Népszava, 2012. november (139. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-16 / 268. szám
Amiért élni érdemes... író Természetesen reggelig követtem a tévén az amerikai választásokat, ezúttal is felemelő demokráciaélmény volt számomra. Különösen az, ahogy a „vesztes” és a győztes biztosította egymást együttműködéséről az ország érdekében. Idézőjelbe tettem a vesztes angolul loser - szót, mert nem tartjuk lúzernek azt, aki elveszt egy választást - vagy teniszmeccset -, hanem csak azt, aki nem tud veszteni. Mert aki tud veszteni, többet nyerhet, mint a győztes. így történt ez most is: kampányával Mitt Romney milliók tiszteletét, szeretetét nyerte el, és bekerült a történelemkönyvekbe. Rengeteg tapasztalatot is nyert, amit nem vehetnek el tőle. Ezzel szemben Obama már négy évvel ezelőtt elnyerte mindezt, s újraválasztása ehhez keveset adhat, azon túl, hogy még négy évet szolgálhat, amivel nagyon nagy felelősséget vállal magára. Gyönyörű demokráciaélmény volt ez a hajnal számomra, ugyanakkor fájdalmas is, mert át kellett éreznem, mennyire hiányolom itt a demokrácia e csodálatos megnyilvánulásait. Az gyötört leginkább, hogy Orbán Viktor, akiben ifjúkorában élt a demokrácia igénye, 2002-ben lúzer lett, mert nem tudott elegánsan veszíteni. Azóta is ennek emléke határozza meg személyiségét: csalódottsága, elkeseredettsége megfoszthatta a demokráciába vetett hitétől, és rögeszméjévé vált a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatása. Ennek érdekében szinte semmilyen eszköztől sem riadt vissza így a 2006-os őszi zavargásoktól sem, amelyekben rendőrök százai sérültek meg és az anyagi károk milliókra rúgtak. Demokratikus berendezkedésünk akkor még meg tudta védeni magát, pedig Orbánék elfogadták a neonácik és a brutalitást önmagáért élvező futballhuligánok élharcos szerepét. Amikor mostanában az ominózus nyolc évet emlegetik, eszük ágában sincs OV-éknak bocsánatot kérni akkori országromboló tevékenységükért. Elvárják, hogy azok kérjenek bocsánatot, akik a demokratikusan megválasztott kormányt megvédték. Az akkori támadók és felbujtóik mára már csak lovasrohamról és szemkilövő rendőrökről beszélnek, és elhitetnék velünk - úgy tűnik, sokakkal el is hitették -, hogy a békés tüntetők egyetlen utcakövet el nem hajítottak, egyetlen rendőrt meg nem sebesítettek. Mintha nem gyalázták volna meg dicsőséges forradalmunk 50. évfordulóját, amelynek megünneplésére a világ minden részéről államfők, kormányok és királyi családok képviselői gyűltek ide. A világ száz legvédettebb emberéből több mint ötven érkezett hazánkba, és a rendőrség minden elismerést megérdemel, amiért a feldühített tömegek és az elkötött tank ellenére biztosítani tudta mozgásukat. Persze voltak rendőri túlkapások, amelyeket mindannyiunknak el kell ítélnünk, de a helyzet veszélyességéhez képest a rendőrség hatásosabban lépett fel és fegyelmezettebben viselkedett, mint szeptember 18-án, és visszafogottabb volt, mint a nyugati demokráciák rendfenntartói lettek volna hasonló helyzetben. Azt hiszem, hogy akkor vesztettük el az első csatát a demokrácia védelmében, amikor átengedtük az októberi napok megítélését azoknak, akik most nyíltan magukra vállalták a demokrácia intézményeinek lerombolását. Manapság legtöbben a választási törvény olyan fokú korrumpálásán vannak leginkább felháborodva, amely ellehetetleníti az ellenzéki pártok választási esélyeit. Ezt mint demokrata elfogadni természetesen én sem tudom, de legalább megértem, hogy 2002-es veresége után On megfogadhatta, ha még egyszer hatalomra kerül, olyan feltételeket teremt, hogy az elnyert hatalomtól ne lehessen őt megfosztani. És megértem, miért akarja a demokratikus világot újabb és újabb pávatáncokkal elvakítani, hogy időt nyerjen diabolikus terve végrehajtására. Amitől viszont felforr a vérem, az, amit még csak nem is ilyen nemtelen célok érdekében tesznek, hanem minden racionálisan felfogható cél nélkül. Hatalmi arroganciából - vagy figyelemelterelésként - bedobnak kidolgozatlan ötleteket, amelyek káros hatását eszükbe sem jut felmérni, aztán nyakatekert érvekkel próbálják igazolni a logikájukat. Vagy olyan külföldi példával próbálják őket alátámasztani, amely valahol a nagyvilágban jól beleillik a törvényhozási, szokásjogi keretek és a helyi körülmények egészébe. Ad abszurdum, most, hogy államosítják az iskolákat, kimondhatnák, hogy nem kell bennük fenntartani fűtési rendszert, hiszen vannak országok - például a trópusokon, ahol az építési előírások nem követelik meg az ilyen berendezéseket. Az imént többes számba tettem az ötletgazdát is, de esetünkben úgy tűnik, messiási-despotikus elragadtatottságában OV képes egymagában is kiállni a realitásra fittyet hányó ötletekkel, melyeket aztán bűvészinasai kényszerülnek gondolkodás nélkül végrehajtani, és a parancsleállító varázsszó híján esztelenül hordják a vizet a közvélemény már túlfolyó, mindent elárasztó kádjába. Sok tucat példát hozhatnánk fel az elmúlt két évből a Fidesz szolgalelkű gombnyomóinak törvényhozási tobzódására, amellyel húsz évre akarják bebetonozni magukat a demokrácia intézményeinek lerombolása árán (s amelyekről már többször is írtam a Birkák dala sorozatomban a Galamus.hu-n). Többségük pár év alatt helyreállítható lesz a Fidesz bukása után. Azok kivételével, amelyeket fiataljaink rovására tesznek, amikor a tandíjmentes felsőoktatást fenntartása helyett a tandíj szó használatát akarják kivezetni a köztudatból. Amikor oktatásuk helyett a „nevelésüket”, talán inkább agymosásukat veszik állami kézbe, és így nem tíz-húsz, hanem negyven évre remélik rányomni a bélyegüket. Amikor a jövő nemzedékek értelmiségét akarják, ha nem is munkapadhoz, de röghöz kötni (ami ellen már felszólaltam: A belső gyarmatosítás tanterve. Népszabadság, 2012. 09. 27.). Most meg a nyelvüket akarják kivágni. Persze nem kell attól tartanunk, hogy ilyen kegyetlenségekre a mi korunkban sor kerülhetne. Csak attól a nyelvtől, az angoltól akarnak megfosztani minél több fiatalt, amely nélkül a globalizált világban nem érvényesülhetnek. A németet akarják rájuk tukmálni, amellyel legfeljebb csak a szomszédba juthatnak el. De nagyobb valószínűség szerint ezt a Hoffmann meséi szerint kívánatosan nehéz nyelvet csak olyan szinten fogják elsajátítani - ha csak negyedik általánosban kezdik el tanulni a tervek szerint -, ami csak bérmunkára lesz Mi, a demokrácia hívei sokat vétettünk, amikor hagytuk, hogy idáig fajuljon a helyzet elegendő a hazai német iparban. Németországi vállalatoknál ugyanis angoltudás nélkül nincs előmenetel. És különösen az idegenforgalomban érdekelt helyeken utcaseprőnek is inkább olyanokat vesznek fel, akik legalább valamelyest tudnak a turizmus nyelvén, angolul. OW nemrég kijelentette: a magyar kormány elkötelezett támogatója különösen azoknak a cégeknek, amelyek innovatív kutatást és fejlesztést hajtanak végre. Ilyen cégeknél angoltudás nélkül semmire sem lehet menni. Méghozzá ezt a gyógyszeriparral kapcsolatban mondta, amelyben a harmadik fázisú tanulmányokat is többnyire nemzetközi együttműködés keretén belül folytatják. Az innovatív kutatói szférában végképp nincs érvényesülés angoltudás nélkül, hiszen a szakirodalom töredékéhez sem lehet hozzáférni, a nemzetközi konferenciákon pedig egy szót sem érthet meg senki nélküle. Ez már fél évszázaddal ezelőtt is így volt: amikor 1964-ben először hívtak meg tudományos konferenciára Németországba, örültem, hogy gyakorolhatom a németemet, amely 56-ban elég jó volt, amikor pár hetet Ausztriában töltöttem. A négynapos konferencián csak az utcán hallottam német szót... És a laboratóriumokban, amelyeket meglátogattam, szintén mindenki beszélt angolul. Viszont a német nyelvterületen kívül a némettudásnak szinte senki sem veheti hasznát. Persze a kormány egy dologban nagyon jó: a legkárosabb tevékenységére is ki tud találni látszólag helytálló érvet, félrevezető magyarázatot vagy szót, így nemcsak a szép magyar „tandíj” szót akarják törölni a szótárunkból, hanem például a „megszorítás”-t is. Egyben biztosak lehetünk: ha uralmon maradnak, a következő nemzedék már nemcsak a turulba, hanem az orwelli újbeszédbe fog beleszületni. Vajon miért éppen a németet akarják a preferált tanított nyelvek megtenni, miután egyszer már majdnem elveszítettük anyanyelvünket a labanc talpnyalók deutsches Sprechenje kedvéért? Én legfeljebb egy okát látom a mai helyzetben: talán azzal akarnak kedveskedni neonáci tartalékuknak a demokrácia elleni végső küzdelemben, hogy lehetővé teszik a Mein Kamf és a húszas-harmincas évek antiszemitanacionalista szennyirodalmának eredeti nyelvű olvasását. Mert azt aligha hiszem, hogy OV-ék Thomas Mann megszeretésére akarják nevelni fiataljainkat. Különben is annak élvezetéhez sokkal magasabb szinten kell tudni németül, mint ami a közoktatásban elérhető. Mi, a demokrácia hívei sokat vétettünk, amikor hagytuk, hogy idáig fajuljon a helyzet. Hogy OV-ék valójában hány évre akarják bebetonozni magukat, az nem csak a gyakran emlegetett húsz évből tűnik ki, hiszen célkitűzésük a kádári hatalomkoncentráció - illetve annak a tükörképe, elvégre Kádár fokozatosan engedte ki kezéből a Rákosi-korszakból örökölt, mindenre kiterjedő hatalmát, míg Orbán Viktor folyamatosan von magához minden intézményt és döntést. De 56 évvel 56 után eljött egy új október 23., a demokrácia hívei ismét megmutatták magukat, és máris sokakban lángra lobbantották a tettre késztető reményt. Igaz, egyelőre legalább ugyanannyiakat úgy megvezettek mindenféle pávatánccal, kettős beszéddel, és úgy megfélemlítettek, hogy még nem mernek előbújni apátiájuk védőgubójából. Pedig most már nekik is be kell látniuk, hogy itt az idő, amikor vagy összefogunk a demokrácia védelmében - és akkor nincs kitől félnünk -, vagy akár több nemzedékre elbúcsúzhatunk tőle és mindentől, amiért élni érdemes. Kalózmese A hazájáért aggódó jó magyar állampolgárnak illik tanulmányoznia Szomália gazdaságpolitikáját. Annak ellenére, hogy az igazat megvallva semminemű kapcsolatunk nincs Afrika szarva országával. Egy számunkra figyelemre méltó sajátossága mégis van a kelet-afrikai államnak. A két évtized óta polgárháborútól szenvedő ország számára a kalózkodás fontos gazdasági tényezővé vált az elmúlt évtizedben, úgy is mondhatnánk, a gyarapodás motorjává vált. A meggazdagodott kalózok előszeretettel vásárolnak nagy házakat és luxusautókat, ami a gazdasági növekedés különleges - az európai joggyakorlat szerint - bűnös formája. Magyarországnak nincs tengere, sőt még óceánjáró hajója sem. Mi dolgunk lehet hát a kalózokkal? A válaszért elég a Heti Válasz legfrissebb számát fellapozni, ahol a Kedves Vezető jobbkeze minden kíváncsiságunkat kielégíti. Igazán méltó arra, hogy szó szerint idézzük és okoljunk belőle: „A kalózok számára veszélyes lenne egy IMF-megállapodás, mert védőhálót adna az országnak, nem lehetne már fenntartani az állandó bizonyságot.” A nemzetközi pénzvilág vízirablói tudhatjuk meg Matolcsy minisztertől - egyfajta kincses hajóként tekintenek Magyarországra, így már össze is állt a nemzetgazdasági miniszter első osztályú összeesküvés-elmélete. Nem ám a pocsék gazdaságpolitika, a pénzintézetek hitelezését ellehetetlenítő bankadó az oka