Népszava, 2013. január (140. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-19 / 16. szám

A NÉPSZAVA kulturális és társadalomkritikai melléklete 2013. január 19., szombat Világszínvonal és ízlésficam 2. oldal Média-csata­tér 4. oldal Húsz éve történt I. Egy nem jobboldali ember elmélkedése Az alaptörvény preambulumáról SZIGETI PÉTER A­rról fogunk értekezni, hogy a „Nemzeti hitvallás”-nak milyen funkciói vannak. Voltaképpen négy funkcióról és egy diszfunkcióról kell számot adnunk. Mi itt a baj? - alig­ha a többfunkciósság. Hanem az, hogy az értékek és értékrendek (világnézetek) megszüntethetetlen harcában (M. Weber) nem a magyar társadalom egé­sze számára elfogadható közös értéke­ket emeli alkotmányos rangra, hanem erőteljesen és egyoldalúan szelektív. Még csak nem is a politizáló állampol­gárok előzőnél kisebb halmazának - baloldali, centrista és jobboldali politi­kai habitusú emberek - közös nevező­jét adja, hanem valaminő keresztény­­nemzeti-konzervatív identitáspolitikai és szimbolikus (Szent Korona) túl­fűtöttség jellemzi. Nézzük meg, milyen szellemi tenden­ciákhoz kapcsolódnak a nemzeti hitval­lás tételei. Kiindulóponton egyik fontos tételét idézve: „Elismerjük a keresztény­ség nemzetmegtartó szerepét. Becsül­jük országunk különböző vallási hagyo­mányait”. Tehát a kereszténységnek nemzetmegtartó szerepe, ereje van. Aki nem keresztény, annak nem ismeri el nemzetmegtartó szerepét? Csak a világ­nézetileg hívő keresztény ember nem­zetmegtartó? Azt gondoljuk, hogy a tár­gyilagosságtól és a világnézeti semle­gességtől messze esik az első olvasatban ártatlannak tűnő tétel. Ez ugyanis egy kirekesztő megfogalmazás. Rejtett mondandója éppen az, hogy ki vannak zárva a nemzetmegtartás dicsőséguni­verzumából - mert a szövegben a négy bekezdésben büszkeségeinket felsoroló passzusok után közvetlenül jön az idé­zett két mondat - a nem hívők.­ Ez az egyik funkciója. Az egész másfél oldal tendenciája - azon túl, hogy sok-sok érzület-etikai megfogalmazás van benne - a nemzet­fogalomnak a szellemi-lelki és keresz­tény oldalát megjeleníteni. Az úgyneve­zett kultúrnemzetet - jellemezhető ez az álláspont -, amelyet előtérbe állít a politikai nemzettel szemben: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad vi­haraiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.” Az érthető és elfogadható, hogy a határon túli ma­gyarság nemzethez tartozását - ez egy második funkció - is tartalmazza a kultúrnemzet fogalom. De nemcsak er­ről van szó, hanem másról és többről. A nemzeti oldal nemhogy hangsúlyos, hanem túlhangsúlyozott és egyértelműen szekularizációellenes. Ezért és ennyiben köztársaság­ellenes is. Tudjuk azt, hogy Magyarországon van egy ilyen hagyo­mány, amit a német historizmusból­ vett át a romantikus érzület-etikai meg­fontolásokra hivatkozó magyar jobbol­dal. Bizonyos német történészeknél a nemzet elsősorban nem jogi és politikai közösség­, mint a franciáknál vagy az Egyesült Államokban, ahol ez áll előtér­ben, hanem valahol származási és intui­tív alapú, lelki képződmény. Túl az ér­telmen, a fogalmi gondolkodáson és a politikai közösség széles körű tapaszta­latán, az élmény közegében működik ez a szellemi és lelki egység. Ebben a szel­lemben emlegette fel Orbán Viktor mi­niszterelnök 2012 szeptemberében a Tu­rultól való származás eredetmítoszát. .. .a Turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. „Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csa­tát Mohácsnál a Turul madár pedig, a most élő, a már meghalt és majd meg­születő magyarok nemzeti azonosságá­nak jelképe” - mondotta (az MTI-től idézve). Nem ,a nyelvében él a nemzet’ Illyés Gyula megfogalmazta szép és igaz gondolatáról van itt szó. Eltérően attól, ennek a beszédmódnak nem igazság­értéke vagyon - ebből a szempontból csak megmosolyogtató, hiszen történe­tileg a vérségi kötelékeken alapuló ős­közösségi társadalomban volt szükség efféle hiedelmekre - viszont emlegeté­sével fenntart, újratermel egy olyan ha­gyományt, amely legfeljebb csak az ata­­visztikus konzervativizmus számára ér­ték. Igaz, ez sem funkciótlan, mert a né­pesség egy részében elfogadott hiede­lemvilágot melenget. A magyarság szellemi és lelki egysé­ge - társadalmi és politikai pluralizmus ide vagy oda - pedig az üdv közép­pontja. Gyakran kulturális szupremácia­igény megalapozására használták és használhatják (harmadik, potenciális funkció). Aki ezt nem érzi - gondolja minden nacionalista -, az alattam van, s büszkén az alacsonyabb rendűeknek véltek fölé emeli magát. Van ilyen men­talitás, felfogás. Ennél csak az a na­gyobb baj, hogy ezt alkotmányos szint­re emelték. De Gaulle francia köztársa­sági elnök is bevezetett egy új politikai kurzust 1958-ban, szakított a parlamen­táris köztársasággal, a régivel, és beve­zette a prezidenciális rendszert, azon­ban mégsem a francia jobboldal érzü­let-etikáját tolta fel az Alkotmány szint­jére. Ezért kirekesztő a mienk, mert ezt tolja fel. Ez a baj a nemzeti hitvallással. Hogyha egy jobboldali ember hitvallá­sát kellene kifejezni - Szekfű Gyulától, Szabó Dezsőtől a népi írók jobbszár­nyáig, Csurka Istvánig és Kövér László házelnökig -, akkor ezek a tételek vagy változataik elmennének, adekvátak vol­nának. De egy olyan országban, ahol az emberek nagyobb fele nem hívő - tehát világnézet, meggyőződés szempontjá­ból -, az országnak a fele nincsen benne az alkotmányban. A jobboldal-baloldal 2010-es erőviszonyainak felosztásában pedig egyharmada van kizárva ezzel a hitvallással. Pedig még az alkotmányér­telmezésben is iránymutató a Nemzeti hitvallás, a történeti alkotmány azon vívmányaival [lásd R) cikk (3) bekezdé­sét], amelyekről homályban hagyott és ezáltal jogbizonytalanságot szül, hogy mik is ezek a vívmányok. Ez a passzus pedig a magyar jogtörténetből közjogi összefüggésbe emeli át a Szent­ Korona tant (amennyiben ezt az értelmezési ká­nont az alkotmánybíróság vívmányként fogná fel - még megérhetjük). A nemzeti hitvallás 46 évet töröl a magyar történelemből. Ilyesmit dekla­rálni könnyű, a múltat eltörölni, meg nem történtté tenni ellenben lehetetlen. Ez pedig rögtön igazolódik is: miköz­ben érvénytelennek nyilvánítja az 1949. évi kommunista alkotmányt, ezzel éles ellentétben a záró rendelkezések 2. pontjában megállapítja, hogy „Ezt az alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el”. Az egyazon tárgykörre (érvényesség) vonatkozó két ellentétes állítás különös következménye, hogy saját érvényességi alapját tekinti ezzel érvénytelennek. Diszfunkcionális állás­pont. A politikai osztálynak azonban arra feltétlenül szüksége volt, hogy az alkotmányozó hatalom az Országgyű­lésnél maradjon, ne másnál (például egy alkotmányozó nemzetgyűlésnél vagy egy kibővített összetételű parlament­nél). Ezt pedig az első írott magyar alkotmány leghosszabban, immáron 62 éve hatályban lévő szakaszai mond­ják ki. Egy alkotmány preambulumának rövidnek, tömörnek, világnézetileg semlegesnek és majdnem mindenki számára elfogadhatónak kellene lennie. Ez pedig nem az. Logikailag, példának erejével szólva: ha valaki semleges szöveg­­környezetben vagy szövegkörnyezet nélkül azt állítja, hogy Grosschmidt Béni (Zsögöd Benő) nagy civilista volt, akkor ez senki másra nézve nem sértő, mert senkit sem negligál egy lehetséges át­fogóbb értékelésből. Arról ott nincs szó. Ha azonban a jelentős civilistákról szóló szövegösszefüggésben csak Grosschmidt Bénire len­nének büszkék, akkor minden más magyar civilista joggal megsértőd­het, aki ebből az univerzumból - noha rászolgálna - kimaradt. Akár­csak a nem keresztény és vallási hagyományok nélküli ateisták .Lásd erről Georg­ G. Iggers kitűnő monográfiáját: A német his­torizmus Gondolat, 1988. A politikai nemzet (államnemzet)-kultúrnemzet szembeállítás Ernest Renan és Davis Friedrich Strauss levelezése nyomán alakult ki. Renan 1882-ben publikálta nagy hatású esszéjét (Qu’est-ce qu’une nation?), amely a francia nemzeti önazonosságot máig meghatározza - mondja P. Manent (Mi a nemzet? Kommentár, 5, 5-15, 2007.). Jürgen Habermas a német nemzetfogalom geneziséről írt, elemezve „a kulturálisan meghatározott,nép’ és az állampolgárok,nemzete’ közti kényes viszonyt (A posztnemzeti állapot Politikai esszék , Har­mattan, Budapest, 2006, 11-29., különösen a IV. fejezetben: A nép­szellem népétől az állampolgárok nemzetéig).

Next