Népszava, 2014. november (141. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-06 / 258. szám
Kövér kilépne Nagy meglepetés, megvallom, nem ért. Kövér László, a Fidesz szabadalmaztatott fenegyereke, mondhat, amit akar, a legképtelenebbet is, nincs következménye. Elszáll, egy ideig még apró hullámokat ver, amelyek aztán odasorakoznak a többiek közé. Szép kis sorozat kerekednek ki belőlük, végül azonban ki figyel oda? Kövér, jóllehet a Fidesz veteránjai közé tartozik, Orbán ősrégi cimborája, „aranyköpései” általában azért állnak el, mert amolyan dilettáns politikusnak tartják. Aki rendszerint gondolkodás nélkül fogalmaz és kinyilatkoztat. Valószínű célja az is, hogy időlegesen sztár lehessen. Legutóbb a sodrából az hozta ki, hogy két nagynevű nyugat-európai hírlap, a valaha hamburgi, azóta országos német orgánum, a Die Welt és a párizsi Le Monde föltűnőn megpendítette: Orbán kormánya nemkívánatos is lehet az Európai Unióban. Kövért, ha egyáltalán figyel az árnyalatokra, és ha van érzéke hozzájuk, igazán a Die Welt bosszanthatná, mert elvben a Fidesz-féle pártcsaládhoz tartozik. Őt azonban valószínűleg mégis inkább a Le Monde irritálja, mert annak a liberális világnak az egyik legillusztrisabb szócsöve, amelyet pártja végképpen kiiktatna. Azért gondolhat erre, mert túl nagy nemzetközi ismerete nincs, így kimondhatta bőszen, hogy a mai Nyugat „korunk Moszkvája lett”, neki nem nagyon fájna, ha derék cimborái egy napon azt mondanák, alászolgája, voltunk uniós tagok, de vesszük a kalapunkat. Azt hihette, hogy ezzel fölpaprikázhatja a párizsi szerkesztő urakat, jól odamondogatott nekik. Kövér László föltehetően csakugyan nem tudja, hogyan, mikor és kivel született ez az elátkozott Le Monde? Hogy a Szajna partján, a háború előtt volt egy tekintélyes hírlap, a Le Temps, amely azonban a náci megszállás alatt ocsmányul eladta magát, kiszolgáló lett. Ezért de Gaulle, a fölszabadult ország első kormányfője, meginvitálta Hubert Beuve-Méry vezető értelmiségi professzort, hogy Le Monde címen alapítson új lapot, objektív, független orgánumot. Vegye át a hajdani Le Temps-nak, ha a szellemiségét nem is, de gótikus címbetűit igen. A tábornok választása azért esett Beuve-Méryre, mert ugyanolyan rendíthetetlen katolikusnak tudta, mint amilyen ő maga, pályája az egyház kebeléből indult, liberalizmusuk - mert azok voltak - közel állt egymáshoz. Beuve-Méry el is indította a Le Monde-ot ragyogó gárdával, csak kissé mégis másfelé kanyarodott, mint de Gaulle. Főleg világpolitikai érdeklődésű lett a gárdája, Európának alighanem a legnagyobb nemzetközi kitekintésű újságja. Az érdeklődése magában foglalta Közép-Európában az akkor még nem éppen közkedvelt kádárista Magyarországot is, talán idejében fölismerték, hogy van benne más vonás is, mint úgy általában a vak sztálinista környezetben. A hetvenes évek tájékán aztán fölbukkant Budapesten Michel Tatu, a külpolitikai rovat vezetője, előtte moszkvai tudósító, az egyik legismertebb kremlinológus. Föltehetően nem egészen véletlenül, az akkor még Lenin körúti Magyar Nemzet redakciójában ismerkedett vélt jó barátokkal, majd amikor igazi „nagy főnök” lett belőle, érkeztek utódai, Manuel Lucbert, Amber Boussouglu, végül már a rendszerváltás hajnalán, a bűbájos Sylvie Kauffmann, aki hamarosan főszerkesztő, mára az egyik vezető világpolitikai kommentátor lett. Mindahányan kiváló felkészültségű, nagy műveltségű, kulturált újságírók, együttérzéssel a magyar viszonyok Azt remélték, Magyarország Közép-Európa egyik vezető demokráciája lehet iránt. Aztán, immár a hetvenes, nyolcvanas évek dereka táján újabb „fordulat” következett. Nem tudósító kopogott a Lenin körúton, hanem a Le Monde egyik legnevesebb vezető egyénisége, Jean Schwoebel. Ajánlattal érkezett: a Le Monde tizenhat ország lapjait egyesítő közös gazdasági melléklet indítását tervezi, „Un seul monde”, Egyetlen világ címmel. Szabadabb, de hívebb fordításban „Osztatlan világ”. A csábítás abban volt, hogy a tizenhat kiszemelt redakció - La Stampa, Frankfurter Rundschau, a mexikói Excelsior, a spanyol El Pais - és a többiek mellett mindösszesen két „szocialista” országbeli hírlap kapott megtisztelő meghívást. Ez sem volt véletlen a lengyel Zyczie Warszawy és a Magyar Nemzet. Nem rejtély az sem, hogy a részvételhez akkor még a varsói és budapesti pártközpont beleegyezése is kellett, de rábólintottak. Tartott a rendszerváltás hajnaláig. Ekkor Magyarország már alaposan benne volt a Le Monde érdeklődésének középpontjában, remélve, hogy Közép- Európa egyik vezető demokráciája lehet. Annyi lényeges különbség lett, hogy már nem Párizsból érkeztek Budapestre a tájékozódó tudósítók, Bécsben telepedett le az ugyancsak kitűnően informált Madame Joëlle Stolz. A szemét rajta tartja a bíráló magyar ellenzéki sajtón, minden fideszes hiedelem ellenére nincs szüksége „súgókra”, mindent tud, kommentárjait közreműködők nélkül továbbítja Párizsba. Ha alkalmanként faggat honi politikusokat, pontosan és név szerint idézi őket, konspiráció nélkül, ahogyan demokráciákban szokás. Nagy reményeket fűztek Magyarországhoz, és nagyot csalódtak Orbánék négy és fél éve alatt. Innen a Le Monde néhány napja publikált szerkesztőségi cikke, amely megpendítette, hogy nem volna meglepetés, ha fölvetnék a Fidesz-kormányozta Magyarország EU-tagsággal járó jogainak korlátozását, és az új brüsszeli Juncker-kormány végre tenne valamit azért, hogy visszakényszerítse Budapestet a demokrácia útjára. És mert a Le Monde ebben reménykedik, ezt mondta ki kendőzetlenül. varkonyit@nepszava.hu Lyukas a luftballon FRISS RÓBERT frissr@nepszava.hu Novák Előd, ez a hadarvány fundamentalista, jobbikos ifjonc, aki az önsorsrontó demokrácia népképviselőjeként éppen a parlamentben szocializálódik, a tragikus emlékű november 4-én reggel felkerekedett, hogy szerepeljen Biszku Béla házánál. A kerítésnél mécseseket gyújtott a volt politikus áldozatainak emlékére, követelte az állambiztonsági múlt nyilvánosságát, a volt kommunista vezetők kitiltását a közéletből, és a több ezer egykori vérbíró, vérügyész, III/1-2-3-as tiszt, MSZMP KB-tag „évi több milliárd forintos luxusnyugdíjának” a megvonását. Ekkor megérezhette, hogy lyukas luftballont fúj teli tüdővel, eszébe jutott hát, hogy az igazság csalfa kék madarának nyomába ered, s nem találván mást a „több ezer” még élősködő komcsi között, bejelentette: feljelenti a 91 éves Nyers Rezsőt, a volt állampárt prominensét, az MSZP egyik megalapítóját és elnökét. „Felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt Nagy Imre és társai kivégzésével összefüggésben.” Borzalmas egy nap volt 1957. december 21-e, amikor az éhségsztrájkoló Losonczy Géza újságíró, a Nagy Imre-kormány negyvenéves államminisztere a börtönben belehalt a kényszertáplálásba. Az a nap, amikor az MSZMP KB zárt ülése úgy döntött, hogy Nagy Imre ügyében „szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak”. A KB 51 megjelent tagjának harmadával együtt itt szólalt fel és emelte támogató szavazatra a kezét Kádár János előterjesztésére a korábban Nagy Imrét támogató Nyers Rezső is. Ha nem tudta, sejthette legalább, mire mond igent, ami később gyötörhette eleget. A „csontropogtató” idők utóbb szinte érthetetlen mozdulata áll szemben azzal a hosszú gazdaságpolitikusi életúttal, amely mindenkor a szociáldemokráciának könyökölt ki helyet a kommunisták között, s amely igyekezett legalább kicsit élhetőbbé tenni az élhetetlent. Azt a ránk (is) kényszerített második világháború utáni kétpólusú világrendszert, amelynek keleti ketrecéből menekvés csak az utóbb igencsak önkritikus szabad európás szerkesztők Münchenből táplált, vasfüggöny mögötti álmodozásaiban élt. Hogy „jönnek az amerikaiak”. Lehet mondani, senkinek sem volt kötelező szerepet vinni ebben az örök életűnek tűnő, konszolidálódó kelet-nyugati status quóban, amely a Nyugat és a Sztálin-diktatúra között a náci Németország elleni, a győzelmet egyedül garantáló természetellenes koalíción alapult, s amelynek áldozatiságáról (a Nyugat árulásáról) a lengyelek igencsak sokat tudnának mesélni. Nem volt kötelező politikusként vagy akár csak szakemberként részt venni ennek a hatalomnak a regnálásában, de a Szovjetunió árnyékában - amely csak az utókor félkegyelműinek szemében felejthető apróság, ott és akkor, kívül maradva a hatalom körein még annyit sem lehetett tenni az élhetőbb életért, a túlélésért, mint a hatalom részeseként. És ehhez nem kellett feltétlenül gyilkosnak lenni. Sokat kell még aludniuk a mai illiberalizmust gondolkodás és bármiféle világhatalmi kényszer nélkül kiszolgálóknak, amíg egyszer csak arra ébrednek, hogy igazság még a kései utókorban sincs, csak igazságosság. S hogy mi volna az, annak eldöntése az esetek többségében legkevésbé a formális jog, inkább a történelmet a maga valóságában megélt, önmagával is vívódó ember dolga. SEBES GYÖRGY sebesgy@nepszava.hu Ha az ember hazatér a szabadságáról, kipakol. Senkit se lephet meg, ha még egy magas állású hölgy is így tesz. Az adóhatóság vezetője tehát bárhol is pihent, jól összeszedte magát, és bármi is volt a bőröndjében - amiről majdnem két hete Németh Péter kollégám írt, most kipakolt. Ajándékot hozott ugyanis, de ez sokaknak nem örömteli esemény. Különösen a kormány és Orbán Viktor érezhetné magát kínosan a Magyar Nemzetben megjelent hosszú interjú nyomán, de ez nekik nem szokásuk. Most tehát azt találták ki, hogy akkor hazugságban próbálják hagyni Vida Ildikót. Az elnök ugyanis azt mondta, hogy amint megkapta azt a hivatalos levelet, amelyben az amerikai beutazási tilalomról értesítették, azonnal tájékoztatta a kormány illetékesét (igaz, azt elhallgatta, kit). Tegnap viszont azt tudhattuk meg a kormányszóvivőtől, hogy Varga Mihály csak közvetlenül az interjú előtt tudta meg a kitiltást. Utóbb a nemzetgazdasági miniszter is ezt a verziót erősítette meg. Tegyük fel, hogy itt mindenki igazat mond (ami egyébként lehetetlen, mert a kétféle állítás nem vág egybe). Az ügy éppen három hete robbant ki, azóta a kormány tagjai egyfolytában bagatellizálni igyekeztek. Továbbá több miniszter - Varga Mihály mellett Lázár János és Szijjártó Péter is - arról beszélt, hogy fogalmuk sincs, pontosan miről van szó és kik lehetnek érintettek. Eközben pedig hagyták, hogy az ügyben - mondjuk így, pletykák szerint - érintett NAV-elnök szépen összecsomagoljon és elutazzon. Arra persze nem számítottak, hogy a bécsi repülőtéren egy szemfüles tévéstáb elkezdi őt faggatni, mire kiböki, hogy „eldöntöttük, nem nyilatkozunk az ügyben, mert nem akarunk ilyen politikai csatározások része lenni”. Kérdés: ha a dolog szóba sem került közöttük, akkor hogyan - és főleg kik - döntötték ezt el? Azt meg a jelek szerint még kevésbé hitték, hogy hazatérve Vida Ildikónak első (?) dolga lesz egy interjúban beismerni, hogy ő bizony informálta az illetékeseket. Eközben azonban úgy próbálják megmenteni a menthetetlent, hogy azzal újabb zűrzavart okoznak. A miniszterelnökség államtitkára - vagyis Lázár János újabban legjobb embere - az interjú megjelenése után például felszólította Vida Ildikót, nevezze meg azt a kormánytagot, akit a kitiltásról tájékoztatott. Az, hogy L. Simon László úgy fogalmazott, „ne rúgja át a labdát a kormány térfelére”, csak apróság ahhoz képest, hogy hivatalos levélről beszélt, amiben az elnöknő leírta az információt. Eddig viszont levélről szó sem volt. Ha valóban létezik, vajon honnan tudja az államtitkár? Egy újabb kérdés, amelynek megválaszolására tovább várhatunk. A homály nem oszlik, inkább csak mindenki ráerősít, ha megszólal. Egyelőre nem világos, miért vállalták a kormány tagjai - és maga a miniszterelnök is - ezt a ködösítést, miközben nyilvánvalóan sokkal többet tudnak, mint amennyit elismertek. Az is a homályba vész egyelőre, miért engedték szabadságra a NAV elnökét. Vajon a hallgatását próbálták ily módon megvásárolni? S ha ez volt a szándékuk, miért borított mégis Vida Ildikó? Mindez csak később derülhet ki. Most csupán annyi bizonyos, hogy itt súlyos hazugságokkal állunk szemben. Félreértés ne essék, az sem megbocsátható, ha a kormány illetékesei szándékosan elhallgatnak vagy meghamisítanak tényeket. De az még elborzasztóbb, hogy itt nem csip-csup kabátlopási ügyekről van szó, hanem a korrupció elharapózásáról. Amit a jelek szerint - és a szép szavak ellenére - a kormány nemhogy nem fékez meg, hanem még támogat is. Amikor már tartott a botrány, Orbán Viktor Brüsszelben - hol másutt - tartotta fontosnak, hogy elvi jelentőségű kijelentéseket tegyen. Azt mondta például, hogy a korrupcióval szemben Magyarországon zéró tolerancia van. Közölte azt is, hogy ebben az országban ugyanúgy a törvények határozzák meg a tetteket, a kormány és intézményei mozgásterét, mint az Egyesült Államokban. Csak úgy, mellesleg, az amerikai tájékoztatás hiányával próbálta meg indokolni, miért nem léptek Budapesten semmit, miután napvilágra került az ügy. Arról viszont a miniszterelnök egyáltalán nem ejtett szót, hogy az említett törvényeket a kétharmad alakítgatja folyamatosan, és éppen az ő kívánságainak megfelelően. Még Vida Ildikó interjújára sem volt szükség ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, az amerikai kitiltási botrányért és - ami ezzel szorosan összefügg - a terjedő korrupcióért is egyértelműen a kormány a felelős. Csakis az ő kezükben vannak olyan eszközök, amelyekkel megálljt lehetne parancsolni a tisztességtelenségnek, és amelyekkel meg lehetne nyugtatni Magyarország nyugati szövetségeseit. Csakhogy az állandó szabadságharc és az ismétlődő pávatánc inkább ezeknek az államoknak és közösségeknek a hergelését jelenti. Amiből győztesen aligha lehet kikerülni, bármennyire is bízik benne a kedves vezető, vagy az egykori papagájkommandóból a külügyek élére szalajtott ifjú szócső. A történtekkel eddig annyit értek el, hogy az egyik miniszterből - Varga Mihályból - bohócot csináltak. Végül is ő lenne a NAV elnökének főnöke, de vagy tényleg nem tudott semmit, vagy folyamatosan hazudott. Egyik variáció rosszabb, mint a másik. Nem jobb a helyzete a másik miniszternek, Lázár Jánosnak sem. A nemzetbiztonsági bizottságban korábban előadott, majd a hétfői parlamenti ülésen megismételt hadoválása egészen nevetségessé tette őt. De Orbán Viktor sem maradt érintetlen, bár ő azt remélte. Csakhogy ebben az országban és ebben a kormányban - köztudottan - semmi sem történhet az ő tudta, beleegyezése vagy akarata ellenére. Ha tehát megpróbálták elkenni a botrányt, az nyilván az ő jóváhagyásával történt. Normális országban egyetlen következménye lehetne ennek az egész eseménysorozatnak. Mielőbb távoznia kellene a miniszterelnöknek és egész kormányának. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egy normális ország. Következményei tehát ennek a botránynak sem lesznek - legfeljebb esetleg tisztáldozata(i) -, még akkor sem, ha majd egyszer kiderül, milyen mélységig voltak részesei a hatalom csúcsán ülők az egésznek. Abban ugyanis mindenki biztos lehet, hogy egyszer majd mindenre fény derül. Az ügy kirobbanásától mindössze három hét telt el Vida Ildikó interjújáig. Meglehet, mások egyelőre még annyira sem pakolnak ki, mint ő, vagyis a további részletek megismeréséig több időre lesz szükség. Kivárjuk. NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY Vezető szerkesztő: SIMON ZOLTÁN Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT,TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: BÍRÓ MARIANNA • Szerkesztők: BALOGH GYULA, FRISS RÓBERT,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS • Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN, SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA • Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477- 9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti