehető, hogy a jövőben a ko­rábbinál szűkösebb - az eddiginél is korlátozot­tabb - információhoz juthat a sajtó, mert a rend­őrök nem csupán állásukat, hanem akár szabad­ságukat is kockáztatják, ha­nem hivatalos tájé­koztatást adnak az újságíróknak. Életmódnap a Sajtóházban Habsburg György, a Magyar Vö­röskereszt elnöke a fővédnöke annak a közös rendezvénynek, amit a 23. Magyarországi Élet­módnap alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Vöröskereszt, a Napidoktor szerkesztősége és a Benyovszky Orvosi Központ/ Budapesti Alvásklinika ma dél­előtt 9 óra 30 perctől tart a MÚOSZ Sajtóházának (VI. kerü­let, Vörösmarty u. 47/a) Mikszáth Kálmán termében. Az esemény keretében a véradás jelentősé­géről, az egészségszűrési és diagnosztikai eljárásokról (PET Pozitron Diagnosztika Központ, Melanoma Mobil), valamint a Szi­napszis Egészségügyi Piackutató legújabb felmérésének az ered­ményeiről beszélnek a meghí­vott előadók. A népszava Brutálisan megvertek egy fiatal cigány férfit A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik egy férfi ügyében, akit a debreceni Home diszkó több rendésze agyba-főbe vert május 27-re virradóan - adta hí­rül a haon.hu tegnap. Az interne­tes lap információi szerint a többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett fér­fit azzal fordította vissza egy rendész a diszkó bejáratától, hogy cigány származása miatt nem mehet be. A fiatalember „miérttel" visszakérdezett, mire egy kevésbé forgalmas helyre lökdösték, brutálisan megverték, majd behúzták a kukák közé. A haon.hu megkereste a Home üz­letvezetőjét, Oláh Sándort is, aki minden kérdésüket elhárította. Nem mellékesen a Bajcsy-Zsi­­linszky utcai szórakozóhely üze­meltetője (a szomszédos Cool és White Angel diszkókkal együtt) az a milliárdos üzletember, V. László, akit vasárnap rendőrök korrumpálásának gyanújával előzetes letartóztatásba helyez­tek Budapesten - olvasható a hírportálon. ► MTI Lavina temetett be egy hegyi tábort Tíz ember meghalt, amikor az északnyugat-kínai Kanszu tarto­mány hegyei között egy érckuta­tó csoport sátortáborát elsodor­ta egy lavina kedden késő este. Tegnap valamennyiük holttestét megtalálták-jelentette a kínai média. A tengerszint felett 4300 méter magasan fekvő kutatóál­lomás telepén a katasztrófa ide­jén 22-en tartózkodtak. Tizenkét ember megmenekült, közülük tí­zen már elhagyták a kórházat, a másik két ember élete nincs ve­szélyben. ► MTI

Next