Népszava, 2013. október (140. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-12 / 239. szám
Beszélgetés Czapáry Veronika írónővel Az árral szemben BARTA F. ZSOLT - Mozgalmas esztendő áll mögötted, ráadásul még nincs is vége, de kezdjük az elején. Illyés Gyula mondta egyszer, ha két író találkozik egymással, az első kérdés mindig az, „hol laksz?". Veronika, hol laksz? - Budakalászon lakom, a Dunától ötven méterre, a türkizkék Lupa-tavak és a Lupa-sziget mellett, pár éve költöztem ide. Itt kertészkedem, és mindenféléket termelek, kukoricát, krumplit, céklát, de rengeteg gyümölcsfát és gyümölcsbokrot is ültettem. Elkezdtem egy hosszadalmas háztéliesítést is pár éve, ami még mindig tart, mintha soha nem akarna véget érni, ez ugyanis egy nyaraló volt, az emeleten tízcentis fallal és üres palatetővel. - Nem véletlen, hogy kérdeztem, hiszen az idei nagy árvíz idején a kortárs magyar irodalom színe-java igyekezett segíteni rajtad. Hogy sikerült? - Igen, kiöntött ide a víz, mivel hullámtérben lakom, de tudtam, hogy ez lesz, amikor a házat megvettem. Nem tudom elmondani, milyen érzés, amikor a házat elönti a víz. Negyven centire volt bent a nappalimban, és mindent fel kellett pakolnunk vasasztalokra és az emeletre. Az egész életemet felpakoltam, mert az összes ruhám és könyvem lent volt és minden háztartási gép. Az az érzés, hogy kinézel reggel a kertedbe, és már a teraszlépcsőig jött a víz, valami hihetetlen volt, mégis, ha valaki megkérdezné, árvíz vagy nem árvíz, akkor árvíz. Egyrészt rájöttem, hogy az ember mindent kibír. A fele ültetett tök kihalásán kívül semmilyen károm nem keletkezett. Tudom, hogy abszurdnak hangzik, de volt egyfajta nyugalom az egészben, hogy a víz az úr, jön és megy, nem uralhatjuk. Furcsa, Istenhez közeli élmény volt, már aki hisz Istenben, de ez úgysem hit kérdése. Arról nem is szólva, hogy a rózsáim Verebics Katit is megihlették, két festményt is festett a félig vízben lévő rózsákról, ezek a rózsabokrok és a fügefa azóta kétszeresére nőttek az árvíz táplálása miatt. Este volt a legjobb kiülni az elöntött kertembe, meggyújtottam négy-öt gyertyát, az aggregátor hangja is egy idő után megszokott zenének tűnt, nem volt közvilágítás, nem volt áram, és az ember nem is tudja, milyen valójában elektromos áram nélkül élni, hogy hogyan éltek kétszáz évvel ezelőtt az emberek, amikor csak gyertya volt. Szerettem volna, ha az érzés minél tovább tart, hogy megjegyezhessem, ezért nagyon sokat ücsörögtem egyedül a kertemben a teljes sötétben a gyertyákkal, és csak néztem a tükröződő vizet, mert nálam hatévente van bent a víz, és azon gondolkoztam, milyen abszurd, hogy itt van velem nálam a víz. Egy nagyon jó barátom mondta, amikor meséltem neki, hogy hullámtérbe költözöm, és mennyire szeretem a Dunát gyerekkorom óta, hogy megnyugtat, ha egy hatalmas víztömeget nézhetek, hogy semmi baj, vagy a Duna látogat meg téged, vagy te a Dunát. Alighogy elült a nagy izgalom, újabb kerekedett a helyébe, pár hete jelent meg második könyved „Megszámolt babák" címmel. Azt mondják, a második könyv igazából az első egy író életében, mert elült már a meglepetés, a szakma és a közönség most arra kíváncsi, mit is tudsz valójában. Ezt még az előző szerkesztőm, Csordás Gábor mondta, hogy a szakma nagyon gyanakvóan és kritikusan fogadja a második könyvet, és nem értettem, miről beszél. Én azt hittem azért kaptam viszonylag elégséges kritikákat az Anya kacagra, mert olyan könyvnek tartják, amiről érdemes írni és nem mert első könyv. Inkább a szorongás volt bennem, hogy mit szólnak hozzá. Hajnóczy Péter mondta a vele készült egyetlen rádióinterjúban, hogy „valahol minden író a saját életét írja". Első könyvedben, az „Anya kacag" című regényedben mennyire vagy jelen, mennyire szól rólad? - Nem rólam szól, mindegyik könyvemnek más főszereplője van, az elsőnek Viktória, a másodiknak Nikolett, a harmadiknak pedig Alice lesz. Ezek nők, és az első kettő talán jobban hasonlít egymásra, mint a harmadik. Hayden White szerint a történetíró, aki elvileg a nagybetűs valóságot írja, a történeteket, amik állítólag megtörténtek, és úgy történtek, ahogy ő leírta, nos, ő is narratívában gondolkodik. Az írás, a nyelv teljesen átalakítja a tapasztalatot, és semmi sem lesz az, aminek látszik. Vannak az életből kölcsönzött elemek nyilván, saját, mások vagy olvasott életekből, de a lényeg nem ez, hanem a nyelv, ami által mindez egy történet lesz. Amibe az olvasó beleélheti magát, van eleje, közepe, vége, van benne csúcspont, levezés, sejtetés, fokozás, és az írónak koncepciója van arról, hogy mikor, mit, hogyan bont ki és miért. Melyik pillanatban kell valamit felfednie, mindez nagyon sok gyakorlás kérdése. A tehetség csak 10 százalék. Az irodalmi nyelv belevezeti egy világba az olvasót, amiben ott lehet, keresztülvezeti egy tapasztalásrendszeren, amit csak azon a könyvön keresztül élhet át. - Több helyen olvastam, hogy tabukat döntöttél, olyan dolgokról írtál, amelyek, hogy úgy mondjam, nem illenek egy lány szájába. Szerinted is így van? Léteznek még tabuk 2013-ban is? - Léteznek és nem léteznek. Nagyon féltem az Anya kacag megjelenése előtt, én mindig a betördelt könyveknél pánikolok be. Mondtam a szerkesztőmnek, hogy úristen, szerintem ebből a csúnya szavakat meg a szexről szóló részeket húzzuk ki, azt mondta erre Csordás Gábor, „Miért, leányregényt akarsz?” „Nem, mondtam, de a sors különös fintora, hogy az első kritika Díványon a lányregény címmel jelent meg az Origó Könyvesblogján Csobod Luca tollából”. A Megszámolt babáknál is beparáztam, hogy nem regényként fogják olvasni, hanem egyenesen azonosítani akarnak majd a szereplőmmel. De ezek csak betördelt könyveknél jutnak eszembe, előtte nem. Amikor a kezembe fogom a könyvet, látom, hogy már úgyis mindegy, nem lehet mit tenni, ezen már nem lehet változtatni. Valószínűleg azért parázom ennyit, mert húsz év kiadatatlan szövege van a gépemben, éveket írtam végig napi tízórában gyakorlás végett anélkül, hogy a reménye is megcsillant volna, hogy ebből bármit is kiadatnék. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy nem ezt, majd egy másikat, halogattam, hogy majd, majd, majd jövőre, majd ekkor meg akkor, volt, amikor azért mondtam magamnak, még írnom kell és élnem, ennél sokkal többet kell élnem, hogy „jó” író lehessek, meg ennél jobbat kell írnom. 7 millió karaktert írtam így össze, és csak nyolc éve publikálok, ebből olyan 200 000 karakter jelent meg különféle irodalmi folyóiratokban. A 7 millió karakter nem fog soha megjelenni, mert már nem akarom. Legfeljebb pár regényhez fogok részeket felhasználni, még nem tudom. - Új könyved mennyiben szerves része, folytatása az elsőnek? - Hát nagyon idegesített, hogy az Anya kacagban Viktóriát páran félreértik, én egy kétségbeesett nő kiüresedett, párkeresési szenvedéseit akartam megírni, amibe beletartozik a szexualitásának nyílt leírása is. Emiatt olyan támadások is értek, hogy hogyan mer egy nő így írni a szexről. Úgy éreztem, kevéssé fejtettem ki az ok-okozati viszonyt is, hogy a reménytelenség, kiúttalanság és a mindennapos bulik miatti elhasználódás, az állandó keresés és nyughatatlanság, ami Viktória minden napját tönkreteszi, egy lehetséges múlt miatt van. Gondoltam, írok egy olyan könyvet, ami mélyebbre vezeti az olvasót egy gyerekkori borzalomba, mert az Anya kacagban a prózaverses részek ehhez kevésnek bizonyultak. Jelenlegi könyvem fő témája a gyermekkori abúzus és bántalmazás, fontosnak tartom, hogy a bántalmazó kapcsolatok mindig folytatódnak felnőttkorban azzal, hogy az elszenvedő újabb bántalmazókat választ magának, és nem tud ebből szakember segítsége nélkül kitörni. A Megszámolt babákkal egy olyan könyvet akartam írni, ami mélyre vezeti az olvasót a gyerekkori borzalomba. Nagyon örültem, hogy megtaláltam hozzá a babatémát. Örültem, hogy teljesen máshogy csinálok már könyvet, mint régen, hogy megtanultam, mi a különbség kézirat és könyv között. Most már sokkal jobban értem a képtelen titkot, hogy mi a különbség kézirat és könyv között, hogy mitől lesz egy könyv könyv. - Az idei árvíz eseményei után maradsz-e az ártérben, profánul az árral szemben, s ugyanezt kérdezném jövőbeni munkáiddal kapcsolatban is. Valahogy nekem ez jutott. Az árral szemben. Ez jó hasonlat. Maradok, mert nincs pénzem sem Szentendrére, sem a Római-partra költözni, ami ugyancsak hullámtér, de őket mégis védik. Maradok, mert nagyon jutányos áron vettük ezt a házat. Itt kizöldül minden, még az évelő sóska is túlélte, mert „csak” öt napig volt a kert víz alatt. Nagyon sokan segítettek, összebarátkoztunk a rendőröktől kezdve a tűzoltókkal és rengeteg helyi lakossal, ez az ártéri hangulat nagyon jó volt. Akarok erről is majd könyvet írni, elvileg a következő árvíz hat év múlva lesz. Egy nőről fogok írni, aki kevés baráti és facebookos segítséggel házfelújít egyedül, és arról mesél, hogyan lehet túlélni több ilyen árvizet, milyenek a mindennapok. Tudok betonozni, falazóhabarccsal téglát rakni, ütvefúróval villanyvezetékeknek falat vésni, flexszel vágni, láncfűrésszel és dekopírfűrésszel pontosan fát vágni, mérni, villanyt kötni, ácsolni, hungarocelleket felrakni és hálóval telibe húzni, csempét és járólapot rakni, kifúgázni, üvegtégla és Ytong tégla kombinációjából felépíteni egy falat, most majd hegeszteni akarok megtanulni. Mivel üvegezem is, síküvegezem és Tiffany-üvegezem is (lámpákat meg tükröket készítek), ezért van kézügyességem, és nem félek az ilyen jellegű dolgoktól. De mérhetetlenül sok idő a kőműves, ács és mindenes szakmát megtanulni nekem, mire rájövök, ötször elrontom és kijavítom, szóval nagyon sok idő, és fizikailag is eléggé lefáradok. Duplán, mint egy férfi, ezért jó érzés volt, hogy a Facebookon meghirdetett eseményre, hogy Házfelújítás kalákában Budakalászon (ilyen lesz még!), nagyon sokan jöttek segíteni, nagy köszönettel tartozom nekik. Sokszor kipróbáltam, ha kihívsz öt szakembert, mindenki mást mond. És minden házfelújítás mindig csúszik, mindig valami elromlik. Ha másokkal csináltatod, akkor általában átvernek, szóval sok ember érezheti magáénak tapasztalatból ezt a témát. Én mindig a legbiztosabbra megyek, és míg tavaly egy nap alatt 8 fokra lehűlt a házam, ha kint mínusz tíz fok volt, most már csak 16 fokra hűl le, szerintem ez nagy eredmény. Maradok az árban, mert szeretem ezt a házat, a kertemet, és nem azért ültettem a rózsáimat, meg a gyümölcsfáimat, hogy el kelljen hagynom őket. Mérhetetlen boldogsággal tölt el, ha egy fa nő. Ha ránézek, megnyugszom, hogy ez a fa milyen kicsi volt, amikor ültettem, és most minden rendben van, nő. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Magyarország egyik leggyönyörűbb környékén lakom, a Dunakanyar közelében, és ha jön az ár, az is egy tapasztalat. Czapáry Veronika írónő fotó: Németh Izabella Maszada új misszionáriusai (1.) ► FOLYTATÁS A SZÉP SZÓ 1. OLDALÁRÓL Az export két év alatt megkétszereződött. A zsidó ipari termelés Palesztinában ma hatszorosa az arabnak. Mivel a foglalkoztatottság teljes, a fizetések drámaian megnőttek, a gyárak pedig napi három műszakban dolgoznak. A szakszervezeti tulajdonban lévő és a magánkézben lévő vállalkozások egyaránt prosperálnak. A színházak tele vannak, a kávézókban nehéz helyet találni. Miközben Gutman a srácokat a sivatagba vezeti, Tel-Avivban befejeződik a negyedik és egyben legsikeresebb divathét, melynek zárógáláját az elegáns Piltz kávéház ragyogóan kivilágított báltermében tartják. Ez az oka, hogy Izrael szülöttei ilyen önbizalommal menetelnek. Egy önbeteljesítő fantáziakép fiai és lányai ők. Az ő élettapasztalatuk nem más, mint egy lélegzetelállító kollektív siker, melynek alapja az önbizalom és az innováció. Shmaryahu Gutman azonban tudja, hogy a cionizmus bajban van. Kivédte ugyan a harmincas évek arab lázadását és megvalósította a negyvenesek gazdasági csodáját, és a történet a vakmerő zsidó nemzeti előretörés történetének tűnik. Az arab fenyegetés azonban nem tűnt el. A cionista vezetők előtt világos, hogy amikor a második világháború befejeződik, a Palesztina sorsát eldöntő brutális konfliktus újra elkezdődik. Csakhogy az arab fenyegetés nem az egyetlen. Rommel afrikai hadteste épp most törte át a brit védelmi vonalat a líbiai Bengázinál. Míg 1941 nyarán úgy tűnt, hogy a németek északról támadhatják meg Palesztinát, most attól kell félni, hogy esetleg délről támadnak majd. Az arab és a náci fenyegetés láttán teljesen világos, hogy a cionizmus nem maradhat fenn erő alkalmazása nélkül. E nélkül a történelem úgy temeti maga alá, mint a hamis messianizmus megannyi más mozgalmát. Ezért kell Izrael ifjúságának felkészülnie. Csak Cion fiai és lányai menthetik meg a cionizmust a végleges pusztulástól. A palesztin idegenvezetők eltévesztik az utat. Közeleg az alkony. A sivatagi oázisokban két rövid pihenőt tartanak, majd a csapat végre eléri a beduin tábort, ahova délben kellett volna megérkezniük. A tevék kimerültek, nem hajlandók továbbmenni. A fennakadás ellenére Gutman el van szánva a továbbindulásra. Végső soron ez volt az ok, amiért ezeket a kadétokat a sivatagba vitte: megacélozni őket, megerősíteni az elszántságot bennük, megtanítani őket arra, hogy a váratlan akadályoktól se riadjanak vissza. Amikor lemegy a nap, az oszlop tovább menetel a holdfényben. Ha a teve nem hajlandó cipelni a terhét, a fiúk maguk veszik vállukra a csomagokat. Az utazás most teljesen kilátástalannak tűnik. A kóválygás a sivatagban, az időveszteség, a beduinokkal kapcsolatos gyanakvás demoralizálja a kirándulókat. Éjjel három óta úton vannak. Az előző éjszaka voltaképpen nem is aludtak. Sötétség, idegesség, kimerültség. A szemük alig tud megkülönböztetni valamit a koromfekete éjszakában. A torkuk ki van száradva, mert kevés a víz. Nehéz hátizsákjaik minduntalan le akarnak csúszni a vállukról. A levegő sós. A sivatag tele van szurdokokkal és hasadékokkal. Se növényi élet, se állatok, se madarak. Csak a menetoszlop nehéz léptei dobbannak. Gutman természetesen nem tudja még, hogy az előző hét keddjén, 1942. január 20-án a Harmadik Birodalom minisztériumainak tizenöt képviselője a berlini Wannsee-villában összeült a Végső Megoldás kidolgozására. Nem tudja, hogy a zsidók deportálása keletre megkezdődött vagy hogy egy Auschwitz II. nevű távolfekvő tábor egyik kis piros téglás épületében hat héten belül üzembe helyezik az első gázkamrát, és elkezdik a zsidók kiirtását. Azzal viszont tisztában van, hogy a cionizmus borúlátó jóslata az európai zsidók jövőjét illetően valósággá válik. (A részletek közlését következő számunkban folytatjuk)