Népszava, 2014. május (141. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-02 / 101. szám

NÉPSZAVA I Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban ÁRA: 185 FORINT 2014. MÁJUS 2., PÉNTEK 141. ÉVFOLYAM 101. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@N­EPSZAVA.HU EP-kampánynyitót tartott az MSZP - Nagy tömeg volt a városligeti majálison Pávatánc helyett szolidaritás Orbán Viktor „populista, nacio­nalista politikája” történelmi zsákutcába vezeti az országot - mondta az MSZP elnök-frakció­vezetője tegnap a majálison. Mesterházy Attila úgy fogalma­zott: „kevesebb kell az erőfitog­tatásból és a pávatáncból”, majd hozzátette, olyan világban aka­runk élni, ahol a vállalkozás szabad, a magántulajodon pe­dig szent. Beszélt arról is, hogy várhatóan baloldali többség lesz az EP-ben, és az európai balol­dal a munkahelyteremtésre, a dolgozó ember megbecsülésére, segítésére kívánja használni az Uniót. Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője kiemelte, a szo­cialisták célja, hogy élhető gaz­dasági környezetet, méltányos nyugdíjat, egyenlő munkáért egyenlő bért adjanak. ÖSSZEÁLLÍTÁS A 12. OLDALON A szocialista párt standja a Városligetben - olyan világot akarnak, ahol a vállalkozás szabad, a magántulajdon pedig szent fotó: vajda József Emlékmű: Orbán kocsmai lökdösődést emleget Végső szakaszába fordult a Szabadság téri megszállási em­lékmű építése: a helyükre ke­rültek a kőoszlopok, így már csak a megszállókat szimboli­záló birodalmi sas, illetve az „ártatlan” Magyarországot jel­képező Gábriel arkangyal bronzszobrát kell a talapzatra illeszteni. Bár összehegesztett kordon és rendőrsorfal védi a munkaterületet, a civilek jövő hétfőtől folytatják tiltakozásu­kat. Nem tudták meggyőzni Orbán Viktort az építés leállítá­sáról a Mazsihisz vezetői sem. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Rövid időn belül befejezhetik a vitatott szobor építését fotó tóthgergű Merkel Putyintól kért segítséget Vlagyimir Putyintól kért segít­séget Angela Merkel. A német kancellár arra kérte az orosz elnököt, érje el a Kelet-Ukrajna egy részét uralmuk alatt tartó oroszbarát fegyvereseknél, en­gedjék el az általuk túszul ej­tett hét katonai megfigyelőt. Merkel emlékeztette Putyint ar­ra, hogy Oroszország is felelős sorsukért az EBESZ tagálla­maként. A megfigyelőket múlt pénteken ejtették túszul Szlovjanszkban. Nagy kérdés azonban, hogy mekkora hatást gyakorol a Kreml az oroszbarát fegyveresekre. Vjacseszlav Ponomarjov, a szeparatisták szlovjanszki vezetője azt állítot­ta, nem engedelmeskednek Putyin parancsainak sem. Ki­­jev május 25-én népszavazást tartana az ország területi egy­ségéről. ÖSSZEFOGLALÓNK A 8. OLDALON Norvég külügy: nem igazak Lázár vádjai Válaszolt Lázár Jánosnak a norvég külügyminiszter: meg­lepték a miniszterelnökséget vezető államtitkár vádjai, me­lyek szerinte nem igazak. A norvég kormány honlapjára kikerült válaszlevélben a tárca­vezető nyomatékosan közli: „Norvégia kormánya nem tá­mogatja semmilyen párt politi­kai tevékenységét Magyaror­szágon, sem pénzügyileg, sem másképp”. Lázár április elején a norvég külügyminiszternek írt levelében azt kifogásolta, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) támogatásait osz­tó alapítvány szerinte szorosan kötődik az LMP-hez. Az állam­titkár azt szeretné, ha a kor­mány felügyelné a 2016-ig szó­ló program tízmilliárdjait. CIKKÜNK A 4. OLDALON A regnáló kor­­ mányzat nem­csak a jobboldalt tarolta le, hanem a baloldal gyományos terri­tóriumainak egy részét is sike­rült birtok­ba vennie Giczy György írása a 7. oldalon Török-német diplomáciai vita Berlinben felháborodást kel­tett, hogy Erdogan török kor­mányfő Joachim Gauck láto­gatása alkalmával támadást intézett a német elnökkel szemben. A berlini kormány­­szóvivő azt közölte, a kabinet egyetért Gauckkal a török kor­mánnyal szembeni bírálatá­ban. Német képviselők Ankara EU-s csatlakozási folyamatá­nak leállítását követelték. ► 9. OLDAL A holnapi tartalomból • Kulcsár István: Belépésre jogosító cédula • Szabó Gábor: Megkésett négy­kezes, Liebschitz Jenőné nap­lójából • Nagy D. Sándor: A nyugdíjbiz­tosító székháza NAPI KÉRDÉS Használnak-e a turiz­musnak az ilyen négy­napos ünnepek? NIKLAI ÁKOS, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a hazai lakosság rendkívül kedveli a hosszú hétvégéket. Erre már a szakma is felkészült, az étter­mek és a turisztikai szolgálta­tók mellett a szállodák többsé­ge is kifejezetten az ilyen több­napos ünnepekre kialakított speciális ajánlatokkal jelent­kezik. Egyre népszerűbbek a Balatonon és a fővároson kí­vüli turisztikai célpontok is. Különösen sokan keresik föl ilyenkor tavasszal a gyógyfür­dőket, a hegyi üdülőhelyeket, a turisztikai kínálatot nyújtó városokat.

Next