Népszava, 2012. szeptember (139. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-12 / 214. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Tudatosan rontja a pénz értékét a kabinet Magyarországon a legnagyobb a pénzromlás mértéke az unió valamennyi tagállama közül. Mindez a KSH adataiból derült ki. A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Az infláció május óta egyre gyorsul, júliusban 5,8 százalékos volt. Szakértők szerint dilettáns kormányzati döntések, a folyamatos adó- és egyéb tehernövelések vezettek ahhoz, hogy ma már ekkora pénzromlást kell elviselnie a lakosságnak. Úgy vélik, a kormány szándékosan, a saját bevételei növelése céljából rontja a pénz értékét. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Nem mondtak igazat választási terveikről Hazudott és magának is ellentmondott a Fidesz a választási rendszer átalakításával kapcsolatos terveiről - ez derül ki a már elfogadott választójogi törvényből és a rövidesen parlament elé kerülő, egyes elemeiben már ismertetett választási eljárási javaslatból. Például a 2010-es választások előtt tagadták, hogy választójogot kapnának a hazai állampolgárságot szerző külhoni magyarok, később pedig ígéreteik ellenére „csonka” választójogot adtak nekik. Egyeztetésekről és az ellenzéki javaslatok beépítéséről is szó volt, ám a Fidesz teljesen egyedül, titokban dolgozta ki a választási szabályokat. ÖSSZEÁLLÍTÁS a 3. OLDALON ÁRA: 195 FORINT 2012. SZEPTEMBER 12., SZERDA 139. ÉVFOLYAM 214. SZÁM www.nepszaVA.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint a kormányfő alkalmatlanná vált, ezért le kell mondania Valaki hazudik: Orbán döntött az azeri ügyben? Lemondásra szólította fel Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője Orbán Viktort, aki szerinte alkalmatlanná vált tisztségére. Tegnap ugyanis a kormányfő nyilatkozatából kiderült, hogy maga döntött az azeri kiadatási ügyben. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár viszont azt közölte, hogy „semmilyen utasítást nem adott a miniszterelnök”, sőt nem is adhat ilyet. Vagyis Orbántól és Lázártól két, egymással ellentétes állítás hangzott el arról, miképpen is született meg a döntés a belpolitikai mellett nemzetközi botrányt okozó ügyben. Mesterházy Attila szerint Orbán „morálisan megsemmisült” azzal, hogy beismerte: a várható következmények ismeretében döntött az azeri baltás gyilkos átadásáról. Ráadásul a kormányfő tudta, hogy Azerbajdzsán szabadon engedi Ramil Safarovot, mert erre külügy- és igazságügyi minisztere is figyelmeztette. BŐVEBBEN A 8. OLDALON Orbán és Lázár ezúttal nem egyeztetett, legalábbis eltérően nyilatkoztak fotó:KieukistvAn Demonstráció a nők megalázása miatt Civilek tüntettek a Parlament előtt, az ellenzéki pártok képviselői pedig szégyenről és megalázásról beszéltek a fideszes képviselők nőket ért kijelentései miatt. A családon belüli erő tennék, jobban megbecsülnék szakról szóló vitában az egyik őket, és fel sem merülne az ottkormánypárti képviselő például honi bántalmazás, azt mondta, a nők elfelejtettek ___________________________ gyereket szülni, pedig ha ezt cikkünk a 16. oldalon Spontán tüntetést szerveztek egy fideszes képviselő parlamenti felszólalása miatt fotó Tóth Gergi HETI KÉRDÉS Milyen kockázata van az IMF-tárgyalások lebegtetésének? egyetemi tanár Ha nem lesz megállapodás, akkor arra elsősorban a pénzpiacok reagálnak Magyarország szempontjából kedvezőtlenül. Hosszú idő után végre csökkent az országkockázati felár, mert a befektetők számoltak egy sikeres IMF/EU-hitelnyújtással. Ennek elmaradása nyomán ismét kockázatosabbá válunk. Az államkötvények hozama ugyancsak csökkent az utóbbi hetekben. Ez kedvezőnek mondható, mert a költségvetés finanszírozása ilyenkor olcsóbbá válik. A lebegtetés hatására viszont megfordulhat a mostani tendencia. De ez még nem minden, a forint ismét gyengülő pályára válthat, és emellett az úgynevezett reálhozam - a megtakarítások inflációtól megtisztított értéke - is csökkenhet. RÓNA PÉTER Elfogadta a parlament a trafiktörvényt Csak a feketekereskedőknek kedvez a dohánykereskedelem monopolizálása - jelentette ki a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége, miután a parlament tegnap megszavazta a trafiktörvényt. Ritkábbak és drágábbak lesznek a cigaretták, és a kiskorúak be sem mehetnek az üzletekbe. INFORMÁCIÓINK A 11. OLDALON AJANLO Milliók jutottak a miniszterelnök tanácsadóinak Tanácsadóként havi fél-, egymillió forintot lehet keresni Orbán Viktor környezetében - derült ki a Miniszterelnökség frissített szerződéslistájából. A kormányfőnek nemcsak fotóst, hanem beszédírókat, tanácsadókat, honlapszerkesztőt és vizuális adminisztrátort is fizetünk közpénzből. Az MSZP a Fidesz szlogenjével, a luxuskormányzással reagált a listára. ► 2. OLDAL Utóvédharcok az örökségvédelmi hivatalért A műemlékes szakmát és az érintetteket továbbra sem hagyja nyugodni a megszüntetésre ítélt örökségvédelmi hivatal további sorsa. Cselovszki Zoltán elnök azért dolgozik, hogy az intézmény akár más háttérintézményekkel összevonva megmaradjon. Továbbra is kérdés, mi lesz a hivatal dolgozóival és a hatósági jogosítványokkal, amelyek eddig a magyar épített örökséget védték. ► 6. OLDAL INTERJÚ Havas Ágnes „Andy Vajna szabja meg az irányt" • Nem tervezik az MMKA vagyonának feldarabolását, eladását • A Filmalap 6,3 milliárdos tartozást érvényesíthet • Eddig 300 filmpályázat futott be • A kormány nyitott a 20 százalékos adókedvezményre • Ha lesz bevétele a magyar filmeknek, több lesz a támogatás is ► 12. OLDAL