Népszava, 2012. október (139. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-10 / 238. szám
NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Sikkasztásért ítélték el E. Zsanettet Sikkasztás miatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték a 25 éves E. Zsanettet, aki évekkel ezelőtt azt állította, hogy öt rendőr megerőszakolta őt a Múzeum körúton - írja a Blikk. Amint az a nyomozás közben kiderült, a lány korábbi munkahelyén, a Duna Plaza egyik bizsuboltjában eltulajdonított közel félmillió forintot, amiért 2009 októberében vádat is emelt az ügyészség. A törvényszék a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta, és a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetést 6 hónap börtönbüntetésre súlyosította. A szabadságvesztés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Ez azt jelenti, hogy a most meghozott ítélet nem kerül majd bele az erkölcsi bizonyítványába, vagyis nem éri majd hátrány, ha munkát akar vállalni. A bíróság emellett arra kötelezte őt, hogy fizessen a volt munkáltatójának 488 789 forintot, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 29 327 forint illetéket. A bolt ügyvezető igazgatója korábban azt mondta a lapnak, hogy feltűnt neki: a boltjában Zsanett munkanapjain kisebb a forgalom. Amikor leltároztak, kiderült, hogy a lány eltette a bevétel felét, amiért most felelnie kellett. E. Zsanett bajba kerülhet az ügyészségen is, miután nyomozást indítottak hamis vád miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az öt rendőrt ugyanis minden eljárásban felfüggesztették az erőszakos közösülés vádja alól. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Pécsi taxisgyilkosság: felmentették a vádlottat Jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság vádlottját kedden. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék döntését. Az indoklás szerint a bűncselekményt akár B. Róbert is elkövethette, a rendelkezésre álló adatok, vallomások, szakértői vélemények azonban nem al A vádlott vallomása és a bizonyítékok között ellentmondásokat találtak kétnak olyan zárt logikai láncot, amely a kétséget kizáróan bizonyítaná bűnösségét. Gál Csilla taxisofőrt 1995. december elsején több késszúrással ölte meg támadója Pécsett, az Abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál. Az ügyben indult nyomozás nem vezetett eredményre. Másfél évtized múlva B. Róbert jelentkezett a rendőrségen, beismerő vallomást tett, az ügyészség pedig különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emelt ellene. A férfi a gyilkosságot azzal indokolta, hogy egy belső hang súgta neki, bántson, öljön meg valakit. Állítása szerint a bűncselekmény napján nem egy konkrét emberrel akart végezni, azért indult el otthonról, hogy valakit megöljön, ehhez keresett könnyű célpontot. Azt vallotta: azért adta fel magát, mert csatlakozott egy felekezethez, „keresztény lett”, és bár tisztában volt azzal, hogy felelősségre vonják, lelkiismeret-furdalás gyötörte, és „le akarta rendezni az ügyet”. B. Róbert 2010-ben levélben kért bocsánatot az áldozat családjától. A keddi jogerős felmentő ítélet indoklásában Makai Lajos bíró rámutatott, hogy a vádlott vallomásai és az objektív bizonyítékok között a bűncselekmény lényegi elemeit érintő ellentmondásokat találtak. B. Róbert a tényektől eltérően nyilatkozott az elkövetés módjáról, a késszúrások számáról és egyebek mellett több tárgyi bizonyítékról is. A bíró szakértői vélemények alapján megjegyezte: a vádlott olyan személyiség, aki hajlamos lehet arra, hogy magára vállalja mások bűneit. MTI-INFORMÁCIÓ Kutató-mentő gyakorlat Román katonák látják el egy feltételezett helikopterszerencsétlenség magyar sérültjét a Cross Landing elnevezésű közös magyar-román kutató-mentő gyakorlaton a szegedi repülőtéren FOTÓ: MTI /KELEMEN ZOLTÁN GERGELY 2012. OKTÓBER 10., SZERDA 139. ÉVFOLYAM 238. SZÁM WWW.NEPSZAVA.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.hu Romagyilkosságok - Helyszíni tárgyalás Tiszalökön A tiszalöki támadás helyszínén tartott kihelyezett tárgyalási nappal folytatódott kedden a romák elleni támadássorozattal vádolt férfiak a Budapest Környéki Törvényszéken folyó büntetőpere. A négyből a két érintett vádlottat, Kiss Árpádot és testvérét, Kiss Istvánt szállító, összesen kilenc autóból álló rendőrségi konvoj röviddel tizenegy óra előtt érkezett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő házához. A vád szerint Kiss Árpád elsőrendű vádlott lőtte le a férfit, de a támadásnál Kiss István másodrendű vádlott is jelen volt. A zárt helyszíni tárgyaláson tanúkat és a fegyverszakértőt hallgatták meg. Kóka Jenőt 2009. április 22-én este fél 10 körül ölték meg háza előtt. Az 54 éves roma férfi éppen éjjeli műszakba indult volna a tiszavasvári gyógyszergyárba, amikor házából kilépve halálos lövés érte. A romák elleni támadások ügyében Kiss Árpádot, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot és Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják. A vád szerint a négy férfi kilenc településen támadott romákra. Képünkön a fegyverszakértői vizsgálat részeként modellezik a támadást fotó: mti/czeglédy zsolt Érthetetlen, az államfő miért tartotta fontosnak indokolni az elutasítást, ez nem szokás Tovább váratják Gerébet Jogállamban nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, ami bárkit a törvények felé emelhetne - Áder János államfő többek között ezzel az indokkal utasította el Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét. Noha egyelőre elutasította, később megadhatja a kegyelmet Gerébnek, aki újabb éveket várhat erre. Újabb éveket várhat kegyelmi kérvényének elbírálására Geréb Ágnes, miután Áder János tegnap részben elhalasztotta a döntést; az államfő ugyanis a szülésznő ellen folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó kérelmet elutasította, a kegyelem végrehajtásáról csak azután dönt, hogy új bírósági ügye jogerősen lezárult. A per azonban még meg sem indult, hiszen a vádiratot csak februárban adta be az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és kuruzslás vétsége miatt. A köztársasági elnök a jelek szerint attól tette függővé a kegyelem megadását, hogy felmentő vagy elmarasztaló ítélet születik-e Geréb ügyében. Az elutasítást ugyanis azzal indokolta, hogy az „az igazság körültekintő és pontos feltárása érdekében” történik, és ki kell derülnie, „további normasértések” is írhatóke a szülésznő számlájára. Az indoklás azonban azért is érdekes, mert bár semmilyen törvény nem tiltja - az államfő akár elutasítja, akár kegyelmet ad, a határozathoz „nem fűz indoklást”. Kérdés, Áder János miért tartotta fontosnak közölni, hogy jogállamban „nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, amely bárkit a hatályos törvények fölé emelhetne”, és „ez alól Geréb Ágnes sem lehet kivétel”. Szerettük volna megtudni a KEH-től, miért indokolta az államfő a döntést, lapunk várja a választ. Az igazságügyi tárca adatai szerint tavaly összesen 16 személy - az összes 951 kérelmező 1,68 százaléka - részesült kegyelemben. Azt nem lehet tudni, pontosan kik és milyen ügyekben, mivel a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozata szerint ezek nem nyilvánosak. A legtöbb beadványt - 1378- at - Sólyom László elnöksége alatt, 2007-ben bírálták el, ezek közül 23-an kaptak kegyelmet is. Egy év múlva még többen, 27-en kaphattak tőle felmentést. A rekorder Mádl Ferenc, aki 2004-ben 1266 kérelmezőből 41-nek adott kegyelmet. Ám több forrás is Göncz Árpádot jelöli az eddigi „legbőkezűbb” államfőnek. 2002 és 2011 között összesen 235-en részesültek kegyelemben a kérelmezett 11 057 ügyben. B.L.N. Aki kegyelmet kaptak • Farkas Flórián - hűtlen kezelés, számviteli fegyelem megsértése • Gáspár Győző öccse, Gáspár Zsolt - gázolás • Simek Kitti - 13 évesen megölte apját • Jakubinyi Róbert vállalkozó - vesztegetés • Kunos Péter, az Agrobank volt elnöke - bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés RÖVIDEN Ausztriában bűnöző magyarokat fogtak Betörés, lopás miatt egy hét alatt 11 ember ellen indítottak büntetőeljárást a soproni rendőrök egy osztrák-magyar akció eredményeként. A burgenlandi társszervek néhány hete kérték segítségüket, mert a határ 30-40 kilométeres körzetében jelentősen nőtt a betörések, lopások száma. A magyar szervek éjszakai közúti ellenőrzéseken és célzott házkutatásokon két tucat tisztázatlan eredetű kerékpárt, LCD-televíziókat, motorokat és gépeket foglaltak le; csak az Iván község széli erdőben tizenegy biciklit találtak. Egy esetben olyan embert fogtak el, akit már régebben köröztek a magyar hatóságok. Tizenegy ember ellen indult eljárás, valamennyiüket „ismerték már" a magyar hatóságok. Az elfogottak harmada soproni, vannak közöttük ajkaiak, csornaiak, tapolcaiak és zalaegerszegiek is. ► MTI Csokoládénapok Veszprémben három napon át harminc kiállító vezeti be a látogatókat a csokoládékészítés rejtelmeibe, csokoládéval írhatnak és természetesen számos változatukat meg is kóstolhatják az első Csokoládénapokon Veszprémben október 20-22. között a Veszprém Arénában. A kiállítók olyan különlegességeket is hoznak, mint a kecskesajtos, borsos, levendulás bonbon vagy a házipálinkás drazsé. A három nap alatt egymillió forint értékű csokit lehet megkóstolni, a bevétel egy részét jótékonysági célokra fordítják. ► mti Aláírta Áder a nyerőgépek betiltását F Hiába kérték a játékgéppiac szereplői, a nyerőgépeket működtető vállalkozások és az azokat képviselő hazai szakmai, illetve érdekvédelmi szervezetek, hogy ne írja alá az államfő a szerencsejáték-törvény múlt héten megszavazott rapid módosítását, Áder János kedden mégis megtette ezt. Ezzel ma hatályba lép a nyerőgépeket országszerte minden kocsmában és játékteremben betiltó szabályozás - csak három, állami koncesszióban működő játékkaszinóban maradhatnak. A Magyar Szerencsejáték Szövetség korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az államfő aláírja a jogszabályt, akkor az iparág vállalkozói és dolgozói nevében - akikre tízezres számban elbocsátás várhat - alkotmányjogi panaszt terjeszt be és az alapvető jogok biztosához fordul. A népszava Péntekig nem jár a Budavári Sikló Karbantartás miatt péntekig nem jár a Budavári Sikló - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel. A karbantartás során, amelyet minden évben végrehajtanak, a szakemberek a gépészeti és az elektromos berendezések szakszerű időszakos vizsgálatát, valamint a járművek tervszerű javításait végzik el. ► MTI fotó: Vajda József