Népszava, 2014. augusztus (141. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-04 / 180. szám

NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban 2014. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ 141. ÉVFOLYAM 180. SZÁM www.nepszava.hu NÉPSZAVAI ® NE­PSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Különválasztaná a kerületi összefogás és a közös főpolgármester-jelölt kérdését az MSZP Alkudozás - egyezség nélkül Ma délelőtt ismét Budapestről egyeztetnek a demokratikus el­lenzék pártjai, megállapodás azonban még biztosan nem lesz. Lapunk úgy értesült, hogy az egyezség érdekében a szocia­listák külön szeretnének tár­gyalni a lehetséges közös főpol­gármester-jelöltről, illetve a ke­rületi összefogásról. Forrásaink szerint a jelöltek között már nem szerepel Balázsovits Lajos színész, Gyurcsány Ferenc tit­kos favoritja, így nem lehet tud­ni, hogy találnak-e olyan poli­tikust vagy közszereplőt, akit a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt-PM és az MSZP is elfo­gad. Horváth Csaba, a szocia­listák fővárosi frakcióvezetője tegnap közölte, hogy a 15 kerü­let közül, amelyben közösen in­dul a baloldali ellenzék, kilenc­ben még nem állapodtak meg. A politikus bejelentette: a hét közepére kiderülhet, kit tarta­nak a legesélyesebb főpolgár­mester-jelöltnek a választók. INFORMÁCIÓINK A 3. OLDALON Az ellenzéki pártok egymás segítsége nélkül aligha szerepelhetnek jól, de még kérdéses, jelöltjeik nevei hogyan kerülnek rá a szavazólapokraFOTÓ: VAJ­DA JÓZSEF Elítélték az ENSZ-iskola elleni légicsapást Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár fel­háborodását fejezte ki amiatt, hogy vasárnap ismét ENSZ-me­­nedékhelyet ért izraeli légi­csapás. A rafahi ENSZ-iskolá­­ban fedél nélkül maradt palesz­tinokat helyeztek el, tízen meg­haltak, legalább harmincan megsebesültek. Az izraeli fegy­veres erők az incidens kivizsgá­lását ígérték. Izrael tegnap, az offenzíva 27. napján megkezdte a Gázába bevonult erők egy ré­szének visszavonását. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő ugyanakkor azt közölte, hogy a hadműveletek folytatódnak, amíg Izrael biztonsági érdekei megkívánják. RÉSZLETEK A 8. OLDALON Készülődnek a visszavonulásra az izraeli egységek foríeeuropress/gettyimages/im­ayesimovich Besokallt Orbántól az Egyesült Államok is Agyonhallgatja a súlyos diplo­máciai konfliktust a magyar kormány, pedig a The New York Times (NYT) szerkesztőségi ál­lásfoglalásban bírálta Orbán Viktort a Bálványosi Szabad­­egyetemen előadott nézetei miatt. Sőt, a lap a Magyaror­szágnak szánt uniós források csökkentését, valamint hazánk szavazati jogának felfüggesz­tését „javasolta” az Európai Bi­zottságnak az uniós alapjogok rendszeres megsértése miatt. Az NYT ráadásul nem is az első amerikai lap, amely vállalha­­tatlannak tartja Orbánt. A ka­binet hivatalosan semmit sem reagált, ám a kormánypárti média igyekezett úgy beállítani a történteket, mintha amögött a rezsicsökkentés, a bankadó, vagy a reklámadó miatti „két­ségbeesett külföldi ellencsapás” állna. Valójában Orbán már az előző ciklusban sokat tett az amerikai-magyar kapcsolatok leépítéséért. BŐVEBBEN A 2. OLDALON Őszre készülnek a Szabadság tériek Bár augusztusban a civilek nem tüntetnek naponta a Sza­badság téren, továbbra is élet­ben tartják a tiltakozást a né­met megszállási emlékmű el­len. A Mécs Imre, Magyar Fru­zsina és Zoltai Andrea által fémjelzett Tiszta emlékezettel a szabadságért, demokráciáért csoport lapunkkal közölte, „Da­moklész kardjaként továbbra is jelen leszünk, pillanatok alatt lecsapunk, vagyis demonstrá­ciót hívunk össze”. Szeptem­bertől azonban új stratégia sze­rint szervezik majd a tiltakozá­sokat, addig is erősítik nemzet­közi kapcsolataikat és doku­mentálják eddigi tevékenységü­ket. Szeptember 2-án Fischer Ádám vezényletével például is­mét előadják az Örömódát. HÁTTÉR A 12. OLDALON Egyre nagyobb az igény a békés Cigá­nyozgatásra Andrassew Iván írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Lesz-e megállapodás Budapestről a baloldali ellenzéki pár­tok között? CEGLÉDI ZOLTÁN, a Republikon Intézet vezető elemzője Megegyezés híján semmilyen pozíciót nem tudnak megszerez­ni a fővárosban. Az egyeztetése­ket látva azonban kevés az esé­lye, hogy minden kerületben megszülessen a megállapodás. Tippelni ugyan nem akarok, de eddig az MSZP, a DK és az Együtt-PM nem adta jelét an­nak, hogy lenne mindannyiuk számára elfogadható közös fő­polgármester-jelölt, így megtör­ténhet, hogy végül külön indul­nak Tarlós István ellen. Titkos je­lölt nem létezik, mert ha lenne olyan ember, akit a korábbi Összefogás pártjai elfogadnak és aki sikerrel veheti fel a versenyt a mai főpolgármesterrel, már megnevezték volna. Állásukat féltik a volánosok A Volán-társaságok 2015-re kitűzött regionális összeolva­dása feltartóztathatatlanul halad. Ám a szakszervezetek garanciákat követelnek a kor­mánytól és a tulajdonos MNV Zrt.-től, hogy a bevonandó al­vállalkozók ugyanolyan felté­telek mellett foglalkoztassák a munkavállalókat, mint eddig a Volán-társaságoknál. ► 4. OLDAL Fesztiválok sűrű hónapja Augusztusban pörögnek fel igazán a fesztiválok, bőven van miből válogatni a nyár hátralévő részében a Szigeten kívül is. Összeállításunkban a kisebb, vidéki fesztiválokból szemezgetünk. ► 13. OLDAL Egyre többen vásárolnak a neten Több felmérés is rávilágított az internetes vásárlás népszerű­ségének, a külföldi és hazai webshopok forgalmának növe­kedésére: az Európai Unió pol­gárainak csaknem fele rendelt már valamit interneten, és bár a magyar vásárlók még kissé bizalmatlanok, az elmúlt év adatai alapján a hazai e-keres­­kedelmi piac szereplőinek for­galma is bővült. ► 16.OLDAL

Next