Népszava, 2012. augusztus (139. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-02 / 180. szám

A férfiak 200 méteres mellúszásában született a magyar csapat második aranyérme a londoni olimpián Gyurta világrekorddal győzött Gyurta Dániel káprázatos vi­lágcsúccsal a 200 méteres mell­úszás olimpiai bajnoka! Bombaformában vagyok - mondta Gyurta a Londonba tartó repülőgépre várakozva, és ezt az olimpián folyamatosan bizonyította, már a szerda esti 200 előtt is. Gyengébbik szá­mában, 100 méteren mindössze 4 századdal maradt le a dobo­góról, de nem kesergett, bizta­tónak ítélte teljesítményét a hosszabbik távra. A tegnapi döntőbe a második legjobb eredménnyel kvalifikált, és tö­kéletesen tudatos versenyzés­sel, erejét remekül beosztva maga mögé utasította legna­gyobb riválisait, a japán Kitasimát (aki 4. lett), valamint a hazai közönség támogatását élvező, az utolsó métereken ma­gyar riválisának kellemetlen pillanatokat okozó brit Jamiesont. A kétszeres világ- és Európa-bajnok Gyúrta a ma­gyar delegáció negyedik érmét, és második elsőségét érte el. Szerdán a többi sportágban nemigen ment honfitársaink­nak, a párbajtőröző Imre Géza a 16 között búcsúzott, a csel­gáncstornán a 90 kilós Mada­rász Tamás és a 70 kg-os Mé­száros Anett is alulmaradt első, nyolcaddöntős meccsén. Cson­ka Zsófia legalább fináléba ju­tott a sportpisztolyosok között, és a hatodik helyen fejezte be a küzdelmet. OLIMPIA A 13., 14., 15. OLDALON Nagyon boldog vagyok - mondta Gyurta első nyilatkozatában a győzelem után és ez látszott is rajta fotó: szalmás Péter (londoni) Gyenge a gabonatermés, ezért ugrott meg a liszt ára Drágább lesz a kenyér a tartós aszály miatt Várhatóan többet kell fizetnünk ősszel a pékárukért. Augusztus 1-jétől ugyanis kilogrammon­ként 18-20 forinttal emelkedett a liszt ára. Emiatt a következő hónapokban jelentős mértékű áremelkedést várnak a sütőipa­ri vállalkozások. Az aszály kö­vetkeztében idén a szokásosnál kevesebb búza termett, ezért eleve magasról indult a gabona felvásárlási ára. Az aszály nem kímélte az európai és az ameri­kai gabonatermesztő vidékeket sem: ez szintén feljebb tornáz­ta a tőzsdei jegyzéseket. Drágít­ja a kenyeret, hogy az unióban nálunk a legmagasabb, 27 szá­zalékos az áfa. Szeptemberre a liszt ára elérheti a 100 forintot. A pékek szerint az emelkedő költségek a sütőiparban foglal­koztatottakat létbizonytalan­ságba taszíthatják, mert a mal­mok kénytelenek drágább bú­zából őrölni a lisztet, és a több­letköltségek legalább egy részét a sütőiparra kell terhelniük. IRASUNK A 75.OLDALON A pékeknek többet kell fizetni a lisztért és az energiáért is fotó: Kielik István Bátoríthatta a Fidesz a Jobbik rasszizmusát Faji alapon tartaná nyilván a bűnelkövetőket a Jobbik - de­rült ki a szélsőjobboldali párt­nak a mai, roma holokauszt­­emléknap elé időzített törvény­­javaslatából. Eszerint a gyanú­sítottakat 7 rasszba sorolnák, a cigányságot például az „in­diaiba”. A közelmúltban tett kétértelmű kormányzati nyilat­kozatok tehették szalonképes­sé a rasszizmust a közbeszéd­ben, bár a Fidesz hivatalosan folyamatosan bizonygatja, hogy fellép a gyűlöletbeszéd ellen. Közben kiderült: Csatáry László neve gettóparancsnokként sze­repel egy 1944-es kassai hir­detményen, amely a zsidók el­leni intézkedéseket ismerteti. CIKKÜNK A 3. OLDALON Az alkotmánybíróság kezében Basescu sorsa Többórás tanácskozás után sem tudott dönteni tegnap a ro­mán alkotmánybíróság a Traian Basescu államfő felfüg­gesztése ügyében kiírt vasárna­pi népszavazás érvényességé­ről. A testület további informá­ciókat kért az illetékes intézmé­nyektől, s ígérete szerint ma meghozza döntését. Formálisan érvénytelen a referendum, ami azt jelenti, hogy Basescu meg­őrizheti tisztségét, ám az érvé­nyesség megállapításához hasz­nált szavazói nyilvántartás adatai nem valósak. Ha az új népszámlálási adatokat veszi alapul a taláros testület, Bases­­cunak mennie kell. A román szabályozás szerint az Alkot­mánybíróság ellenőrzi a refe­rendumok megszervezését és lebonyolítását, érvényesítésük­ről, vagy érvénytelenítésükről kétharmados többséggel dönt. Határozatához információkat kérhet különböző hatóságok­tól. A több mint egy hónapja ki­robbant román belpolitikai vál­ság nemzetközi figyelmet ka­pott, Bukarest Magyarország mellé került az uniós szégyen­­padra. Az Európai Bizottság szóvivője útján szólította fel teg­nap a feleket: elvárja az alkot­mánybíróság döntésének feltét­len tiszteletben tartását, a de­mokrácia és jogállamiság nor­mái mindenkire kötelezőek. BŐVEBBEN A 8. OLDALON AJANLO A médiatanács elhúzhatja a döntést Bármeddig húzhatja a Klubrádió ügyében két hete hozott ítélet értelme­zését a médiatanács - tu­lajdonképpen ez derül ki a lapunknak küldött vá­laszból. A testület számá­ra ugyanis nem egyértel­mű az ítélet, ezért tanul­mányozzák a döntést. ► 2. OLDAL Felmelegített rossz ötlet Érdemes megvárnunk a részleteket, mielőtt illú­ziókba ringatnánk ma­gunkat: jóllehet nagy vá­rakozásokkal indult az új munkavállalói résztulaj­donlási program kidolgo­zása, a szakszervezeti ve­zetők szerint sok nyitott kérdést kell tisztázni. ► 4. OLDAL Pofonokra is készülniük kell a buszvezetőknek Ellenőri feladatokat is el kell látniuk azoknak a buszsofőröknek, akiknek vonalán már bevezették az első ajtós felszállási rendet. Ehhez azonban olyan vezetőfülke szüksé­ges, mely jegyárusításra is alkalmas, de meg kell oldani a vezető védelmét. ► 11. OLDAL Kibírná fogfájással fél évig? El tudja képzelni, hogy fél éven át akut fogfájással éljen? Hogy csaknem egy hónapot kelljen várnia ar­ra, hogy egy szakorvos egyáltalán megnézze, és gyógyszert írjon fel a fájós fogára, és több mint 21 hetet arra, hogy kezeljék is? Ami már-már elkép­zelhetetlennek hangzik, az a fogyatékkal élő gyer­mekek és szüleik minden­napi valósága. ► 12. OLDAL Rendőrkonténerrel a bűn ellen Két hete működik a kon­téneres rendőrőrs a VIII. kerület szívében - Kocsis Máté polgármester szerint a mobilrendőrségnek fon­tos szerepe lehet a bűnö­zés visszaszorításában. A konténer kilencmillió forintba került, és hármat állítanak még fel a József­városban. A szakértők azonban úgy vélekednek, csupán rövid távon van értelme a rendőri jelenlét erősítésének. ► 16. OLDAL

Next