Népszava, 2014. augusztus (141. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-02 / 179. szám

VA NÉPSZAVA 2014. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT 141. ÉVFOLYAM 179. SZÁM www.nepszaVa.hu NÉPSZAVAI ® NE­PSZAVA.HU ÁRA: 230 FORINT Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Az új aréna 15 millió magyarnak épül, de egy biztosan roppant mód örül majd neki A futballstadionok olyan idő­szaknak állítanak majd me­­mentóként emléket, amikor Ma­gyarország sötét és rögös tév­úton kereste boldogulását. 100 milliárd forintból 2018-ban át­adják az újjáépülő Puskás Ferenc Stadiont, amely hiába szolgál majd ki 20 sportágat, és lát vendégül popsztárokat is, végső soron mégiscsak a labda­rúgás számára készült. Ám a sportág ilyen társadalmi és po­litikai berendezkedés mellett még 10 ezer arénával sem vol­na képes fejlődni. A pályán köz­ben minden magyar csapatot, legyen ifjúsági, klub vagy válo­gatott, agyba-főbe veri szinte bármelyik ellenfele. Ebből a 100 milliárd forint­ból például megoldható lenne a devizahitelesek megsegítése. Az érintettek száma „alhangon” 1,5 millió. Persze a Puskás Sta­dion 15 millió magyarnak épül. És az is tény, egyikük biztosan roppant mód örül majd neki. HÁTTÉR A 14. OLDALON Hat forinttal drágult egy hét alatt az euró A hét eleje óta 6 forintot gyen­gült a forint az euróhoz képest. A pénteki 314 forintos árfolyam csaknem 20 forinttal gyengébb az idei költségvetésben szereplő 296 forintnál. A Magyar Nem­zeti Bank ügyvezető igazgatója, Palotai Dániel egy tájékoztatón azt mondta, hogy a gyenge fo­rintnak csak akkor lesz inflá­ciónövelő hatása, ha a magas árfolyam hosszabb ideig meg­marad. Szakértők szerint a ma­gyar deviza mostani gyengesé­gében - a nemzetközi okok mel­lett - szerepet játszik, hogy a jegybank a kamatvágási ciklus végére túlzott mértékben csök­kentette a rátát. A két éven ke­resztül tartó kamatvágás mér­legéből kiderül, hogy az az ál­lamháztartás számára kedvező volt. Ugyanakkor a hitelt nyúj­tó bankok összességében akár 80-100 millió forintos vesztesé­get is elszenvedhetnek évente az alacsonyabb kamat miatt. Ez is az oka lehet annak, hogy még mindig alacsony a hitel­­nyújtások száma. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Veszni hagyják a háziorvosokat Még a múlt héten bejelentettnél is kevesebb, alig ötszázmillió forint letelepedési támogatás jut a tartósan ellátatlan házi­orvosi praxisok betöltésére. La­punk írta meg a hét elején: a Zombor Gábor államtitkár által örömhírként közölt 750 milliós pályázati forrás semmiképpen nem lesz elég arra, hogy érdem­ben stabilizálja az összeomlás szélén táncoló alapellátást. Jú­lius 1-jén a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma 199 volt, ezek közül pedig 172 több mint egy éve üresen áll. CIKKÜNK A 2.OLDALON Gyorsan összeomlott a gázai tűzszünet Alig lépett érvénybe, máris ös­­­szeomlott a 72 órásra tervezett gázai fegyvernyugvás, s meghiú­sult a Kairóba tervezett tűz­­szüneti tárgyalás is. Izrael a Hamászt vádolja a humanitá­rius tűzszünet megsértésével. Két izraeli katona meghalt, amikor öngyilkos merénylő rob­bantotta fel magát egy gázai palesztin alagútnál. Egy har­madik katonát valószínűleg elrabolt a palesztin terrorszer­vezet. John Kerry amerikai kül­ügyminiszter Katar és Török­ország közbenjárását kérte a katona kiszabadításához. Wa­shington elítélte a Hamászt a tűzszünet megsértése miatt, s az eredeti megállapodás betar­tását sürgette az Európai Unió. Gázából legalább tizenöt raké­tát lőttek ki Izraelre, az izraeli hadsereg folytatta a palesztin célpontok elleni tüzérségi tá­madásokat. Az izraeli offenzíva kezdete óta több mint 1500 pa­lesztin veszítette életét, 63 iz­raeli katona, három izraeli pol­gári személy halt meg. BŐVEBBEN A 8. OLDALON Talán nem is a gazdagság a méz a szinga­púri madza­gon Lénává Ildikó írása a 7. oldalon Barát Gábor Nyugdíj: szakmai, nem politikai megoldás kell • A nyugdíjrendszer vitáit egyér­telműen a politika gerjeszti • Az ötlettel, hogy a gyermekek számához kössék a nyugdíjat, tesztelték a társadalmat • Mielőbb érdemben kell beszél­ni a nyugdíjrendszer problé­máiról és átalakításáról • Méltányos, arányos, finanszí­rozható rendszer kell széles körű társadalmi konszenzussal ► 12.OLDAL NAPI KÉRDÉS Mihez kezd a DK a trafikmutyis iratokkal? VARJÚ LÁSZLÓ, a Demokratikus Koalíció pártigazga­tója Az iratokban települések és nyertesek szerint haladva megkeresünk minden vissza­élésgyanús információt. Előtte szakértők segítségével átnéz­zük az adatok, hogy az adat­védelmi törvény előírásainak megfeleljünk. A tartalomból • Bod Péter: Jelcin köpönyegé­ből bújt elő • Bóta Gábor: Művészek élet­veszélyben • Szüdi János: Az Orbán áfium elleni orvosság

Next