Népszava, 2013. április (140. évfolyam, 76-100. sz.)

2013-04-09 / 82. szám

6KULTÚRA www.nepszava.hu kultura@nepszava.hu 2013. ÁPRILIS 9., KEDD A cirkusz a szuperfilmek, elementáris médiahatások korában régóta keresi a helyét. Elcsen eszközöket a társművészetektől. Leginkább a színháztól. A számokból jele­neteket formál. A jelenetekből pedig akár történetet. Már nem csak az fontos, hogy az artista hány szaltót ugrik, mind hang­súlyosabbá válik, ezt hogyan teszi, és közben milyen a figu­rája. Ugorhat macsó módon kérkedve, csillogó, villogó, fe­szülő ruhában sztárként, de fé­lénk, ügyefogyottnak tűnő bo­hócként szintén. Ma már az sem ritka, ha az artisták meg­szólalnak, énekelnek, zenélnek. Gyönyörű példáját láthattuk ennek a Circus Cirkör decem­berben a Trafóban vendégsze­repelt Untermann című műso­rában, amiben három elsőran­gú artista parádés attrakciókat mutatott be, de közben fanyar humorú monológokat mondtak, zenekart alkottak, és énekeltek is. És mindehhez még remek fazonok, markáns karakterek is. Bár már egyre több kortárs cirkusz fordul meg nálunk, köztük a világhíres Cirque du Soleil is elég gyakran tér vissza a Sportarénába, itthon még nem kapott lábra a kortárs cir­kusz műfaja. Csináltak valaha zsenge kísérletként ilyen prog­ramot az artistaképzősök, a Fő­városi Nagycirkuszban Kristóf Krisztián is rendezett az újcir­kusz műfajában műsort, de markáns áttörés nem történt ezen a téren. Most a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Művésze­tek Palotájának Fesztivál Szín­házában viszont bemutatták a Recirquel – Cirkusz az éjszaká­ban című produkciót. Volt en­nek már előzménye, ugyanezzel a címmel nyáron a Szigeten, a Magic Mirror sátorban, írtam is akkor róla néhány sort. De az még sokkal rövidebb volt, és bár voltak benne játékosan fan­táziadús elemek, mégiscsak alapvetően klasszikus cirkusz­alapokon nyugodott. Mint ahogy, valljuk be, tulajdonkép­pen a mostani program is. Ezt ugyancsak Vági Bence rendez­te, koreografálta, de érezhetően tovább dolgozott a fiatalokkal, méghozzá keményen, és nem is keveset, négy hónapot. Az egész produkciónak egységes lát­ványvilága lett. Szürke, félho­mállyal teli, melankolikus vi­lág, Csanádi Judit díszletei le­pattogzó falú, színtelen házak képét festik költői módon, amikből az attrakciók segítsé­gével kiragyognak, légbe törnek az artisták. Kicsit emlékeztet ez a világ a Vági által szerkesztő­ként korábban a Művészetek Palotájába a kortárs cirkusz debütálásaként hívott Cirque Éloize hangulatára, melyben monotonul szürke környezet­ben robotoló hivatalnokok tes­tüket próbára tevő produkciók segítségével igyekeztek kitörni az egyhangúságból. Most vi­szont élénkebbek a jelmezek, Kasza Emese néhány ruhát extravagánsra tervezett, miköz­ben általában érzékenyen hagyja érvényesülni a test ido­mait. Sárik Péter a számok je­lentős részéhez a színpadon zongorázik, Balogh Anna pedig dizőzként, nekibúsult érzelmes­séggel, dalos narrátorként szol­gál kötőanyagként az attrak­ciókhoz, melyek áthömpölyög­nek egymásba. Ritkán van le­hetőség a számok közti tapsra, széles mosollyal teli meghajlás­ra pedig végképp nem, az artis­ták megmaradnak az ábrándo­san melankolikus, borongós hangulatban. Három lány, Bogdán Bettina, Lőrincz Alexandra és Horváth Míra könnyed anyagon lenge­dezik a légben, nem megy min­den egyszerre, de szépek a lá­gyan hajlongó mozdulataik. Ugyanők trapézon is ügyesked­nek, akár egymást lelógatva és persze megtartva tornáznak. Pintér Áron lengődróton fl an­gál, vagy akár háton ráfekszik, és kezén-lábán karikákat pör­get, mindeközben békebeli ka­baréba illő, elegáns, mellényes, csokornyakkendős úrnak mu­tatkozik. Mellette bohócként Lakos Leonetta téblábol, aztán vele lesz egy nagyon helyes szá­muk. Régi, gombócos fagyit áruló kocsi tégelyeiből dugják ki fejüket-lábukat pajkosan, erotikusan, azt sejtetve, hogy a kocsi mélyében mi mindent csi­nálnak. Ezenkívül igazán hu­moros szám nincs is, meggon­dolandó, hogy a változatosság­ra építő cirkusznak jót tesz-e a szinte végig spleenes hangulat. Veress Zsanett és Illés Renátó mutatósan esztétikus kéz­egyensúlyozó számmal rukkol­nak elő, de amikor egyikük tartja a másikat, előfordul, hogy igencsak remeg az a kéz, ezen még azért dolgozni kell. Herczeg Richárd és Biritz Ákos kínai rúdon sürögnek-forog­nak. Biritz az est emblémája is lehetne, ő az, aki gumikötél és az artistaművészet segítségével a magasba szárnyal, kitör a szürkeségből. A tehetséges fia­talok számára pedig ez a gond­dal kivitelezett produkció vál­hat kitörési lehetőséggé. A kortárs cirkusz műfajában mutatkoztak be tehetséges  atalok a Művészetek Palotájában Szárnyalás a szürkeségből a magasba Fiatal artisták csapatot alkotva mutattak be a társ­művészetek elemeit is felhasználó, kortárs cirkuszi produkciót a Művészetek Palotájában. Ahogy az előadásban, úgy nyilván jelképesen is, a magasba akarnak szárnyalni. BÓTA GÁBOR Kitűnően kezdett a BMC Egy arany ékszerrel a kezében jelent meg Gőz László, a Budapest Music Center (BMC) alapítója a vasárnap esti koncert előtt. Az értékesnek tűnő karkötőt ugyanis valaki el­veszítette, és az ékszer gazdáját maga ke­reste a nemrég átadott új zenei központ ve­zetője. Pillanatokon belül jelentkezett is a tulajdonos, Gőz László gesztusát pedig taps fogadta. Az alapító szerényen körbe­nézett, és csak annyit jegyzett meg, nálunk ez természetes. Kicsit szimbolikus esemény­nek is tekinthető a fenti eset. Jól mutatja, hogy lehet európai módon is eljárni, illetve mutatja, hogy szervezők és a közönség kapcsolata bizony épülhet a bizalomra. A folytatás is jól sikerült, vagyis a Budapesti Tavaszi Fesztivál zárónapján a régi zenét játszó, kitűnő muzsikusokból álló Serenata Hungarica remek, nagy sikerű hangver­senyt adott. Kobzos Kiss Tamás és kollégái kitettek magukért. Az együttes művészeti vezetője Thomas Wimmer, aki 1988-ban hozta létre ezt a formációt elsősorban a régmúlt populáris hangszeres zenéjének a megszóltatására. Mára bővült a csapat re­pertoárja. A mostani koncerten a török hó­doltság időszakát a 16–17. századi török énekmondók dalai idézték meg. Szerepel­tek még a műsorban a 17. században meg­őrzött magyar táncdallamok, illetve megis­merhettük, hogy milyen muzsikára táncol­hattak a zenekedvelő Esterházy család ven­dégei annak idején. Kobzos Kiss Tamás, Balogh Kálmán, Ökrös Csaba, Karim Othman-Hassan, Ulli Engel, Tóth Mónika, Ivan Becka, Thomas Wimmer, Michael Posch, Erich Traxler és Wolfgang Reithofer vala mennyien nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Pénteken ugyancsak kiváló ka­marazenei produkciót élvezhettek azok, akik a BMC programját választották. Egy csupa  atal, csinos hölgyből álló, brit vonós­négyes, a Benyounes Quartet tagjai vendé­geskedtek a BMC-ben. A 2007-ben alapított együttes tavaly a Végh Sándor-vonós né­gyes versenyen második lett. Ezúttal Bee­thoven, Janacek és Debussy műveit szólal­tatták meg nagy invencióval, bizonyítva, hogy nem véletlenül díjazták őket koráb­ban. Új helyszínként a BMC jól vizsgázott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A koncertte­rem akusztikájára semmilyen panasz nem mondható, mint ahogy örömmel nézeget­hettük az előtérben Bácsay Péter alkotásait, a június 30-ig látható kiállítás festményein a dzsessz világához kerülhetünk egészen kö­zel. A büfé kínálatát még egy kissé szűkös­nek éreztük, de összességében a debütálás mindenképp jól sikerült. BALOGH GYULA Kitörési lehetőség ez a produkció a tehetséges  atalok számára FORRÁS: MŰVÉSZETEK PALOTÁJA Betörő az albérlőm a Madách Színházban Halász Judit és Mucsi Zoltán főszereplésével mutatja be a Madách Színház a Betörő az albérlőm cí­mű krimivígjátékot, melyet május 11-én tűznek műsorra. A darab a nagy sikerű angol  lm, az 1955­ös Betörő az albérlőm színpadi adaptációja. Két éve Londonban mutatták be a  lm színpadi változa­tát, és a Madách Színháznak sikerült megszereznie a darabot, amelyet most Szente Vajk rendez. Ha­lász Judit és Mucsi Zoltán mellett a banda tagjaiként Hajdu Steve, Magyar Attila, Nagy Sándor és Szerednyey Béla látható, a produkcióban Hűvösvölgyi Ildikó, Bajza Viktória és Pusztaszeri Kornél is játszik, továbbá Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok is közreműködik FOTÓ: K 2 PRESS

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék