Népszava, 2014. március (141. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-21 / 67. szám

Váltás 2014. március 21., péntek Lefokozta a kormány a külügyminisztériumot - Egy sor uniós országgal összerúgtuk a port Külpolitika: az elszigetelődés évei A fülkeforradalom a korábbi magyar kor­mányzatok prioritásait is elsöpörte. Az Euró­pai Unió ugyanis szitokszóvá vált a magyar kormány retorikájában, Orbán Viktor beszé­deit az euroszkepticizmus hatotta át. Buda­pest a demokráciát veszélyeztető intézkedé­sek, illetve a külpolitikai fordulat miatt az EU fekete bárányává vált, s csak azért kerülte el a keményebb intézkedéseket, mert Brüsszel energiáit lekötötte a súlyos adósságcsapdába került országok talpra állítása. A­z elmúlt négy év magyar külpolitikáját ellentmondá­sok sora jellemzi. Az Or­­bán-kormány eleve lefokozta a külügyet, a diplomácia vezetője mellékszereplővé vált, aki he­lyenként magyarázni próbálja a miniszterelnök unióellenes ki­rohanásait, illetve asszisztál a keleti nyitás „agytrösztje”, Szijjártó Péter külgazdasági ál­lamtitkár döntéseihez. Talán a külügyi tárca degradálása is oka annak, hogy olyan nemzetközi krízisek során, mint az ukrajnai válság, Magyarország csak el­késve, az uniós szomszédok után reagál. Orbán Viktor nem szívesen látott vendég Európában, s bár az utóbbi hónapokban többször jártak szlovák, lengyel és cseh politikusok és diplomaták Buda­pesten, ez a véletlen szerencsére vezethető vissza, hiszen Buda­pest tölti be a Visegrádi Négyek soros elnökségét. A kormány mindent el is kö­vetett azért, hogy elszigetelje magát az Európai Unión belül. Bár az euroszkepticizmus jelen­tősen nőtt a kontinensen a gaz­dasági válság 2008-as kezdete óta, az azért példa nélküli, hogy egy hivatalban lévő miniszter­­elnök állítsa be rendszeresen el­lenségnek az uniót, miközben pontosan tudja azt, hogy a brüs­­­szeli pénz az éves GDP 4-5 szá­zalékát adja, s a beruházások több mint kilencven százalékát finanszírozza. Pedig nem sokkal az Orbán­­kormány beiktatását követően még úgy tűnt, nem változik je­lentősen az EU és Magyaror­szág viszonya. A 2011-től kez­dődő, fél évig tartó uniós el­nökség idejére talált „Erős Európa” jelmondat még arra utalt, hogy a kormány számára fontos az európai együttműkö­dés. Ám már a soros elnökség átvétele kis híján botrányba ful­ladt, hiszen az Európában nagy felháborodást keltett médiatör­vény elfogadását épp az elnök­ség átvétele előtti napokra idő­zítették. Teljesen jellemző Orbán Viktor stratégiájára az is, hogy a diplomácia alapszabá­lyait felrúgva, épp a soros el­nökség alatt, a március 15-én elhangzott ünnepi beszédében szó szerint így fogalmazott: 1848-ban a magyarok nem hagyták, hogy Bécsből diktálja­nak, 1956-ban és 1990-ben nem hagyták, hogy Moszkvából dik­táljanak, jelenleg pedig nem en­gedik, hogy „Brüsszelből vagy bárhonnan bárki diktáljon ne­künk”. Az uniós elnökséget kö­vetően, a Fidesz kongresszusán pedig azt bírta mondani, hogy a magyar elnökség azért volt sikeres, mert higgadtan elvé­gezte a munkát, miközben az Európai Parlament izgágáinak „kokikat adtunk, és kiosztot­tunk néhány sallert”. Brüsszelben ugyanis többször is tartottak vitát Magyarország­ról az elmúlt négy évben. Orbán mindig harciasan lépett fel, s úgy kommentálta ezeket az ese­teket, hogy a balliberálisok indí­tottak támadást Budapest ellen, különben is, „Magyarországot támadták”. Több, a vitán részt vevő európai parlamenti képvi­selő próbálta mondogatni: szó sincs Magyarország bírálatáról, ők a kormányzat antidemokra­tikus intézkedéseit állították pellengérre. A magyar kormány nemcsak az Európai Parlamenttel, az Eu­rópai Bizottsággal is kimondot­tan rossz viszonyt alakított ki. José Manuel Barroso bizottsági elnök ugyan rendre igyekezett elsimítani a feszültségeket, de a magyar kormányfő mindig ke­reste a konfrontáció lehetőségét, hogy aztán Budapesten újra azt emlegethesse, a Bizottság kettős mércét alkalmaz Magyarország­gal szemben. A magyar kor­mány első számú céltáblájává, mondhatni főmumusává Viviane Reding igazságügyi biztos vált, aki a legkeményebben tette szó­vá a magyar antidemokratikus intézkedéseket. Megdöbbentek Németországban Az euroszkepticizmussal pár­huzamosan a magyar-német vi­szony is minden korábbinál fa­gyosabbá vált. Ez nemcsak azért drámai, mert a történelmi és kulturális kapcsolatok miatt ezer szállal kötődik egymáshoz a két ország. Németországban a német egység megteremtésében játszott magyar szerep miatt egyfajta etalonként tekintettek Budapestre, ám az eltelt négy év alatt minden hitelünket sikerült elveszteni. A viszony tavaly má­jusban jutott mélypontra, mi­után Angela Merkel kancellár az újabb alkotmánymódosítás miatt az akár Magyarország szavazati jogának megvonásával is járó 7-es cikkely alkalmazásá­tól óvott és - a német választási kampányban­­ azt mondta, „nem kell rögtön a lovasságot küldeni”. Erre Orbán kijelentet­te, „a németek küldtek már lo­vasságot, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kéré­sünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be”. A németek már 2010- 11-ben felszólították Orbánékat a médiatörvény módosítására. Ám a kormányfő és a kabinet tagjai rendszeresen a diplomá­cia alapelveire mit sem adva, hetykén válaszoltak, személyes sértésnek véve minden kritikát. Orbán például azt mondta: „Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt ka­bátlopási ügybe keverték.” Hasonlóan alakult a viszony Ausztriával. Bécsben nagy felhá­borodást keltett az az idén febru­árban, a magyar parlament által elfogadott törvény, melynek ér­telmében megszüntetik ausztriai gazdák Magyarországon bejegy­zett termőföldpiaci haszonélve­zeti jogát, ezzel mintegy kétszáz osztrák gazda veszíti el magyar­­országi földjeit. Osztrák lapok sora foglalkozott a kérdéssel. 2012-ben, még Nicolas Sarkozy elnöksége idején Franciaország­gal is összerúgták a port, még a párizsi magyar nagykövetet is bekérették, mert a franciák sze­rint az akkor bevezetett Erzsé­­bet-utalvány hátrányosan érin­tette a francia cégek termékeit. Szintén feszültségeket keltett a Pécsi Vízmű ügye, amely francia kézben volt, de a fideszes önkor­mányzat „kitessékelte” a fran­ciákat. Mióta pedig Francois Hollande a francia elnök, a kom­munikáció a minimálisra korlá­tozódott a két ország között. A magyar-horvát kapcsolatot Hernádi Zsolt, a Mol vezérigaz­gatójának ügye árnyékolta be: a budapesti ügyészség nem járult hozzá ahhoz, hogy kihallgassák a horvát hatóságok. Botrány a Safarov-ügy miatt A keleti nyitás keretében egy sor ázsiai országhoz próbáltunk kö­zeledni. Orbán Viktor az eltelt szűk egy évben járt Japánban, Kínában és Indiában. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy ezt az unió nélkül tesszük. Ráadásul a keleti nyitás gazda­sági hatásait egyelőre nem érzi az ország. A legnagyobb bot­rányt épp a sajátosan értelme­zett keleti nyitással okozta az Orbán-kormány. 2012. augusz­tus 31-én Budapest átadta Azer­bajdzsánnak azt az azeri kato­nát, akit életfogytiglani börtön­­büntetésre ítéltek, mert 2004- ben a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen bal­tával lefejezte a szomszéd szo­bában alvó, általa nem ismert örmény katonát. Safarovot ha­zatérése után rögtön szabadon engedték és nemzeti hősként ünnepelték. Baku ezzel kapcso­latos terveit a magyar kormány­nak is tudnia kellett, mégsem volt tekintettel az örmények ér­zéseire. Jereván az eset miatt megszakította diplomáciai kap­csolatait Budapesttel. Ráadásul az átadás előtt nem sokkal Or­bán Viktor, majd Szijjártó Péter is Azerbajdzsánban tárgyalt a két ország lehetséges gazdasági együttműködéséről. Ám az át­gondolatlan magyar gesztus után sem voltak hajlandók az azeriek magyar államkötvénye­ket vásárolni, igaz, a gazdasági kapcsolatok valamivel erőseb­bekké váltak. A nemzeti barackfa alatt Az Orbán-kormány, hatalomra jutása után közvetlenül több szimbolikus nemzetpolitikai­nak nevezett intézkedést hozott: ilyen volt például az állampol­gárság kiterjesztése, a nemzeti összetartozás napjának törvény­be iktatása. A továbbiakban is a szimbolizmus, a pártpolitikai érdek előtérbe helyezése és a központosítás uralta ezt a terü­letet. Az állampolgárság kiterjesz­tését a korlátozott szavazati jog megadása követte, amely nem­csak alkotmányellenes, hiszen csak listás szavazati jogot jelent, de a levélben szavazás civil és ellenzéki ellenőrizhetetlensége miatt komoly aggályokat is fel­vet a választás tisztaságát ille­tően. Lett új nemzeti dal is, az összetartozás dala, miközben a határon túli magyar közössége­ket gyakorlatilag kizárták az együttműködésből, hiszen min­den döntést központosítva, Budapestről hoznak meg, az érintettek szervezeteinek mellő­zésével. A támogatáspolitika tel­jes mértékben átláthatatlanná vált, az e célra szánt pénzek ke­vesebb mint 10 százalékát írják ki nyílt tenderre. A külhoni szervezetek és a magyar kormány viszonya ér­dekesen alakult. Orbánék kö­vetkezetesen levegőnek tekin­tették Bugár Béla szlovákokat is befogadó pártját a Hidat, ki­zárva a nemzeti együttműkö­désből a felvidéki magyarság többségét. Ukrajnában is a két magyar párt közül csak egyiket fogadták el, a KMKSZ-t. Egy­előre az ellen sem tiltakoztak, hogy a Kijevben hatalomra ke­rült szélsőjobb, a Szvoboda meg szeretné szüntetni az UMDSZ-t és az egyik magyar hetilapot. Erdélyben pedig gyakorlati­lag vereséget szenvedett Or­bán. Mindkét Fidesz-zsebpárt csúfosan leégett, széthullt, oly­annyira, hogy Tőkés Lászlónak a Fidesz-listán kell helyet biz­tosítani az idei EP-választáso­­kon. A viszonylagos fegyver­­szünet az RMDSZ-szel fordu­lóponthoz jutott: a szövetség a román baloldallal lépett koalí­cióra a napokban, ami vagy újabb nyílt viszályhoz vezet, vagy ismét presztízsveszteséget kell elkönyvelnie az erdélyi te­repen a nemzet miniszterel­nökének. Hillary Clinton 2011 nyarán a Lantos Intézet megnyitójára eljött Budapestre. Néhány hónap múlva az amerikai diplomácia demarsot küldött Orbánéknak fotó: k 2 press Mélyponton az amerikai kapcsolatok Négy év alatt minden eddiginél mélyebb szintre sikerült ledolgoznia az Orbán-kormánynak a ma­gyar-amerikai kapcsolatokat. A rendszerváltás óta még nem fordult elő, hogy magyar miniszter­­elnök egy egész cikluson keresztül nem járt az Ovális Irodában, jelen körülmények között pedig esély sem látszik arra, hogy Orbán Viktor meghí­vást kapjon a Fehér Házba. A magyar külügymi­nisztert, a régi ismeretség okán is, Hillary Clinton 2010-ben még meginvitálta a State Departmentbe, de a Martonyi-Kerry-találkozó egyelőre várat magára. Az amerikai diplomácia vezetője még maga jött el - a Lantos Intézet meg­nyitása kapcsán - Budapestre, hogy kifejtse Wa­shington „baráti" aggodalmait a magyar demok­rácia váratlan irányváltását, az erőltetett ütemű alkotmányozást, a közösen vallott értékektől való eltávolodást illetően. Mostanság alacsonyabb rangú külügyi illetékesek tolmácsolják az Egyesült Államok fenntartásait a fékek és ellensúlyok rend­szerének leépítése, az intézmények függetlensé­gének sérelme, a vallás- és sajtószabadság álla­pota miatt. Hillary Clinton akkor civil szervezetek képviselőivel találkozva azt mondta, addig nincs baj, amíg a magyarok szabad és demokratikus vá­lasztásokon kinyilváníthatják akaratukat. A New York Times hasábjain nemrégiben a magyar ügyekben járatos amerikai alkotmányjogász, Kim Lane Scheppele fejtette ki, s így az óceán túlpart­ján is jól érthetik, hogy a közelgő választásokon mennyire más a látszat, mint mögötte a lényeg. Az egykor eminens Magyarország ma negatív példa az amerikai médiában. Jól jellemzi a kétoldalú viszonyt, hogy még mindig betöltetlen a budapesti amerikai nagykö­vet posztja. A politikai kinevezett nagykövetekről kialakult, elmérgesedett amerikai vitában Magyar­­országra is reflektorfény irányult. Többen felve­tették, a magyar demokrácia állapotát tekintve nem lenne-e itt az ideje, hogy ne bőkezű kam­pányadományozót, hanem az ország állapotait jól ismerő, profi diplomatát küldjenek Budapestre, aki kellő határozottsággal tudja az amerikai érde­keket képviselni és közvetíteni a magyar kormány felé, aki kiegyensúlyozottan figyel az ellenzékre, a civil szervezetekre, s ha kell, a kényelmetlen üze­neteket is tolmácsolja - nem úgy, mint a nyáron távozott Kounalakis nagykövet a „demarche"-ot. Most már nagyon úgy látszik, jó, ha a választások után sikerül átadnia megbízólevelét az új misszió­vezetőnek. A posztra jelölt Colleen Bell szenátusi meghallgatásán a demokratikus fékek és ellen­súlyok rendszerének sérülése mellett az üzleti kö­rök bizalmának megingását, s a magyarországi szélsőségesség erősödését is az amerikai aggo­dalmak között említette. Az, hogy még mindig „szoros szövetségesként" említik Washingtonban Magyarországot, annak köszönhető, hogy a ma­gyar fegyveres erők az „unortodox" külpolitikai irányváltás közepette is teljesítették transzatlanti kötelezettségvállalásaikat a NATO-ban, Afganisz­tánban, és az uniós békefenntartó missziókban.

Next