annak, hogy a harmadik negyedévben tovább zuhant - éves összehasonlításban - a bruttó hazai termékünk. Erről szó sem lehet. Az igazi ok az, hogy mintegy négyezermilliárd forint vándorolt el a bankrendszerből. A matolcsyzmus furcsa logikája mentén haladva ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence közepén a kincsek garmadáját termelik meg, ám a gaz kalózok mindezt elrabolják. Most már mindenki világosan láthatja, hogy a kormányfő által dübörgő mellveregetés közepette világgá kürtött magyar modell irigylésre méltó sikerességének a nyomát sem tapasztalhatjuk. Idei lejtmenetünk lépcsői - negyedévről negyedévre - mínusz 0,7, mínusz 1,4 és mínusz 1,6 százalék. Szomália elnevezése a helyi nyelven sötétet, feketét jelent. Nézem a Nemzeti Színház élére kívánkozó Vidnyánszky Attila színházigazgató-rendező fényképét az egyik hetilap címlapján, és elszomorodom. A zakót „nemzeti” öltözékre cserélve, hangsúlyozottan karba tett kézzel, kissé agresszív tekintettel pózol. A cím pedig tovább erősíti a képet: Szemben Alföldi Róberttel. Igen ő a kihívó, Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház jelenlegi vezetőjének a kihívója. Arcán pedig leolvasható, ezt a versenyt nem nyerheti más, mint ő, hiszen erős és rendíthetetlen. Régóta figyelem Vidnyánszky Attilát és az előadásait. A zsámbéki beregszászi vendégjátékoktól a debreceni produkciókig. Vidnyánszky civilben szerintem egyáltalán nem ilyen, mint az említett fotón. Tud humoros, laza és közvetlen is lenni, mint ahogy a színháza sem kirekesztő, képes népszínházat csinálni, értelmiséginek, nem értelmiséginek egyaránt. Szerintem ez a fotó csupa póz, színjáték, mint ahogy maga a Nemzeti Színház mostani pályázata is az. Vidnyánszky nyilatkozta: „Vannak demokratikus országok, ahol a fenntartó vállalja, hogy kinevezi, akit alkalmasnak lát, aztán, ha bukik az illető, akkor viseli annak a felelősségét. Az előadó-művészeti törvény vitája során emellett érveltem, de kisebbségben maradtam. Tulajdonképpen tehát minden pályáztatás ügyetlenül zajlik.” Ha így van, akkor meg miről beszélünk, minek ez az egész hajcihő? Vidnyánszky, alighogy lezárult a pályázat beadási határideje, közölte, pályázik, sajtótájékoztatóján pedig úgy beszélt, mintha már meg is kapta volna a Nemzetit. Nyomatékul még bejelentette, a közismerten kormánypárti szimpátiájú Eperjes Károlyt szánja helyettesének. Ha pedig nyer, mivel a pozíció teljes embert kíván, lehet, hogy néhány fontos funkciójáról lemond. Nincs is ezzel semmi baj. Csak akkor kérdezem, minek ez az egész pályázati színjáték. Vidnyánszky és „csapata” minden bizonnyal élvezi a jelenlegi döntéshozók és véleményezők (többségében a jobboldalhoz húzó művész) bizalmát, és várhatóan ennek meglesz az eredménye, csak akkor teljesen fölösleges „szakmázni”, Alföldi ellenében érvelni. Mint ahogy értelmetlen és nevetséges öncélú üres pózokba merevedni, hiszen az ilyen gesztusokat rendezőként Vidnyánszky sem nézi jó szemmel. BONTA MIKLÓS bontam@nepszava.hu NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT,TÓTH JENŐ • Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes:TÖRŐ ANDRÁS, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, FÜSI PIROSKA, GALGÓCZY ÉVA, MARKOTAY CSABA, • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS • Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN • Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ • Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Technikai igazgató:TÓTH JENŐ •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ • Marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4.Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.ringier.hu, kiado@ringier.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti