Népszava, 2013. április (140. évfolyam, 76-100. sz.)

2013-04-19 / 91. szám

FEJTŐ FERENC1909–2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: BOCSKAY ZSOLT (ONLINE), S DÉSI JÁNOS, SEBES GYÖRGY Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐy‍ Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, helyettes: TÖRŐ ANDRÁS, szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS, FÜSI PIROSKA, GALGÓCZY ÉVA, MARKOTAY CSABA, y‍ Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNESy‍ Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTERy‍ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS y‍ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁNy‍ Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐy‍ Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. y‍ Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZAy‍ Technikai igazgató: TÓTH JENŐy‍ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA y‍ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ y‍ Marketing: SIMON ZSUZSAy‍ Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. y‍ Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 y‍ Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu y‍ Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 y‍ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu y‍ Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., elő zetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 y‍ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130, 118, telefax: 477-9025. y‍ Elő zetési díj egy hónapra 2900 Ft, negyedévre 8700 Ft, fél évre 17 400 Ft, egy évre 34 800 Ft. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda y‍ Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató y‍ www.ringier.hu, kiado@ringier.hu y‍ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 y‍ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti „A z egyházakban politikai szö­vetségest kereső pártok olyan elkorhadt régi világot képvi­selnek, amely soha nem fog visszatér­ni Magyarországra.” (Részlet Orbán Viktor beszédéből, 1992. Fidesz-kong­resszus.) „Hálaadó mise lesz Orbán Viktor miniszterelnök úr 50. születésnapja alkalmából. A Belvárosi Plebánia­templomban a Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület kérte a há­laadó szentmisét.” (HVG, 2013.) A két idézetet nemcsak 21 év, ha­nem egy világ választja el egymástól. Nem az aggaszt elsősorban, hogy a Fi­desz mekkora pálforduláson esett át, ami óta a Liberális Internacionálé gyakran polgárpukkasztó, fiatal szer­vezetéből (ld. a „Térdre, imához!”-féle parlamenti bekiabálásokat vagy az egykori Magyar Narancs címlapjait és hangvéte lét) a mai kőkonzervatív, gyakran bigott szemléletéig jutott. Vál­tozni szabad, gyakran kell is. Én sem gondolom mindenről ugyanazt, mint mondjuk 30 éve. De nem mindegy, hogy milyen irányban változik az em­ber. Pláne egy párt. Ebből a szempontból Orbán Viktor beszéde a bilbaói „Katolikusok a köz­életben” konferencián ijesztő látlele­tet ad. Semmi baj sincs azzal, hogy Orbán immár kereszténydemokrata politikusnak tudja magát. Nemcsak és nem is elsősorban a valláshoz, egyházhoz való viszonyról van szó. A kereszténység hangsúlyozása sokkal inkább politikai eszköznek, a kor­mányzati retorika alkalmas elemé­nek, a táborszervezés érzelmi ková­szának látszik. Még akkor is, ha – megengedem – őszinte hit is társul­hat hozzá. Utóbbi tiszteletre méltó magánügy, legalábbis szerintem. Mert a bilbaói beszéd szerint Orbán kárhoztatja, hogy Európában a val­lási meggyőződést az egyéni lelkiis­meret szférájába utalják: Európa „is­tentől mentes társadalom felépítésén dolgozik, a vallásosságot az egyéni életstílus részének tekinti”. A vallási meggyőződés kiemelése a magánszférából önmagában is veszé­lyes szemlélet, főleg a majdnem korlát­lan államhatalmi eszközök birtoká­ban. De itt ennél is többről van szó. Az Orbán által önkényesen átértelmezett kereszténység a progresszió nyílt taga­dásának kulcselemévé válik. Alkalmas fókusza egy egyre ijesztőbben összeál­ló, a vallás problematikáján jóval túl­mutató világlátásnak. Összegyűjthető benne a modern Európa tagadása, a személyi szabadságjogok kétségbe vo­nása, az ideológiai hegemóniára való erőszakos törekvés, egy sajátos állam­szemlélet, az egyházszerűvé tett, kul­tikus pártműködés, a „nemzeti sza­badságharc” öngyilkos útja mellett most egy hasonlóan értelmetlen és fél­remagyarázott „keresztény szabadság­harc” indítása. Orbán Viktor Bilbaó­ban nem a kereszténység mellett tett hitet. Erre szükség sem lett volna, hi­szen soha senki nem vitatta azt az ál­lítását, hogy európai világunk nagy­mértékben a zsidó-keresztény, ó- és új­szövetségi kultúrkörben gyökerezik. Most tekintsünk el attól, hogy ez mi­lyen mértékben igaz a néhány, részben vagy egészben muzulmán vallású eu­rópai országra vagy a bevándorlókra. Csakhogy Európának vannak más meghatározó kulturális hagyományai is. Európa nem volna az, ami, az an­tikvitás, a humanizmus, a felvilágoso­dás, a racionalizmus, a 48-as egyenlő­ségi és szabadságeszmények, demok­ratikus és nemzeti mozgalmak érték­világa nélkül. Orbán azt mondja: az európai ember nem tud kibújni keresz­tény bőréből, „ezt Brüsszelben is meg kellene érteni”. Nem is kell, hogy kibúj­jon, de éppen Orbán az, aki ki akarja bújtatni felvilágosodott, humanista, demokratikus bőréből. A miniszterel­nök nem véletlenül feledkezik meg a többi „bőrről”. Nem akarja tudomásul venni (ahogy egyetlen, kizárólagosság­ra törekvő gondolkodásmód sem), hogy a sokféle hagyományt, a sokféle „bőrt” éppen a sokszínűség, a nyitott­ság, a változásra és fejlődésre való ké­pesség, a kíváncsiság, a türelem és a megértés vérerei tartják össze. Európa karaktere éppen sokszínű kultúrájá­ban van. Ezt máskor, amikor saját po­litikai érdekei kedvéért Orbán épp a nemzetek különállását akarja hangsú­lyozni, ő is nagyon jól tudja. De most, kéretlen és álságos keresztes lovagként a kereszténységet éppen a progresszi­óval és a modern demokráciával állítja szembe. „Ma az európai politikában egy agresszív szekuláris politikai láto­más uralkodik, amelyet progresszió­nak neveznek”, panaszolja, ráadásul „Brüsszelben azok vannak többség­ben, akik azt akarják, hogy ez legyen a jövő”. Ezzel persze a legnagyobb európai frakciót: a keresztény-konzervatív nép­pártit is egy kalap alá veszi holmi is­tentelen baloldaliakkal és liberálisok­kal, de ez nagyon is összefér a napok­ban született egyéb interjúkkal, ame­lyekben Magyarország nevében nád­pálcás tanító bácsiként oktatja ki egész Európát. A Die Weltben és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban kedden az „Ugocsa non coronat” szel­lemében azzal büszkélkedik: „Nem va­gyunk helyes fiúk a mainstreamből.” Még értetlenkedik is: noha a magyar kormány egy sikertörténet keretében új társadalmi-gazdasági modellt épít, Európában ezt az istennek sem akar­ják követni, sőt „nem adják meg a nemzetállamoknak járó tiszteletet” sem. Láthatjuk tehát, hogy az orbáni re­torika számos eleme egy szálra fűzhe­tő fel. Európa hanyatlik, mert a prog­resszió gyászos útjára tért, de Ma­gyarország majd példát mutat neki. Minden látszat ellenére nem deviánsok vagyunk, hanem úttörők. A keresz­ténységtől való állítólagos elfordulás az oka a gazdasági recessziónak, még az „adósrabszolgaságnak” is. (Nem tudni, hogy keveredhettek adósságok­ba tisztességes kereszténydemokrata kormányok is.) Európa azért maradt le a kontinensek versenyében, mert ő az egyetlen földrész, amely nem köve­ti saját vallási hagyományait. A té­nyek megint csak nem számítanak Orbánnak: pl. az sem, hogy a gazda­sági versenyben élre került ázsiai or­szágok, Kína, India, Japán vallási kö­tődései nem különösebben erősek és nem is egyirányúak. De Európában is vannak az erősebben vallásos orszá­gok között fejlettek és fejletlenek, akár komoly válságban lévők is, mint ahogy mindkettőre van példa a szekularizál­tabb államok esetében is. Ráadásul az aktív vallásgyakorlók nagy tömegei sem feltétlenül járnak együtt a szeku­larizáció gyengülésével, állam és egy­ház összekeveredésével. Az Egyesült Államokban közismerten jóval na­gyobb a rendszeres vallásgyakorlók száma, mint Európában. (A fiatal amerikaiak 57 százaléka imádkozik naponta, míg pl. a szomszédos Auszt­riában az arány 7 százalékos.) Ken­nedy elnök mégis úgy fogalmazott, ahogy Európában kevesen engedik meg maguknak: „Olyan Amerikában hiszek, ahol az állam és egyház elvá­lasztása teljes, ahol a katolikus papok nem szabják meg az elnöknek, miként viselkedjen, és a protestáns lelkészek nem mondják meg híveiknek, kire szavazzanak. Ahol semmilyen egyház vagy egyházi iskola nem kap támoga­tást közpénzből vagy politikai prefe­renciák alapján; amely nem protes­táns, nem katolikus, nem zsidó, ahol a vallási testületek nem kívánják köz­vetlenül vagy közvetetten érvényesíte­ni akaratukat a lakossággal szemben vagy köztisztviselők nyilvános szerep­lése révén.” Nem csak a bilbaói beszédből tud­juk, hogy Orbánnak egészen már el­képzelései vannak állam és egyház viszonyáról. Szerinte Európa egyik té­vedése, hogy „az intézmények működ­tetéséhez és fenntartásához” nem kell a kereszténység. Innen csak egy lé­pés, hogy az állam maga térítő funk­ciót vállaljon, végképp szakítva a sze­kularizáció „tévútjával”. Orbán állam­felfogása egyébként is sajátos. Mint az interjúkban kifejti, a demokratikus intézményrendszernél fontosabb, hogy az államhatalom minden lépését a nép a kétharmados választási ered­ménnyel legitimálta. Ugye emlék­szünk a Piszkos Fredből az uralkodó és népe bájosan közvetlen kapcsola­tára: „Szervusz, nép!” – mondta Fülig Jim my, „Szervusz, király!” – felelte a nép. De frissebb irodalmi élménye­inkből felidézhetjük Parti Nagy Lajos I. Fülkeforját is, aki a nép legnagyobb örömére forog körbe győzelmi talap­zatán. A mozaikokból összeáll a kép, egy új középkor víziója: a felvilágosodás és a szekularizáció tagadásával, a világné­zeti szabadság és sokszínűség vissza­vételével, a modern Európától való el­fordulással, jó, ha nem istenkirállyal, de új keresztes hadjáratokkal minden­képpen. Hiszen a keresztes lovagok némelyikét sem csak a hit vezérelte. Akadtak, akik a Szentföld anyagi ter­mészetű kincseire vágytak… Orbán, a keresztes lovag K iderült, amit a gazdák nagy többsége már eddig is tudott, ha mástól nem, hát Ángyán József egykori államtitkártól. A Vidékfejlesztési Mi­nisztériumból éppen a földmutyik miatt távozó agrárszakember még tavaly tavasszal egy országgyűlési mezőgazdasági bizottsági ülésen csa­pott – szó szerint is – az asztalra, hogy „nem ezt ígértük!” Vagyis nem ar­ról volt szó, hogy a legjobb helyen fekvő és lehetőleg egy tagban lévő állami földek bérleti jogát a helyi gazdálkodók helyett Fidesz-haverok, Orbán sze­mélye körül sertepertélő kiskirályocskák kapják. A gyakorlat azonban ezt bizonyítja. Hiába adott át az agrárminiszter kamerák kereszttüzében 10-20 hektá­rokat néhány tucat gazdának, a sajtómunkásokat távol tartották, amikor arról döntöttek, hogy műkörmösök, gyógypedagógusok, könyvtárosok, épí­tési vállalkozók akár száz hektárnál is nagyobb állami földekhez jutottak. A nyilvánosság pedig leginkább akkor hiányzott, amikor az igazi nagy fa­latokat osztották a tűz közeli hűbéreseknek. Mára kiderült, amit sokan eddig is sejtettek, az állami földbérletpályá­zatok „le voltak zsírozva”, és a pontozásos rendszer úgy volt kitalálva, hogy a szubjektív elem legalább akkora legyen benne, hogy ezzel el lehessen dön­teni a pályázat sorsát. Ezt még a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának egyik tavaly ősszel született jelentése is elismerte, amely azonban, hogy, hogy nem, mindeddig mélyen titokban maradt. A „földosztók” maguk is elismerik, nem minden esetben volt indokolható, mi­ért nyert valaki olyan pályázattal, amelyről egy agrárszakember első látás­ra megmondta volna, hogy nagy valószínűséggel teljesíthetetlen. Azok az agrár-szakpolitikusok, akik bepillanthattak az államtitkot képező földbér­letpályázatokba, elmondták: a helyi gazdák gyakran azért maradtak alul, mert balga fejjel komolyan vették a kormány ígéreteit, és azt hitték, sport­szerű döntések fognak születni. Ezért reális üzleti terveket nyújtottak be, amelyek így valóban kevesebb pontszámot értek, mint azok, amelyeket a kiíráshoz igazítva, teljesíthetetlen vállalásokkal megtűzdelve a bennfentes nyertesek adtak be. Ezzel a kormány saját maga alá helyezett időzített bombája felrobbant. Hogy a repeszek kit, hogyan találnak el, az hamarosan kiderül. Sajnos ab­ban biztosak lehetünk, hogy a bombagyárosok időben biztonságos fedezék­be húzódnak. R RAJZA Nemzeti földmutyi O lvasom a 2000-ben alapított Hagelmayer István-díj odaítélésének krité­riumait. Az elismerés az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alapító elnökének, az iskolateremtő pénzügykutatónak állít emléket. A Hagelmayer-díjat azok a kaphatják, akik kimagasló, példaértékű teljesítményükkel hozzájá­rultak a kitüntetést alapító ÁSZ jogállami és társadalmi súlyának, szakmai tekintélyének kialakításához, részt vettek az intézmény szervezetének meg­újításában, a nemzetközi kapcsolatok építésében, továbbá kiemelkedő pénz­ügyi ellenőrzési tevékenységükkel hozzájárultak a közpénzek hatékonyabb felhasználásához. A tavalyi díjazottak között egy széles körben közismert, a 40-es éveinek elején járó közgazdász nevére bukkanhatunk, Budapest Bel­városának polgármesterére. Rogán Antal azzal érdemelte ki a 640 ezer fo­rintos pénzjutalmat – amelyet egyébként egy egészségügyi alapítványnak gá­láns módon felajánlott –, hogy a parlament gazdasági bizottságának elnöke­ként oroszlánrészt vállalt az új számvevőszéki törvény kidolgozásában és el­fogadásában. Nem kívánjuk kisebbíteni a Fidesz frakcióvezetőjének érdeme­it, hiszen a kormány akaratának meghosszabbított tagjaként önálló indít­ványok garmadáját nyújtotta be, amely felöleli – a többi között – a médiasza­bályozás számos területét, mégsem terjesztették fel Pulitzer-díjra. Ugyanak­kor azt, hogy politikailag független lenne, tán maga is sértésnek venné. Első fokon pereket nyert lapunk az ÁSZ ellen. Úgy véltük, hogy jelenlegi elnöke egykor engedelmes pártkatonája volt a jelenlegi kormányzó erőnek. Emellett egy másik cikkünkben arra vetemedtünk, az MNB álláspontját idéztük, mely szerint – a számvevők megállapításaival szemben – a jegy­bank adatszolgáltatása megalapozott volt. Az ÁSZ – a Rogán kitüntetett bábáskodásával létrejött törvény szellemét idézve – a saját függetlenségét hangoztatta, amit kétségbe vonni nincs okunk. Általában. A függetlenség azonban korántsem jelenti azt, hogy mindenben igazuk van. A bírósági íté­let dicséretes példája ennek. Mint ahogy az is tény, hogy az ÁSZ elnöke a Fidesz vezető tisztségviselője is volt. Frakcióvezető-helyettes. Mindentől füg­getlenül. Függetlenek VÉLEMÉNY 7 2013. ÁPRILIS 19., PÉNTEK Beiskolázási Tetris LENDVAI ILDIKÓ országgyűlési képviselő (MSZP) BONTA MIKLÓS bontam@nepszava.hu BIHARI TAMÁS biharit@nepszava.hu FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék